Space Engineers

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#4623
Hmm én nem látom a képeket amiket belineltem, pedig nyilvánossá tettem őket a steamen is.
Na mindegy, a könyvtárat meg tudjátok nézni 😊
#4622
Sziasztok!

A pár nappal ezelőtti gépösszeomláskor épp egy nagy projektet akartam elkezdeni. Még jó hogy csak a dolog legelején jártam 😄
Van egy mód arra, hogy hogyan "lebegtess" dolgokat. Hogy hogyan tarts dolgokat úgy a helyén, fixen, hogy látszólag nem tartja semmi.

Nagy vonalakban az ELV: Wheel Suspension 3x3-asokkal (3x3-as kerekek) és rotorfejekkel szoktam megoldani. (lehet még 1x1 és 5x5-ösökkel is) A rotorfejet beleilleszted a kerék blokk lapos részébe, és ekkor az az érdekesség történik, hogy nem a rotorfej fog forogni a kerék helyén, hanem rotorfej odébb ugrik, mert ekkor a "Grid Pivot", azaz a hegesztési pont lesz az, ami a lapos részbe rögzül, az lesz a forgás középpontja.. A rotorfej meg máshol lesz és lehet rá építkezni 😊 (Egyébként ugyan ez a Grid Pivot a központja mindig a projekcióknak is, vagyis amikor blueprintet vetítetek ki.) Mégis rögzítve van a rendszer a Wheel Suspension 3x3-ashoz, és nem csak hogy rögzítve van, az energia is továbbítódik rajta, "vezeték nélkül"! Ha pedig a kereket fixálod (csak ki kell pipálni egy rublikát a Wheel Suspension 3x3 kontroll menüjében (K-menü)), akkor a távoli rotorfej még csak forogni sem fog és gyakorlatilag elmozdíthatatlanul megtart bármekkora súlyt 😊

A fent leírt elvvel óriási lehetőségeket kapunk. Jó magam elkezdtem egy, a légkörben kb. 1 km magasan lebegő báziskomplexum megépítéséhez. "Az Akadémia" projektnek hívom.

Az Akadémián egy darab hajtómű sincs, mégis lebeg a levegőben és nem is fog lezuhanni sose! 😄 Igen csak félkész, de mivel hétfőn kezdődik az egyetem, időm az nem lesz befejezni még egy jó pár hétig. Természetesen már fel van töltve a blueprint a workshopba (rejtettem) így ez nem veszhet el 😄

Beteszek pár képet ízelítőnek. Igyekeztem neki "mágia" feelinget adni, elvégre mégis csak lebeg 😄 Esetleg ha van valakinek ambíciója rá, dolgozhat rajta, és majd ha kész lesz, a megosztáskor mint társalkotók töltjük fel a kész művet 😊

Spoiler (katt a megjelenítéshez)









Itt még van néhány kép, ha valakit érdekel a dolog 😊 A steamen fent levő screenshotjaim.
http://steamcommunity.com/id/bendelaszlo4321/screenshots/

Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.09.10. 14:33:34
#4621
Ahogy én is. Ténylegesen komolyabb vírust utoljára nem is emlékszem már mikor kaptam be.
Már szokásommá vált, hogy bármit letöltök a netről, ha nem https jelzésű (biztonságos) honlapról származik, akkor addig nem kattintok rá 2-szer amíg egy ESET víruskeresést le nem nyomok tajta. Pár másodperc alatt megvan. Meg .exe fájlokat sem szeretek futtatni ismeretlen forrásból. Stb.. stb..

Ezt a tegnap előtti esetet meg: informatikai rémtörténetként fogom emlegetni 😄

Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.09.09. 22:02:12
RJoco
#4620
Én igyekszem tudatosan netezni, így már nagyon régen nyeltem be bármit is.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4619
Nekem hasonló volt egyszer de az nem törölt semmi anyagot azt nekem kellett fájó szívvel óvatos szikemozdulatokkal elvégeznem😊
A cucc fogta és lefotózta az asztalomat háttérbe rakott egy biohazard logót és az istennek se találta meg a vírusirtó hogy micsoda volna a baja. Így 2 napi szenvedés után első ziccerre rendszert telepítettem kb 2 napig okés volt a dolog majd ismét bezizzent a hátterem innentől kezdve meg 4 terra anyag zene film satöbbi na jó zenék nem de a filmek meg ami lejött torrentről kapásból kukáztam majd újratelepítettem és hál istennek azóta nem találkoztam vele.
A másik amit benyeltem az meg egy kellemes zsaroló vírus volt a kellemesebb verzióból ami csak annyit tett hogy a böngészőmet vágta haza teljesen. Így ezt egy külső usbs rendszerindító után alapos takarítás mellett kivégeztem hál istennek.
Általában kisebb komolyabb dolgokat 2 3 évente összeszedek.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4618
Tyűha! Akkor rendesen benyeltél valamit. Nem kell letölteni semmit, hogy egy oldalról bejusson valami. Az apple termékek elég erőszakosak, bár azért ennyire nem kellene. Zsaroló vírusról hallottam már, titkosítja az összes adatod, majd jó pénzért feloldják neked. De, hogy tönkretegye a rendszert...
A sata kábelre érdemes figyelni, nekem az egyik HDD-nél lett mindig poros és jöttek az olvasási hibák, lassulások. Rendszer vinyó volt, volt amikor el sem indult a rendszer. Gépház takarítás mindig segített, de volt amikor elég volt lehúzni és visszadugni a kábelt. SSD-nél nem tudom, mit okozhat egy ilyen hiba.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4617
Sajnos nem hozható vissza értelmes adat, már próbáltam. Kicsit azért bonyolultabb a helyzet egyébként, nem csak az adataim vesztek el, hanem maga a felhasználói fiókom vált egyik pillanatról a másikra használhatatlanná, a benne szereplő összes adattal együtt

Úgy történt hogy egyszer csak jelentkezett egy program, hogy adjam meg neki hogy honnan települhetne újra. (Még sosem láttam azelőtt 😄) Amit ő ajánlott fel elérési utat, (ahol eddig a telepítője volt) ugyanis megszűnt létezni. A program nagyon erőszakos volt, ha kiléptem azonnal újra elindult az ablaka, ami ráadásul elsőségben volt, így nem lehetett a háttérbe tenni. Vagy ez a program, amit még sosem láttam ezelőtt okozott valamit (valami iphone-os progi volt, szóval nem hiszem) vagy eltűntek adatok, vagy valami vírus. YourUninstaller nekem is van fent, folyamatos figyelésen és mikor csökkentett módban sikerült a fiókba belépni és elindítani, azt jelezte semmi sem települt fel az utóbbi hetekben.

Mert hogy miután azt az erőszakos progit a feladatkezelőből próbáltam bezárni, ismét azonnal újraindult, de ezúttal már eltűnt az asztalról a háttér, csak egy nagy feketeség volt. Aztán mikor újra beakartam zárni, akkor eltűnt 2 kivételével az összes asztali ikon, és nem működött a windows gomb sem. Az egész 1 perc alatt megvolt, hihetetlen 😄

A gépet így úgy döntöttem újraindítom. Csakhogy nem lehetett belépni a fiókba, ergo ott voltam egy nagy zöld képernyő előtt és nem mehettem tovább sehogyan sem. Azt írta ki, hogy „A felhasználói profil szolgáltatás nem tudott bejelentkezni. A felhasználói fiók hibás”.

Nem volt semmi információm arról hogy mi van a rendszerrel, mert nem léphetem be. Neten találtam egy parancssor/regedit futtatásával történő fiókhelyreállítási módot, csakhogy a ProfileList listában nem volt ott a profilom, így nem lehetett mit javítani! Úgyhogy úgy döntöttem csökkentett módban elindítom. De a csökkentett módos elindítás 30 percig tartott valamiért. Aztán rájöttem hogy azért, mert úgy léptetett be, hogy mindent kitörölt és alaphelyzetbe állította a fiókot a windows.

De normál üzemmódban még ezután sem engedett be, ugyan úgy a fenti a hibaüzenettel, így a rendszer javítását akartam eszközölni a windows telepítővel. De a telepítő is azt írta ki, hogy „Ismeretlen hiba miatt a rendszer nem javítható. A rendszerben nem történt semmilyen változás.” Szóval a totális javítás maradt csak az egyetlen járható út, vagyis hogy állítsa a rendszert teljesen alapállapotba, mintha újraraknám az egészet. Adatmentő progival pedig hiába próbálkoztam ezután, csak értelmetlen adathalmazt talált.

Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.09.09. 09:56:59
RJoco
#4616
Esetleg nem játszott valaki a gépeddel a tudtodon kívül, aki véletlen törölhette?
Én egyszer jártam úgy, hogy egy ismerős gépén vackok takarítását végeztem youruninstaller-rel és olyan gyors voltam, hogy későn vettem észre, hogy az .exe fájlokat fogja törölni. Azért mert egy 'kis szemét' hivatkozott rájuk, mintha a sajátja lenne. Egy telepített program sem indult el...
Visszaállítási lehetőség nincs, mint HDD-nél? Tudtommal az SSD sem írja felül az adatokat azonnal. Az Adata szerintem sem rossz és valamit jeleznie kellett volna a HD Sentinelnek, ha gond van. Javaslom, a program fusson folyamatosan, ha megint gikszer van és a vinyóval, akkor azt csak kijelzi majd.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4615
Azt még egy adatvisszamentő progi vissza tudná hozni vagy rendszer visszaállítás.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#4614
Nekem erre volt van egy olyan külső kisvinyóm amin van egy külön erre a célra telepített save gombocska valahol még talán meg is van hozzá a progiis ami vezéreli a dolgot csak egy baj van vele hogy kb ha jól emlékszem 120gigás és ide a doboza ráadásul
lehet ha tudok még veszek rá egy 500 ast és használni fogom erre a célra azt is be lehetet állítani mely mappákrók készítsen másolatot viszont időzíteni nem lehetett hisz csak egy gombnyomás és megoldva a mentés.
SOHOUSB a dobozka neve és adtak mellé egy ízléses bőr műbőr tatyit is
http://imgur.com/a/kSWqf
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.09.09. 00:06:17

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4613
Ja és még nagyobb röhej, hogy pár hónapja raktam újra a rendszert és akkor lementettem az SE fájlokat. (Jobb mint a semmi.)
És a hét elején töröltem le őket, mondván sok helyet foglalnak. Na erre mondjatok valamit! 😄
#4612
Az a röhej, hogy minden világot legalább 4 mentésben tároltam, mert előfordult hogy 1-1 sérült. És most az egész fájrendszer egyszerre tűnt el 😄
HD Sentinel részletes vizsgálatát lefuttattam (jó 1,5-2 óra volt) és nem talált egyetlen hibás szektort sem, az SSD 100%-os.
Alig hiszem el hogy ilyen történhet amúgy. Létezik, hogy megsérült pont egy olyan bit a tárolás közben, ami létfontosságú volt a fájljaim eléréséhez? Ennél már az is valószínűbb, hogy valami vírus csinálta, bár napok óta nem töltöttem le semmit, és hetek óta nem telepítettem fel semmilyen programot. Egy ADATA SSD-m van amúgy, úgy tudom ők nem noname-ek, szóval bízom a HD Sentinel eredményében.

Személyes fájljaim nekem sem vesztek el, azokat mindig is egy operációs rendszer nélküli meghajtón tároltam, aminek csak az adattárolás a feladata. De feltelepített programok és az SE fájjai (azok jó 5-10 GB között voltak legalább) oda lettek 1 perc alatt.
RJoco
#4611
Hát ez eléggé sajnálatos.
Egy HD Sentinel-t érdemes lenne feltenni, az esetleg kiírja az SSD bajait.
Ha komolyabb gyártótól van az SSD, akkor annak a programját lehet érdemes használni.

A biztonsági mentéseken most már kár rágódni, én sem csinálok. Személyes fájlok nincsenek a fő vinyón, a programok fájljairól meg csak újratelepítésnél csinálok mentést. Szóval egy ilyen hibánál én is buknék mindent. De kinek van annyi helye, energiája, ideje és agya arra, hogy x időközönként mentéseket csináljon.
Viszont lehet, hogy fogok egy .bat fájlt készíteni, ami lementi a megfelelő könyvtárakat egy másik vinyóra. Csak az időzítést kell megoldanom, mert szeretem elfelejteni a dolgokat.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4610
<#sniffles>

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4609
A kész dolgokat fel szoktam töltögetni, de a félkészeket nem.
Pl az a hajó amiről pár hete töltöttem fel képeket elveszett teljesen. Jó 40 órája építem már...
A pályáim, túlélő világaim, ötleteim mind odavesztek. Csak a már kész és feltöltött blueprintjeim maradtak meg.
RoboKutya78
#4608
hm ssd 2 év alatt megkottyan? érdekes lenne vagy vagy csak szerencsétlen mázli? Mért nem toltad fel dropboxba vagy valami másba jobb megoldás vagy csak felmented privátba steamemen a félkész dolgokat?
Sajnálom a veszteségedet<#pardon1>
Nekem most meg lehet kezd megkukulni a tvm nem tudom mi lehet az oka de egyszerűen azt csinálja napi 2 3 alkalommal hogy az a bizonyos Nem elérhető feliratú zöld csík megjelenik a tvn és a monitor közben mutatja a képet a háttérben többnyire akkor jön elő a a windows fut csak.A legdurvább az amikor át is vált tvre

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4607
Képzeljétek.
1 perc alatt kitörlődött az egész felhasználói fiókom beli fájlrendszer. 38 MB maradt meg a 30 GB-ból.
És mivel abban tartja a Space Engineers a mentési fájlokat, oda lett MINDENEM. Esélyem sem volt bármit is megmenteni. Egyszer csak összeomlott az egész. 800 órám van az SE-ben eddig. 800 ÓRA!
Arra gyanakszom hogy az SSD-m kezdi megadni magát. Mert mostanában túl gyakorivá váltak a .dll hibák is, egyszerűen eltűntek. Valamint a különböző, már feltelepült alkalmazások is jelezgettek hibát. Bár nem értem miért, csak 2 éves. De ha sikerül a gépet helyreállítani, futtatok rajta egy részletes diagnosztikát. Szerintem átérzitek most a dühömet. <#mf1>

Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.09.08. 12:03:01
RJoco
#4606
Nekem bejön, bár még csak 16 órám van benne és még 1 hétig nem nagyon fogok játszani vele, mert szabin vagyok, de várom már.
Én élvezem, hogy mindig van egy jel, ahova elmehetek. Az űrben lehet csatázni, a bolygókon a húsevőkkel kell vigyázni. A középpont még odébb van, a más színű csillagokról nem is beszélve, ahova jobb hiper hajtómű kell.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2016.09.07. 09:38:48

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4605
Látom te nem, is estél annyira bele a steam fiókod babusgatásába😊
Látom megvan a No mans sky milyen a cucc?

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4604
Én ilyennel nem is szoktam foglalkozni.
Alapból valahogy úgy van beállítva, hogy a legfrissebb képernyőmentések-x. Így nekem mindig változik, ha képernyőmentést csinálok. Nem én állítottam be így, hanem így volt.
Hogy más mit lát, azt nem tudom, de nem is érdekel. Nem fészbúk.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4603
gondolkodok rajta😊már feldobtam
de töröltem kell még egy kis utána járkálás😊
most a steam háttér buhera kicsit kifárasztott😊sokra nem mentem azzal se

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4602
Szerintem a blender a te gépeden is elfut és a SE is rajta van, érdemes lenne megpróbálnod és, akkor olyat alkothatsz, amilyet csak szeretnél. <#awink>

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4601
Na akkor lesz ötlet máris a badge (kitűzők) létrehozásához😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#4600
Automated Drilling Platform v0.1
Hasonló szépségeket kérünk majd😊Arra kiv lenék hány méteres a fúróhatára a kicsinek de ez se rossz cucc😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4599
Blender segítség
Mindjárt az első linknél sok hasznos leírás és videó.
Most már van mivel elindulni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4598
<#eljen>
okosítsd ki magad azt adjuk neked majd a kitalált blokkötleteket ha nem lennének már most is😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4597
Akkor írok is neki azonnal 😄 <#nyes>
RoboKutya78
#4596
cseh ha igaz😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4595
Az angol tudásom erősen korlátozott, ha még németül lehetne vele beszélni...

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4594
Nem tudom neked jó ötlet lenne a elbeszélgetnél erről a művészetről sektannal talán ketten kiokosítjátok egymást😊
Nem akarom a srácot fényezni de durván sokat alkotott mostanság és a játék kezdete óta.
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.09.06. 17:01:29

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4593
Ez talán még nekem is hasznos lesz. Már nézegettem a blender-t, youtube-on találtam is pár videót, bár csak egy volt, ami elég jól magyarázott. Viszont annak sincs folytatása, mint ahogy a többinek sincs. De kiindulásnak azért nem rossz. Utána meg valami könyvet kell keresni az animációkhoz, bonyolultabb műveletekhez. Viszont eddig még nem jutottam.
Pedig egy jó futómű még mindig hiányzik a játékból, ha meg is tanulom a használatát, akkor tuti ez lesz az első, amit csinálni akarok.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4592
ahm ez volt az angolom nincs így nehéz lesz😊
azt se tudom mit kéne letölteni innen😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4591
Én dolgoztam már Blenderrel, de nem töltöttem le semmit.
Viszont most megnéztem. 3 szót írtam be google-be:„Blende Space Engineers”
És rögtön az első találat az amit szerintem keresel:
http://harag-on-steam.github.io/se-blender/
Hasznosnak tűnik.
RoboKutya78
#4590
Skacok aki használta használja a blender progit tervezéshez az a programon kívül még mit tölt le mellé és honnan nincs hozzá modul kifejezetten se játékhoz?Mintha valahol láttam volna hozzá de már nem tudom hol

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4589
Thx az infót
sajna azt az ajánlott 8 GB RAM-ot nem érem el, se DX11 de valószínűleg ha menne is a DX11 akkor be is halna a gépem lenn a bolygón
a régi idők sebességét sííírdogálom vissza, bár azóta rengeteg jó dolgot beleraktak a game-be
#4588
Amúgy képzeljétek! Pont ma kezdtem volna el a túlélő világomban hegeszteni egy saját részre átalakított workshoppos hajót, erre mi történik? Tegnap jött be egy bug, hogy a Nanite Controll Factory elkezde a blokkokat rossz orientációban hegeszteni... Az ajtókat pl fejjel lefelé, ahogy a páncél rámpákat is 😄 Remek..
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.09.05. 20:00:53
#4587
Ja még valami. Nyár elején megterveztem a Cutting Principle mk2-t. Kizárólag vanilla blokkokat tartalmaz, tehát nem használtam modokat.
Amikor kész lettem vele, szomorúan könyveltem el, hogy a szim. sebesség - már pusztán csak akkor ha az 50km-es körzetében tartózkodsz a hajónak - nem nő 0.5 fölé az én gépemen. Pont tegnap próbáltam ki, és volt olyan, hogy 0.8-ra beállt a szim. sebesség, tehát valszeg már csak az zavarja a játékot, hogy vannak kis rotorfejekkel nagy rotorokba csatlakozó részei a hajónak.

Persze ha megmozdulok vele akkor ismét lecsökken 0.5-0.6 körülre, a nagy hajók mozgásának számolgatása szintén egy fejlesztendő dolog. De az már nagyon régóta...
#4586
Na igen, megnövelték a gépigényt, de most igyekeznek optimalizálni is végre.

Amúgy a játéknak még mindig egy masszív gép kell, pl. szvsz 8 GB RAM alatt meg se próbáld futtatni. Az FPS-szám nem javult különösebben, a szimulációs sebesség lett stabilabb és jobb. És nem csak hogy stabil, ha abbahagyod azt a tevékenységet, ami lecsökkentette a béka segge alá, akkor általában vissza is tér a normális 1.0-ra. Ez korábban nem volt jellemző, csak egy pályaújraindítás után tért vissza, korábban még ha növekedett is, 1.0-ra már nem tért vissza.

Hogy mennyire nőtt? Hát figyi: azt tudom pl mondani viszonyítási alapnak, hogy pár hónapja még az űrcsatákat is 0.2-0.3-as szim. sebesség körül lehetett végignyomni. (A Cutting Principle (a hadihajóm) tervezésekor lenyomtam pár űrcsatát.) Most egy űrcsatát akár 0.6-0.8-as szimsebességgel is el lehet nézegetni. Átlagos, építgetős játék mellett pedig nem nagyon csökken le.
Persze még mindig vannak furcsaságok, pl. ha rotorfejjel csatlakozik egy kis hajó a nagy hajó rotorjába, akkor stabilan beáll 0.8-ra a szim. sebesség. Ez ilyen WTF kategória 😄 Aztán kitörlöd a nagy rotort (1 db blokkot!) és újra visszaáll 1.0-ra a sebesség... Meg az újítgatások miatt bizonyos modok konkrétan "szim. gyilkosanak" számítanak, pl. az 1x4-es (és nagyobb) hangárajtók használata (a vanilla ugye csak 1x3-as és nem mindig elég) leküldi 0.5-0.6-ra a sebességet kapásból. Szóval ha ilyet tapasztalsz akkor azt ki kell szűrni.

Amiket kigondoltak korábban már, hogy behoznak újításokat azokat végigviszik (amiket felsoroltál) de aztán a performance és multiplayer javításán lesz a hangsúly ahogy a legutóbbi update videóban mondták. Született is egy blogbejegyzés arról hogy mit kell változtatni hogy jobb legyen, meg hogy jelenleg mi a helyzet bár bevallom én nem értek hozzá (ilyen GPU topológiáról meg ilyenekről beszélnek, meg VRAGE... 😄), szóval csak annyit szóltam hozzá hogy oké, biztos 😄 Legyen még jobb mert most még mindig nem az igazi 😄
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.09.05. 19:49:20
#4585
Hy
laci4321 korában írtad hogy javult a játék teljesítménye, de mennyivel ?
mer ez engem erőteljesen érint ugyanis az utóbbi kb 2-3 hónapban már nem volt érdemes frissítenem sem elindítanom mer úgy felment a gépigénye hogy élvezhetetlen lett.
a gépcserém meg csak tavasszal lessz aktuális mihelyst kiforrottabb lesz az AMD új procija.
meg valaki magyarázza meg, hogy miért nem valami értelmesebb dolgokat fejlesztgetnek a játékhoz és mér csak ojanokat mind hogy a karakter mozgása, hangok, effektek, még fulosabb kinézet a blokkoknak ... csak is a gépigény növelésére gyúrtak ezekkel.
Utoljára szerkesztette: tom36, 2016.09.05. 15:50:55
#4584
Ami azt illeti a hangot már nagyon rég óta csinálják! Még 2014 január körül megjelent egy "realistic sound" videó, (akit érdekel itt van) ami valami hasonló eredményt adott, bár ott attól függött a dolog hogy mennyire vagy épp zárt térben, mert ugye akkor még nem volt oxigén a játékban. De aztán alább hagyott a dolog, szerintem félre is tették egy időre. A mostani verzió már ténylegesen valósághű.
RJoco
#4583
Na ja. Ahogy néztem, csak akkor hallod az ágyút, ha hozzá is érsz. Vagyis a rezgés az egész hajón és a ruhádon megy keresztül és ezt hallod.
Érdekes, ezt jó lenne az életben is kipróbálni vagy legalább valami hasonlóról videót nézni.
A videóban az ágyú mellé állt és úgy nem volt hallható semmi. Ami azt jelenti, hogy ezt a részt jól megcsinálták, mert légüres térben nincs hangterjedés.
Kíváncsi vagyok meddig fejlesztgetik a hangot és mikor jönnek a lényegesebb dolgok, mint a multiplayer.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2016.09.03. 22:41:01

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4582
bummmm helyett csak bu..realisztikus hangok? az űrben??hmmm érdekes😊
az még rendben ha a földi effekteket pakolják ki jobbra.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4581
Végre csináltak valami hasznosat anélkül, hogy elcseszték volna a játékot? <#awink>

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4580
úúú ez a tegnapi update!
Behozták a realisztikus hangokat. Nem semmi 😄
RoboKutya78
#4579
A root miatt én félek főleg a kétes kimenetele miatt. Amúgy meg ez a teló az első tapipadosom amire kell arra jelenleg bőven jó a következőnél úgyis tudni fogom mire kell, akarom használni és ezek szerint lesz kiválasztva. Ez meg csak úgy hozzám került másodkézből így csak telefonnak használom.
És igen inkább 'vas' kéne de nagyon már😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4578
Tárhelybővítés. Az android verziót nem oldja meg, de esetleg több helyed lesz. Viszont rootolni kell a készüléket, ha még nem rootolt. Még nem próbáltam ki a progit, de már letöltöttem.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4577
A rendszer frissítést inkább a rendszer beállításokban keresd. El szokták rakni az információs részhez, ahol a verziókat is meg tudod nézni. Ott szokott lenni a frissítés keresése gomb is.
Amiket amúgy talál, az meg nem feltétlen fontos. Nekem több, mint 40 progit kellene frissítenem, de az elemésztené a maradék helyet is és amúgy is csak pár darab menne fel. Utána meg lassú lenne a teló, meg is fagyna időnként vagy egyszerűen nem is indítaná el a dolgokat.
Csak azért gondolkodom androidos mobilban, mert kompatibilis kb mindennel és eléggé nyitott a dolgokra. Ez nagyon nem mondható el az apple termékekről, amik frissítések után nem is biztos, hogy használhatóak. A wines mobilok, amiket eddig a kezembe fogtam, túl lassú reagálásúak voltak.
Szóval neked is kitartást vagy új mobilt. De inkább gépet a SE alá.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4576
A teló frissítési rendszere max ezeket a progikat akarja frissíteni de 2 gb a memóm ami 99% van tele most hogy ezt a 80 megát feltoltam rá így nem fogom tudni feldobni ezeket a frissítéseket.Gondolom egyik se rendszer frisítési progi.Alapban meg androidrendszerre utaló frissítési rohamai nincsenek a gépnek.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.09.01. 16:23:03

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4575
Ha kiadtak a telódhoz 4.4 frissítést, akkor simán a rendszerfrissítéseknél ott kellene lennie. Nekem folyamat reklamál, hogy frissítsem a telóm, de root-olva van, csak úgy nem tolhatom rá. Annyira meg nem is kell, mert nem tartalmaz olyan fontos dolgot, hogy rászánjam az időm. Igaz, az enyém 4.2 JellyBeam, szóval elég régi. Ha 4.4-et akarnék vagy újabbakat, akkor meg a ROM-ot kellene csesztetnem, ami meg lutri. Vagy működni fog, vagy nem egészen, vagy kutyahajigáló lesz.
Jelenleg úgy vagyok vele, hogy ami nem kompatibilis vele, az nem is kell, nincs rá szükségem. Még a telefon mivoltát is alig használom ki, nemhogy az egyéb extrákat. A zseblámpa és mp3 lejátszó funkció nagyon hasznos, de a többi... 😊))) (Azért persze kelleni fog egy új, ez mindjárt 3 éves és a 4GB belső memória édes kevés.)

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4574
az unlock csak az android miatt van mivel a c1905m csak 4.3as ezmeg 4.4 kell ezért nem jó a stores verzió😞 android frissítést meg nem vágom.van wifim.
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.09.01. 13:44:53

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming