World of Warships
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Utoljára szerkesztette: Prince23, 2018.03.10. 21:27:38
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Flambass-ról még nem tudni.
Ebben a meccsben azért elég jól látszik, hogy miért is játszok co-op-ot. Ilyet azért multiban nem nagyon látsz (vagy legalábbis nagyon ritka). Főleg magasabb tier-ekben, ahol megy a taktikázás. Én csak a fun faktorért játszok. Itt is úgy voltam vele, hogy azt hittem már az elején, hogy úgyis mindjárt kilőnek. Aztán nem csak hogy kihúztam a végéig, de még a süllyesztéseket is behúztam és első lettem 😊 Meg nem mondtam volna 5 perccel a vége előtt 😊
A tornyokkal én is fifikáztam 1:54-nél látszik is hogy "ráhúzom" a kormányt balra (broadside-ot adva ezzel), hogy hamarabb odaforduljanak. Aztán a torpok miatt még jobban broadside-ot kockáztattam, de akkor már yolo módban voltam 😄
Persze ki is fordulhattam volna a dologból, csak mivel a terepviszonyok olyanok voltak, hogy ha valamelyik oldalra fordulok, akkor bekerülök valamelyik sziget mögé. Biztosabban megúszom, de teljesen lemaradok a harcról is 😊 Általában csak akkor menekülök ha van értelme, pl. amikor még "csak" 1-2 citet kapok és van azonnal bevethető repair. Na akkor nyúlcipő 😊 De most úgy voltam vele, hogy mindegy.
Ma egyébként nekem is bedobott T8-ba két hatos cv-t. Gondolom örültek. Tegnap dettó ugyan ez volt, de azért hogy mennyire nem esélytelenül indulnak, a tegnapi srác második lett. A mai csont utolsó, igaz hogy összesen 2 hatos (egy dd meg egy Spee) meg egy hetes (francia B😎 volt az összes többi nyócas. Egyébként hogy mennyire ratyi tud lenni a MM, a héten volt egy csata ahol az ellenfélhez betett 2 Atlanta-t meg egy Cleve-t, mi meg kaptunk Myoko-t és Shchors-t. Az Atlanta amúgy is egy mocsok szemét, 7,2 km-es AA lőtáv 100 feletti sebzéssel és végtelen Def AA-val. Hát kösz szépen.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
a PT boat tavaly,,de sulyesztobe kerult,,nyilvan felvasarolta vki,mert konkurencia lett volna..
Xp-t növelő camo egyébként minden prém hajóhoz jár, de a HSF most azért érdekes, mert azzal lehet csinálni a HSF küldiket (minden győzelem után jár egy HSF láda, amiből össze kell gyűjteni a kollekciót, ami flag-eket ad, ez önmagában nem nagy cucc, viszont a dupla itemeket 10k creditért beváltja) És a HSF Spee-vel úg rémlik lehetett csinálni a sima Spee-s küldiket is, forditva viszont nem. Egyébként a amo kinézetén kivül nincs semmi különbség.
Német hajók körül viszont soká lesz csak felhajtás, mivel az már teljesen kész van (BB, CA és DD ág is fullos) viszont az angoloknak/franciáknak még nincs dd ága. A kinaiban viszont akad egy-két angol is. Heteken belül szinte biztos hogy nem lesz, bár én nem tudom ilyen irányba halad a fejlesztés, nem követem a WG-t semmilyen fórumon.
Azért azt tegyük hozzá, hogy a prém fogyó kapásból -45k/csata, szóval igy könnyen veszteséges csatát csinál az ember, ha nem figyel. A prém fogyók egyébként +1 töltetet adnak, meg gyorsabban töltődnek újra. Persze ezek nélkül is lehet élni, de azért megkönnyitik az életed.
A HSF Spee volt nemrég akciós, azt érdemes lett volna megvenni, mert most lehet vele pénzt farmolni (collection) de ha csak nem sietsz nagyon, várj egy értelmes Spee-s bundlira.
Fun fact: Tegnap este vettem észre, hogy sosem használtam a Damage II és Repair II cuccokat mert azt hittem, hogy kizárólag doubloon-al lehet őket aktiválni <#idiota>#idiota> Úgyhogy kiderült, hogy van 30-50 felhalmozva mindkettőből <#idiota>#idiota> és rájöttem, hogy ingame pénzzel is lehet utántölteni. Így kiderült, hogy eddig a 70 órámat így toltam bele a gamebe, hogy csak az I-es Repair és Damage party volt benyomva. Most mentem be a Gneisennél megnézni, hogy hogyan tudom átállítani a spotting plane-t, catapult fighter-re, és erre kiszúrtam ezt is <#idiota>#idiota> Gratulálok magamnak!
Az tényleg igaz rá, hogy egyesiti a BB-k és a CA-k hátrányait. Mivel van páncélja, a BB-k kisebb eséllyel lőnek neked overpent, nagyon durva és kellemetlen sebzéseket be tud kapni. Ugyanakkor ha figyelsz, pattintani is tud elég jól. A saját szintjén tényleg kicsit lassú, illetve valamelyik nap berakott T8-ba, én voltam az egyetlen hatos hajó és hát kellemetlen mikor az összes BB lehagy. Mondjuk ott pont nem kellett messze mennem, mert lemming train volt és a jobb oldalon szépen átjött az ellenség. A Carolina oldalába ha jól emlékszem simán vertem 10k-t cit nélkül. Az ágyúi azok, amik a Scharnhorston vannak (és ami a valóságban is volt rajtuk). A toronyok meglepően gyorsan forognak, ahhoz képest hogy 3 280-as löveg csücsül bennük. Nekem fordulékonynak is tűnik, bár annyira nem lehet cikázni vele mint a többi cirkálóval, de arra jó, hogy két lövés között tudj forgolódni. A torpedói is nagyon jók, 8 km és nagyon nagy ivben tud inditani. A légvédelme mondjuk nem túl erős, a cv-ket nem szereti, főleg a magas szintűeket. Visszatérve az ágyúihoz... mivel ezek BB ágyúk (igaz hogy abból a legkisebbek) ezért számits rá, hogy a többi cirkálónak rengeteg overpent fogsz lőni. Vicszont ha betalálsz citadell-re, akkor az azért tényleg sebez is és a BB-ket is könnyebben beüti. HE-t én csak dd-k ellen lövök, illetve ha rossz szögben jön rám valaki és pattanna az AP. Mivel ez ilyen félig csatahajó, félig cirkáló, igazából mind a két vonal kapitányait tudod vele húzni, ugyanakkor ez egy lassú nehézcirkáló, mig a német vonal (alacsony szinten) pont inkább mozgékony könnyűcirkálókból áll, szóval nem biztos hogy a skillezés is egyezni fog (mondjuk ez engem annyira nem érdekel, hogy még dd kapitányt is be szoktam rakni néha)
Én szeretek vele menni, nem tudom milyen vele a statisztikám, de azt mondom egy jó hajó. Mindenképpen fun. Abból a szempontból szintén BB, hogy nem igazán érdemes vele solozni, mert egy ügyesebb cirkáló is hit&run taktikával simán le tud égetni. De pl 1v1-be azért BB-vel sem érdemes kötözködni, mert igaz hogy a torpedói veszélyesek, de egy tapasztalt BB kapitány tudja ezt és figyel, ha nincs átkozott nagy pechje, akkor ki is kap, mielőtt még rálőhetnél.
A Torpitzról nem akarlak lebeszélni, de az egy Bismarck torpedókkal meg a Bismarck alap légvédelmével. Velem az a baj, hogy a torpedók miatt sokszor belemegyek olyan közelharcokba a torpedók miatt, amikbe a Bismarckal nem feltétlen mennék. Viszont egyszer egy T10-es csatában 1v5-be kiszedtem egy full HP-s GoKu-t. (im a legend) Jah! És ami még fontos: a Bismarckon van szonár is, amit a Torpitz nem kapott meg. Régen a másodlagosai asszem 4,5 km-re vittek el, de amikor bejöttek a német bb-k (kb 1,5 éve) akkor a Torpitzét is felbuffolták.
És végül a De Grasse: eleinte nekem se tetszett a francia vonal, de szerencsére én már a Friantnál rákaptam és utána már nem éreztem szenvedősnek, bár a lassú töltés miatt párszor szivtam a fogam. Eddig nem sok csatát mentem vele, viszont a paraméterei alapján szinte mindenben jobb a tech tree Gali-nál (annak a prém változata). A Galin csak 2*2 vetőcső van, ezen 2*3. A Grasse gyorsabban tölt, pontosabb, a légvédelme ugyan gyengébb, viszont messzebbre ellő, a hajó gyorsabb, cserébe 1 seccel lassabb a kormánya és 40 méterrel nagyobb a fordulási sugara. És ha ez még nem lenne elég, kapsz rá katapult vadászt pluszba, ami a Gali-n nincs. Talán ez az egyetlen olyan hajó, ami szerintem mindenben veri a tech tree párját. De ezek a számszerű adatai, mint mondtam, nem sok csatám van vele, de én alapból szeretem a francia hajókat is (és a második T8-as cirkálóm is francia lett, megelőzve az oroszokat és a németeket is)
Anélkül, hogy a zsebedben turkálnék, de ha a Tirpitz-et nem tudom megvenni és belátható időn belül nem is fog menni, akkor a azért megreszkíroznám azt a Graf Spee-t a helyedben. Mert azt én is elismerem, hogy számított nálam is a Tirpitz történelmi háttere. Nyilván nem ez volt a főérv, de attól még nem volt elhanyagolható a szerepe. Sőt, ha lehetőségeim engednék beszerezném a Hood-ot, Scharnhorst-ot is.... na majd ha nyerek a lottón (főnyereményt) ... sőt akkor mindenki a vendégem egy szabadon választott prémium hajóra ... <#nyes>#nyes><#nyes>#nyes>
A témához visszatérve ha tényleg annyira szimpatikus a hajó, gameplay-ek és története okán, akkor hajrá, vedd meg és élvezd!
Trucker! Egy pillanatra a 89.847-et néztem átlagsebzésnek, már épp hülledeztem, hogy milyen gáz vagyok már az én 37.852-mel. Amikor megláttam nálad a 38.068-at, meg is nyugodtam: az enyém "sem annyira vészes" .... 😊
Szerk.:Tényleg a Steam-es playereknek van valami stat oldal ahol nyomon tudom követni a dolgaimat, vagy fucked?
Utoljára szerkesztette: ozimak, 2018.03.04. 12:23:08
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: Trucker39, 2018.03.04. 12:12:00
Ugyanakkor én a helyedben nem biztos hogy megvenném, (úgy látom most nincs is a shopban), akkor inkább már a Tirpitz-re spórolnék, na az tényleg FUN!!!
De amugy meg ha profi vidit, streamet akarsz nézni, ott van flamuu és notser.
Utoljára szerkesztette: Prince23, 2018.03.02. 20:56:56
X universe Home, sweet home
Kiszedték, de nagy nehezen nyertünk. Gearing powaa kraken <#hehe>#hehe>
٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿
Ha van "jó körös" gémpléjed, várom 😄
Illetve, ha már áldoztál a játékra néhány prémium hajóval, akkor áldozz a prémium acc-ra is, illetve II-es számú kellékekre (repair, engine boost, etc.)
De cuki voltál, hogy egy 5 km-es(?) hydroval bemértél egy 10km-re lévő DD-t 😄 <#hehe>#hehe><#puszis>#puszis>
Utoljára szerkesztette: whiskeyman, 2018.03.02. 15:08:33
٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Ha szar köröket megyek, legalább felvállalom élőben, nem úgy mint te 😄
Utoljára szerkesztette: Prince23, 2018.03.02. 14:07:29
Van még mit tanulni, tapasztalni...ráérsz majd később is videókat csinálni <#idiota>#idiota>
٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿
Amikor kb 10 perc múlva visszanéztem, hogy vége van-e már a csatának majd szívrohamot kaptam. Az ellenfélnek 3 hajóbj volt míg nekünk már csak 1! Ez így hogy? Mi a fenét csinált a maradék 11! hajónk hogy így elfogytak? Álló célost játszottak?
Szerencsére az utolsó megmaradt csatahajónk jól játszott és kiszedett kettőt a 3 cirkálóból, majd pontozással nyertünk, de csak egy hajszálnyira voltunk egy orbitális méretű legesétől.
Utoljára szerkesztette: ozimak, 2018.02.25. 21:17:16
BattleTag: kabel15#2672
Szerintem kerozinba áztatott tölgy lehet a fedélzet, mert imád kigyulladni. Rendesen fosok amikor látom, hogy a második-harmadik salvo HE-t kapom. Nem a damage miatt, hanem mert szinte biztos, hogy fel fogok gyulladni. Ezen a két problémán kívül nem lenne rossz hajó pedig. Aránylag gyors és kezelhető. Az AP-ket jól bírja. De valami eszméletlen szarok a lövegek...<#rinya>#rinya> Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de alig várom, hogy összegyűjjön az xp a Gneisenau-ra. Sajnos még csak a fele van meg a kellő 80k-nak 😞
Azt hiszem be is fejeztem mára... na nem emiatt, hanem mert megvolt a zsinórban 5. vereség és persze megint az ellenfél 80%-a túlélte. <#falbav>#falbav>
Legalább ezzel a Martel Károly dologgal feldobtad a napomat. Már épp el kezdtek forogni a fogaskerekek, izzadni a processzor, hogy mégis ki a tököm az a Martel Károly???? <#conf>#conf><#conf>#conf> Amikor is leesett, hogy a T8-as francia cirkálóra gondolsz ... <#idiota>#idiota><#taps>#taps>
Amagival szintén vereség... a térkép jobb oldalára tett ki, egyedül. Mindenki elindult balra, én meg futhattam utánuk. Persze az ellenfél Shokaku-ja egyből betalált, mire utolértem a lemmingvonatot, már a fél HP-m lehúzták (volt még mögöttem 1 romboló, 2 cirkáló meg 1 Bismarck) A kedves csapat megint odáig jutott el, hogy kimentek a térkép szélére. A röhej az, hogy azon az oldalon átjött egy ellenséges dd 😄 Már az ellenfél cv-je is jött foglalni, a miénk persze nem spottolt, úgy lettem csapatelső, hogy a csata első felében elvesztettem az életem 2/3-t és volt kb 15k sebzésem. Egyébként a héten majdnem minden 5 csata olyan, hogy az egyik csapatból max 2-3 hajó hal meg, a másik csapat meg totál elfogy. A tegnapi meccsek több mint felénél az első két percben meg tudtam mondani hogy bukó lesz. De minek jönne a győzelem, hiszen csak 200%-os xp-t adna!?