
-
SaGa Jr #608 Inkább csak elfogadom a hibáival együtt és engem speciel korántsem zavartak már az előző részben sem ezek a dolgok amiket te kapitális hibaként élsz meg (nincs temérdek bevethető ember).
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Többek között azért sem zavar ez a dolog, mert tudom, hogy mennyire korlátozva van a gépi ellenfél a cselekvésében és lehetőségeiben (máskülönben menne ám a sírás ezerrel még úgy is, ha kétszer ennyi ember vihetne bevetésre a játékos). Továbbá nem is akkorák a pályák mint a régi UFO-kban voltak, azaz nem kell egyszerre sok ember, hogy lefedhessed a terep egészét. Ezek mellé az idegenek nem tudják aktiválni minden katonájukat, nem tudják mindet használni, nem támadnak hordában a csapatomra (mert 2-3-4 ellenfél az eléggé távol áll a félelmetes túlerőtől) és ez az amiért nincs szükség kazalnyi katonára a nyeréshez. Ha egyszer így is, kis gyakorlattal, könnyedén meg lehet nyerni 4 illetve 6 emberrel akár 5-6-szoros túlerővel szemben az egyes összecsapásokat, akkor miért kéne oda még több ember? Hogy még annyi esélye se legyen szerencsétleneknek mint amennyi most van? Mert most is keveset tudnak tenni.
Az ellenfélnél felvonultatott egységek ugyanolyan gyengék a kezdeti időszakban, mint a katonáink (sőt a tömeget adók még vacakabbak is) és a játékos nagyon hamar lehagyja őket fejlődésben és teljesítményben. Egy gránáttal halomra ölhető egyszerre több ellenséges katona is, míg ők ezt nem tudják utánad csinálni.
Amúgy meg, hogy a fenében ne lehetne 4 emberrel B meg C terv? Nem kell mindnek ugyanazt csinálnia és egy kupacban közlekednie (sőt ez egyenesen kerülendő). Akkor nincs csak lehetőség több dologra ha mindenkit ugyanarra használok fel ugyanazon célpont ellen. Akkor valóban nincs lehetőség második dobásra ha nem jön össze amit terveztem. De ezt csak magamnak köszönhetem majd, ha így cselekedtem.
Nem kell nekem egyből lelőni mindenkit, el is futhatok/mozoghatok előlük magam után csalva őket ha épp mindenáron le akarom ölni azokat a fránya idegeneket, vagy csak simán ignorálom az ellenfelet és szalad a katonám a célja felé vagy fedezékbe (az ellenfelet jobban megviseli a fedezék mint a játékos katonáit). De sokszor elég az is ha megsebesítem és megközelítem. Az ellenfeleknek van egy ideális támadási távolságuk aminél ha közelebb mész akkor elmozognak. Sőt, amikor csak tehetik amúgy is mozognak, ugyanis igyekeznek úgy helyezkedni mindig, hogy a teljes csapat elől a lehető legvédettebb pozícióba kerüljenek. Ezáltal könnyen terelhetővé válnak és kiszámíthatóak lesznek. Ha generálok egy hullát egy sectoid környékén akkor az ritkán áll neki a közeli katonáimat abajgatni a számukra gyilkos erejű lövésével, inkább igyekszik megerősíteni a meggyengült haderejüket azt feltámasztja az egyik elesett advent bakát. Aztán kap egy flashbang-et az arcába és szépen el is pusztul a zombija ő meg ott áll kábultan, leromlott harci képességekkel.
Meg aztán mire erőltessem a flank-et? Nagyobb lesz a critical chance ha flank.elem az ellenfelet azt annyi, aim-be igazából nem segít (ahhoz túl keveset jelent a cover, sokkal kevesebbet mint jelentett az előző részben). A critical damage kevéske pluszt ad, így a játék elején többnyire nem nyerek annyit a flank-el, mint amennyit akkor veszítek ha nem találom el a célpontot, ami meg így átmozogva máshová majd jól arcba csap valami finom kis eszközzel (advanced advent soldier-ek például gránátozni fognak ha gyenge a találati esélyük és túl közel vagyok hozzájuk).
Az már sokkal inkább számít mivel és milyen távolról lövöm a leendő áldozatomat, mert ezzel tudom maximalizálni vagy egyes esetekben rontani az esélyeimet (fegyvereknek távolsági kategóriáik vannak és mindegyik más távra jó, közvetlen közelre meg egyik sem az).
Azaz nem fogok eleve belemozogni számomra hátrányos helyzetbe, hanem inkább megszórom gránáttal a delikvenst ha annyira zavar, illetve terelgetem. De sokkal inkább támadom messziről, magasból más módon (minek idegesítsem magam az elrontott 90%-os lövési esélyeken ha 66%-al ugyanakkor eltalálhatom). De ha csak lehet nem közelítem meg és flank-elem kopaszokkal/squaddie-kkal, mert akkor az én katonám is flank pozícióban lesz számára. Pláne nem több emberrel. Ilyet legfeljebb akkor teszek ha a kérdéses célpont az utolsó célpont a harcmezőn. Előtte csak akkor, ha kiemelkedően jó fedezék lehetőségek sorakoznak a katonáim közelében ahonnan telibe verethetem a célpontot.
Módszeresen is haladhatok, a csoportokat egyesével leölve, nem mászva az arcukba ha esetleg azon aggódom, hogy mi van ha felfedek egy másik csapatot is. Tulajdonképpen semmi. A sok idegen egyszerre inkább akadályozza egymást, elfoglalják egymás elől a fedezékeket és így kerülőre, rizikós megoldásokra kényszerítik a társaikat. Mert ezek a szerencsétlenek igyekeznek mindig fedezékből harcolni. Ez kiszámíthatóvá teszi őket méghozzá nagyon.
Tapasztaltabb katonákkal meg a gondok többsége elillan magától és olyan új taktikai lehetőségekkel bővül a repertoárom, hogy nyugodtan Rambózhatok velük meg rizikóztathatok, mert az idegenek fegyverei gyengébbek, mint ami ellenállással a katonáim rendelkeznek (legendary-n ez már nem igaz, mert ott eleve -1Hp-val indulnak a katonák).
Plusz azért azt ne felejtsük el, hogy a régi UFO-hoz képest ez már egy teljesen más fókuszú játék, nem összevethető a kettő csak mert ugyanazt a témát dolgozza fel. Másra van helyezve a hangsúly, mások a prioritások, nem egy gigászi, hatalmas emberanyaggal dolgozó szervezetről van szó (már az előző XCOM-ban sem ez volt a helyzet) ahol tucatszám dobálhatóak a katonák a darálóba ha éppen úgy jön ki a lépés. Meg ugye a célközönség is más, így más igényeket kell kiszolgálni és hozzájuk igazítani a játék minden aspektusát, ami nagyon komoly átalakításhoz vezet, butításokhoz, egyszerűsítésekhez, gyengítésekhez.