Gyurkity Péter

Felmelegedés okozta a nagy kihalást

Efelé haladunk most is, bár egyelőre jóval kisebb léptekkel.

Elsősorban amerikai kutatókból álló csoport tette közzé a napokban új tanulmányát, amelyben a permi időszak végén bekövetkezett nagy kihalással, annak főbb okaival foglalkoznak. Munkájukból kiderül, hogy a globális katasztrófa a felmelegedés eredménye volt, amely a mainál is jóval drámaibb méreteket öltött.

A részletes anyagban arról olvashatunk, hogy a szakemberek a munka során az óceánok geológiai múltjára vonatkozó adatokra, valamint a számos tényezőt, így például az állatok metabolizmusát, az óceánok, valamint az akkori klíma körülményeit is magába foglaló szimulációra támaszkodtak, ennek alapján vázolták fel következtetéseiket. Bár arról egyelőre a terület kutatói is vitatkoznak, hogy pontosan mi okozhatta a permi időszak végén, nagyjából 252 millió évvel ezelőtt végbement nagy kihalást (amelyről számos lelet tanúskodik), a most közzétett tanulmány szerint ezt nem méretes aszteroida becsapódása, hanem elsősorban a globális felmelegedés okozta, amely átlagosan 10 Celsius-fokos eltérést okozott a hőmérsékletben.

Mindez oda vezetett, hogy a felmelegedő óceánokban az állatok egyszerűen megfulladtak, mivel nem jutottak elegendő oxigénhez – az óceánok az oxigéntartalom 80 százalékát veszítették el, a tengerfenék egyes részein pedig az oxigén egyáltalán nem volt megtalálható. Itt a kihalt fajok aránya elérte a 96 százalékot, míg a szárazföldi állatok esetében a meglévő fajok mintegy kétharmada tűnt el, ami már önmagában jelzi a pusztulás mértékét. A folyamat akár több száz évig is eltarthatott, erről nincs konkrét adatunk, a lassú gyógyulás pedig évmilliókat vehetett igénybe, ami emberi léptékkel végtelenségnek tűnhet. Megjegyezik, hogy jelenleg hasonló pályán vagyunk, az elmúlt 100 évben 1 Celsius-fokkal emelkedett a globális átlaghőmérséklet, amely nagyjából a fenti változás 10 százalékát jelenti, 3-4 Celsius-fokos emelkedésnél azonban már drámai következményekkel számolhatunk.

Az eredeti kiváltó ok a szén-dioxid-koncentráció emelkedése volt, ezt valószínűleg a vulkánok megugró aktivitása eredményezte, ma azonban inkább az emberi tevékenység következtében megy végbe hasonló (bár egyelőre kisebb mértékű) emelkedés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #81
    Ez nem az a szakszerű és precíz válasz, amit kértem, sokkal inkább pont olyan, mint amivel te vádolsz engem. Altalános érzelmektől fűtött és személyeskedő, gyak egy politikai hablaty. Gratulálok.

    Az általad linkelt cikkek gyak azokra reflektálnak, amelyek korábban a globális zöldülés valós tényét taglalták, elemezték. A globális zöldülésnek a klímahisztériához kapcsolódó politikára nézve van egy kellemetlen tulajdonsága, hogy a co2 bizony bizonyos szempontból pozitív változást idéz elő. Az általad linkelt cikkek arról szóltak, hogy a pozitív hatás kisebb lehet a vártnál, de még mindíg pozitív, vagy olyan másodlagos hatással járhat, aminek vannak negatív aspektusai. Kérlek, ismételten kérlek mutasd meg a linkelt cikkekben, ami bizonyítja a növényekre gyakorolt közvetlen negatív hatást. És kímélj meg az ilyen fröcsögéséktől. Köszönöm.
  • defiant9 #80
    Szvsz. mindennek van optimuma(pl. 967ppm), ahogy a növénynek nem jó a túl sok nap, a sok víz vagy a túl sok tápelem, úgy a túl sok CO2-sem. Illetve láthatóan minden növénynek más a szükséglete/maximum toleranciája ezekből. Afelől nincs kétségem hogy a szelekció továbbra is működik, ha mondjuk a zsálya jobban tudja hasznosítani a több CO2-t, mint a kamilla akkor kiszoríthatja a réti flórából. A CO2 változás bár hisztorikus mértékben gyors, de annyira nem hogy ne legyen idejük a növényeknek alkalmazkodni az emelkedő szinthez, azonban ahogy már jeleztem ennek másodlagos a jelentősége a vízhez képest, a kevesebb vízhez alkalmazkodás az látványra lehangoló növénykultúrát eredményez, bár lehet akinek tetszenek a kaktuszfélék:) Ahogy lesznek nyertes/vesztes régiói a globális felmelegedésnek úgy nyertes/vesztes fajok is lesznek.
  • Irasidus #79
    Még egyszer megkérdezem, te azt olvasod ki ezekből a tanulmányokból, hogy a "szárazföldi növények kösz jól vannak, gyorsabban nőnek"? Igen???? Pofátlan hazudozásnak, és lejáratási próbálkozásnak a politikában van helye, belőled jó politikus lenne, és ezt nem dicséretnek szántam. Amit állítottál az megdőlt, és ahelyett, hogy ez beismernéd, hazudozol, és lejáratni próbálod a másikat.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.12.28. 14:49:49
  • NEXUS6 #78
    Nem épp az a rizsa kisapa, amit te nyomsz! Ha most szó szerint beszúrod az angol cikk vonatkozó idézetét, bízva abban hogy felsőfokú angol tudással azért megbirkózom vele, akkor nem könyvellek el úgy, mint aki gyáván megfutamodott.
    Rajta!
    XD

    Nagyon kényelmes demagóg hozzáállás az, hogy mivel "rossz a többlet co2... amit egyértelműen bizonyított a tudomány" minden érdemi vitát részletkérdésnek nyilvánítasz és hárítasz!
  • Irasidus #77
    Tehát szerinted arról szólnak ezek a publikációkból, és linkek, hogy "a szárazföldi növények kösz jól vannak, gyorsabban nőnek"? Mert szerintem nem, és ha így gondolod, akkor vagy az angoltudásodat frissítsd fel, vagy szelektív olvasást kellene hanyagolni. Lehet lovagolni a szavakon, hogy nem olvastad sehol az általam említett szót, a satnyát (az, hogy van angolul?), de itt a lényeg mégiscsak az, hogy egy kedvezőtlen változás lesz a növényvilágra, sőt bizonyos esetekben káros hatással. Amit annyival nem hagyok lesöpörni, hogy te nem olvastad a satnya szót. Nagyon kényelmes demagóg hozzáállás, hogy nem a lényegről beszélsz, azaz hogy valójában jó vagy rossz a többlet co2... amit egyértelműen bizonyított a tudomány! Szóval tudomány vs. NEXUS6? Kösz, inkább nem. A további mondanivalód szokásos mellébeszélés, rizsa. Ahogy megszoktuk tőled. És végül, ennél több tanulmány, és publikáció is van a neten, de szokás szerint, csőlátó módjára csak azzal foglalkozol, amit eléd raknak. Ugye.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.12.28. 13:45:10
  • NEXUS6 #76
    Mégegyszer idézném az én kijelentésemet és a te rá írt válaszodat:
    "Magyarul a magasabb CO2 miatt a szárazföldi növények kösz jól vannak, gyorsabban nőnek"
    Erre te ezt írtad:
    "Ez nem igaz, a növényekre is káros hatással lesz."

    Itt nem volt gyors növekedés. Szal ezt honnan a rákból hoztad elő. Nem beszélve arról, hogy a növények jelentős része pár éve életciklussal rendelkezik, szal honnan tudná azt ő szegény hogy 5 évvel ezelőtt mennyi is volt a CO2 szint, hogy azon sopánkodjon.

    "A levelek növekedésével együtt, csökken a tápanyagbevitel, így a levelek növekedésével a növények egészségkárosodását okozza, és a növényevőknek sem tesz jót, továbbá a gyökérzet és és a talaj mikrobák egyensúlya felbomlik, ami hosszútávon szintén a növény egészségkárosodásához vezet."
    Ez még az #53-ból való, csak nyolcszor átnyálaztam azt amit te meg én belinkeltünk de ilyen conspirációs elméletet nem láttam sehol.
    Amit találtam a levelek károsodására az a szkeptikus-szkeptikus oldalon volt, és ami valójában nem egy belső folyamatra utalt, hanem hogy a meleg és a több tápanyag miatt elszaporodó rovarok felzabálják a növényeket. Kérlek pontosíts! (Vagy lásd be, hogy hülyeség).

    "Elnézést., de amit írtam, az nem az én gyors válaszom, ezek kutatási eredmények, amit linkeltem is, és amit jelenleg te ironizálva tagadsz, amit előtte látszatérvekkel igyekeztél cáfolni."
    Nem mondod, hogy kutatási eredményeken alapszik, csak mert az enyém is, szal eddig ez nem érv. Kérek legalább oylan részletes cáfolatot, gondolatmenetben, amit én is előadtam. Köszi!

    BK
  • Irasidus #75
    Elnézést., de amit írtam, az nem az én gyors válaszom, ezek kutatási eredmények, amit linkeltem is, és amit jelenleg te ironizálva tagadsz, amit előtte látszatérvekkel igyekeztél cáfolni. Felesleges a sok duma, mert az egész tézised félrétese(ke)n alapszik (hogy, direkt érted félre, vagy ennyire nem érted, azt nem tudom eldönteni.) A sok szöveg csak arra jó, hogy félrevidd a beszélgetést, ezt nem hagytam. Ennyi.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.12.23. 20:12:24
  • NEXUS6 #74
    "Sajnos nem érted, vagy nem akarod érteni. Nem önmagában a co2 mennyisége a káros, hanem a gyors változás, ami bizonyítottan régen is káros hatással járt (szintén linkeltem)."
    Igen a gyors változást érzékelem. Amikor valamihez már nem tudsz érdemben hozzászólni, akkor gyorsan váltasz. Ez e gyors váltás csak jelzem eddig nem szerepelt sz érveid között. :D

    "Ugyanígy azt a kijelentésed, az általam linkelt publikációk cáfolják, hogy a növények élvezik a megnövekedett co2 mennyiséget. Ugynígy nem fogjuk élvezni, mi emberek, a tápanyagszegény terményeket."
    Hallom ahogy sírnak azok a szegény növények, hogy extrában CO2 tápanyag jönn nekik, és nőnek kényszerűségből. Látom ahogy az emberek is satnyulnak, mondjuk lehet benne valami mert a CO2 trágyázást évtizedek óta alkalmazzák a mezőgazdaságban és mindenki panaszkodik, hogy milyen egy szar már egy paradicsom. Látom a paradicsomot magamelött, itt az asztalon, hogy szégyenkezik szegény, de hát ez a fránya CO2, mert nem adunk neki elég káliumot, foszfort. Ja de. ;)
  • Irasidus #73
    Hol olvastál te olyan állítást, hogy ember nélkül, természetes úton nem mehet végbe klímaváltozás??? Mit játszod a hülyét? Csak a flamelés a lényeg igaz? És lehet, hogy ember nèlkül is megtörtént mindez, de most az emberrel történik, és ez a probléma.
  • Ender Wiggin #72
    Azok a gyökér ősállatok maguknak köszönhették, kellett nekik szennyezni a levegőt a gyáraikkal, autóikkal. Ja nem, mindez megtörtént már jópárszor az ember nélkül is...