• szivar
    #117
    1 -> Y

    Ezek után lehetett volna tisztességesen felmérni a piaci részesedést, a vagyonelemeket és ezek után piaci áron értékesíteni - annak akinek van rá tőkéje (mindegy, hogy külföldi vagy belföldi). Ráadásul átlátható módon. De az a baj ezzel a dologgal, hogy eső után köpönyeg.

    Az is igaz, hogy elenyésző számban voltak olyan tulajdonosok is, akik nem kilopták a vagyont és a vállalat értékeit, hanem tisztességes nyereséget realizáltak, tisztességes és korrekt módon. Mint pl. a Pintér művek Keceliában. Ő egy szigorú ember volt, de fizetést mindig adott. Nagyon jó fizetést - s cserébe elvárta azt, hogy az emberei ne járjanak el a munkaidő után maszekolni, mert az a termelés rovására ment szerinte. Ez utóbbi miatt nem egy dolgozó lett elbocsátva tőle. Ja, és mindeközben képes volt új gépek beszerzésére is... Meg volt rajta haszna is...

    Nálunk, konkrétan egy épülettel arrébb egy 1300 főt foglalkoztató céget amortizáltak le a sárga földig - annak ellenére, hogy a termékeire még ma is lenne kereslet, s nem csak ebben az országban. S az valóban korszerűtlen volt berendezésügyileg már akkor is, amikor elmentek tovarisék. Amikor már tele volt adóssággal a cég (600 misi körül), akkor még felvettek rá kicsivel több mint egy milliárdot(1300 milliót) és szépen csődbe vitték az egészet. Ja, nem csődbűntett, csak gazdasági nehézségek - papíron minden stimmelt, csak gyakorlatban nem. Mert ugye az reális, hogy amikor ez a kölcsönfelvétel történt, akkor volt harminc dolgozó(40-60E pénz/hó) és húsz menedzser (nem ennyiért, az biztos). Szóval a bank rosszul járt, a dolgozók rosszul jártak, a menedzsment és a megfelelően kiválasztott banki alkalmazottak (akik megadták ezt a kölcsönt) még mindig boldogan élik világukat, s semmiféle felelősséggel nem tartoznak az égadta világon senkinek sem.