1568
-
SaGa Jr #608 Inkább csak elfogadom a hibáival együtt és engem speciel korántsem zavartak már az előző részben sem ezek a dolgok amiket te kapitális hibaként élsz meg (nincs temérdek bevethető ember).
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Többek között azért sem zavar ez a dolog, mert tudom, hogy mennyire korlátozva van a gépi ellenfél a cselekvésében és lehetőségeiben (máskülönben menne ám a sírás ezerrel még úgy is, ha kétszer ennyi ember vihetne bevetésre a játékos). Továbbá nem is akkorák a pályák mint a régi UFO-kban voltak, azaz nem kell egyszerre sok ember, hogy lefedhessed a terep egészét. Ezek mellé az idegenek nem tudják aktiválni minden katonájukat, nem tudják mindet használni, nem támadnak hordában a csapatomra (mert 2-3-4 ellenfél az eléggé távol áll a félelmetes túlerőtől) és ez az amiért nincs szükség kazalnyi katonára a nyeréshez. Ha egyszer így is, kis gyakorlattal, könnyedén meg lehet nyerni 4 illetve 6 emberrel akár 5-6-szoros túlerővel szemben az egyes összecsapásokat, akkor miért kéne oda még több ember? Hogy még annyi esélye se legyen szerencsétleneknek mint amennyi most van? Mert most is keveset tudnak tenni.
Az ellenfélnél felvonultatott egységek ugyanolyan gyengék a kezdeti időszakban, mint a katonáink (sőt a tömeget adók még vacakabbak is) és a játékos nagyon hamar lehagyja őket fejlődésben és teljesítményben. Egy gránáttal halomra ölhető egyszerre több ellenséges katona is, míg ők ezt nem tudják utánad csinálni.
Amúgy meg, hogy a fenében ne lehetne 4 emberrel B meg C terv? Nem kell mindnek ugyanazt csinálnia és egy kupacban közlekednie (sőt ez egyenesen kerülendő). Akkor nincs csak lehetőség több dologra ha mindenkit ugyanarra használok fel ugyanazon célpont ellen. Akkor valóban nincs lehetőség második dobásra ha nem jön össze amit terveztem. De ezt csak magamnak köszönhetem majd, ha így cselekedtem.
Nem kell nekem egyből lelőni mindenkit, el is futhatok/mozoghatok előlük magam után csalva őket ha épp mindenáron le akarom ölni azokat a fránya idegeneket, vagy csak simán ignorálom az ellenfelet és szalad a katonám a célja felé vagy fedezékbe (az ellenfelet jobban megviseli a fedezék mint a játékos katonáit). De sokszor elég az is ha megsebesítem és megközelítem. Az ellenfeleknek van egy ideális támadási távolságuk aminél ha közelebb mész akkor elmozognak. Sőt, amikor csak tehetik amúgy is mozognak, ugyanis igyekeznek úgy helyezkedni mindig, hogy a teljes csapat elől a lehető legvédettebb pozícióba kerüljenek. Ezáltal könnyen terelhetővé válnak és kiszámíthatóak lesznek. Ha generálok egy hullát egy sectoid környékén akkor az ritkán áll neki a közeli katonáimat abajgatni a számukra gyilkos erejű lövésével, inkább igyekszik megerősíteni a meggyengült haderejüket azt feltámasztja az egyik elesett advent bakát. Aztán kap egy flashbang-et az arcába és szépen el is pusztul a zombija ő meg ott áll kábultan, leromlott harci képességekkel.
Meg aztán mire erőltessem a flank-et? Nagyobb lesz a critical chance ha flank.elem az ellenfelet azt annyi, aim-be igazából nem segít (ahhoz túl keveset jelent a cover, sokkal kevesebbet mint jelentett az előző részben). A critical damage kevéske pluszt ad, így a játék elején többnyire nem nyerek annyit a flank-el, mint amennyit akkor veszítek ha nem találom el a célpontot, ami meg így átmozogva máshová majd jól arcba csap valami finom kis eszközzel (advanced advent soldier-ek például gránátozni fognak ha gyenge a találati esélyük és túl közel vagyok hozzájuk).
Az már sokkal inkább számít mivel és milyen távolról lövöm a leendő áldozatomat, mert ezzel tudom maximalizálni vagy egyes esetekben rontani az esélyeimet (fegyvereknek távolsági kategóriáik vannak és mindegyik más távra jó, közvetlen közelre meg egyik sem az).
Azaz nem fogok eleve belemozogni számomra hátrányos helyzetbe, hanem inkább megszórom gránáttal a delikvenst ha annyira zavar, illetve terelgetem. De sokkal inkább támadom messziről, magasból más módon (minek idegesítsem magam az elrontott 90%-os lövési esélyeken ha 66%-al ugyanakkor eltalálhatom). De ha csak lehet nem közelítem meg és flank-elem kopaszokkal/squaddie-kkal, mert akkor az én katonám is flank pozícióban lesz számára. Pláne nem több emberrel. Ilyet legfeljebb akkor teszek ha a kérdéses célpont az utolsó célpont a harcmezőn. Előtte csak akkor, ha kiemelkedően jó fedezék lehetőségek sorakoznak a katonáim közelében ahonnan telibe verethetem a célpontot.
Módszeresen is haladhatok, a csoportokat egyesével leölve, nem mászva az arcukba ha esetleg azon aggódom, hogy mi van ha felfedek egy másik csapatot is. Tulajdonképpen semmi. A sok idegen egyszerre inkább akadályozza egymást, elfoglalják egymás elől a fedezékeket és így kerülőre, rizikós megoldásokra kényszerítik a társaikat. Mert ezek a szerencsétlenek igyekeznek mindig fedezékből harcolni. Ez kiszámíthatóvá teszi őket méghozzá nagyon.
Tapasztaltabb katonákkal meg a gondok többsége elillan magától és olyan új taktikai lehetőségekkel bővül a repertoárom, hogy nyugodtan Rambózhatok velük meg rizikóztathatok, mert az idegenek fegyverei gyengébbek, mint ami ellenállással a katonáim rendelkeznek (legendary-n ez már nem igaz, mert ott eleve -1Hp-val indulnak a katonák).
Plusz azért azt ne felejtsük el, hogy a régi UFO-hoz képest ez már egy teljesen más fókuszú játék, nem összevethető a kettő csak mert ugyanazt a témát dolgozza fel. Másra van helyezve a hangsúly, mások a prioritások, nem egy gigászi, hatalmas emberanyaggal dolgozó szervezetről van szó (már az előző XCOM-ban sem ez volt a helyzet) ahol tucatszám dobálhatóak a katonák a darálóba ha éppen úgy jön ki a lépés. Meg ugye a célközönség is más, így más igényeket kell kiszolgálni és hozzájuk igazítani a játék minden aspektusát, ami nagyon komoly átalakításhoz vezet, butításokhoz, egyszerűsítésekhez, gyengítésekhez. -
SaGa Jr #607 Ha nem használsz modot akkor nem látod a módosítót sem (azaz nem nő meg a semmiből 10%-al a katona aim értéke commander nehézségen), mert ezt nem mutatja meg neked alapból a játék. A kijelzett értéken nem látsz majd változást, az annyi lesz amennyi a katona aim értéke meg a mindenféle módosítók szerint lennie kell.
Egyszerűen csak jobb lesz a találati arányod.
Ha fent van az említett mod (always show shot breakdowns) akkor meg kilistáz minden kis tényezőt, köztük ezt is és ekkor eleve az aim-hez adja hozzá (pontosabban százalékosan emeli meg a katona aim értékét amihez majd jön a többi módosító mondjuk skill vagy épp felszerelésből, tehát ha van a bakának 80-as aim értéke és a legkönnyebb fokozaton játszol ami 20%-os aim assist-ot jelent, akkor a katona aim értéke felkúszik 96-ra, 20%-al nagyobbra).
Az aim assist másik érdekessége, hogy egyes helyzetekben és esetekben nem csak a katonák aim értékét befolyásolja, hanem az idegenekét is csökkentheti (ez utóbbit commander nehézségen már nem teszi). -
#606 De 4 emberrel nincs B és C terv. Áruld már el, hogy hogyan flankelsz le bármit 2-nél több emberrel, amikor nagy eséllyel egy újabb csoport ront rád, ha széthúzod az egész. Ha kettőböl kettő mellélő és a köv körben még egy zsinórban 75% felett, akkor ott vége, kész. Ennyi. Nincs semmivéle terv, mert HALOTT vagy.
Ennek esélye ezzel számolható. Ennek fényében azért elég vicces...
Egyszerűen nem értem, hogy olyan emberek, akik ennyire sokat játszottak vele elvileg miért nem látják az alapvető játékmechanikai problémákat... Ettől még lehet jó játék, de védeni azt a kapitális hibát, amit KÉTSZER elkövetnek az elég vicces.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.02.26. 19:08:39 -
#605 Tegnap játszottam vele kb. 2 órát. -
#604 De modom ez nem kihívás, ez nagyon erős szerencsejáték, amiatt, hogy kevés random chance-nak van nagyon nagy hatása. Tényleg ennyire nehéz ezt megérteni? -
wednes #603 Magyarán Legendary-n írja a pontos értékeket? Tehát ott a kiírt 71% a valós 71% mert nem rakódik rá még +módosító? -
SaGa Jr #602 Jól érzed, valóban korrigál a játék. :) Beépítésre került egy aim assist. Legendary fokozaton ez nem működik, a többin a katona hibázási esélyét csökkenti 10-15-20%-al (illetve ha felteszi az ember a minden apróságot kijelző modot, akkor ott meg belekalkulálja módosítóként a katona alap aim értékét módosítva, tehát a találati esélyt növeli).
A stun lancer meg már csak ilyen kis lelkes bicskás. Mindenkit meg akar bökdösni. :) Gyakran rárohanva olyan katonára akit nem is láthatott és nem is láthat mikor elindul.
Noa:
Na ja. De nem simán csak 100 lövést megvizsgálva, hanem jóval többet és aztán több száz eredményből lehetne végkövetkeztetést levonni. Mert ugye egy mérés nem mérés. ;)
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.26. 18:37:42 -
Noa #601 Amúgy meg a %-os aranyt csak úgy lehetne megnézni h jól számolja-e a gép minden % hozod a rubrikát h mennyi találta 100 lövésből. JÓ kis bónusz játék .... :P :D ,96 % -nal is 100 lövésből 4 mellé megy, 14% megfordítva ugyebár 100 -ból 14 azért talál.... -
wednes #600 A negatív rekordom asszem 96%os miss, de pozitív meg a 14%-os találat, amit méregből eresztettem meg. :P Tehát ilyen is van.
Kicsit olyan mintha korrigálna a játék főleg könnyebb fokozaton. Volt már egymás után 70% körüli 2 miss ugyan arra a célra, aztán harmadik katonától a 42% meg talált. hogy nehogy végzetes baj legyen. De ez csak érzés, ugye nem tudhatom biztosra. Közepes fokozaton volt, hogy a sérült Rangeremet már kifilézhette volna egy Stun Lancer simán. De erre nem őt támadta be, hanem egy ép katonát sebesített meg. Így nem halt meg senki. -
SaGa Jr #599 A 90% meg nem garancia semmire, ahogy a 98% sem. A 100% könyvelhető el biztosnak. Amennyiben ezt hamar felismeri az ember és ennek megfelelően építi fel a taktikáját, beépítve B és C terveket is, elkerülendő az ilyen helyzetet (és pláne nem tömörül egy ellenfél köré csak hogy azt közelről/flankelve megsorozhassa), akkor nem lesz hátránya a játékban.
Kezdetben biztosra akarsz menni találatok terén? A megoldás adja magát, dobass gránátot a katonákkal. Az még a fedezéket is kifingatja és menekülésre készteti az ellenfelet ha meg nem is öli egyből az erősebbeket.
Később meg úgyis fejlődnek az emberek, jönnek a mindenféle kütyük és skill-ek amikkel egyre pontosabbá válik a katona. Az ellenfelek már DEF-et nem kapnak mint az előző részben, így a fegyver lehet akadályozó tényező a sikerben (pontosabban az adott fegyver adott távolságra való alkalmazása, mert nem mindegyik jó túl közelre vagy közelre, közvetlen közelre meg mindegyik egyformán rossz).
Azért azt tegyük hozzá, hogy az első UFO-kban mindegyik ellenfél külön cselekedett és tette egyenként a dolgát elmászkálva a vakvilágba, olykor csoportba gyűlve és lerohanva a támadó katonákat. Itt azért nem ez a helyzet és ezért tud elég lenni kezdetben a 4 ember később meg a 6. Kicsit is okosan helyezkedve könnyen túlerőben tudsz lenni az ellenfél felfedett pod-jának tartalmához képest. Plusz az ellenfelek aktivitása erősen korlátozva van a Legendary nehézség kivételével az összes többin, így nem tud mindegyik harcolni és cselekedni még akkor sem, ha valami okból sikerült minden podot felfedni a pályán.
Amennyiben igényled a több katona használatát, úgy ennél a résznél már szerencsére megadják a változtatás lehetőségét neked a készítők. Ha úgy akarod akkor létszámot növelhetsz minimálisnak is alig nevezhető babrálással (ha nem akarod magad csinálni van erre külön mod is). Ha kevés a 4 ember feltolhatod az induló létszámot 6-ra és a fejlesztettet 8-ra (ennél több már komolyabb modolást igényel, de az SDK adott a játékhoz és a modbuddy is tartalmaz minden segítséget ehhez). Semmi hátrány nem ér, nem lesz büntetés, nem lesz steam általi visszaállítása az eredeti fájloknak. A te játékod, úgy módosítod és formálod ahogy neked tetszik, hogy megleld a számodra kellemes játékkörnyezetet. Még egyszerűbb ha mondjuk feltolod a katonák Aim értékét egy 10-essel. A korábban 90%-os esélyek már ettől 100%-ra ugranak. Nem olyan bénán indulnak az embereid de még így sem lesznek mesterlövészek kezdőként (egy elég gyakori fegyver kiegészítő ennél még többet is tudna adni). -
Noa #598 Látom van pro és kontra is rendesen. Én már több mint 130 órát játszottam a játékkal 2x pörgetem ki veteranon, egyik Ironman volt. Commanderen meg lényegében az utolsó küldetésre várok , csak még leszedek egy 5 pontos Avatar gyárat.
Amúgy más taktika kell már Commanderen mint veteránon , Veteránon szinte gránátokkal meg lehet tizedelni a népet. Ott 2 Grenadier volt az alap. Na ez már eggyel nehezebben nem megy. És szerintem a legjobb az idő korlát , én ott majdnem h jobban teljesítek mint mikor van idő tökölöni ... Oda pl Ranger, Specialist többet vinni a mobilitás miatt. Mondjuk én , Psi Operative nélkül tolom a játékot sok pénz idő inkább másra fordítom. Bár az utolsó küldiben nagyon hasznos tud lenni.
Amúgy rengeteg variáció van , kinek mi tetszik meg van h a játék közben is jó át variálni a képességeket ami az elején jó volt lehet később kevés lesz , vagy kombok is lehetnek egyik kaszt egyik tulajdonsága a másikkal kiegészítve. Persze h nem tökéletes a játék , meg kinek mi tetszik. De a módokkal lehet személyre szabni , de az alap játék 90% jó.
LIFE, már ne is haragudj de ha ennyire nem teszik miért szenvedsz vele? Én kipróbáltam a Starcraft 2 , idegesített h elakadnak az egységek egymásban, nem lőnek ha mennek valahová csak ha parancsba adod. Meg volt még pár hiba ami nem tetszett kb 3x nekifutottam de fel is adtam mert nem tetszett...
Én se vettem észre h nagyon ellen túlozva a 100% arány , jó volt h kb 80% mellé lőt de volt h 38% talált mert már annyi mindent cuccal megdobáltam lőttem h végére szerencsére ez is elég volt neki , sajna jobb pozíciót nem is találtam a célzásra.
Talán csak annyiban "büntetet" a játék ha nem taktikusan ,ész előre akkor tényleg hamar véged. Mindig fedezékről fedezékre megyek és nagyon ritkán rohanok bele végzetes találkozásokba. Commanderen is csak két halálom van és nem nagyon töltögetek vissza kb 2 volt akkor is este fáradt voltam és másnap inkább elölről kezdtem a küldi. Első játékban töltögettem vissza sokat , mikor próbáltam mi mire jó, aztán egy Ironmod halál nélkül ;) -
SaGa #597 A fejlesztők azok számára készítik ezt a brand-et, akik kedvelik az ilyen kihívásokat. Akik nem, azok keressenek más játékot maguknak. Az XCOM (UFO) mindig is erről szólt. Vagy alaposan megtervezed minden lépésed, átgondolod, mi történik, ha nem jön be a terved, vagy veszítesz. Az alap XCOM még nehezebb volt, mert több mindenre kellett figyelni egy időben, ez már erősen könnyített verzió ahhoz képest. Persze, nem könnyű, de pont ezért kedveljük.
Ha nem tetszik, ne szívasd magad vele, ha mégis megteszed, ne panaszkodj, a te döntésed volt.
Utoljára szerkesztette: SaGa, 2016.02.26. 17:23:22 -
#596 Az XCOM 1-ben is pontosan ez volt a baj. Nem véletlenül volt kiemelt célom az 5 és 6 emberes csapat elérése. Addig az XCOM 1 is egy kibaszott rossz vicc volt sajnos... Számomra érthetetlen, hogy a fejlesztők hogyan lehetnek ennyire gyökerek, hogy ezt nem veszik észre... -
Etelkozi Vata #595 Nyilván nincs értelme vitatkozni az álláspontoddal, hiszen ha neked nem jó így, sosem győzlek meg az ellenkezőjéről.
Nekem ez a rendszer kiváló, minden egyes döntésembe bele tudom kalkulálni a 90%-os mellélövést is. Ez a játék a b terv játéka. Minden helyzetben kell lenned megoldásodnak, amivel korrigálod a balszerencsés. Ha az se jött be, akkor x terv, vagy veszteség.Legend alatt bőven belefér, legend pedig már egy egész más jatekstílus. -
#594 A baj az, hogy amikor négy embered van és abból három flankel és mind a három mellélő, akkor egyszerűen kész vége. Ha ironman lenne a játék, akkor lehet előlről kezdeni.
A fejlesztők képtelenek a legalapvetőbb matematikai következményket megérteni...? Mert az ős UFO-ban is lehetett ilyen, de ott könyörgöm, az első Skyranger is elvitt vagy 14 katonát vagy 10 katonát és tankot... Ez itt a baj... Ez egy taktikai játéknak álcázott szerencsejáték, ahol a szerencse faktor messze, messze túl van a kívánatos szinten.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.02.26. 16:56:32 -
SaGa Jr #593 Az exo egy kalap szar már bocsánat. Hanyagolható. Spider suit messze jobb, mert még ha el is találják az ipsét, a dodge igen masszívan lecsökkentheti a sebzést. Így míg exoban belepusztulna egy támadásba a katona, spider suit-ban megúszhatja sérülten. Plusz többet mozoghat és ott van a mászó kampó (ez a suit ezt kapja a beépített gyenge rakétavető helyett), amivel ingyen jókora távolságot lehet megtenni és nem vesz el akciót a használata.
Az exo következő változata, a war suit az már megéri. Az még pajzsot is tud vonni és ha legyártasz egyet akkor tudsz majd experimental power armor fegyvereket gyártani hozzá amik nagyon csúnyán darálnak (tehető rá sima exo armor fegyver is, de azok ezekhez képest harmatosak). Szerintem ugyan itt is jobb a könnyű változat, a wraith suit (ugyanúgy kampós, még több dodge, még több mobility, több HP és emellett aktiválva a képességét a falon és más tárgyakon is lazán átgyalogol a katona), de legalább a war suit egy értelmes opció és sokkal hasznosabb mint az exo volt.
De alapvetően míg nincsenek kész a power armor fejlesztések, inkább maradj a predator páncélnál (esetleg maximum 1-2 egyéb páncél variánst gyárts le ha nem bírod nélkülük a nyomást). 2 utility item sokat számít és a legyártott változatokat meg úgysem tudod tovább fejleszteni (tudom, moddal lehet), így minden rájuk költött nyersanyag csak pazarlás és nagyon fog hiányozni mikor power armor variánsokat kell egyesével gyártani. A power armor meg viszonylag hamar kifejleszthető a predator (plate) után.
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.26. 10:25:21 -
Lokker #592 xcom ew-ben sniperrel 98%-al mellé lőttem :D -
Prof William #591 Bár azért itt is előfordul a igazán "vicces" "95% os aránnyal mellélövök az orrom előtt álló fél képernyőnyi mutonnak" de nekem úgy tűnik hogy a sima XCOM sokkal szívatósabb volt ez a rendszer.
A gránátokat (főleg a plazma gránátot) pedig sokkal erősebben érzem. Megéri használni mert nagyon jó a nagyobb tömegek ellen + ezzel biztos hogy eltalálod a célt. Ezen felül pedig a környezetet kihasználva egész komoly sebzéseket lehet összehozni gránáttal is.
Más.
Megéri Mindenkire exót rakni a némlieg jobb védelem és ez extra fegyver miatt vagy a jelenlegi predator páncél is jó lesz? Lesz még fejeltebb páncél ennél? -
#590 Ez szemelyes preferencia kerdese.Az elejen a granatos mindent visz, garantalt talalat, es cover bontas.
Viszont kb a jatek kozepetol kezdve egy sniper akinek megvan a kill zone es mondjuk egy gauss puska +3 loszerrel es ingyenes ujratoltessel +AIM PCS-el, az brutalis tud lenni.(mondjuk bluescreen rounddal, vagy dragonnal)
Kiegeszitve egy phantommal aki felderit, tokeletes.
Mas kerdes hogy a gunslinger ag lehet hogy meg ennel is szorakoztatobb.En pont most kepzek ki egyet :)
-
#589 Kill Zone és Faceoff is nagyon jó skillek, játék elején tényleg gyengék, de utána nagyon jók lesznek (ez kb mindre igaz, kivéve a Grenadier, az mindig jó) -
#588 Pont azon gondolkoztam hogy a sniper ebben a részben nem olyan jó. Az elöző részben a 2 szinte kötelezőn benne volt. De most valahogy sokkal gyengébben sebez és talál is. Az egyik legjobb képessége a pisztolyos mindenkire lő akit lát. Jó pisztollyal 5-6ot sebez ami nagyon jó. Ami viszont nagyon bejött főleg az elején a ranger és a gránátos. -
SaGa Jr #587 Hacking küldetésben (8 kör alatt kapcsolj ki önmegsemmisítő tárolót/gépet és szerezd meg a benne lévő cuccot) csak az egyik feladat a hacking, a másik az ölj meg mindenkit (ezt akkor kapod meg mikor leállt a számláló és megvan a cucc). Mindkettőt teljesíteni kell ha nem akarsz failed-et. Egyedül a menekítsd ki, kapd el a VIP-t, kísérd el extract point-ra a megadott személyt feladatok azok, ahol nem kell leölni az ellenséget a győzelemhez (ja meg majd az Avenger védő feladatnál).
A maradékban (robbantások, felderítések, védekezések, supply raid feladatok, hacking, megvédendő objektum) mindig el kell takarítsad az összes idegent is a sikerhez. Ha akarsz, ezekből is elmehetsz előbb, csak failed lesz mert nem sikerült teljesíteni a feladatot. Az embereid megmaradnak, de például ha gerilla feladatról volt szó, akkor nem csak a lehetséges jutalmat nem kapod meg, de még elő is segíted a meneküléssel az ellenfél egyik dark event-jének bekövetkezését (mert ilyenkor kap pár nap csökkentést a DE).
Az előző játék is ugyanilyen volt a találati arányokban. Nem kell elhinni amit kiír és nem tutira venni a sikert csak mert valami 90%-os vagy 98%-os. Akkor is ott van még a maradék esély, hogy nem jön össze. A program egyébként számtalan kiegészítő kütyüt biztosít amivel nem kell százalékokkal szórakoznod (gránátok, AoE támadások), illetve garantálja a találatot (lesznek ilyen képességek) vagy éppenséggel mellélövés esetén is sebzel valamennyi (ha nem is sokat). A kezdet az ilyen bénázással teli lesz igen. Én speciel nem éreztem, hogy engem szivatna a program a találati esélyekkel. Igen, előfordult hogy mellélőttek az embereim, de ez megesik. Nem érdekeltek a százalékos értékek, egyszerűen kitapasztaltam melyik stukkernek melyik az optimális lőtávolsága, hol ad előnyt é honnan hátrányt, aztán csak ezen távon belülről durrogtattam vele. Ha úgy éreztem esélytelen lenne eltalálni a célpontot, akkor meg szórtam a gránátokat (legyen az frag, flashbang, smoke vagy egyéb gránát, nem kell feltétlenül sebezni, elég megzavarni az ellenfelek).
Ráadásul a játék egy lépcsőfokkal nehezebb, mint az előző rész volt. Ami előzőben classic volt, az itt most a veterán. Tehát ha csak nem nyomattad az előzőt a legmagasabb nehézségen, akkor szerintem ne a commander (harmadik) nehézségen kezdj el küzdeni. Nagy különbség egyébként nem lesz a játék nagyobbik részében (harcokban a játék utolsó harmada keményebb lesz és kezdetben némelyik ellenfél kapott egy nagyon minimális módosítást), de például a stratégiai rész az nehezebb, mások a jutalmak és esélyek bizonyos dolgok bekövetkezésére. Tanulókör legyen inkább a veterán. Azon kitapasztalod a játékot és aztán nyugodtan mehet a nehezebb fokozat. Ha teljesen ki akarod élvezni a játék minden lehetőségét, akkor meg úgyis modolva kell játszani/újrajátszani, jelentősen kibővítve a tartalmat. Egy menet alatt, a nehézségek közti különbségek okán, úgy sem fogod megkapni a teljes egész játékélményt, mert nagyon eltérőek a felvonultatott elemek a különféle nehézségeken, egészen más módon kell nekiállni az egyes nehézségek kihívásainak, más ütemben és összeállításokban érkeznek az ellenfelek és másként is viselkednek (arról nem is szólva, hogy más mennyiségben cselekszenek).
Kutatókat nem kell hozzárendelni kutatáshoz. Kutatók nélkül is lehet nyugodtan fejleszteni, csak akkor az alap időtartam marad a kutatás ideje. Minden egyes scientist akit felveszel/megmentesz pedig rendelkezik egy százalékos értékkel amit láthatsz mikor hozzád kerül. Na ők azzal a százalékos értékkel csökkentik a kutatás idejét. Ha lesz laborod, akkor meg két kutatót beállíthatsz oda, akik még extra gyorsítást tudnak biztosítani, de ettől még mindegyik előnye érvényesülni fog.
Az akadozásokról pedig elég sok szó esett a topikban, igaz nem mostanság. Mindenkinek akad, főleg ha magasabb részletességet meg kinézetet állít be. Ez a szar memória kezelésnek köszönhető. Vannak trükkök ennek elkerülésére amik segítenek mérsékelni, sőt akár meg is szüntetik a problémákat.
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.26. 07:49:58 -
#586 Automata
Mennyiért adod? Nekem megéri az a pár ezer forint, csak hagyd abba a sírást
Utoljára szerkesztette: Különc, 2016.02.26. 00:14:14 -
#585 A tudósokat hogyan lehet hozzárendelni kutatáshoz...? -
#584 Akkor ez bukta.
Egy pontról, nem elejétől visszatöltva a mission. Tök ugyanazt csináltam, mint előzőben. 0 veszteség 82% találati arány. Az előzőben mindenki meghalt és 42% tája volt.
Na ezért mondom, hogy ez csak szerencsejáték, semmi több... -
Lokker #583 Igen, accal együtt. -
#582 Tökéletesen értem, hogy miért pontozták le a játékot...
Ez csak kibaszott szerencsejáték, semmi más. Nem jön összes kettő (most már három zsinórban) 75% feletti lövés, és kész, game over. Pedig csak 3. szinten játszok.
Ez nem nehézség, ez csak színtiszta cél nélküli szopatás...
Az meg nem nehézség, hogy a 4 emberedre rábasz a játék 6 ellenfelet...
Sajnos úgy tűnik, hogy a kritikák igaznak bizonyultak. Az XCOM 1 hibáinak egy részéből az égvilágon semmit nem tanultak...
EDIT.
Ok, ez már epci fail. Kinyírják az összes ember, a mission bukta, de nincs teljes game over. Kivonnám az embereket, az meg game over.
Bocs, de ez a játék tényleg egy logikátlan fos... El lehet adni Steam-es játékot valakinek? Nem hinném, hogy ezek után ez engem annyira érdekelni fog...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.02.25. 22:38:42 -
#581 Hát, az a fene nagy rugalmasságot nem látom. A hacking küldetésben az egyik emberemre rádobott 3 reinforcmentet. A hack megvolt, gondoltam olajra lépek, ennyit nem ér meg, ne haljon meg senki, max nem lesz teljes success. Ja, hogy az extract ez esetben teljes game over. Hát "köszi", ennyit a nagy fejlődésről...
Az meg, hogy olyan gépen néha beszaggat, amin a Rise of Tomb Raider majdnem fullra húzva játszható volt valahol vérciki. Sebaj...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.02.25. 21:14:48 -
SaGa Jr #580 Kifejezetten hibajavító mod tulajdonképpen nincs, a steam-en lévő hotfix patch-et meg inkább ne tedd fel, mert többnyire nagyobb bajt okoz, mint ami minimálisan ismertetett hibát javítana. Kiadáskori hibák még nincsenek javítva mert még patch sem jött ki, csak egy nyomorult hotfix. Szóval akadások, lassú töltések, grafikai bug-ok lesznek és ezeket még semmi mod nem tudta orvosolni.
Indulásnak a cselekedet gyorsító (mert feleslegesen sok kényszer várakozás van beépítve a játékba minden cselekedet után) mod erősen javallt (ez a Stop wasting my time! mod).
Kamera forgatás finomhangolására ott a Free Camera Rotation mod (alap helyzetben 90 fokos fordulókat csinál gombnyomásra a kamera, a moddal ez kisebb léptékű).
A leader pack egy hasznos és jelentős bővítmény, amit a Long War csapata készített és tényleg megéri használni. Nem átszab, csak kibővít.
SMG pack szintén egy bővítmény. Az assault rifle kis tesóját kapod a modban, kicsit gyengébb, messzire kicsit pontatlanabb, cserébe mobilitás bónuszt ad, ami nagyon sokat tud számítani a játék kezdeti csatáiban amikor szinte lehetetlennek tűnik az ember számára időben teljesíteni egy feladatot (azt ahogy belerázódik úgy rájön az apró trükkre amivel fele idő alatt is le tudja majd későbbiekben zavarni az egyes csatákat vagy legalább is lényegesen gyorsabban). Ez is a Long War csapat munkája.
Madi92:
A trueretroactiveAWC mod erősen ellenjavallt. Meg lehet nézni milyen sok a probléma és a hibák visszajelzése a mod kapcsán. Elég sok dolgot, ami alapból jól működött teljesen hazavághat. Ennél egyszerűbb megoldás is van, csak át kell írni egy dolgot egy ini-ben és nem lesz gond (minden hiba amit a mod generált kikerülhetővé válik és az alapból meglévő hiba, a duplázás is javul ennyitől).
Skuló fegyver upgrade-ként használata meg már van modként (ammo as weapon mods a mod neve).
Hidden potential-al meg a SWR előnevűeket kell megvárni és használni. Abból van már nem kevés a legtöbb régi second wave opcióra.
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.25. 20:27:18 -
Madi92 #579 LW_Leader Pack
LW_SMG Pack
LW_Centurion
True Consealment(Míg nem fedeztek fel, addig nem számol vissza, cserébe alapból kevesebb köröd van egy kicsivel.
EvacAll( Hasznos is, meg jól is néz ki)
TrueRetroactiveAWC ( Hogy minden esetben kapjanak a katonák +skill-t)
AlwaysShowBreakdowns (Nem kell mindig kinyitogatni a találati és kritikus táblákat)
Free Camera Rotation (Néha hasznos a +zoom)
Aztán ami nekem még van, bár ez már valamilyen szinten + előny
AccurateSwords (100% hit chance, mivel szerintem a kard nem annyira használható, legalább mikor használja az ember, akkor találjon)
Extra_WeaponSlot (Nem tudom, ez már talán tényleg sok, de bízom benne, hogy lesz majd egy mod, amivel a lőszereket fegyverslotba lehet rakni.)
HiddenPotential -
#578 No, milyen MOD-ot érdemes használni, ha nem átszabni akarom fullra, csak a kiadáskori hibákat javítja? -
SaGa Jr #577 Maga a dark event egy esemény, aminek bekövetkeztét megakadályozhatod guerilla bevetések elvégzésével. Vagy legalábbis megkísérelheted az adott időszakra várható 3 egyikének kigolyózását.
Amelyik feladatot nem csinálod meg (mert ugye csak egyet lehet), az ahhoz tartozó dark event megvalósulása be fog következni amikor eljön az aktiválásuk ideje (ez nehézségi szinttől függően 14-21 naponként történik meg ha nem szól bele semmi, például több aktív facility, magas project készenlét vagy korábbi dark event ami előrehozta a következő beteljesülését és akár egymásra is torlódhat 2 vagy több is azt egyszerre kaphatsz a nyakadba 2-3 effektet is).
A legtöbb dark event inkább csak ideiglenes zavaró (extra erősítés, plusz chrysalid/faceless minden küldetésen, több katona a küldetéseken, egy hónapig tartó mérgező lőszer az advent egységeknek, dupla toborzási díj, dupla intel költség új terület felfedésekor és black market-en vásárláskor, felezett supplies a hónap elején kapott mennyiségre), mások a bekövetkezésükkor előrehozzák az avatar project beteljesülését 1-2 pontnyit emelve a készültségi szinten (minor és major breakthrough), netán előre hozzák egy facility megépülését vagy éppen a következő retaliation feladatot 2 héttel, míg akad pár permanens hatású is (például ilyen a fixen emelkedik minden ellenfél páncélzata 1 pontot vagy plusz HP-t kapnak).
Ezek közül a permanens hatásúak a legveszélyesebbek, a facility hamarabb megjelenését okozók jönnek sorban ezután (mert minden aktív facility 20%-al rövidíti az idegenek fejlődésének következő lépcsőfokához szükséges időtartamot, azaz több minden szakad majd a nyakadba és hamarabb telítődik a project jelzője). -
SlowhandHUN #576 Abban kérném a segítséget, hogy magyarázzátok el kérlek, hogy mi is ez a "Dark Event"-es dolog tulajdonképp.
Ha jól értem, ez egy előnyszerzés az ADVENTek részéről, amelyet én a különböző Guerilla Ops-os küldetések során tudok ellensúlyozni. (Javítsatok ha tévedek! :) )
Amikor több fajta Guerilla Opsos küldetés van felkínálva, akkor amelyiket NEM választom, azt az előnyt megszerzi az ADVENT? Vagy ezeket a "elmulasztott" lehetőségeket rögtön bukom?
Köszi
-
SaGa Jr #575 Tulajdonképpen ezért az extráért nem kis pofátlanság lenne pénzt elkérni, mert nem csak haszontalan, de még csak nem is jó. Amit pluszban ad, azt már az első hétvégén felülmúlták a kezdeti modok is (és azóta csak tovább bővültek és szépültek). A modok meg ingyenesek és a játék támogatja is a használatukat (beépített mod launcher is van a játékban). -
shenky #574 Köszi! Kicsit furcsa hogy hivatalos helyről nem lehet megvenni máskor ha ajándékba adnak preoderhez valamit később meg lehet venni plussz pénzért. Na mindegy igazad volt megvettem máshol. -
SaGa Jr #573 A Digital Deluxe csak elővételben vásárláskor tartalmazta ezt a kiegészítőt, mert ez volt az extra amit az elővételben vásárlóknak adtak ösztönzőként.
A később vásároltaknál már valóban nem lett belepakolva ez a kis extra.
Ha nagyon kell rákeresel a neten és dobálja ki a kismillió vásárlási lehetőséget (pár dolláros ráfordítás elég kétes helyekről). Tulajdonképpen egy kis skin csomag semmi más az egész, nem ad tartalmat a játékhoz és skin csomagokból sokkal jobbak találhatóak modként a neten, mint amit ez tud.
Steam-ről ezt nem szerzed meg, ahogy a gyártó/forgalmazó oldalán keresztül sem érhető el ez a lehetőség. Egyébként a hiányával nem ér semmi hátrány.
A "survivor of the old war" tartalom adta katona meg egy sima recruit (mindenben ugyanaz mint a másik 9 akit kapsz), akinek XCOM EU-s kinézete van (konkrétan az az röhejes felfelé álló haj amilyen az eredeti UFO-ban is volt szegény bakáknak).
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.25. 13:08:37 -
Aljegyző #572 Köszönöm a gyors választ.
Jó lenne, ha te is indítanál egy youtube csatornát a témáról, szívesen nézném, a gameplay videóidat. :D -
shenky #571 Srácok! Nem tudja valaki a resistance warrior pack-ot külön miért nem lehet megvenni steamen? Digital Deluxe-ot vettem meg de azt nem tartalmazza. -
SaGa Jr #570 Gyógycsomagot használj rajta. Az leveszi az égést, mérgezést, savas hatásokat is amellett, hogy gyógyít. Illetve majd lehet gyártani proving grounds-on hazmat suit-ot (experimental armor néven fut azt majd meglátod mit kapsz a 3 lehetőség közül), amit viselve a katona eleve ki sem gyulladhat. Viszont ezek a suit-ok/vest-ek ezek utility helyet foglalnak az armor-on (ahová mehetne gránát, skulljack, lőszer vagy épp gyógycsomag is). -
Aljegyző #569 Lenne egy kérdésem, mit lehet tenni ha az egyik katona kigyullad és folyamatosan sebződik, tegnap a mesterlövészem alól kilőtték a tetőt, és kigyulladt nem foglalkoztam vele de még két körig égett, és folyamatosan 2 HP-t sebződött, szerencsére közel volt a evakuációs pont és még 1 HP-n ki tudtam hozni. Van-e rá valami módszer, hogy eloltsam?