Gyurkity Péter

A klímaváltozás okozza az extrém hidegbetöréseket

Az északi jégtakaró olvadása a nyugati szelek gyengülését és irányváltását eredményezi.

Klímakutatók egy csoportja tette közzé a napokban eddigi munkájuk eredményét, amely többek között egy fontos áttörést hozott magával. Az eddig használt globális klímamodellt ugyanis gépi tanulással ötvözték, így az ózonréteget is sikerült bevonni a tanulmányozott részletek körébe, ami ezt követően további következtetések levonását tette lehetővé.

Az általuk kiadott közleményben arról olvashatunk, hogy az északi féltekén jellemző futóáramlás erejének és irányának módosulását írják az északi jégtakaró gyengülésének számlájára, ezek ugyanis szorosan összefüggenek egymással. Ezt ugyan korábban is tudtuk, most azonban végre sikerült egy részletes tanulmányban kimutatni, hogy a gyengülő, visszaszoruló jégtakaró miként befolyásolja a jet stream néven emlegetett erős szelek paramétereit. Ahogy ugyanis a jég visszavonul, a korábbi hidegebb hőmérsékleteket enyhébb idő váltja fel, ez pedig a sztratoszférában és az ózonrétegben is változásokat eredményez, így a futóáramlás gyakorisága és intenzitása is módosul.


Az általunk tapasztalt legfontosabb következmény a téli időszakban megfigyelt hidegbetörések elszaporodása, amely extrém hideg időjárási körülményeket hoz magával az észak-amerikai és az európai kontinensen – ide sorolható a januári nagy hideg, amely az USA középnyugati régiójában volt megfigyelhető. Az ilyen és ehhez hasonló hidegbetörésekből várhatunk további példányokat, amelyek Kanadát, az Egyesült Államokat, valamint a közép-európai országokat érintik majd, miközben a nyári szezonban a gyengülő futóáramlás (amely korábban a szélességi fokokkal párhuzamosan vitte magával a különböző időjárási rendszereket, mostanában azonban egyre gyakrabban vonul délebbre) kánikulát és száraz időszakot eredményez ezen területeken. A szakemberek szerint nagy előrelépés, hogy mindezt végre sikerült kimutatni, ezzel pedig alátámasztották azon korábbi feltételezéseket, hogy mindez a klímaváltozás része. Szeptemberben új expedíció indul az északi-sarki régióba, ahol egy német jégtörő segítségével vesznek majd új mintákat és rögzítik a friss adatokat, hogy még részletesebben felvázolják a folyamatot.

Az Antarktisz kapcsán eközben egy másik tanulmány látott napvilágot, amelyben viszont már a Ross-selfjég egyre gyorsabb olvadására hívják fel a figyelmet. Eszerint ez a jégtakaró a globális átlaghoz képest tízszer gyorsabban olvad, ami még érzékenyebbé és sebezhetőbbé teszi azt a nyári időszakban lezajló óceáni áramlásokkal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #120
    "Ezeket nem lehet visszacsinálni törvényes keretek között."
    Én tisztában vagyok vele hogy nincs időgép. Elvi szinten hoztál egy döntést, így vizsgáltuk a kérdést.

    "Kár rugózni azon, hogy én mit kezdtem volna akkor a micsodáva"
    Azért nem kár, mert levezethető hogy nem működött volna a vágyálmod az állami tulajdon alapú gazdaságról. Az eredmény az lenne hogy ezt belásdt. Tudom hogy fáj mivel te valami nemzeti aprócska nagyhatalmat szeretnél, amivel viszont nem kompatibilis az hogy a működő tőke külföldről érkezik.
  • szivar #119
    De még mindig nem érted azt amit mondani akarok||akartam. Az ok és okozat összefüggései megvannak. Ezeket nem lehet visszacsinálni törvényes keretek között. Meg amúgy sem. Megtörtént és kész. Kár rugózni azon, hogy én mit kezdtem volna akkor a micsodával, a miskulanciával és a hogyishívjákkal. Ez meg fog ismétlődni, mert ez a demokárénak becézett akármi jelenleg csak a politikusok és a holdudvaruk gazdagodását szolgálja. Itt nincs Ctrl+Z, nincs semmi ilyen lehetőség, kár is tanakodni rajta, jelenleg kellene változásokat eszközölni - de ez sem fog megtörténni.
  • defiant9 #118
    Végre. OK. Tehát marad az állami tulajdon, tolod tovább a szocialista modell, mindenki alkalmazott marad.
    A gond ezzel a motiváció hiánya. A Pintér művek jól ki is domborítja ezt, ahol a kulcs az hogy a magántulajdonos nyomást gyakorol a cégre mert a saját vagyona és a cég prosperitása össze van kötve. Az állami vállalatnál ez fordított, a cégből kilopott vagyon az egyéni gazdagság záloga és egyben a cég halála. Nem ismerem a részelteket, elfogadom hogy végig becsületes vállalkozó volt így 40 év alatt 129 alkalmazottig jutott. A világ-színvonaltól ez még nagyon távol áll, de attól is hogy megvegye mondjuk az akkori Csepel műveket.

    Ha tegyük fel nem is dől be az ország mert a privatizációs bevételeken kívül valahogy megoldod a törlesztést(azt nem tudom hogy, mert az IMF tuti előírta volna az állami tulajdon értékesítését), akkor is napról-napra csak növeled az ország lemaradását, a külföldi tőke a blokk többi felszabadult országába áramlott volna és ott hoz létre a relative olcsó munkaerőre alapuló ipari termelést, nálunk marad a hiánygazdaság, de úgy hogy most már még kevesebb termékhez férünk hozzá a KGST piac megszűntével, a nép pedig ezt látva egy idő múlva fellázadna vagy kivándorolna amit csak vasfüggönnyel és karhatalommal tudnál megakadályozni(kubai minta passzolt talán leginkább). A modelled egy tragikus állapothoz vezetne.
  • szivar #117
    1 -> Y

    Ezek után lehetett volna tisztességesen felmérni a piaci részesedést, a vagyonelemeket és ezek után piaci áron értékesíteni - annak akinek van rá tőkéje (mindegy, hogy külföldi vagy belföldi). Ráadásul átlátható módon. De az a baj ezzel a dologgal, hogy eső után köpönyeg.

    Az is igaz, hogy elenyésző számban voltak olyan tulajdonosok is, akik nem kilopták a vagyont és a vállalat értékeit, hanem tisztességes nyereséget realizáltak, tisztességes és korrekt módon. Mint pl. a Pintér művek Keceliában. Ő egy szigorú ember volt, de fizetést mindig adott. Nagyon jó fizetést - s cserébe elvárta azt, hogy az emberei ne járjanak el a munkaidő után maszekolni, mert az a termelés rovására ment szerinte. Ez utóbbi miatt nem egy dolgozó lett elbocsátva tőle. Ja, és mindeközben képes volt új gépek beszerzésére is... Meg volt rajta haszna is...

    Nálunk, konkrétan egy épülettel arrébb egy 1300 főt foglalkoztató céget amortizáltak le a sárga földig - annak ellenére, hogy a termékeire még ma is lenne kereslet, s nem csak ebben az országban. S az valóban korszerűtlen volt berendezésügyileg már akkor is, amikor elmentek tovarisék. Amikor már tele volt adóssággal a cég (600 misi körül), akkor még felvettek rá kicsivel több mint egy milliárdot(1300 milliót) és szépen csődbe vitték az egészet. Ja, nem csődbűntett, csak gazdasági nehézségek - papíron minden stimmelt, csak gyakorlatban nem. Mert ugye az reális, hogy amikor ez a kölcsönfelvétel történt, akkor volt harminc dolgozó(40-60E pénz/hó) és húsz menedzser (nem ennyiért, az biztos). Szóval a bank rosszul járt, a dolgozók rosszul jártak, a menedzsment és a megfelelően kiválasztott banki alkalmazottak (akik megadták ezt a kölcsönt) még mindig boldogan élik világukat, s semmiféle felelősséggel nem tartoznak az égadta világon senkinek sem.
  • defiant9 #116
    Tetszik ez az igen válasz stílus. Az alap kérdés persze megválaszolatlan maradt.
    A rendszerváltás pillanatában adott gazdasági helyzetben, optimális döntés esetén a jelentős állami tulajdon(a földeket most vegyik ki):
    1. Továbbra is állami tulajdonban maradt? I/N
    2. Fizetőképes külföldi tőkéseknek kerül privatizálásra? I/N
    3. Áron alul nem piaci alapon kerül privatizálásra rezidensek számára? I/N
  • szivar #115
    Na, akkor megpróbálom összefüggően és tőmondatokban leírni, hátha úgy megérted.
    Megtörtént a javak magántulajdonba jutása? -> Meg.
    Az állam látott ebből valami bevételt? -> Minimálisat, de inkább semmit sem.
    Történt beavatkozás az állam (azaz a jogalkotók és az ellenőrző szervek) részéről, hogy minél megakadályozza ezt a folyamatot? -> Nem.
    Lehet rajta változtatni, csak úgy visszamenőleg? -> Nem.
    Akkor lehetett volna változtatni rajta? -> Igen.
    Jelen pillanatban lehetne változtatni az akkor történteken? -> Nem.
    Meg lehetne jelen pillanatban változtatni az uram-bátyám rendszert? - Igen.
    Vissza lehetne-e szerezni az ellopott vagyonelemeket? -> Nem.
    Felelősségre lehetne vonni a tulajdon áthelyezését lehetővé tevő embereket? -> Nem.
    Ezeket az embereket el lehetne tiltani az állami forrásoktól és a politikától? -> Igen.
    Ezeket az embereket rá lehetne kényszeríteni arra, hogy működő tőkévé tegyék a vagyonelemeiket? -> Igen.
    A tőkés célja a minél nagyobb és mielőbbi profit - bármi áron? -> Igen.

    Amúgy látom, hogy te nagyon szereted a statisztikákat, csak ép a mögöttes okokat feded el velük. Azt, hogy nyugodt szívvel hagynak bárkit az árokba kerülni és éhen halni, ha azt az érdekük megkívánja. Ez így működik.

    Részemről ennyi, init 0.
  • defiant9 #114
    "De azért még megpróbálsz arra rávenni, hogy egy régen bekövetkezett eseményre keressek egy hipotetikus megoldást,"
    Igen, mivel nagyon okosan épp most is elmondtad hogy volt megoldás:
    "ha meg lett volna a megfelelő politikai akarat (ami nem volt meg), akkor egészen másképp jöhettünk volna ki az adott szituációb"

    Én csak azt kérem hogy lózung helyet konkréten írd le hogy a megfelelő akarattal mit kellett volna csinálni. Erre nem vagy képes, mert csak üres állításokat teszel, amik nem állják ki a való világ realizmusának próbáját, még elméletben sem..

    "Lehetett volna kiút belőle, mint ahogyan most is lehetn"
    Ismét csak leírod hogy van kíút, de megakadályozták, arról egy szó sem esik hogy mi lett volna a kiút,

    "Bokros jó szakember, csak ép pont szart volna arra, hogy hányan döglenek éhen"
    Borzasztó nagy túlzás, éhenhalásról szó sem volt. Épp te mondtad hogy milyen jó mezőgazdaságunk van. Fagyhalál van/volt, de speciel a Bokros csomag évében egy visszaesés volt ebben:

    Várom hogy tényszerűen bizonyítsd az állításod miszerint valós az összefüggés. Ismét csak egy üres állítás, csúnyán fogalmazva hazudozás amit csinálsz.

    "Azt sem, hogy az akkori jegybank úgy járt, mint a devizahitelesek - felelőtlenül döntött"
    Rossz döntés<>felelőtlen döntés. A nemzetközi pénzpiacok mozgása nem látható előre, az hogy x valutában adósodtunk el nem y-ban utólag láthatóan rossz döntés volt, valószínűsítem hogy ez előre nem volt tisztán látható, ezt nem rónám automatikusan fel a pénzügyminisztériumi alkalmazottaknak (akik akkor az ország pénzügyi elitje volt), de ilyen szinten nincs rálátásom, ahogy vélhetően neked sem. Egyébként meg ha szerinted akkora csodaország voltunk akkor miért hozott ez a pénzügyi eleit rossz döntést? Hol volt az a csodavezetőség aki mindig mindent jó irányba terel, ki lett volna aki megmondja a frankót ekkor? Kicsit nevetséges ez a messiás-ra mutogatás mint megoldás.

    "Most jön majd az a meglátás, hogy az állam rossz gazda. Tévedés. A vezetői nem voltak méltóak arra, hogy egy országot vezessenek."
    Ki lett volna méltó? Az állam azért rossz gazda mert a politikus egyéni(+párt +haveri) érdeke nem esik egybe az ország érdekével, a tőkés viszont akkor gyarapodik ha a gyára is gyarapodik. Ez egy triviális összefüggés, az hogy nem látod az aggasztó.
  • szivar #113
    Alapfeltevés szerint te igencsak elkanyarodtál a témától, ami az volt, hogy "miből lehetett volna megcsinálni". De azért még megpróbálsz arra rávenni, hogy egy régen bekövetkezett eseményre keressek egy hipotetikus megoldást, amiből jelen pillanatban semmit sem profitálnánk.Én azt próbáltam meg kihangsúlyozni, ha meg lett volna a megfelelő politikai akarat (ami nem volt meg), akkor egészen másképp jöhettünk volna ki az adott szituációból - voltak szakemberek (jogász, közgazdász, stb) is,nem csak csóringer prolik és kiskirályok. Te meg folyamatosan azt szajkózod, hogy mit tettem volna másképpen, illetve elmaradott volt az egész szocialista ipar, meg amúgy is szar volt minden, de mit tettél volna másképpen akkor, amikor elmaradott volt a szocialista ipar, és amúgy is szar volt minden, de te akkor mit tettél volna másképpen, amikor is a KGST bedőlt, meg amúgy is elmaradott volt az ipar...

    Lehetett volna kiút belőle, mint ahogyan most is lehetne, csak ép a Lőrinc haverjai szembehugyozzák azon apróságokat, hogy ebben az országban szinte lófasz sincs, nemhogy erőforrás. Ami netán még van, az meg kell nekik.Nem elkenni kellene most sem a szart, hanem eltakarítani, azzal együtt, aki beleszart a zongorába akkor, amikor az a leghangosabb volt. Utópia, persze.

    Te iderakod szalmabábnak ezt a "te mit kezdtél volna" jellegű dumát. Idézel tényeket és információkat (lsd.: az aláírásomat) , amiket te szentül elhiszel. Szó se róla, a Bokros jó szakember, csak ép pont szart volna arra, hogy hányan döglenek éhen, hányan fagynak meg, hányan maradnak lakás nélkül. Ja, hogy ez is megtörtént... Micsoda véletlen.

    Az előzményeket sem kell ám figyelembe venni, azt, hogy honnan is jöttek azok az adósságok, miből és milyen módon keletkeztek (igen, a gorenjékből is). Azt sem, hogy az akkori jegybank úgy járt, mint a devizahitelesek - felelőtlenül döntött. S ez így van jól és rendben. Mert a jogrendszer szerint ez mind teljesen törvényes volt, mert egyrészt elévült, másrészt meg nincs közvetlen bizonyíték. De ha van is, az sem számít, majd az após elintézi (lsd.: Tiborcz úr esetét), az adófizetők meg majd állják a cehhet még vagy száz évig, köszönhetően az elsumákolt pénzeknek.

    Most jön majd az a meglátás, hogy az állam rossz gazda. Tévedés. A vezetői nem voltak méltóak arra, hogy egy országot vezessenek. Vagy éppen egy gyárat. De most is ezt teszik. De sebaj, jobban élünk, mint négy év múlva.
  • defiant9 #112
    "Mert ha 'mindenkiről' köztudomású lenne az, hogy honnan is került az a vagyonka a tulajdonába, s ezen (jogi és természetes) személyek (sem családtagjaik) nem vehetnének részt semmiféle pályázaton"
    Ez most valami magyar utópia akar lenni? Mindenki tudja hogy a gázszerelő mutyizik, és? Egyre nyíltabban csinálják, maguknak hozzák a törvényeket és a szabályokat.

    "Akkor és ott kellett volna a megfelelő jogi környezetet teremteni és betartatni azt."
    Vázold kérlek a megfelelő jogi környezetet. Tehát, van rengeteg állami tulajdonú vállalatod, senkinek nem engedted hogy nagy vagyont összelopjon, aki már összelopta attól visszaveszed.Mit teszel a vagyonoddal?

    "Amúgy a Samsung hol kezdte? Alapult egy mamutcég 1000 milliárdos tőkével, vagy mi?"
    '89-ben a Samsung és az Intel is már 20 éves cégek voltak. Az általad dicsőített MEV 6 éves(lett volna).
    Méretgazdaságosságban már ekkor sem venné fel a versenyt. A sikernek több kulcsa lehet, pl:
    -méret(ebben jók a kínaiak, USA)
    -oktatás(ebben jó Dél-Korea, Singapore, vagy USA egyetemek)
    -genius ez lutri (ebben jó az Apple)
    -szorgalom (ebben jó Japán)
    -olcsó munkaerő(Kína, és mások)
    Mi egyikben sem vagyunk igazán jó. Ez ma sem úgy működik és korábban sem úgy működött hogy akkor adok neked 1 milliárdot és csinálj belőle világcéget 20 év múlvára. Legvalószínűbb hogy minden jószándékod ellenére elégetnéd a pénzt és csődbe mennél.

    "Próbáld meg értelmezni a múlt idő és a jelenidő közötti kapcsolatot. Léccilécci. A múltat nem lehet megváltoztatni"
    Akkor miért is pörögsz azon hogy mit kellet volna csinálni a tolvajokkal? Senki nem mondja hogy meg lehetett változtatni a múltat, a kérdés feléd csak annyi hogy mond el mit lehetett volna 1989-ben adott helyzetben csinálni az állami vagyonnal. Továbbra is csak maszatolsz, és kibújsz a válaszadás elől.
  • szivar #111
    Sztoj. Nem egyik tolvaj zsebéből a másikba. Mert ha 'mindenkiről' köztudomású lenne az, hogy honnan is került az a vagyonka a tulajdonába, s ezen (jogi és természetes) személyek (sem családtagjaik) nem vehetnének részt semmiféle pályázaton, nem játszhatnák a bölcs államférfit, se nem vehetnének részt a 'közéletben' (lsd.: politikai kapcsolatok, azaz kapcsolati tőke), akkor a tudásukkal nagyjából kitörölhetnék azt, amire gondolok. Hupsz, a parlament kilencven százaléka kiesett... Ajjaj.

    Nincs mire válaszolni. Akkor és ott kellett volna a megfelelő jogi környezetet teremteni és betartatni azt. Ez nem történt meg. Négy párt önként kikiáltotta magát vezetőnek, a pártvezérek meg kikiáltották magukat a nemzet vezetőinek, utána meg méregették azt, hogy kinek a hosszabb. Ők így döntöttek, aki amit tudott azt ellopta, mi meg szopjuk a bránert azóta is. S semmiféle vizsgálat nem indult ez ügyben - meg belátható időn belül nem is fog.

    A kilencvenes évek elején ki volt fejtve az a tézis (fizika, blaablaa), hogy hatszáz nanométer alatt nem működnek a félvezetők, nem lehet UV LED-et készíteni, nemhogy kék LED-et, meg fehéret... Az "aprócska nagyhatalom" szóösszetétel pedig azt jelenti, hogy kicsiny helyen nagy dolgok születhettek volna. Akkor még nem volt EUV litográfia, meg ilyenek. Amúgy a Samsung hol kezdte? Alapult egy mamutcég 1000 milliárdos tőkével, vagy mi? Alulról kezdték ők is, mint a legtöbb neves gyártó.

    Próbáld meg értelmezni a múlt idő és a jelenidő közötti kapcsolatot. Léccilécci. A múltat nem lehet megváltoztatni. Azt, hogy így kellett volna, vagy úgy kellett volna... Csak egy dolog. A megtörtént dolgokon nem lehet változtatni, viszont az elkövetőiken lehetne ún.: revansot venni, illetve helyrehozni a bekövetkezett károkat.