Space Engineers

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

RJoco
#4369
Elhiszem, hogy egy ST-s vagy SW-s hajó sokkal jobban néz ki, mint egy reális szerű.
A hidrogén hajtómű szerintem sokat dob a gyorsításon, persze a rendszer miatt kicsivel nagyobb testet kell építeni vagy jobban zsúfolni.
A JD szerintem nagyon hasznos, SP-ben jó lenne, ha 10m pontos lenne. Az 1,2 km elég sok. Vagy lehessen objektumba ugrani, ha rosszul számolsz és akkor viszont méter pontos legyen. A métert meg a játékostól számolja, mert, hogy mit számol első blokknak, hát a fene tudja 8000 blokknál.

Az általad említett modokat is tartalmazza a világ mod listája?
Nincs valami mód arra, hogy az összes modra egyszerre iratkozzak fel?
Azért megoldhatták volna a függőségek kezelését, mint egyesével klikkelgetni és bízni abban, hogy nem vacakol a steam éppen.

A multi részen van még mit fejleszteniük. Azért el lehet lenni. Majd a csata lesz kérdéses, nagyon kíváncsi leszek rá.
De, ha valakinek van kedve, akkor még mindig adott a lehetőség. Bolygó nélküli kreatív világ csak az építésért és harcért.
De akár mehetünk bolygón is. Légköri hajókkal is izgalmas lehet, főleg, hogy leeshet. És, ha nem tud felszállni, akkor kampec.

Erről most jutott eszembe, hogy ott hagytam a bázishajót lebegve, rádokkolva egy hegesztővel. Remélhetőleg nem lesz gond vele és nem a bolygón vagy egy sziklában fogom megtalálni belépéskor.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

reaper5687
#4368
Ahogy nézem a különböző group survival streameket a multi része még masszívan bugos, meg amiket ti írtok azok alapján is. Ez az egyik oka, hogy bár engem is nagyon érdekelne, de nem jelentkeztem a szeróra. A másik, hogy nekem van pár mod, ami nélkül már nagyon meg se tudok lenni. Ebből az egyik az azimuth power pack, ez pedig azért kell, hogy kiszolgálja a tiered thruster pakkokat. Nem szeretem ha a hajóim arról szólnak, hogy mindenhol hajtóművek, és akkor már éppen csak vánszorog. A tiered T4-Angel thruster jó drága, bár lehetne drágább, de akkor is elég normál használatra kb 4-4 minden irányba a kicsiből egy 100kT small shipre (lehet kicsit sok lett a páncél, de ugye kalózok), ha meg bolygóközit akarok utazni, akkor bekapcsolom a két nagy T4-Angel-t az meg gyorsít akkorát, hogy legutóbb is levettem arccal egy hajóroncsot. Még mindig nem szeretem az ugró hajtóműveket, és ebben a világban, amit linkeltem pont jó is, hogy nincs speed limit... csak aszteroidák már előre bent, nem akkor generálódnak amikor haladsz, ezért bizony ha nem vagy szerencsés akkor hiába a nagy hajtómű, telibe is lehet őket verni. Tegnap is kb pár centire rongyoltam el egy mellett "hazafele" menet, és akkor már full oldalra voltam fordulva, és álltam a gázon <#idiota> Ezt viszont ki kell szolgálja egy nagy és szintén drága, ámde szerintem jól kinéző reaktor, de nekem ez kell az élményhez. Ja meg az Aero mod bolygókra, musthave 😊
Persze azért nagyon várom már én is, hogy legyen jó multi, mert csak úgy az igazi, sokszor irigykedve nézem a group survivalokat, úgy hogy nincs egymás elleni harc, csak mindenkinek megvan a dolga, teljesen jó, csak aztán jön egy-két bug, és hajlik a lemez, repülnek az alkatrészek.

Laci: a Floor Plan az a script, amit linkeltem lejjebb, kiteszi egy LCD-re a hajód alaprajzát, feltüntetve mi sérült, meg egy csomó extra funkció, érdemes megnézni a videóját.
Utoljára szerkesztette: reaper5687, 2016.07.05. 15:12:05
RJoco
#4367
Minden bizonnyal, ha saját gépen van, akkor más a helyzet.
Lehet, hogy, ha hagytam volna, akkor beáll egy idő után, nem tudom. De az állandó frissítés nem igazán volt megnyerő. Próbáltam kikapcsolni a videóban látottak alapján, de nem sikerült.
A másikkal meg nem tudom mi van.

Elkészült a bázis hajó, csak 10 blokk maradt ki a fene tudja honnan. Még fel kell töltenem és felkonfigurálnom, meg vadászokat bele gyártani és mehet a móka 😄
Csak az a kérdés, kivel?
Gfegyver nem fog játszani, Look-ot nem tudom. Szóval ezen az oldalon csak én maradtam.

Ez a világ elég jól néz ki. Én multiban jobban el tudnám viselni, mint egyedül.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2016.07.05. 14:23:34

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4366
Mi az a floorplan?
Én is gondolkoztam amúgy ezen a világon, de aztán jött a szeró, meg az hogy baromi kevés lett a szabadidőm 😄
reaper5687
#4365
Én ugyan offline, de tegnap este összeraktam, és működik, nem csak a panelt, hanem a timer, és programmable blokk jogosultságát is be kellett állítanom hozzá.
A másik az, hogy észrevettem, a legtöbb mod nem működik dev verzióval, csak stable-el. Persze erre akkor jöttem rá, amikor végre összehoztam a nanite factoryt, úgyhogy mindent blueprintbe, játék downgrade, majd új világ készítése, és a blueprinteket be 😊
Egyébként ezt a világot használom most szórakozásra, tele van élettel, pont az van benne, amit hiányolok az eredeti világokból. hajóroncsok, kalózok, kereskedők (még nem teljesen értem hogy működnek).
Itt beköltöztem egy nagy hajó roncsába, és azt állítgatom helyre már egy jó ideje, ami még nincs kész az meg folyamatosan lángol, hangulatos 😄 Ebben nagy segítség a nanite factory, és a floorplan is.
World With A Good Seed
#4364
Érdekes, pedig elég jó a tutorial videó. Bár még én sem próbáltam. Már vagy 1,5 hete az új hajómon dolgozom, hamarosan kész lesz, azon majd kipróbálom 😊
RoboKutya78
#4363
átállítottad a panel jogosultságát? lehet azért nem írt ki semmit.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4362
Ezt a scriptet a szerveren nem kell használni.
Nálam valamiért teljes sebességgel töltött le valamit, amíg be volt kapcsolva a programozható blokk és benne a script.
Ezen kívül a szerver sebességét is erősen visszavetette.
A másik scriptet valamiért nem sikerült beüzemelni, hiába írtam az lcd panel nevébe az L_PANEL-t, nem látta, hogy lenne kijelzője.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4361
Asszem ez volt az utolsó hajó, hogy én bp-ből építettem valamit a szerveren.
Talán holnap sikerül befejezni, de ahány hegesztőt és pilótafülkét tettem az építőre, mert a mikrolagok miatt letört. Az egyéb sérülésekről nem is beszélve. A láthatatlansági és 'behegesztettem, de nem látom' bugokról nem is beszélve, ami csak ki/belépéssel orvosolható.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4360
ennek egy fokkal jobb a grafika kijelzése az elsőnél zavaró lehet a térhálós megjelenítés.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4359
És pont 1 nappal azután jött ki miután megjelent ez a szkript is 😄 Szerintem valaki adott egy ötletet, egy tanácsot a Keen fórumon valamikor pár napja, és azt többen is elkezdték programozni 😄

De a 2. megoldás sokkal jobb, nem csak azt jelzi ha valami csupán csak megsérült, nem pedig megsemmisült (piros helyett sárga), de megjeleníthető a hajó rajzán az is ha air ventek azt érzékelik hogy elszállt az oxigén, valamint a játékosokat a hajón valós időben. Komolyan ez nagyon durva, miket meg nem oldanak a szkripterek 😄
reaper5687
#4358
Még csak ma láttam, este kipróbálom, mert instant feliratkozás volt 😊
Igazából a legjobb az lenne, ha csatolna mellé moddolt monitort, amin már be van bindolva minden gomb.
És ja, engem is a rongálódás jelzés fogott meg, nagyon jól tud jönni.
RoboKutya78
#4357
hm és realisztikus rongálódást is kijelzi LOOL

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#4356
Bár komfortosabb lenne ha a monitort nyomogatva lehetne tájékozódni a térképen

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#4355
megelőztél a francba
DE jó😊 ez a cucc.
valószínű hogy kirajzol minden alaprajzot?
próbálta már valaki?
Na ezt lecriptelni se lehetett leányálom

Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.07.04. 10:13:14

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

reaper5687
#4354
Ezt ma találtam, szerintem igen hasznos 😊
Floor Plan Script
RoboKutya78
#4353
Skacok ha van blokk ötletetek és tudtok angolul szerintem Sektan mérnökúr szívesen segédkezne a blokk megvalósításában.Ha éppen ráér.😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4352
Már régóta gondolkozom azon, hogy de jó lenne egy henger alakú gravitációs mezőt létrehozó generátor, aminél azt lehetne megadni hogy a henger központi tengelye felé, vagy éppen el attól hasson a mező.
A jelenlegi felállásban 2 megoldásom lenne:
Az első jobb eredményt ad, mint a második:
1. valahogy úgy lehetne megoldani hogy kifelé-vagy épp befelé legyen gravitáció, hogy a forgó rész 2 részébe tenni kellene 2 gömb mezőt létrehozó generátort, majd szenzorokat a forgó rész teljes hosszában kirakni hogy mindig pontosan tudjuk hol van a mérnök. És minden pozícióhoz kiszámolni hogy mekkora erő kell a két generátorból ahhoz hogy azok eredője a megfelelő legyen. (aztán azt már lehet kapcsolgatni pl egy Easy Automation szkripttel. Persze ez a koncepció meglehetősen melóigényes, nem is szólva arról, hogy csak csak akkor működik ha 1 db mérnök van, ha már több, akkor borul az egész. Szóval kellene egy henger alakú mezőt generáló generátor!! 😄

2. megoldás: létrehozni egy új hajót a forgó rész közepén, ami csillag alakú lenne (új rácson 4 ág - konnektor - új rácson4 ág - konnektor - új rácson 4 ág - konnektor - új rácson 4 ág) és a csillagok hegyein lennének normál gravitációs generátorok. Ez adna egy 16 irányban kifelé nyomú (vagy befelé húzó) mezőt.
#4351
szerintem a forgórészvégébe egy grav gen meg oldja a dolgot csak pontosan ki kell centizni a dolgot illetve ötletem nincs a tengelynél hogy lehetne megoldani a dolgot. ezt mind úgy írtam hogy sose próbáltam megvalósítani.
RoboKutya78
#4350
Megkockáztatom azért egy kezdetleges Babilon 5 megvalósítható vagy az Omega-class warship féle megoldás már kivitelezhető.

Babilon 5 esetében a forgó stabilizátor buborék vagy minek hívják felet van egy ívelt kapcsolat az elülső fedélzettel amin át lehet vinni a vezetékeket😊
Na egy ilyen kivitelezésében benne lennék ha jó lenne a gépem hozzá😊
Viszont a rendes gravitáció beállításra kíváncsi lennék egy ilyen forgó platformon hogy valósítható meg
Mert eddig az volt tapasztalható ha forgattál egy ilyen állomást kicsúszott a talpad alól és nem forogtál vele együtt.

Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.07.03. 11:35:45

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4349
Azért a forgó űrbázishoz nem elég egy ilyen kis lyukú kis átjáró 😄 Ha lenne 3-4 vagy több blokk átmérőjű, akkor már elgondolkoznék. Az meg még jobb lenne, ha esetleg még építeni is lehetne a közepén 😄
Bár ezt a korábbi ormótlanabb verziónal is megoldottam úgy (ott van nagyobb lyukú), hogy konnektorokkal csatlakoztam a 2 végénél, és úgy egy külön „hajóval” (ami 2 konnektorból és vezetékekből állt) vittem át a lyuk belselyében a csöveket, hogy meglegyen a hajó szélső részlegeiben a kapcsolat a konténerek között. De még ezzel sem lehetett kivinni a forgó részbe a csöveket, csak a forgó részlegen lehetett így átívelni (mondjuk ha a hajó 3 részlegből állt. (2 szélső statikus és egy középső forgó rész)
Amint a vezetékezés is meg lesz még olva a lyukméreten felül, sokan el fognak kezdeni gondolkozni forgó űrbázison 😄
RoboKutya78
#4348
Huhu na végre valami használható cucc
Lehet forgó hajótesteket is építeni amin át is lehet haladni végre😊
Van egy hasonló rotor de az egy kicsit ormótlanabb külsejű
itt az ideje a forgó űrbázisok kitalálásának😊
MCM Rotor Tube


Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.07.03. 00:30:18

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4347
Azért egy VR támogatott SE odaba...na 😄 (bocs de jobb szó nem jutott eszembe hozzá 😄 )
Ha meg még jól is csinálnák meg az irányítást (spectator kamerával mozogni) akkor elég jó lenne a hajóépítés 😊
RJoco
#4346
Addigra talán a SE is kiforr. És lesz neki is VR támogatása 😊

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4345
oké erre én is kíváncsi lennék.
Na térjünk vissza erre a dologra 5 év múlva ha még itt leszünk 😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4344
Elite Dangerous

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4343
most azért őszintén mondj olyan programot amiért megérné hogy megvedd ezt a szemüveget?

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4342
Ha nem vagy az, akkor honnan tudod, hogy milyen egy gazdag élete?
A VR-hez meg nem kell drága gép, egy PS4 400€, a VR hozzá 600€. Ez még nem is olyan vészes.
Az OR 700€+posta+vám ár körül mozog amerikából, a steam cucc meg 800€.
Persze akinek nincs 1500-2000€-ja egy gépre, annak nem lesz VR-re sem. Akinek meg van, az nagy eséllyel összehozza a VR-re valót is, ha annyira fontos.
3000€-ból viszont egy elég jó verdával mehetek pár kört a nürnburgringi pályán.

Az, hogy nem próbáltad és nincs is rá lehetőség (reményed sem), eredményezi azt, hogy lehurrogod és nem érted.
Pedig ez egy nem rossz dolog és pont a szegény embernek találták ki, akik ahelyett, hogy €tízezreket költenének utazásokra, egyszerűen csak felveszik a szemüveget és oda mennek, ahova akarnak.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4341
ki mondta hogy az vagyok ilyen hardverrel a seggem alatt gazdag lennék?😊
még ha az is lennék piszkavassal se nyúlnék ehhez a dologhoz hozzá nem csak azért mert egészségügyi hátrányaim vannak a használatához(gondolom teljes körű térlátást igényel a dolog) hanem amúgy se érdekel😊
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.07.01. 12:28:37

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4340
Nem is tudtam, hogy te is über gazdag vagy. Nem akarsz megdobni egy VR-rel?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4339
Tény ez a kis kütyü meg a hozzá készült programok többsége a gazdagoknak illetve az über gazdagoknak készítették akinek van akkora területük a lakásukban ahol tudnak hadonászni vele. Illetve a játékok többsége is olyan területekre összpontosul ahol egy über gazdag csóka talán életében sose járt teszem fel egy iroda környékén ügyintézés céljából vagy ne adj isten munka végzése céljából sose járt, ezért készítettünk neki egy über drága hardvereszközt amit egy nagyon drága géppel lehet csak kihasználni hogy legyen az illetőnek valami fogalma hogyan is néz ki a való világ a "kis" villáján kívül😊
Én ha tehetném meg lenne rá lehetőség a steamben ki is szedném ezt a típusú játékokat hogy ne is lássam mikkel butítják a népet😊
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.07.01. 11:38:17

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4338
Bíztam benne, hogy olcsóbb lesz a VR, ha többen is csinálják, de sajnos nem lett semmivel sem olcsóbb. Amúgy tényleg vigyázni kell vele, mert simán összetörheti az ember a szoba berendezéseit.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4337
Akit érdekelnek a hasonló építős játékok itt van egy lehetséges ingyenes verzió
VR-esek vigyázzanak a körülöttük levő tereptárgyakra😊
Metaverse Construction Kit

Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.07.01. 09:47:52

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#4336
A fórumban megengedem az oftopikot, de természetesen off /off környezetben ebből kifolyólag tettem ki az off gomb elérését a fórummenübe. És ha befejeződött a diskurzus az off területen én mint fórumgazda törlöm az off részt persze csak ha az off indítója beírja hogy megkapta a megfelelő választ a kérdésére.
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.06.30. 11:18:47

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4335
A rotorok használatával vigyázzatok nekem most reggel teljesen bebugolta az építő hajómat remélem meg lesz mire haza érek illetve meg javul.
#4334
Nekem elég volt egy kocka igaz nem a tövében hanem a széléről lefele a 45fokos lejtővel a közepèn már 3kocka táv volt
RJoco
#4333
Lehet, hogy a hajó nem fog szétesni, csak az, aminek nekimész.
Jól néz ki.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2016.06.27. 15:47:01

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4332
Ez igaz a kicsi hajtóművekre, a nagyokra viszont már nem. Próbáltam anno ion-nál, hogy középen hagyok egy csíkot szabadon, de sérültek a blokkok mellette. Vagyis ionnál 6x2, hidrogénnél 3x3 a kihagyás mértéke. Az meg már nem is olyan kicsi.
De mindegy is, meg kell építeni és ki kell próbálni élesben. Úgyis kiderül. Én kíváncsi lennék rá 😊

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4331
a hajtóműveknél elég 1 kockát kihagyni középen menet közben elég nehéz azon betalálni
és a bénulásról annyit az ionnál is elég meg találni és kilőni a reaktort igaz lehet sok kicsit de ahogy fogynak egyre kevesebbnek jut energia
illetve jeget könnyebb szerezni. tény az ellátó rendszer sérülékenyebb de a fegyvereket is el kell látni, és akkor már majdnem ugyan ott vagyunk csak kicsivel többet kell belőle csinálni
#4330
A tegnapi nap után újra tervezés 😊
törés biztosabb építő hajó
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Tegnapi nap sikerült össze törnöm a bányászhajómat, a bázisomat, és az építő hajómat
kicsit zúzóra sikeredett a nap 😊
RJoco
#4329
70%-os akció a steam-en a játékra. Csak 6,89 €.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4328
Katasztofális így hajót építeni BP-ből, most szállt el a hajóm eleje a láthatatlantól. Éppen csak beléptem 5 percre, nincs kedvem ki/be lépkedni 5 percenként.
Írtam az inventory mod készítőjének, hogy nem működik jól szerveren, remélhetőleg tudja orvosolni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4327
Én nem írtam, hogy nem a szerveren lenne. A szerveren lenne, csak nem a mostani világban, hanem egy másikban, ami simán törölhető, nem kell takarítani utána.
Ha teljesen elfeded a hajtóművet, akkor nem lehet eltalálni, csak, ha át van lőve a páncél. Viszont a nagy hidrogén hajtóműnél legalább 5 blokk távolságot kell tartani, különben gondok lesznek. És ez is megdobja a tömeget pluszban.
Ha meg csak köré építesz, akkor szemből még leszedhető.
Ebből a szempontból hiányolom is a fix gépágyút. Miért csak rakétavető van?

Amúgy a hidrogén hajtómű hatótávja sem lesz feltétlen kisebb. Nem biztos, hogy a hajó fog addig élni, míg van hidrogén. És, ha a tartályokat vagy az ellátást lövi szét az ellen, akkor is megbénulhat a hajó.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4326
a hidrogén hajtómű jóval erősebb mint az ion és a kialakítása se kerül sokkal több helybe csak a hatótáv lesz kisebb ami jumpdrive val kiküszöbölhető, illetve elég jól be lehet védeni a hajtóműveket ha nem is fedi be őket (3-4 kocka távon már nem sérül)

én inkább ingame építek lehet vissza térek a rondaságomhoz lehet ronda de egy mine layert lezúzott simán.

Miért nem a szerveren gondolod a próba csatát azon kellene tesztelni hogy kinek a gépe mennyire bírja
RJoco
#4324
Engem viszont nem engedett be, úgyhogy a szerver is frissítve lett, még 8 előtt.

Most én is egy nagy hajót építek, de elég macerás az építése. Sajnos a megjelenítés erősségét nem lehet állítani, így kimaradhatnak blokkok. A láthatatlansági bugról nem is beszélve, bár most épp nem jött elő, viszont folyamat ugrált a dolog.
Volt, hogy nem tudtam odébb vinni a hegesztő hajót, mert mindig visszaugrott. Aztán erősebb tolásra odébb ment. Nem volt akadály és a lag sem volt olyan vészes. Nem az első eset hegesztésnél.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4323
Nekem nem frissített a játék semmit. Érdekes.

Amúgy én mostantól aktív leszek egy ideig, letudtam a vizsgáimat. Bár jelenleg egy hajót tervezek, azért nem léptem még fel a szerverre, megtervezem kreatívban és aztán majd az lesz a célom hogy ott megépítsem 😊 Viszont az a tervezés még eltarthat egy darabig, viszonylag nagy (vörös hajó kétszerese) és bonyolult, sokfunkciós lesz. Az én igazi hajóm, ami minden tekintetben engem képvisel 😊 A Cutting Principle sajnos túlságosan bonyolult lett, sokkal egyszerűbb módon is meg lehet oldani szinte minden funkciót amit abba építettem be még tavaly nyáron (te jó ég milyen rég 😄 ) és sokkal brilliánsabb megoldások is vannak már a workshopban. (főleg szkriptekre gondolok)
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.06.24. 20:14:32
RJoco
#4322
De, simán, aki akarja. Csak ne feledjük, hogy annak a rétegnek azért súlya is van. Vagyis a hajtóműveket kell először lőni és miután már nem tud mozogni, csak sodródni...
A kreatív pályára meg simán be lehet állítani egy területi határt. Ha kisodródott, akkor törlődik a hajója és akkor az egyértelmű vesztés.
Az 5k platina lefinomítása kb. 1 nap. Vagy kevesebb. Legalábbis nálam.

Az jutott eszembe, hogy a bolygók miatt lehetne bolygós csatát is vívni. Viszont ott nekem nincs igazán járművem, amire azt mondanám, hogy na, akkor uccu neki. Azt másnak kell megvívnia. A jelenlegi szerveren is, jelenleg. Később még változhat.

Amúgy jelenleg mennyien vagyunk aktívak?
A beosztásom miatt nem nagyon látom, hogy kik játszanak.

Én ma kaptam egy frissítést a játékra. Más is?
Ennyit a hónaposról, pedig nem jelentkeztem bétára.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2016.06.24. 18:21:08

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4321
Viszont mèret korlátozás mellet ki tartok nehogy valaki 20+ rèteg nehéz páncéllal vegye körbe a hajóját az azért sok lőszerbe kerül feltörni
#4320
Csak példának írtam a mennyisèget de azért 5000et lefinomítani az nem kevés idő.

Èn benne vagyok a találkozásban van egy könnyű hadihajóm de nem a héten
Szombat buli vasárnap gyógyulás:-)

A sok roncs miatt lehetsèges lagg miat én a felső lègkörben gondoltam a harcot hogy a kis roncdarabik meg semmisüljenek, de ha beválaloda csata utáni takarítást akkor tied lehet a roncs én biztos nem fogok flexelgetni :-)

RJoco
#4319
A harccal még nem tudom, mi lesz.
Van az a radar mod, ami 1000 km-re is ellát, gondoltam rá, ha lesz értelme, akkor be lehet tenni. Addig meg minek.
De szerintem is sokkal egyszerűbb, ha megbeszélünk egy időpontot és úgy csináljuk. Kérdés, hogy ezt majd hogy lehet kivitelezni.

Az is felötlött benne, hogy, ha valakinek van kedve, akkor akár most is csatázhatunk. Pár órára leállítani ezt a világot, csinálni egy másikat kreatívban és megállapodás szerint vagy helyszínen építünk hajót vagy bemásoljuk, amit a szerveren is csatába akarunk vinni és azzal megyünk. Amolyan teszt jellegű csata lenne. Utána meg még mindig lehet fejleszteni a hajót a túlélős csatára, mert az egy kicsit azért más lesz.
A hadisarcot fölöslegesnek tartom, 5k platina kb semmi. Esetleg a nyertes viheti a roncsokat. Már amennyiben megtalálja őket 😄 A csatát viszont addig kellene játszani, amíg adott hajón van orvosi és ott újjá tud éledni a pilóta. Ha az nincs, akkor pilóta nélkül majdhogynem döglött a hajó. Persze a fegyvereket le kell szedni, különben macerás megközelíteni.

Az új emberekkel én sem tudom mi van. Annyira akartak jönni, hogy azóta sem jelentkeztek. Aki a kommunikációs csatornánkat (ez a fórum) nem olvassa, azzal nem tudok mit kezdeni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!