Hunter

Közeli aszteroida áthaladás február 15-én

Rendkívül közel, a Hold pályáján belül halad el bolygónk mellett február 15-én a 2012 DA14 aszteroida, azonban nem jelent veszélyt sem a Földre, sem a körülötte keringő műholdakra.

Szabad szemmel nem, amatőr csillagász távcsövekkel azonban látható lesz a közel fél futballpályányi űrkőzet, amit tavaly fedeztek fel és a Földtől mért legkisebb távolsága pénteken mindössze 27680 kilométer lesz - 8000 kilométerrel közelebb kerül bolygónkhoz, mint az időjárási és kommunikációs műholdak, vagyis a geoszinkron pályán belül halad el. Az objektum méretét tekintve nagyjából megegyezik az 1908-as Tunguzka-eseményt előidéző aszteroidával.


A NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának Földközeli Objektum Program Hivatala már kizárta a következő, 2020-ra eső látogatás esetleges becsapódásának lehetőségét is. A spanyolországi Observatorio Astronómico de La Sagra csillagászai által 2012. elején felfedezett aszteroida a Földéhez hasonló - kissé elnyújtottabb pályán kering, ezért is kap kiemelt figyelmet a szakemberektől. Emellett a mostani elhaladás kiváló alkalom az űrkőzet tanulmányozására, különös tekintettel a tengely körüli forgás feltérképezésére. "A forgás irányának ismerete nélkülözhetetlen a jövőbeli pályája pontos meghatározásához, amiből megtudhatjuk, milyen közel kerül a Földhöz az elkövetkező években" - nyilatkozott a tanulmány vezetője, Michael Busch, az amerikai Nemzeti Rádió Csillagászati Obszervatórium (NRAO) munkatársa.


A 2012 DA14 pénteken este, magyar idő szerint 20 óra 24 perckor éri el a Földhöz viszonyított legkisebb távolságát, így hazánkból is észlelhető lesz. A NASA közleménye szerint az aszteroida gyors ütemben halad majd az esti égbolton déli irányból az északi hajnali égbolt felé. A legkisebb távolság elérésekor magnitúdója valamivel a hetes érték alá kerül, ami még mindig kevés ahhoz, hogy szabad szemmel észlelhessük, ezért ajánlottak a kisebb csillagász távcsövek, vagy egy fixen rögzített binokulár. Az áthaladás online, a Clay Center Obszervatórium segítségével is nyomon követhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kissssss #44
    vááóó te tényleg nem akarod megérteni hogy van egy kis különbség a zsidózás és a durva viccek között, de úgy látszik már harmadjára sem jut el az agyadig.

  • Shiloh #43
    Nagyon nagy tévedésben vagy. Az zsidózás volt. Csak nem vagy képes rá hogy fel fogd. Mondjuk mindegy ha valaki hülye akkor legyen az. De legközelebb ha a románok sütnek el 1-2 fekete humort a magyarokkal szemben Erdélyben remélem akkor is hasonlóan viccesnek fogod találni.
  • kukacos #42
    Elolvastad egyáltalán, amit írtam? Felfogtad-e, hogy folyamatosan kutatjuk és keressük az ilyen kavicsokat, máris nagyon szépek az eredmények, de egyelőre itt tartunk, de amúgy nem is kell nagyon sietnünk vele? Úgy tűnik, nem igazán.

    A te adódból mennyit fizetsz amúgy aszteroida-kutatásra, hogy úgy érzed, kioszthatod, ki mit csináljon? Miért nem inkább a képviselődnél lobbizol, hogy lőjünk fel műholdat, ami detektálja az ilyen kis kavicsokat, ha már ennyire aggódsz a hülye tudósok miatt, akik feleslegesre költenek a fontos helyett?

    Látványos apokaliptikus vízióid vannak, csak kár, hogy zsírkrétás irkabirkák. Ez nem atomcsapás, amit optimális magasságban robbantanak, fákat pedig minden szélvihar csavar ki a városban, aztán mégis egész jól megvagyunk.

    Kiszámoltad-e már amúgy, hogy New York területe hogyan aránylik a Föld egészéhez képest? Nagyjából egy a négyszázezerhez, azaz egy lottó négytalálatosnál nagyjából négyszer alacsonyabb az esélye, hogy egy ilyen százévente bekövetkező esemény kárt tegyen New Yorkban. Hát ettől tényleg nagyon fosni kell, érdemes lenne miatta bazi sok műholdat fellőni most azonnal, nem megvárni, amíg a mostaniak pár év alatt megtalálják mindet, mert hiszen ez tutira a legnagyobb veszély, sőt, Veszély, amivel számolnunk kell jelenleg a jövőnkre nézve.
  • Szefmester #41
    Kedésnek: Becsapódás szimulátor

    "LEhet buta vagyok, de akkor valamit ők is rossúzl csinálnak, ha egy olyan kavicsot nem vettek észre ami az elmúlt 21 évben 3x ment el mellettünk.
    + a ma hajnalit sem vették észre."

    A ma hajnali egy elég kis méretű objektum volt, és nem mellesleg nem volt veszélyes. Oké biztos fájna a nagylábujjam ha ráesne, de nem fájna ha 15km távolságra esne le.Míg a ma este elszálguldót már észrevenném onnan.

    "Ez most 50m-es volt. De lehetett volna 500m-es is, azt sem vették volna észre.
    Votl ennél nagyobb is 1989-es rekordok könyvében pár órával azután vették észre a 10km-es(!) kavicsot, hogy elment a Föld mellett nem egészen 109ezer kilóméterre. Na ha az találja telibe a Földet akkor itt mindenkinek reszeltek."

    Értem.. szóval neked egy kutya ha a kenyér a boltban 50Ft és ha 500Ft... értem. 1989-ben pedig még nem voltak meg azok a műszerek és kutató hálózat mint most. Sőt sokan úgymond lesz@rták hogy mi van odakint. Már elmúlt a holdraszállás varázsa, és nem igazán volt felfedezve semmi olyan ami motiválta volna a kutatókat hogy újabbakat keressenek.

    A távoli exobolygók, szupernovák, fekete lyukak és egyebek pedig nem azért hasznosak mert olcsóbb lesz tőle a kenyér. Hanem mert az Élet kialakulásának mikéntjében tudnak segíteni, és a későbbiekben akár a "gyarmatosításra" tudnak felkészíteni. Persze ez még minimum 2-300 év. Ha élni fogunk akkor még mint emberiség.

    Az ilyen méretű meteorok pedig elég gyakoriak. A méretük miatt pedig elég nehéz beazonosítani őket. De a legtöbb csak akkor tudna komoly problémákat okozni ha egy kemény vasmeteor lenne és városra zuhanna... máskülönben csak pukkan egy nagyot meg betör a lökéshullám pár ablakot és kész.

    A ma hajnali meg csak utólagos pánik volt... láttam egy videót egy térfigyelő kamera szemszögéből.. a villamosmegállóban a 4 ember oda sem nézett csak sétált tovább ahogy a kamera közelében a zebrán átkelő se nagyon lesett felfele, még akkor sem amikor már baromi világos lett az égbolt. De még a robbanásra se nagyon reagáltak. Mint az agymosott zombik sétáltak tovább, az autók sem lassítottak le kicsit sem... innentől az hogy mekkora pánik volt már csak mese habbal.
  • shamanist #40

    Off:
    @Macropus Rufus és llax

    Nem nyugtattatok meg! :-)

    On:
    AMire én még azóta sem találtam konkrét választ a neten még mindig idegesít...

    Azt talán egy dolog, hogy idáig nem fedezték fel, de már több kőrt tett meg körülöttünk. Erre nem találtam bizonyítékot. Mint ahogy arra sem, hogy ez lenne az első köre mint frissen befogott égitestnek.
    Nem károgok,de ha ez egy frissen befogott cucc, akkor honnan tudják már most kiszámolni azt hogy 2020-ban az 我们就完蛋了 nevű kínai műhold jobb alsó csavarjától fog elszáguldani 3.14 centiméterrel, hisz a pályája még nem lehet stabil...
    Az ilyen jóslás(!)októl vagyok én kiakadva, főleg egy orosz előrejelezetlen becsapódás után...
  • Macropus Rufus #39
    a ma hajnali orosz események engem igazolnak. Senki nem látta előlre a dolgot.
    Ez egy kis kavics volt, de ha ez pl. Budapestre pottyant volna akkor biztosan mindenkinek sírt volna a szája széle, hogy miért nem látta senki előlre.
    Arogáns nem vagyok, mert szerintem a véleményemet nem kell kérdésként feltenni.

    Arra felesleges hivatkozni, hogy kinek mennyi ideje mi a szakmája mert ettől még hót hülye is lehet a tmához. Egyébként a nasa tudósai sem tettek közzé figyelmeztetést, hogy oroszország felet mi fog ma hajnal 5 óra magasságában bekövetkezni. Ennyit a tudósokról...

    Lehet nem értem miről szól a kutatás. De igazából te is nagy szamárságokat hordasz össze. Azt magyarázd meg, hogy miért fontos az ami olyan messze és ráadúl olyan régen történ ami minket egyáltalán nem érint és miért kevésbé fontos az ami könnyen végzetes lehet számunkra.

    Lehet buta vagyok, de szerintem egy 50m-es kavics eltalálja bármelyik fejlet ország nagyvárosát, az komoly gond lenne mindeki számára. Itt azt írják, kb. ekkora volt a Tunguz is. Az bizony nem kis területett tarolt le. Az 10-20megatonnásra becsült robbanás volt. Hirosimát 12kilótonna vágta haza...
    Pl. Magyarország kb. megszünne létezni. Az, hogy 1-2 helyen pár 10ezer ember élve marad az már nem sok vizet zavar.

    LEhet buta vagyok, de akkor valamit ők is rossúzl csinálnak, ha egy olyan kavicsot nem vettek észre ami az elmúlt 21 évben 3x ment el mellettünk.
    + a ma hajnalit sem vették észre.

    Egyébént meg nem úgy kell vitázni, hogy valami baromi magas lóról osztod az észt. Ha én buta és arogáns vagyok, akkor magadról mit gondolsz, elolvasa azt amit írtál? Kioktató, okoskodó?

    Ja kipusztulás: azért ennyire biztosan nem jelenteném ki, hogy nem lenne komoly kataszrófa (eleve, hogy jelenthetsz ki valamit ilyen biztosan, amikor ez nálad az arogancia és a butaság jele? :o )
    Eltalálja NewYorkot. Egy legalább 30km sugarú körben (ekkora volt a Tunguz is) mindent le fog tarolni. NewYork kb. megszünt. Mivel több mint 10millióan laknak ott, ezért a halálos áldozatok száma is simán millió felett lehet. Ez olyan katasztrófa lenne amire nincs felkészűlve igazán senki. Járványok, felrtőzések indulhatnak el. (ezt a vonalat szépen lehetne még ecsetelni, hogy sok a sok halott miatt enyhén mérgező lenne a víz, és amíg nincsenek ott a segélyek, addíg a mérgező víztől is sok 100ezren halnának meg + kaja sincs. Indúlnának a túlélők közt a háborúk a kajáért, vízért stb. Lásd New Orleans-t ahhol csak egy hurrikán volt és már fegyveres bandák balhéztak)
    Aztán jönne a gazdasági válság is. Mert ez nagyon sokba lenne a usákoknak. Tehát ha egy másodlagos jelzálog hitel válság a fél világot magalá gyűrte akkor ez ki fogja csinálni. Nem lesz adomány a fejlődő országoknak -> ismét jönne az éhezés. Nem lenne gyógyszer sem mert más hová kell stb... Szóval ez odabaszna mindenkinek.
    Miért egy Toba vulkán ennél még kissebb pontot hagyott a Föld felszinén, még is simán kiírtotta a kitörése a Föld akkori élövilágának 80%-át. Az emberből is pár 10ezer egyed maradt csak meg. Pedig csak egy vulkán volt. Jelenleg annyira sérülékeny a világunk, hogy egy 50m-es kavics is nagyon komoly katasztrófát tudna előidézni.

    Ez most 50m-es volt. De lehetett volna 500m-es is, azt sem vették volna észre.
    Votl ennél nagyobb is 1989-es rekordok könyvében pár órával azután vették észre a 10km-es(!) kavicsot, hogy elment a Föld mellett nem egészen 109ezer kilóméterre. Na ha az találja telibe a Földet akkor itt mindenkinek reszeltek.

  • kukacos #38
    Akkor lehet, hogy nem is troll vagy, csak arrogáns, buta és tudatlan. Bocs az őszinteségemért.

    Arrogáns, mert nem kérdezel ("miért a távoli eseményeket kutatjuk?"), hanem kijelented, hogy a pénzt erre kell költeni. De lehet, hogy csak tudatlan, mert nem hallottad még, hogy a názánál meg tucatnyi más szervnél nálunk sokkal okosabb emberek, akiknek évtizedek óta ez a szakmájuk, nagy erőfeszítéssel próbálják elhelyezni a - mondjuk a hadsereg által kapotthoz mindenképp - kevés kapott pénzt oda, ahol annak a legnagyobb tudományos haszna van. Te megmondod nekik a tutit. Amúgy is, ezek tényleg ütik egymást? Tényleg a mélyűrkutatás a legnagyobb pazarlás a világon? Nem azért kéne inkább lobbizni, hogy a távoli fénybizbaszokra is jusson elegendő, meg erre is?

    Buta vagy, mert nem érted, hogy a kutatás nem csak az alapján válogat, hogy mi fontos, hanem hogy mikor mire van képesség. A kínai csillagászok azt se tudták, hogy a Föld a Nap körül kering, de feljegyeztek sokezer fényévre levő szupernóvákat, és nem azon paráztak, hogy hogyan lehetne a nagy sárkányt megakadályozni, hogy felfalja a Holdat, pedig az biztos közvetlenebbül érintette őket. Ezeket a teherautónyi kis sötét kavicsokat egy háromszázmillió kilométeres térben kiszúrni nagyjából annyira nehéz, mint megtalálni egy kiválasztott porszemet Budapest területén, éjszaka. Szerinted ez pusztán akarás kérdése?

    Buta vagy, mert azért a kődarabra nézve magadtól is rájöhetnél, hogy ettől nem fog kipusztulni senki. Ilyen kavicsból százévente egy eltalálja a Földet, letarolja a tajgát pár négyzetkilométeren, és az élet megy tovább. Ha mondjuk bejönne az egy ezrelék esély, és pont valami sűrűn lakott terület felett akarna szétpukkanni, lehet, hogy meghalnának pár ezren, nagyjából annyian, mint ahányan egy nagyobb karnevál idején Brazíliában.

    Tudatlan vagy, mert ezek szerint nem hallottál róla, hogy azóta a nagyjából harminc éve, amióta a tudományos köztudatban elfogadottá vált, hogy az aszteroidák veszélyt jelenthetnek, tucatnyi program indult, ami ezeket keresi és figyeli, dedikált távcsőrendszerekkel, műholdakkal, jelentő rendszerekkel és konferenciákkal. Nagyjából húsz éven belül a földközelben levő, valóban veszélyes kavicsok 99%-át ismerni fogjuk. Erről a kavicsról is csak azért tudsz, mert ezek a programok működnek, és hatékonyak. A nagyobb veszélyt jelentő üstökösöket persze ezek se fogják évekre előre tudni, de arra szerencsére ki lesz majd rakva a "vigyázat, jövök" tábla.

    Ahhoz képest, hogy komoly kihalást idéző becsapódás néhány millió évenként történik, alig ötven év alatt papíron létező elmélettől eljutottunk oda, hogy a bolygónkra veszélyes pályán keringő testeket kiválóan ismerjük, mozgásukat követjük, és veszély esetén meg is tudjuk őket semmisíteni. Szerintem nem kis teljesítmény.

    Szóval röviden szerényebben egy kicsit.
  • kissssss #37
    semmiféle holokausztot tagadó vagy fajelméletet bizonygató komment nem íródott ott,senki nem zsidozót csupán néhány ember elsütött néhány morbid fekete humorba illő viccet.

    de ezt már elmagyarázták ott is csak ti basztátok felfogni a lényeget.

    a gratulációdat meg tartsd meg magadnak, nekem már van elég raktáron.
  • Macropus Rufus #36
    a faj túlélése szempontjából a náthád sokadrangú prioritást élvez :) ;)
    a túlélés szempontjábol egy több ezer fényévre lezajlott esemény nincs komoly hatással belátható indőn belűl. De egy olyan meteort nem észrevenni ami 3x elment melletünk már 21 év alatt... necces.
    Mint ahhogy lejjebb is írták már: az, hogy 2020-ban nem talál el minket semmi nem garantálja. Elég ha úgy alakulnak azok a pályák amikről fingunk sincs mert a messzeség az vonzóbb. Szóval elég ha 2-3 egyéb pálya együttállás miatt 2020-ban már ütköző pályán lesz velünk... Ezért gondoltam azt, hogy ide kellene koncetrálni a szomszédba és nem arra, hogy a Tejút másik oldalán mi történik (pontosabban történt valamikor qurva régen)


  • lapaleves #35
    oké, mondjuk kavicsot.