7903
Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #6529
    A géppel meredekebb emelkedőn is sikerült felmennem. Meg le is tudtam jönni. Túl nagy sebességnél meg nem célszerű kanyarodni vele. Úgy megcsúsztam, hogy csináltam egy 180 fokost. Szerencsére volt helyem :)
    Sajnos a piston-os dolog nem működik tökéletesen. Csak 1 fogja azt a tetőt, a másik 3 csak van ott. Ráadásul a mozgástól még néha szikrázik is.

    Egy másik bug az inventory-val. Ha nem az inventory-t nyitod meg vagy fület váltasz, majd visszatérsz az inventory fülre, sajnos csak az aktuális dolog inventory-ját mutatja. Mintha egyedül lenne. Ha megnyitod direkt az inventory-t, akkor mutatja a teljes állomás/jármű készletét.

    A programozható blokkhoz nem kell időzítő. Csak betöltöttem a progit (LCD script) és működik gond nélkül. Meglátjuk mi lesz majd a frissítésekkel. Eddig jó volt, de eddig még nem is léptem ki. Majd holnap kiderül mikor megint elindítom.
  • RJoco
    #6528
    A munkagép az érc derítő hajóhoz és az állomáshoz képest.
  • RJoco
    #6527
    A munkagép jól teljesít. A futóművet egy kockával lejjebb tettem, így nagyobb lett a hasmagassága a járműnek. Simán ki tudtam menni vele egy enyhébb emelkedőn a mederből.
    Apró hibája, hogy a 40m egy kicsit kevés. A komolyabb ércek lejjebb vannak.
    De arra nagyon jó, hogy 40 métert lefúrok vele, majd lefuvarozom magam és onnan mégiscsak egyszerűbb a 20 métert megtenni kézivel :D
    De most már van ezüstöm, nem gond a repülő fúróhajó megépítése sem.

    Apró bugok azért vannak. A hegesztő nem áll le, ha kész a blokk vagy nincs alkatrész a blokkhoz.
    A félkész blokkra nyomva nem írja ki, hogy mi hiányzik neki a folytatáshoz, nekiáll hegeszteni, de nem halad semmit (ha nincs nálad a kellő anyag).
    Fúrásnál röpködnek a kavicsok. Jobb egérgombosnál is, de azokat nem tudod felvenni. Viszont útban vannak. Bal egérgombosnál is van törmelék, amit nem tudsz felvenni. Viszonylag rövid időn belül eltűnik, de azért zavaró kézi fúrásnál, mert olyan, mintha a karakter is megakadna benne.
    Nem tudom, hogy a Star System sajátossága e, vagy az offline módé, de nálam megint nem látható az érclelő hely. Nincs sötétebb hely, mint ami szerveren eddig mindig volt. Mondjuk ez már régi világommal is így volt.

    Egy felettébb érdekes dologba futottam bele az imént. Pont fúrás és fantom kavicsok közepette. Bezáródott a program és grafikai problémára panaszkodott. Konkrétan, hogy a videokártyám drivere leállt. A chrome is elvesztette az oldalakat.
    Mondjuk a mai frissítést követően megint visszaállította medium-ra, én meg megint visszaállítottam high, hogy nehogymár ne bírja a drága kártyám. Úgy néz ki tényleg nehezen viseli. Kihasználtsága folyamatosan 99% és 70 fok. Gondolom mikor fúrkáltam, akkor még melegedhetett egy kicsit. Sajnos azt nem monitoroztam. A visszatöltésnél meg nem jártam annyit, hogy esetleg gondja legyen. Asszem visszaállítom mégiscsak mediumra.
    Utoljára szerkesztette: RJoco, 2018.02.05. 21:57:33
  • RJoco
    #6526
    Valamit tényleg csináltak a srácok.
    Egy működő munkagép:

    Bár még egy kicsit kell rajta fejleszteni, egy-két lámpa, kamera, de eddig nem esett szét.
  • RJoco
    #6525
    Az options/graphics részen van egy olyan, hogy Enable PostProcessing.
    Ezt kikapcsolva eltűnik a homályosság a széleken. Tényleg zavaró, nem a napfény okozta.

    Most kezdtem egy új túlélő világot. Meglátjuk meddig bírja a játék és én.
    Modok terén csak LCD, kijelzés és színes ikon került fel.
    De most nézem, hogy bekerült néhány blokk a harci fülkéhez. Azt ki is fogom szedni. Egyelőre extra blokkok nélkül akarom játszani. Mint régen.
  • RJoco
    #6524
    A sisak tükröződése nekem sem tetszik. De, ha nem úgy süt a nap, akkor nem zavaró. Ha viszont úgy süt, akkor nagyon is.
    A világomban most nem volt olyan durva a képszétcsúszás, bár egy kicsit érzékelhető volt. Ami érdekes, hogy más, sokkal kevesebb blokkot tartalmazó világban egyáltalán nem jelentkezik.
    A szétszerelőm még mindig robban és a csillagkapuk sem üzemelnek. Szerintem már a világgal lesz a probléma. Legalábbis a csillagkapuk terén. A szétszerelőmet egyértelműen a keen tette tönkre.

    A futóművek jelzései kifejezetten rosszak. Alig lehet látni, hogy épp milyen színű, milyen állapotban van.
    A fényeken meg szerintem is van még mit finomítani.

    De összességében nekem is tetszik ez most. Meglátjuk milyen bugok jöttek. És a kerekeket még nem is néztem.
  • laci4321
    #6523
    Az az elmosódási effekt a képernyő szélén nagyon nem tetszik, meg hogy külön válnak a színek piros, zöld, kékre..
    De szerencsére már meg is oldja egy mod: Screen Gunk Be Gone

    Már csak azt az óriási fehér pacát kellene eltüntetni a fényszórók elől.

    Ezeket leszámítva amúgy nekem tetszik a többi dolog. Egészen máshogy fest.
    Csak ugyanabban a világban ahol előtte 1.00 volt a szimulációs sebesség (ahol körbenéztem mi a változás), most stablil 0.95 Pedig elvileg performance update is volt benne.
  • RJoco
    #6522
    Kaptunk egy szép nagy update-et.
  • laci4321
    #6521
    Ha esetlen nem lenne róla parancsikon az asztalon, próbáld meg azt hogy kiraksz róla egyet. Nálam akkor ismerte fel az AMD programja.
    Medium beállításokon játszogatok mostanság (bár már egy pár napja nem indítottam el), de azon nem jelentkezik ez a probléma.

    Témaváltás:
    Építettem egy hajót, nagyon jó dolgokkal. Igazi mindenes hajó. Arra építettem, hogy el lehessen hagyni vele a légkört, és tud lebegni hidrogén nélkül is (bár kell H2 ahhoz hogy el is hagyja), az űrben pedig gravitációs hajtóművel mozog. Egyszerre pedig egy nagyon jó kis harcihajó is (regenerálódó fegyverzettel és a nagyobb légköri hajtóműveket sem lehet kilőni, és van rajta 2 nagy rakétavetős automata forgó ágyú), és van feldolgozó kapacitása is. Mégis az egész ~2300 blokk körül mozog, tehát nem óriási! És szerintem még szép is :)

    Összesen 6 szkript fut rajta: monitor vezérlő (Automatic LCDs 2), gravitációs hajtómű (JRGD), TIM, egy grafikus LCD kép vezérlő (instrument panel) és egy ami a nagy ágyúkat forgatja (Whip's automatic turret) és egy pajzsenergia kijelző szkript, mert használtam a pajzs modot. Bár az nem szükséges igazából. Csak a móka kedvéért :)

    1.00 a szimulációs sebesség, mégis folyton meghalnak a szkriptek, állandóan újra kell indítgatni. A gravitációs hajtómű nélkül meg ugye nehéz az űrben sebességet változtatni... (Bár H2 égetéssel lehet.)
    Csak hogy az aktív kijelzők is folyton meghalnak, az kiakaszt... Na mindegy. Megint letettem így a játékot..

    A következő héten csütörtökön ha minden igaz egy nagy update jön, amin már 11 hete dolgoznak.. :D Kíváncsian várom mit fog hozni.
  • kipeti
    #6520
    november óta nem néztem rá jelenleg pihenőn van nálam
  • RJoco
    #6519
    Gondoltam kicsit játszom, de olyan szinten el van rontva a grafika, hogy inkább letettem róla.
    Nem tudom, hogy másnál is jelentkezett e a gond.
    Fullos beállítás mellett szétcsúszik a kép egy-egy pillanatra mozgás közben.
    Van egy Nvidia-s beállítás, mely ezt okozza, de ebben a játékban nincs rá kapcsoló, sem a beállítás neve.
    Az Nvidia programja meg még a játékot sem látja, hogy esetleg ott állíthassak rajta.
  • laci4321
    #6518
    Kipróbáltam az új hajót Entersprite, tetszik nagyon a csali kilövő rendszer :D

    Ezt sajnálattal hallom Robokutya :/ Reméltem hogy enged legalább 3-4-et.
    Utoljára szerkesztette: laci4321, 2018.01.15. 13:20:52
  • RoboKutya78
    #6517
    kiderítettem csak az a baj hogy max két elemet enged :(
    Leszedel egy obj 3ds modelt és asteroidának konvertálom le sevel és csak két alkotóelemet enged beletenni:(
  • laci4321
    #6516
    Ha jól sejtem akkor egy aszteroidát akarsz betenni a játékba.

    Odáig nem mentem el én sosem :/
  • RoboKutya78
    #6515
    Srácok valaki esetleg behatóbban tanulmányozta az Se tools progit?
    Spec arra lennék kíváncsi ha egy obj modult szeretnék beemelni és azt szeretném hogy minden érc benne legyen a modellbe azt hogy tudnám megoldani?
    Az rendben megy hogy egy ércből meg tudom rajzoltatni a modult de többel hogy lehet?
  • Entersprite
    #6514


    Elkészült az újabb változat, kellemes hétvégét mindenkinek!
  • laci4321
    #6513
    Őszintén nem is értem miért kellene fejből megtanulni mi kell az egyes blokkokhoz :D

    Pár nagyon szükséges dolgot meg kell jegyezni, mint pl.
    - gravitációs generátor komponenshez kobalt kell, fém rácshoz is kobalt kell (de egy mérnökös kobalt gyűjtéssel, kb. 8 ezer kobaltot viszel vissza, akkor abból jó sok fémrácsot tudsz legyártani)
    - nikkel majdnem mindenhez kell, olyan fontos mint a vas, de főleg a motorokhoz és a fém rácshoz
    - nagyon sok motor a légköri hajtóművekhez szükséges
    - Arany alig kell pár dologhoz, mivel csak a szupravezető komponens igényli és szintén a gravgen komponens, így csak reaktornál és a gravgen-nél kell egy kevés, meg az ugróhajtóműnél jó sok
    - Ezüst meg csak a reaktorhoz kell (meg az orvosi szobához)

    Igazából az hogy pontosan mihez mennyi kell, már akkor értelmét veszti, mikor kicsit is több komponenst tudsz legyártani az első kis bányászhajóval behozott mennyiségekből. Mert mindenből legyártok valamennyit, aztán el van intézve a dolog, majd pótolom a hiányt. A mérnök hátizsákjába meg amikor építem az első bányászhajót és hegesztő hajót, akkor egy standard összetételt rakok mindig, kb. ennyi alkatrészekkel:
    ~150-200 steel plate, ~100-150 construction component, ~100-150 interior plate, ~30-50 computer, ~10-15 large tube, ~10-15 metal grid, ~30-40 small steel tube, ~40-100 motor.
    Ezekkel szépen meg lehet építeni mindent. Ha valamiből kifogyok, visszarepülök pótolni. Ha pedig speciális dolgot építek (antenna, kijelző, ércdetektor, pilótafülke, reaktor, amiből hajónként általában csak néhány van), akkor az ahhoz szükséges alkatrészeket külön bepakolom a hátizsákba a következő visszarepüléskor.

    A mérnökség arról is szól, hogy hogyan könnyítsük meg a saját életünket :D A játék későbbi szakaszán ezért a TIM és Automatic LCDs 2 szkripttel mindent meg lehet oldani azért hogy szép gyors legyen a fejlődés.

    Egy esetben lenne tényleg szükség arra hogy megjegyezzem a dolgokat: ha 1x hátizsákkal ÉS szkriptek nélküli világban játszanék. De mazochista meg nem vagyok :D
  • RJoco
    #6512
    Mikor utoljára próbálkoztam valami piston-os, rotor-os, kerekes dologgal, hát egyik sem ment hiba nélkül. Bár a piston még egész tűrhető így is a másik kettőhöz képest.

    Az Easy inventorty tényleg jó cucc, de így nem tanulod meg, hogy mi kell a blokkok elkészítéséhez. Szóval nélküle játszani már egy jó agytréning is. De néha csak játszani szeretnék.

    A színes ikonok szerintem is alap lenne.

    Az összeszerelőben való keresgélésnél egyrészt szintén agytorna és táblázatok, mint egy mérnöknél. Másrészt meg néha tényleg csak játszani szeretnék (már megint) és még úgy is egyszerűbb leírnom az alkotóelemeket és azokat beadni, mint a kis vacak ábrák közül kikeresni. Már ha ott van egyáltalán. A sok mod miatt nem is szoktam mindent megtalálni.
  • laci4321
    #6511
    Nekem is már 1200 órám van benne :D

    Folyton vissza-visszaránt, de a bugok miatt egyszerűen nem tudom folytatni :(
    1200 óra után meg már elmondhatom, hogy a modok nélküli alapjátékkal játszottam már eleget, modokkal kissé érdekesebbé akarom tenni a játékot, vagy épp könnyebben kezelhetővé (easy inventory, színes ikonok...). De eljutni odáig hogy 1-2 óránként kifagy a játék, áhh.

    Nem tartható ez így. Pedig még ott sem tartok, hogy építek egy űrhajót hogy kimenjek az űrbe. Az állandó támadóhajók miatt beástam magam egy hegy oldalába, előbb azt a bázist akartam egy nagyon király kis hegyi bázissá alakítani. De hát nem lehet...
  • Normen76
    #6510
    Csak ismételni tudom magam... Ez egy irgalmatlanul jó játék.. lehetne, helyette egy igazán szar játék. Igen, továbbra is hiányzik az összeszerelőkben a kereső funkció.

    Istenem de kár ezért a gamáért :(
    Utoljára szerkesztette: Normen76, 2018.01.09. 22:17:56
  • laci4321
    #6509
    A napokban újra elővetem a játékot, singleplayer-ezni. Beraktam néhány modot: légellenállás, lézer welder - az NCF helyett, hogy kicsit nehezebb dolgom legyen (ez 8 blokk távolságra hegeszt egyenesen előre, és kész ennyit tud, meg van flex és fúrófej is hasonlóan), jelenjenek meg hajók a légkörben, színes ikonok, easy inventory.

    Azt még eltűrtem, hogy rendszeresen manuálisan kellett törölgetni a roncsokat, mert a támadó hajók és földi járművek hagytak maguk után rendesen. De jó móka volt menekülni előlük, meg védelmet kiépíteni a bázisra. Az NCF hiányával is tök jól megbékéltem.

    DE... hál isten az advanced motor most is bugos, vagyis nem továbbít semmi alkatrészt önmagán keresztül. Először ez kezdett idegesíteni, de azért még játszottam tovább. Csakhogy most már kb. 1 hét játék után ott tartok, hogy rendszeresen kifagy, és bezáródik a játék. 1-2 óránként meghal a cucc. Nem is folytatom már inkább tovább.

    Szóval jelentem: még mindig bughalmaz..

    Nem tudom a modok okozzák-e, vagy miért, de nem is érdekel, vannak modok amik nálam alapvetőek, mint pl. a színes ikonok, vagy az easy inventory, mert az alap játékból egyszerűen hiányoznak. Lézer cuccokat még csak nem is építettem, meg más modot sem használtam igazán.

    Csak szerintem hiányzik a kereső funkció még mindig az összeszerelőkből?? Ha pl. csak egy giroszkóp vagy időzítő blokk, vagy csak 1-1 adott blokkhoz való alkatrészeket akarok legyártani, néha fél percbe is beletelik csak az, hogy kikeressem az adott blokkot a listából az összeszerelő ablakban.
  • RJoco
    #6508
    Stabilitásban, optimalizációban multi és major update-ben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok!


    Susu: Mi van a szervereddel? Leállítottad?
  • RJoco
    #6507
    Parasztvakítás, hogy még egy kis zsét lehúzzanak a játékosokról.
  • RoboKutya78
    #6506
    akkor sok értelme nincs zenét meg bevágom yutuberól :) arany ruci meg nem érdekel
    azért dühítő hogy ezeket azoknak nem adják oda kapásra akik megvették az első kiadást
  • laci4321
    #6505
    Pár plusz dolgot ad, amolyan fanoknak való dolgokat.

    1. arany űrruha (skin)
    2. Az SE 2013-as első kiadásos verzióját - mikor még nem voltak benne bolygók, multiplayer (az még most sincs :D :D )
    3. Az összes, 52 db SE zene, ami a játék alatt szól
    4. Művészi alkotások - több mint 200 nem publikált kép, videók, korábbi koncepciók a fejlesztés folyamán

    Ennyi ami az SE-re vonatkozik.
  • RoboKutya78
    #6504
    srácok mi a különbség a delux meg a sima engineers között dió héjban?
  • Giovanni #6503
    Steam-en most 60%-os napi leárazásban lehet venni, akit érdekel!
  • RoboKutya78
    #6502
    Skacok vajh mért fordul elő az az effekt hogy teljesen lekapcsolt meghajtás mellett ha bizdergákok egyetlenegy pistont ami felemel egy leszállóplatformot a hajóm mint a megkergült vadállat rákapcsol és elszáguld ?
    már nem az első akár közvetlen kapcsolom fel vagy kapcsolón keresztül random megcsinálja
  • RJoco
    #6501
    Én tegnap próbáltam mod nélküli világot indítani.
    Valamiért nem indult el. Valami mentés készült, mert utána betölthettem, de nem töltött be semmit. alt+f4 segített...
  • RoboKutya78
    #6500
    ha igen vajh melyik:)
    akkor ez nem a játék dilije
    na indítok egy modnélküli világot és ott is meglesem
  • RJoco
    #6499
    Lehet, hogy a mod kavar be?
  • RoboKutya78
    #6498
    Skacok bajlódok az Lcd monitorok képélességével.
    Ha berakok egy képet az lcd-re alapállapotban baromira nem látszik semmi viszont ha rávilágítok a fejlámpával majdnem jó a képélesség ezt hogy tudom befolyásolni hogy akkor is lássam ami a képen van ha nem állok előtte és világítok rá?
    Lámpával.

    lámpa nélkül
  • RoboKutya78
    #6497
    bocsi ha hülye kérdéseket teszek fel de tényleg csak mostanában vettem elő újra a nagy frissítés óta a játékot és most úgy érzem vele magam mint aki most vette le a bolt polcáról a játékot:) 1-2 éve rá se lestem a játékra:)
    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2017.11.30. 07:16:00
  • laci4321
    #6496
    Robokutya... Ez komoly?

    Az inventory-ban ki van írva mindennek nem csak a térfogata, hanem a súlya is. Az valós érték, a hajó tömegéhez adódik hozzá! Figyeld meg, csak nézd a HUD-ot... :D

    Annak meg, hogy minek mennyi súlya van, vagy kitapasztalod a játékon belül, vagy egy szimpla kereséssel rákeresel ;)

    A másik: gravitációs hajtóművel a megépített hajó súlya gyakorlatilag nem fog többé számítani. És van olyan, ami a hajó forgatásában is segít, besegít a giroszkópoknak.
  • RoboKutya78
    #6495
    A lenti Dromedár is csak térugrásra lenne képes főleg megpakolva:)így alapban terhelés nélkül is elég súlyos egyéniség lett.
    Illetve a fordulásra is csak a nagyobb erejű gyroszkopnak köszönhető hogy egyáltalán kanyarodik.
    Tényleg nem figyeltem meg de gondolom csak csökkent a súlya a feles kockának a felváltásával gondolom legalábbis fele a súlya mint egy egész kockának.
    a dromedárba még be kell állítanom a világítást az ajtók használatát fel kell szerelnem a komputerszobát a legénységi szárnyat a fő irányító helységet szóval van még mit csinálni. tesztelnem kell hogy a hajó gondoláit képes vagyok e az irányító helységből rendesen vezérelni. mert azokat úgy csináltam meg hogy távvezérléssel külön hajóegységként funkcionáljon. illetve kíváncsi vagyok ha megtöltöm a konténereket mennyi lesz a hajó súlya ha egyáltalán hozzáadódik a konténerek tartalmának a súlya a hajóhoz.
    Illetve kérdés a konténerekbe tehető tárgyaknak van e súlya és ha igen minek mennyi? gondolok itt arra ha egy rakat töltény teszek az egyikbe és fémércet a másikba melyiknek van nagyobb súlya?
  • laci4321
    #6494
    Érdekes elképzelés, bár a hajó vonalait nem igen lehetne ilyen szépen tartani, mint ahogy a kép kinéz.

    Szerintem vágj bele ;) Mindenesetre ez egy nagy hajó lesz szerintem, mire befejezed... Ergo soha nem lesz használható :D
    Az oldalára, a fehér rész elé be lehetne tenni egy hajón átérő hangárt.
    Utoljára szerkesztette: laci4321, 2017.11.29. 16:59:07
  • RoboKutya78
    #6493
    Hm
    ha befejezem a dromedárt lehet belefogok ebbe a madárkába csak ki kéne találni a léptéket hozzá.
    a vezető pilóta állásra máris lenne ötletem egy kétemeletes megoldásba gondolkodva

    Hornet
  • RoboKutya78
    #6492
    Na felfrissítem a dromedáromat kicsit karcsúsítottam fogyókúrázott a feles blokoknak hála leadott pár tonnácskát
    https://imgur.com/a/FvUUi
  • RoboKutya78
    #6491
    Azt tudom lehet használom is majd azt a progit
    Tényleg teljesen leálltak annak a programnak a fejlesztésével vagy valaki dédelgeti még?
  • RJoco
    #6490
    Visszatöltesz egy korábbi mentett állást. Alapesetben 5 backup-ot is csinál a játék. Hacsak nem kapcsoltad ki az opciót.
    A SEToolBox-szal tudsz még színezni. Ha jól emlékszem.