World of Warships
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
Volt már róla szó, hogy a HE lövedékeknél szereplő gyújtási esély még iránymutatónak sem jó, mert semmi köze nincs a tényleges gyújtási esélyhez. Szerintem valami hasonló van a repcsikkel is. Nekem volt már olyan, hogy jelezte hogy támadják légvédelemmel az egyik gépem, és már vesztettem is egyet. Azt hogy? Egy gépen a stat szerint kb 1000 élete van, 2 sec alatt még def AA-val sem lehet leszedni max lőtávról egy gépet, mert még az Atlantának sincs akkora dps-e. (azt meg ne is mondjam, hogy nem volt bekapcsolt def AA se) Igazából pont a múlt héten gondolkoztam azon, hogy egyszer bevitetek valakivel gyakorlóba egy afk Texas-t és rárepülök tizszer, ugyanúgy. Fogadni mernék rá, hogy legalább öt különféle kimenetele lenne a dolognak.
A "saját cirkáló" felett vállalni fordulóharcot jó ötlet, de nem jelent automatikusan érdemi segítséget, mert abban a tier bracketben találkozhatsz olyan hajókkal, aminek közel semmilyen (pl. Isizucsi, rombolók jórésze vagy jópár, akár nagyobb stock gép), vagy egész konkrétan semmilyen (pl. Bogatír) légvédelme nincs.
Az pedig - különösen komolyabb stat-különbségeknél - nem annyira ritka, hogy a győztes oldal igen kevés veszteséget szenved, mert a vadászai dpm-vesztesége korrekt hógolyó-effektust okoznak; minél nagyobb hátrányba kerül, annál kisebb esélye van fordítani.
Amugy az normális rng szempontból, hogy amerikai tier IV-es anyahajóm vadászgépei rendre megsemmisülnek az ugyanebbe az osztályba tartozó japán gépek ellen úgy hogy a saját cirkálóink felett repkedek? Elvileg így védettem is lennék! Mégis o megussza 1 veszteséggel majd tovaszáll! Nonszensz!
Az megvan, hogy a WG Wiki oldalán nem csak a hajók adatait és rajzát lehet megnézni, hanem sok hajónak a 3D modelljét is?
Ez azért érdekes, mert a modellek a Sketchfab-ra vannak feltöltve, így gyakorlatilag sokkal jobban meg lehet nézni a modelleket, vagy akár virtuálisan végigsétálni a fedélzeten. Igaz a Sketcfab-on nem olyan részletesek a textúrák mint a játék grafikai motorja alatt, de azért így is nagy élmény "mászkálni" a hajókon:
Albany fedélzete a hátsó kormányállás felől nézve
Varjag tiszti szalon és étkezde
Varjag lövegállás belülről puskaállvánnyal lőszer lifttel, padokkal
Graf Spee tatfedélzet
Más: Kapitányi képzésre vonatkozóan a wow.hu oldalán leírtak mennyire relevánsak, mert nem nagyon lett újítva, miközben elég sokat módosítottak a játékon! ?
Utoljára szerkesztette: etejedu, 2018.05.22. 20:17:54
\"Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden\"
Intel Core i7-4770 CPU @3.4GHz 16GB RAM NVIDIA GeForce GTX 970
#16844 A klánban még pont van egy szabad hely. Itt találsz meg minket.
Igen, vannak magyar flották, ahol kezdőket is felvesznek szerintem. Néhány flottát összegyűjtöttem a stat oldalunkon. Esetleg onnan kiindulva érdemes keresni egyet. STW
A stat oldalon a Relationships cím alatt találod.
Intel Core i7-4770 CPU @3.4GHz 16GB RAM NVIDIA GeForce GTX 970
A Takao viszont a prémium Atago ARP megfelelője, igy anno ingyé lehetett szerezni egy félig prém japó nyócas cirkálót. Ráadásul abból csak egy van. Én azt semmi esetre sem adnám el, a Kongoból meg a Myoko-ból esetleg megtarthatsz egyet. Ha másra nem is, kapitányt átképezni jó.
Intel Core i7-4770 CPU @3.4GHz 16GB RAM NVIDIA GeForce GTX 970
Lehet már sokan kérdezték szóval bocsi ha unalmas már a válasz, de vannak ilyen mindenféle színben pompázó hajóim azt se tudom miért vagy hogy kaptam ezek miben különböznek a többitől? egyáltalán érdemes megtartani vagy adjam el őket 1-2 milla között eladhatók.
Intel Core i7-4770 CPU @3.4GHz 16GB RAM NVIDIA GeForce GTX 970
Utoljára szerkesztette: ozimak, 2018.05.06. 19:31:11
Az előző hsz-edben a kérdésre sajnos nem tudom a választ, mert a már meglévő accot csak egy fáj törlésével/átnevezésével lehet steamen használni és lehet, hogy ez a fájl kell a steames vásárláshoz(is).
A statisztikám alapján jó(zöld)-hoz közeli játékos vagyok, tehát az átlagos teteje. Anno a WoT is igy ment és WoWp-ben is kb ezen a szinten lehettem. Ehhez képest a mostani Ranked szezonban nem sikerült lvl 15 második csillagot szereznem. Két olyan vereségem volt, amikor csapatelső lettem, persze akkor, amikor nem volt csillagom, szóval nem volt mit nem elvesziteni. Egyébként meg 1 win - 1 lose, szóval amit nyerek, a köv csatában veszitem. Tegnap a harmadik csatára már nem volt elég reportom. Annyira felhúztam magam, hogy csata végén elkezdtem nézegetni a csapatok tagjainak statisztikáit. Nálunk 5 olyan játékos, akinek 45(!!!)% alatti a nyerési aránya, az ellenfélnél három vagy kettő. És most lehet mondani, hogy de hát a winrate nem jelent semmit, de azért akinek 45% alatt van és az átlag sebzése is 20k alatti, meg van kb 1k csatája, de már van T10-es hajója (és ez még a jobbik eset, mert ugye van aki 500 csatával vesz egy T8-as hajót és feljön bohóckodni) az nem hinném hogy nem piroska. Vagy az MM úgy gondolja, én olyan legendary játékos vagyok, hogy majd egyedül lehozom a Rankedet? Tavaly is volt T8 Ranked. Akkor húztam ki a Carolina-t, meg még más nyócas hajókat is. Az átlagsebzésem 99k körül volt. Most jó ha a fele. Tegnapelőtt bementem egy csatába, volt 1-1 dd. Rögtön a csata elején kiszedtük az ellenfélét, a háromból két pont a miénk volt, és erre meghal 3 csatahajónk. Miért? Persze vesztettünk, pedig a dd befoglalta a harmadik pontot is, de egyedül nem birt egy Atagoval meg egy Torpitzel.
A másik csatába a mi oldalunkra rakott két BAZI klános csávót. Néztem, micsoda makkerek. Egyik se tett semmit sem a csatához, azon kivül hogy feedelték az ellenfelet. Megnéztem, nekik is 45 alatt volt a wr. Már úgy megyek be a Rankedre, hogy vajon megint "f@szfejekkel" kell együtt mennem? Lehet inkább ki kéne csapni a saját társakat először, aztán lehetne ténylegesen harcolni. Pedig mondom, én se vagyok valami hűdenemtudommilyen pro játékos. És lehet mondani hogy ez csak egy játék, de azért a Rankednek elég komoly tétje van. Persze az ilyen 45% alatti goldnoobok könnyen vannak. Nekik eleve nincs veszitenivalójuk, alapból arra mennek, hogy majd a csapat úgy is lehozza nekik a meccset, mert ők kb semmit nem tudnak hozzátenni. Aki kicsit is jobb, az meg miattuk sziv, mert egy Rankedet az én szintemen nem lehet egyedül lehozni.
Azért hogy valami jót is mondjak a MM-re, úgy vettem észre hogy arra azért figyel, hogy mindkét oldalon legyen radaros cirkáló, ezen a szinten már ezzel el lehet dönteni egy csatát.
Utoljára szerkesztette: Alien69, 2018.05.06. 08:43:37
- akár bőven 50% fölötti a plusz 1-2 tier-es csaták aránya, amiben eleve nem tud "nagy" dolgokat csinálni (és fejlődni) a játékos
- a top dog-jainak a csataszáma/kvalitása messze elmarad az ellenfélétől, ami már önmagában el is döntötte a csatát
- a rng különösen ocsmány módon tud "hülyét" csinálni a (f2p) játékosból ("kicsit" több a mellé, a nem sebző találat, de jóval több a low roll)
- a folyamatos power creep áldásairól ne is beszéljünk, ami tovább amortizálja a (már meglévő) f2p gépállományt
Sz'al, különösen az utóbbi pár évben, nagyon átesett a wg is lófax túloldalára és már nagyon kilóg a -lába - természetesen, aki (eddig is) fizet(-ett) a játékért, az ebből semmit nem/alig vesz észre: neki "jól megy" minden...
Így, ráköltés nélkül "értelmetlen" is játszani a wg termékeivel, de csak azért meg nem fogok havi tízezreket rákölteni, hogy normálisan játszhassak!
"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)
SWTOR: Dee'Greg, Conqueror of the Dread Fortress, lvl 55 commando - The Red Eclipse
Utoljára szerkesztette: ozimak, 2018.05.05. 21:24:10
Most rá is néztem 9 meccs, 1 győzelem 8 vereség, 11% ... komolyan mondom ilyen fos (már bocs a szóhasználatért) sose voltam rankeden. Most kb. megint 1-1,5 hónapra elment a kedvem az egésztől .... A legnagyobb poént a végére hagytam: ezek után feljött egy kis ablak, miszerint "hiper-szuper-csili-vili" ajánlat csak neked, csak most: ha veszel valamit a premium shopban, akkor nesze itt egy 30%-os kedvezménykupon.
Bár így jobban belegondolva talán nem is poén, hanem jól kifundált üzleti terv, miszerint: szopassuk szét a csávót, hadd keseredjen el, talán elgondolkodik pl. premium accounton, hátha majd ettől azt reméli a játék is jobban megy, hogy a bizonytalanságon átbillentsük dobjunk be neki egy ilyen csontot, ha ráharap, bingo!!! Hát tudják mit, dugják fel maguknak a kuponjukat ....
Utoljára szerkesztette: Gaben764, 2018.05.05. 18:51:52
SWTOR: Dee'Greg, Conqueror of the Dread Fortress, lvl 55 commando - The Red Eclipse
https://www.youtube.com/watch?v=5fwd3cToxcA&feature=youtu.be
5:45, 7:35 vannak jo lovesek meg nehany utana is, 130-160 koruli sebzes ranked NA
SWTOR: Dee'Greg, Conqueror of the Dread Fortress, lvl 55 commando - The Red Eclipse
Az a baj, hogy a te fajtád teszi tönkre a játékot. A te fajtád az aki CA'-val elkezdi lövöldözni a full hp-s BB-t AP-vel mikor ott van mellette a fél hp-s CA. Jó nagyot mondtál ember. Légyszi töröld az accotad. Azt a 300 meccset meg ne sirasd meg. 😄 Amúgy látom a mondani valómat sem értetted meg. Nem is tudom minek írtál. Bár magadat jól leégetted.
Darun jól mondod. A sok idióta CA ( tisztelet a kivételnek, de szinte meccsenként van 1-2 kretén ) lövi a BB-t mikor ott vannak a kisebb és gyengébb célpontok. De elkezdi lőni a BB-t. Nagyon sokszor láttam a fent említett szituációt és a hajam tépem mikor ezen bukik a meccs. Na mindegy. Mindenki tudja milyen ez. Nem is ezen van a hangsúly. Ezzel az RNG-vel kéne valamit kezdeni, mert szánalom most már.
Amúgy meg BB és CA ágakon is vannak szép számmal retardok. Nekem is nem egyszer kellett Bayernnel DD-t vadásznom, mert épp senki nem ért rá a CA-k közül... De ugyan így, voltam már bőven szarban hagyva BB-k által is CA-ban ülve. Szóval kár verni a nyálat. Pláne úgy, hogy mások f@szságait vetíted rá egy itteni kommentelőre.
A másik dolog, párszor már szóvá tette nekem pár gyökér (talán még reportot is kaptam) hogy "nézd má a noob BB, elment dd-re vadászni". Jah, és miért vadászok dd-re? Mert a kedves (retkes?) cirkálók azzal vannak elfoglalva, hogy kergessék az ellenfél csatahajóit. A dd meg szépen megkerül minket és hátulról torpedózgat (pont a héten volt egy ilyen meccs) De leginkább azokat a "játékosokat" nem szeretem, akik 500 csatányi tapasztalattal vesznek egy T8-as hajót, aztán csinálják a semmit, meg sipitoznak hogy "te jó ég, tizes meccs". Az ilyeneknek alanyi jogon kéne hogy járjon a report.
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
A BB arra való, hogy az ellenfél BB-it leküzdd vele, de te nyuszi vagy és azt hiszed, hogy Áááá milyen fasza lesz szopatni a kis CA-t, majd jól telibeverem az oldalát 3 citadellel, aztán van csodálkozás, ha kifordulja...
Nekem meg tudod miből van elegem? Abból, hogy mondjuk egy 4 v 4 szituációban, ha vagyunk 3 BB 1 CA, akkor mind a 4 ellenfél a CA-t lövi, akkor is ha a legmesszebb van és a 3 BB egyébként sokkal jobb célpontot nyújtana, mert mondjuk az oldalát mutatja vagy valami. De neeeeem, inkább lőjük a CA-t, mert milyen fasza látni a 20-30k sebzést egy salvo-ból és lehet rá verni a brét, hogy mekkora zsírkirály is vagy te... Szánalom.
Battlegroup42 mod! Próbáld ki, megéri!
Egyébként meg örülnék ha a BB-en keletkező tüzek idejét és max számát is csökkentenék (ha mást nem legalább ezt).
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
Kéne egy kis segítség. 😊
Csak nekem tűnik úgy, hogy BB-ként szanaszét sz***t a játék? Olyan érzésem van mintha a WG valami esernyővel vagy valami aurával védelmezné azokat a rohadt CA-at. Egyszerűen nem lehet kilőni őket!! Tökmindegy, hogy 8km-re 12km-re vagy 20km-re van. Van, hogy full oldalt mutat 10km-ről és ahogy rálövök a Mushasi-val olyan mintha egy aura lenne körülötte és minden lövedék előtte mögötte csapódik be kb 1 méterrel. A kedvencem mikor a 460 mm-es ágyú nem üti át a 30 fokban becsapódó CA páncélzatát és lepattan. Vagy amikor a Montana-val rálövök egy CA-ra és becsapódik a fedélzetén a lövedék és 0 sebzés. Nem vagyok noob. Tudom hova és hogyan kell célozni, de az a rohadt rng egyszerűen túúúúúúúúúl sok a csatahajóknál. Az ember nem tud számítani rá semmilyen szituációban, mert csak szopóka van vele. Szánalom szar már az egész játék. :S Volt olyan, hogy a CA-ra 4 salvoból ( mushasi ) sebeztem 2000-t. De a CA salvoként 3000-5000 damage. Nem tudom mért kell ez a játékba, de jólenne kicsit csökkenteni rajta, mert már nagyon látványos a dolog.
A CV meg full bugos szarok még mindig. Azokat a hajókat még mindig lehetetlen ledobni akik kimennek a pálya szélére. A repülök forognak még mindig össze vissza. 1 Japán squad legyőz másfél USA fightert. Erre jön még egy a fos Worcester. -.-"
Ha ennyire unatkoznak akkor elővehetnék a Balance nevű könyvet és gyakorolgathatnának kicsit.
en pont emiatt hagytam ott..mert inkabb world of DD,vagy crui lett.
Azért nagyon remélem, hogy ezt még átdolgozza WG, mert ha ez ilyen formában jön ki, az teljesen értelmetlenné teszi a nagy tierben való hajókázást. Lehet látni, hogy egy hajó is mit visz véghez, mi lesz ha bent lesz oldalanként 3 vagy négy ilyen?
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Torpedó és füst nélkül ahogy nézem
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2018.05.03. 11:26:00
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
A látszat ellenére, én nem akartam arra célozni, hogy hű milyen szuper kapitány vagyok, és a sok noob csak lehúz. Arra van itt egy másik játékos (mellesleg, nem én vagyok az, aki minden mások posztban vagy a WG-t, vagy a többi játékos fikázza, hogy már megint rajtam kivülálló okok miatt nem nyert a csapat. De ha te ezt másként látod, nyugodtan idézz be hozzászólásomat, ami ezt megcáfolja)
Azt nem tagadom, sőt elismerem hogy az én türelmem is elég korlátozott a nálam sokkal gyengébb képességű játékosok irányába. Ezért is nem szakaszozok túl sűrűn apámmal/öcsémmel. Tisztában vagyok azzal is, hogy az ilyen játékosok nem tehetnek arról, hogy nekik ez a szintjük. Azzal is, hogy nélkülük én se lennék ennyire "jó" (átlagos) játékos, hiszen ha az én szintem lenne az "alap", és mindenki jobb lenne tőlem, akkor az wr-em lenne a fos. A gyengébb képességű játékosok révén ilyen jó a statom. Vagyis ők is kellenek hozzá.
WoT-ban több mint 10k csatám van. Ha mást nem is, azt sikerült leszűrnöm belőle, hogy van egy szint, amin egyéb okok miatt soha nem fogok tudni túljutni. Apám is szokott lyuhtube videókat nézni, ő mondta hogy van egy wotnoobienses ürge, aki még anno piroskaként kezdte, de milyen sokat fejlődött azóta. Nyilván mindenkinek van egy tanulási folyamata. Hogy ez milyen ivű, az függ az egyén képességeitől és szándékától is. Apám előbbi, öcsém utóbbi miatt nem fog jelentős eredményt elérni soha. Az én képességeimnek a határait viszont nem a piroska játékosok határozzák meg. Igazából annak hogy valaki jó játékos legyen, szerintem két feltétele van. Egyrészt jól kell ismerni magát a játékot. Lőtávok, töltési idők, pattanási szögek, stb, stb. Másrészt egyéni képességek, reflexek, jó helyzetfelismerés és taktikai előrelátás. Elvileg lehetne valaki úgy is lyunik játékos, hogy nincs egy nyert csatája se, pedig meccsenként megöl 3 hajót és 60k felett van a sebzése. De egyedül ugye nehéz harcolni 29 játékos ellen (amikor a csapat is többet hátráltat, mint segit). Nyilván akit linkeltem ismerős, a statisztikájának egy részéhez hozzá tartozik az is, hogy a saját tapasztalataimmal segitem játék közben, illetve szinte mindig 2-3 fős szakaszban megyünk. Talán nem kell mondanom, hogy még egy átlagos képességű szakasz is milyen súllyal vesz részt egy-egy csatában.
Ami a csatajelentéseket illeti, mindenki tud olyan csatát mutatni, ahol két tierrel nagyobb mezőben is első lett. Nyilván aki jobb képességű az több ilyet, aki kevésbé az kevesebbet. Ezért nézzük az átlagot. Egy gyengébb képességű játékosnak több szarabb csatája van. Illetve én is gondolkoztam kb 10 másodpercet azon, hogy a top játékosoknak hogy a rákba lehet 70% körüli nyerési aránya. Nagyon egyszerűen, úgy hogy ők is mindig szakaszoznak, velük nagyjából azonos képességű játékosokkal. És ha igy nézed, egy 3 fős lyunik szakaszhoz mérten még az a 70% is kevésnek tűnik, hiszen 3 pro játékosról beszélünk. Ha valaki egyedül le tud hozni egy meccset, akkor három ilyen játékos miért csak 70%-ban? Mert ők sem tévedhetetlenek, mert ők is hibáznak, és mert néha az RNG nekik sem kedvez (bár ezt dimre úgy sem hiszi el).
Még anno, amikor elkezdtem tankozni, gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne pár videót csainálni kezdőknek, mert a magyar játékosok hajlamosak elfelejteni, hogy T5 alatt is van élet és hogy a zöld/lila szintjük az átlag (vagy annyira el vannak szállva maguktól, hogy a többieket már nem is kezelik emberként, csak ők vannak, meg a botok).
Ha türelmesebb lennék (meg mondjuk pár évvel fiatalabb), szivesen felajánlanám a kezdőknek, hogy szakaszozok velük és segitem a fejlődésüket, régen nagyon szivesen csináltam ilyesmit (valamiért WoT-ban is mindig nekem passzolták le az újoncokat, pedig én is az voltam, de valahogy mindig sikerült kifognom olyan klánokat, ahol a képzésre nem igazán fektettek hangsúlyt, csak elvárások voltak, és sajnos ez is tipikus a magyar játékosok között) És hiába van nekem is több mint 5k csatám, örülök hogy Kriszék miatt visszamehetek alacsonyabb tierbe, mert ott nekem is jobban megy a játék. Saját meglátásom az, hogy magas tierben még nincs annyi tapasztalatom, hogy igazán jó lehessek, noha asszem a statom miatt ott sem kell szégyenkeznem. Pedig nekem is vannak "nem csinátam semmit" csatáim.
Utoljára szerkesztette: ozimak, 2018.04.23. 19:58:42