1568
-
wednes #528 Én is azt tanácsolom, hogy, akit érdekel nézzen róla pár végigjátszás videót az elejéből. Ez nem az a játék, amit a hatalmas, izgalmas, csavaros történet visz el a hátán, hanem a játékmenet. Sőt én vallom az, hogy az XCOM a többszöri végigjátszásra élvezetesebb, mint legelőször.
Jobb ha láthatjuk, milyen lépésekből épül fel a játék, menedzsment, mire osszuk be az időt, milyen csatákat vívunk stb. Az is igaz, hogy senkit nem buzdítok egy teljes áru játék megvásárlására (lehet az akár egy Witcher is), ezt mindenkinek magának kell mérlegelnie.
HA visszaemlékszünk, az első rész is az elején is rosszabbul állt. Most rálestem az XCOM 1 értékelésére és a negatív kritikák 70% megjelenés körül születtek róla. -
SaGa Jr #527 molnibalage83:
Az Exalt alapvetően jelentős lemaradásban volt a játékoshoz képest, és ez az állapot igen sokáig megmaradt. Már ha a játékos nem csinált valamit nagyon rosszul. A legjobb cuccaik is csak lézerek voltak (gránátból később megkapták ők is a plazmát), az alap cuccaik pedig ugyanazok, mint amivel az XCOM katonák indultak, és jóval később jelentek meg náluk, mint a játékosnál.
Sőt gyakran előbb kész lehetett a játékos a plazmákkal és az igazán ütős páncélokkal mint, hogy az Exalt-nál feltűnjenek az első lézerek és azt használó katonák.
Ez alól persze a legnehezebb fokozat kivétel volt, ott hamarabb megjelentek a lézeres manusok (mert így volt beállítva script), viszont így lehetett például tőlük szerválni lézer cuccokat (amivel én például elég gyakran éltem is, sőt tulajdonképpen ezért nem is gyártottam sajátot, csak kábítottam az ő lézereseiket a puskákért).
A génmódosítások szerintem kifejezetten jól sikerültek, nem voltak ugyan egy kiemelkedő vagy elsöprő kategória, ám épp annyit segítettek, ami által könnyebbé vált a játék. De ugye játékostól és annak harcvezetési stílusától is függő volt, melyik érte meg.
Én például a seeker-ek elleni bőr védelmet és felderítést elengedhetetlennek tartottam (nagyon sok volt a seeker nehezebb fokozaton, különösen Long War modot használva és végig megvoltak a mocskok a játékban, nem úgy, mint a módosítatlan verzióban), ahogy például a tetőre ugrálást is (a többségnél, pár nagyon előre szaladó assault meg az öngyógyítós módosítást kapta helyette). A neurosympathy segítségével (2 ezen beültetéssel rendelkező katonával) nagyon fel lehetett gyorsítani és pontossá tenni a többieket egy-egy kill után. A szemeket nem használtam, a túl gyenge akaratúakat meg ha jó harci képességekkel bírtak akkor dampening-el szereltem fel, míg aki nem lett pszívé képezve, az pedig kapta a feedback beültetést. A játék utolsó harmadában (a dampening hamarabb is) elég gyakran jól jöttek ezek is. A fentiekből látható, én speciel elégedett voltam ezzel az extrával. A MEC-ek ellenben túl drágák voltak, noha 2 azért minden játékban befigyelt (Long War-ban meg több, mert több típusú alapra épülhettek amik által mind mást tudott mint az alap játék esetében).
Az újban meg a lopakodás valójában nem igazi lopakodás. Egyszerűen csak a feladatok egy részében nem tudják alapból az idegenek, hogy ott van az ellenségük. Ez ad egy kis mozgásteret a taktikázásban és harc nélkül el lehet jutni bizonyos jobb pozíciókba vagy csak szimplán megközelíteni a célt kicsit jobban, de lebukni nagyon könnyű (nagyon sok dolgon el lehet bukni a lopakodást, kezdve a jelen lévő civilektől, az ablakok és ajtók betörésén át az észlelési zónákba kerülésig, amikbe bizony könnyű belefutni ha nem tudod hol vannak az idegenek és meddig láthatnak el), és onnantól az idegenek mindegyike tudomást szerez a csapat jelenlétéről (és egyes esetekben már hívhat is be erősítést az ellenfél). Persze lehet jó kis trükkökkel felderítést csinálni lebukás nélkül is és egyes fejlesztések még mobilitási előnyhöz is juttathatnak majd, de igaz, klasszikus értelemben vett lopakodás az nincs. Egyszerűen nem keresik amíg nem tudják, hogy jelen van az ellenség. Csak járőröznek meg a maguk dolgával foglalkoznak (vagy épp a feladatukkal amit neked meg kell akadályoznod). -
#526 Dac. Hiszti. "'Time limit? a kurvaanyatokat, itt egy 0 pont nektek!" es ehhez hasonlo mai atlagos es kellokeppen szelsoseges gamer mentalitas miatt. Egy olyan vilagban, ahol ha veded, fanboy vagy, ha kritizalod, rohadt hater vagy, mit varsz? :D El sem szabad olvasni azokat, kar minden perc energiaert, amelyet arra es annak ertelmezesere forditasz.
Nezz meg par gameplay videot (de az ilyen fizetett kurvaktol, mint az angryjoe vagy a franciska), hanem normalis lets play 1-2 oras sessionokat, normalis kommentarral es mindjart latni fogod, kell e ez neked vagy nem. -
#525 A mennyiségi "újítás" nem jelent minőségit az első rész DLC esetén.
Gameplay videót nem volt időm még nézni, de az elbeszélésekből egy rakás új és változatos mission van és végre fontos a lopakodás is. Pont ezeket hiányoltam az első XCOM-ból... Azt nem értem, ha az XCOM2-ben ennyi újdonság van - minta annyi lenne a tartalom, mint XCOM 1 + DLC - akkor miért a szélsőséges metacir értékelés. -
Etelkozi Vata #524 +1
Én is úgy érzem, hogy ez nem molnibalage játéka.
Abban igaza van, hogy már alapból EW tartalommal jöhetett volna a játék, de már más világot, a DLC korszakot éljük, ez van.
A játék SOKKAL jobb lett általa, a MEC-el és a genetikai módosítók is nagyon jók, hasznosak és sok újabb kombinációs lehetőséget adó újítások voltak.
A mimetic skint-t ugye senkinek nem kell mondani... :)
Mindenesetre aki egy játék legnagyobb pozitívumait negatívumként értékeli, kerülje el a folytatást, mert csalódni fog. -
SaGa #523 Ott az adott osztályhoz tartozó képességek csereberélhetőek, de a "beépíthető modult" ott se tudod átadni másnak. -
#522 Azért baszta fel, mert az ütemezése egy vicc volt az egésznek. Az EXALT-nak fejlettebb cucca volt, mint nekem és nagyobb kihívást jelentettek, mint az UFO-s küldetések. A felbaszás az volt, hogy nem volt olcsó és a hozzá adott egyéb felsorolt extra tartalom értelme egy NAGY NULLA VOLT. A mutagén bónusz minimális volt, a többire nem volt szükség. Tehát lényegében az elbaszott EXALT vonalért szépen leemeltek rólam egy valag pénzt. Kb. egy 5-10 EUR-os kieg árát érte volna meg... -
#521 Ahogy gondolod. Izlesek es pofonok. Ezek utan viszont az XCOM 2-t szerintem messzire keruld el, mert ha az EW "felbaszta" az agyadat, ebbe konkretan bele fogsz "dogleni"! :)
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.02.22. 16:31:37 -
wednes #520 Én Steam-en szoktam megvenni a cuccokat. Ott lehet kell várni karácsonyig is. De addigra lesz hozzá +3DLC is már az is be van harangozva.
Lehet közbe is lesz ilyen -10%, de én nem azt nevezem akciónak. -
#519 Nekem a játékmenet a lényeg. Ha az eléri az XCOM alapjátékot, akkor ez vevős lesz. Legfeljebb nem most. Mikor szokott leárazás lenni? -
#518 Nekem semmit nem adott hozzá sőt, az Exaclt küldik csak teljesen felbaszták az agyam. A harci robotot haszontalannak találtam - vagy rosszul raktam össze - és az mutagének vagy mik is teljesen felejthetőek voltak. -
wednes #517 Én nagyon sokszor a jó játékokkal is várok. Abba van igazság, hogy polírozhatnak még rajta egy kicsit. Meg úgyis jönnek hozzá a DLC-k is kifelé, meg elfog ez bírni 1-2 patchet. Nekem az XCOM 1 kiegje is tetszett. Persze nem ért még egy játék árát, ezért is vártam egy kellmes akcióra. De jó volt az is.
Belenéztem csak felületesen a negatív értékelésekbe. Sok helyen meg van említve a "time limit". Hát ez van...
Ez tényleg sok kommentre jellemző: "I have no idea what the devs were thinking and why they feel that forcing people to rush recklessly across the map is 'fun'. It is NOT fun to play well only to be forced to run double moves and BAM...right in to a pod."
A low FPS is és a frame rate droop például átvezetőknél. És akinek ilyen gépe van: "I have GTX 980TI, I5, 16GB, game is on SSD." Annak a gazdája kapásból 0 ponttal kezdte az értékelést.
Ez is egy nulla pontos értékelés: "Graphics and art design are total fail "
Meg ez is: "No Pad Support it's a Joke....My pad Xbox 360 don't work...lol"
Animációs bugokról is irnak. Az tényleg van, hogy az animáció szerint mellé lőtt, de talált a lövés. Ez szerintem max hülyén néz ki, de ettől még nem kell piros értékelésbe tenni a játékot. Különféle fagyásokról és összeomlásokról. Valakinek az nem tetszik, hogy nincsenek pisztolyok (ugye kivéve a sniper) ezért gyakrabban kell tárazni stb.
Lehet érdmes ezzel kicsit várni, ha nem sűrgős. De szerintem nem született egyáltalán rossz játék. Minden azon múlik szerintem, hogy maga a játékmenet mennyire fekszik a játékosnak.
Utoljára szerkesztette: wednes, 2016.02.22. 15:18:21 -
#516 "Egyértelműen pénzlehúzás szaga volt"
Az egyik legjobb kieg ami egy jatekhoz erkezett. Teljesen rendberakta es nagyon feljavitotta a rebootot. Barminek lehet nevezni, de penzlehuzasnak pont nem. :) Bar ez csak az en velemenyem. Az mar kozelebb all az igazsaghoz, hogy igy kellett volna megjelennie, de hat a mai vilagban ez nem igy mukodik, semmi sincs keszen, minden fejlodik es azert vannak a kiegekek es DLC-k, hogy ne alljon meg a folyamat. -
torma1 #515 Asszem van már rá mod amitől a visszatöltéskor változik az arány. -
#514 Rgr és köszi. Nagyon félek attól, hogy hulladék játékot vennék...
Az XCOM 1 tetszett, a kiegjét anno teljesen feleslegesnek ítéltem. Egyértelműen pénzlehúzás szaga volt. Vagy eleve úgy kellett volna kiadni vagy ki sem kellett volna. -
wednes #513 Nagyon szélsőséges a metactitic-en a pontozás. Gyakolatilag nincs közepes értékelés (kb 90 mix). 457 zöld színű pozitívra jut 200 piros negatív szavazat. Rádasul még túl korai a játék.
Majd beleolvasgatok a negatív kritikákba, mert kíváncsi vagyok, akik legalább vették a fáradságot és leírták, hogy mi bajuk, mi alapján húzhatták le. -
#512 A Fallout 4-et nem ismerem, de azt még ennél is jobban lepontozáták. Nem láttam még játékot, amit pusztán a nehézsége miatt pontoztak le volna ennyire.... -
#511 Öööö, az előző részben is külön opció volt az, hogy a random generátor beállítása mi legyen. Alapól ezek szerint az a beállítás, hogy teljesen mindegy, hogy hányszor töltöd vissza, az adött lövés aránya nem vágom, hogy hogyan, de előre le van zongorázva... -
Madi92 #510 Szerény véleményem szerint az egyikbe értelemszerűen energia fejlesztőt, ha az fel van fejlesztve, akkor egy is elég talán.
A másikba meg igen, mehet nagy power igényű. Én is a Psi-t tettem oda. -
#509 Shielded power coilba mit érdemes építeni? Még egy power relayt (van egy fejlesztett ugyan úgy power coil slotban) vagy inkább vmi nagy energia igényű termet? Psi labort akarok. -
#508 Ez szandekos, mar ilyen volt az elozo reszben is :) Alig par kommenttel korabban volt is szo rola, hogy mit kell tenni... -
#507 Amúgy direkt szívatják azt, aki visszatöltögetve játszik? Sniper, 95%-os célzással leszedi az egyik ellenfelet, de egy nem észrevett égő autó köré gyűlve a csapatom nagy része odaveszett (régi gép, min grafika, amúgy is csomó graf buggal találkoztam, tényleg nem lehetett látni, hogy egy távoli lövés megrongálta volna a kocsit). Visszatöltök, lépek a sniperrel, 95% továbbra is, de mellé. Na mondom, azt már nem. Visszatölt, mellé, visszatölt, mellé, visszatölt, mellé. Csak kíváncsiságból 8szor visszatöltöttem, közbe váltogattam az embereket, másokkal léptem először.. de ő 95-ről mindig csak mellé :)
9. után leléptem vele messze vissza a fák közé, és kukoricára térdepeltettem :)
(ez még valamikor régen, a játék elején nulla kifejlesztett páncéllal/fegyverrel/módosítóval esett meg) -
Madi92 #506 Azért a Legend nehézség az kemény dolog.
Elsőre veteránon kezdtem, ahol simán megfingattak az elején, mert akkor még nem tudtam semmit az ellenfelekről, meg ilyesmi.
Most van egy veterán kampányom, ahol már mindenki a legjobb cuccban járkál, ritkán alakul ki megoldhatatlan szituáció. Erre fel, gondoltam megnézem a Legendet is. AHA :D
Első küldetésen, 3-as advent pod, ugye itt már 4 hpval, mondom nyitok 1 gránáttal, hátha meghal valamelyik azért. Hát, többször újrakezdtem a küldetést, de 4 dmg sosem volt. Egymás után 4 flank 65-70%-os hittel miss, majd squadwipe ezt 2x 3x eljátszottam mire sikerült. OKÉ, nehéz játék, ez ilyen.
Első Retaliation küldetés.
Első lépések után ellenséget találok, nagyon szar pozícióban szóval kellett 2-3 kör mire összeszedtük magunkat, közben a civilek ugye halnak. Kicsit gyorsabbra vettem az iramot, hogy ne bukjam a küldetést, be is húztam 2 podot. Erre mikor a felükön túl rágtam magam, még mindig volt 2 civil akik meghalhattak volna, erre felbukkan 2 azaz kettő darab faceless. Majd erre még a megmaradt katonák elkezdik a civileket ölni, küldetés bukó, 2 halott, többi gravly... :D Szóval szerintem ezt hagyom még érni, először befejezem a veteránt aztán commander.
-
Etelkozi Vata #505 Feltételezem, a PCS-ekre gondol és úgy már igaz, amit írt.
Egyébként van olyan kontinens bónusz, amivel cserélhető a fegyver mód és a lecserélt megmarad. -
#504 "... sem a személyi "képességek" nem szedhetők le többé, ha felraktad."
Advanced Warfare Center -
SaGa #503 Jól tudod és írja is, amikor felrakod az elsőt, hogy sem a módosító kiegészítők, sem a személyi "képességek" nem szedhetők le többé, ha felraktad. Viszont az adott fegyverosztály magasabb szintű (mágneses/gauss, plazma) verziójára automatikusan átkerülnek, amikor az adott karakter kezébe kerül.
Nem tudok ilyen modról, de nem kizárt, hogy van.
Utoljára szerkesztette: SaGa, 2016.02.22. 11:04:30 -
#502 Létezik olyan mod amivel le tudom szedni minden katonám fegyverének a kiegészítőjét? Jelenleg csak cserélni lehet, eltávolítani nem vagy rosszul tudom? -
#501 Vannak benne bugok.Nem is keves.Mondjuk CTD eppen nalam nem fordult elo egyszer sem, pedig volt hogy 20-25 mod egyszerre volt aktivalva.
Nehez is, szoval nem setagalopp meg veteran fokozaton sem.
Sot, a hardverigenye sem gyenge, erosen le kellett vennem a betallitasokbol meg egy gtx 970-el is.
Viszont...E L K E P E S Z T O fun.
A megjelenes ota lassan 100 orat toltam bele, kiserletezve nehezseggel, modokkal, jatekstilusokkal, technologiai sorrenddel, kasztokkal.
Olyan szinten sziv magaba mint nagyon reg semmi. ~100 oram van eddig benne de meg mindig nem tartok sehol.Szamomra pl sokkal szorakoztatobb es igenyesebb munka mint a Fallout 4.Azt is elveztem egy darabig de messze nem ennyire.
Raadasul a modokkal nagyon szepen finomhangolhato es a sajat szajizedre formalhato a jatek.
Btw most hogy par pszi harcos csatlakozott (es kepzodott szinte a maxra) a csapathoz, 'kicsit' hatekonyabbak lettunk.Nem kicsit OP ez a fajta hadviseles szoval aki tanakodott eddig hogy mit fejlesszen talan az AWC utan eloszor, annak nagyon javaslom hogy ebbe az iranyba menjen.1-1 pszi katona jelentheti a mission failed es mission flawless kozti kulonbseget.Igen, ennyire durva ez a kaszt.
2-3 pszi srac megtamogatva domination-el, fejlesztett soulfire-el, void rifttel es persze a kedvenc inspire-el szinte ujjgyakorlatta valtoztatja a harcokat meg a magamfajta benaknak is :)
Szoval summazva szerintem higgy a sajat szemednek, es ne a steames ertekeleseknek.
Mar most azon agyalok hogy este melyik ufo bazist tamadjuk be :))
-
torma1 #500 Sziasztok. A mentett karakterekkel hogy lehet játszani? Vagy csak a MP-ben lehet velük nyomulni? -
Lokker #499 Nagyon kellet már ez a játék. Mondjuk eléggé meglepett egy mind controllal már a 3. mission alatt a gép de sikerült megoldani visszatöltés és sérülés nélkül. Persze a sniperrel itt se vagyok megelégedve, nagyobb találati esélynél hajlamos mellé lőni mint a kisebbnél. -
#498 Nem a bugokkal van a bajuk, hanem azzal, hogy gondolkodni kellene jatek kozben, de attol mar teljesen elszoktak, es most szopnak vele. Igy jartak. :) -
Etelkozi Vata #497 Azon kívül, hogy néha kifagy (nagyon néha...), semmi buggal nem találkoztam benne. Olyannal, ami nekem bug, legalábbis, vagy game braker.
-
#496 Skacok, már 6.8 metaciric értékelés. Ennyire bugos...? -
SaGa Jr #495 torma1:
Aktiválni is kell őket, simán bemásolástól még nem fognak működni a modok. Elindítod a modlauncher-t (bent van a játék könyvtárában a launcher mappában, ezt könnyen megtalálod, de nem a fő könyvtárban lesz), ott kipipálod amit működtetni szeretnél majd indítod az ott lévő gombbal a programot.
Arra azért figyelj, hogy ha ugyanazon fájl template-jét írják felül, akkor egyik sem fog működni.
Tehát ha van mondjuk 2 olyan fegyver mod, ami mindkettő a rifle-ket módosítja, akkor nem biztos hogy mindkettő működni fog (valószínűbb, hogy el sem indul egyik sem, mert egy adott template-et csak egyszer enged felülírni a program és ha valami más is felülírná akkor vagy csak az egyik működik, vagy a másik vagy egyik sem).
JethroHUN:
Ugyanez a helyzet ha mondjuk DK Ázsiából indulsz, akkor meg nem tudsz lemenni Ausztrália felé, csak majd Dél Amerikán keresztül. Vagy ha Nyugat Európában indulsz, akkor onnan nem tudsz direktben átmenni az USA keleti részére. Tengeren átmenő út lezáródik az induló helyről.
Ha meg onnan indulsz ahonnan, akkor sem kell aggódni. Lemész délre és onnan átmész majd Afrikába. Plusz ugye feladat közben lehet facility Lead-et szerezni hekkeléssel (akár ellenséges troop hekkeléssel, akár torony buzerálással, akár más hekkelhető dolog piszkálásával), amit aztán ha kikutatsz, akkor egyenesen odamehetsz a facility-hez akkor is, ha nem a tiéd a terület. Ilyenkor eltűnik a zár az alul lévő facility ikonról. A Black Site meg a többi sztori missin meg nyugodtan halasztható későbbre is. Mondjuk amikor nagyon kell egy gyors project csökkentés. -
torma1 #494 Sziasztok.
Letöltöttem több fegyver modot a Nexusról. De nálam nem jelenik meg egyik sem. :( Pedig jó mappába raktam be. -
#493 Ennyi volt a kampányom... az USA keleti parton kezdtem, onnan viszont lehetetlen megnyerni. Mivel nem lehet Európa felé indulni (mekkora baromság) és természetesen az advent létesítményeket oda és Afrikába tette... Előröl kezdtem, most bepipálva hagytam a tutorialt, nem is tudtam, hogy ellenkező esetben teljesen kihagyja a prológust (2 küldetés + pár átvezető videó) Mellesleg megint ugyan oda rakta a bázist...
Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2016.02.21. 13:42:19 -
SaGa #492 Én géppityut adtam nekik, mert többet tudnak mozogni vele. A rangereknél is, a kardra fejlesztettek azt kaptak, ahogy a pszikerek is. Ezeknél nem a lőfegyveres harc a lényeg, az csak szükség esetére van náluk. -
Etelkozi Vata #491 Haladj szépen a fegyver ágon a kutatással, és idővel lesz SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!mágneses és plazma puskád is, amit a kezükbe adhatsz. -
K kutya #490 Sziasztok!
A specialista kasztnak milyen jobb fegyvert lehetne adni, mit kell kifejleszteni? -
Madi92 #489 Van egy másik emberke is akit kedvelek Youtube-on és szintén Xcomozik.
Ő teljesen "vakon" kezdett el játszani vele, semmiféle előismeret nélkül. (Az előző xcomot kivéve ugye)
Itt van egy kis anyag tőle.
14:40-nél majd befostam a röhögéstől. :D