1568
10804749371454315238.jpg
  • SaGa Jr
    #568
    Oda majd akkor jutsz el, ha mindent amit ki kell kutatni már kikutattál (nem a sima laborban, hanem majd a speciális, külön építendőben). Direktben nem támadható, de enélkül is elfogyaszthatóak az ott található pontok ahogy csinálod a fő feladatokat amiket a program kitűzött célul (ezeket látod például mikor az Avenger-en vagy, bal oldalt szépen tételesen felsorolva).
  • Prof William
    #567
    Igen magnetic és gauss fejlesztés már megvan, szóval mindenkinek van már új fegyvere.

    Van egy Advent facility a csendes óceán közepén legalább 4 pont is van rajta de nem vezet oda egy útvonal sem. Oda hogyan lehet eljutni? Vagy az majd küldetés lesz?
  • SaGa Jr
    #566
    Szerintem nincs rá mód (vagy legalább is én nem találtam módot az előcsalogatásukra), hogy lássad az ellenfél képességeinek listáját és azok pontos leírását, ahogy a saját katonáid statjait sem tudod előhívni harc közben olyan módon mint azt tehetted mondjuk az EU/EW esetében (az F1-re nem ugrik fel a katona stat blokkja). Ha az ellenfelek képességeire vagy kíváncsi akkor marad a játék wiki oldala. Túl sok opciójuk amúgy sincs szegényeknek.

    Támadás kapcsán:
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Az Avenger-t többször is megtámadhatják ha elég hosszúra nyújtod a játékot és túl sok katonádat fogják el. Egyszer a sztori feladtok miatt mindenképp lesz üldözés és lelövés, majd védelem. Egynél több alkalomhoz azonban már igen rosszul kell játszani.

    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.24. 20:06:56
  • Etelkozi Vata
    #565
    Jó döntés volt.
  • Gza1
    #564
    Sziasztok! Már régóta figyelem a hozzászólásokat és sok jót megtudtam itt. Sajnos angolul nem tudok elég jól, de játszok a játékkal, mert szerintem nagyon jó, akárcsak az Enemy Within és a Long War mod. Itt lehet-e látni az alienek képességeit, amikor rájuk célzok, vagy hogyan lehetne ezt aktiválni? Az EW-ben egységelemző nézetben látni lehetett a képességeiket, statjaikat, a boncolás után, de itt, ha rácélzok, csak a lény nevét írja ki. Még azt szeretném tudni, hogy csak egyszer, vagy többször támadják meg a hajómat? Mert egy támadást visszavertem, valami jeladót kellett felrobbantani, aztán visszavonulni. Nem volt túl nehéz nyerni, igaz, hogy én easyn kezdtem így elsőre, mert így kellemes most még. Habár már vesztettem el emberemet így is. Majd másodszorra elkezdem nehezebben, de most még nem akarom annyira szívatni magam.
  • Marcinko
    #563
    Köszönöm
  • SaGa Jr
    #562
    Egy kevés lesz, kettő kell a Föld teljes lefedéséhez, plusz felfejleszteni mindkettőt és betenni 2-2 mérnököt (engineer) is a helyiségbe. Ekkor lesz elegendő kapacitás hogy minden területet felfedhess.

    Az első engineer +2, a második engineer aki ugyanazon kommunikációs szobában van +3 (vagy 4?) kontakt-ot ad neked azon felül, amit maga a szoba üresen hoz.

    Csak aztán legyen bőven Intel amit a program kér az új területek elfoglalásához, mert bizony ezt az erőforrást igényli a rádiótornyok építése és az új terület bevonása a saját felségterületeidbe. Minél távolabb van egy rádiótoronytól egy új, elfoglalni kívánt terület, annál több Intel fog kelleni a kapcsolat kiépítéséhez (nem kell azért mindenhová rádiót építeni, mert annak az ára is folyamatosan emelkedik majd).
    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.24. 16:16:22
  • Marcinko
    #561
    Sziasztok szeretnék kérdezni tőletek !

    A terjeszkedéssel vannak gondjaim egyenlőre a ( ha jól emlékszem ) ressistance comot felfejlesztettem un. 2-esre és emiatt max 4 területettel tudtam felvenni a kapcsolatot ! A kérdés ! Van lehetőség továbbfejleszteni ezt az 1 res. com facilityt hogy többel is kapcsolatba léphessek vagy épitenem kell másikat ? Ennek köszönhetően már tudnám támadni az egyik másik bázisukat !

    Remélem nem kérdeztem teljesen érthetetlenül !
  • SaGa Jr
    #560
    Itt csak két szint van. Magnetic (itt majd még kell a gauss fejlesztés, hogy a grenadier és a sniper csúzliját is le tudd gyártani), majd egyből jön is a plazma, ami az utolsó fegyver tech.

    Az előző XCOM-ban sem volt több fegyver technológia. Alap, aztán lézer, végül plazma. A Long War mod volt ami ezt jelentősen megemelte (pulse jött a lézer után, meg volt gauss/magnetic is a modban a plazma előtt).

    Gránátvetőből majd tudsz egy fejlettebbet készíteni (még 2 négyzetnyi távolság és +1 robbanási rádiusz a sima gránátvetőhöz képest) de ezzel ki is fújt a fegyver fejlesztés.
  • Prof William
    #559
    A magnetic után jön plazma egyből? Akkor itt most nem lesz lézer?
  • molnibalage83
    #558
    Eldöntöttem, megveszem.
  • SaGa Jr
    #557
    Bizony. :) Pont ahogy a fegyver upgrade-ek (magnetic majd plazma) és a sima páncél upgrade (predator és warden vagy ha úgy ismerősebb akkor plate és power), drone upgrade (az amor opciók között lesz), kard upgrade vagy épp psy amp upgrade.
    A plazma gránát a végtelen készlet mennyiségű frag gránátot fogja váltani. A gránátvető olyan gránátot lő, amilyen gránátot a grenadier-nek adtál. Ha ilyet akkor ilyet, ha mást akkor meg azt. Gránátból van egy halom típus (füst, flashbang, droidokra ható, mérgező, savas, gyújtó, lesz mozgásérzékelős akna is illetve ezek fejlettebb formája a bomba ha az experimental explosives-t kikutattad).

    Egyesével gyártani a speciális páncélokat kell, az azokhoz való fegyvereket, a spéci lőszereket és spéci gránátokat. Ezek többségét (a füst és flashbang gránát meg az emp kivételével amik az engineering-en a sima opciók között elérhetőek az első fülön) a proving grounds-on tudod legyártani.
    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.24. 15:29:32
  • Prof William
    #556
    Ha megépítjük a plazma gránátot, akkor az automatikusan elérhető lesz minden egységnek?

    Valamint a gránátvető is ezt a gránátot fogja lőni onnantól kezdve?
  • Kotomicuki
    #555
    Vele az a gondom, hogy a gazdasági részben kevésbé hatékony és emiatt váltogat a nehézségi szintek között - a harc a legkeményebb fokozaton megy nála, ahol iszonyat mákjai vannak - , aminek az összes előnyét kihasználja (idők és költségek csökkenése, kedvezőbb szintlépési feltételek): tornyot nem épít (+supply, -új területszerzés/intel spórolás) - az erre fordítandó időt supply "bányászásra" pazarolja: a torony állandó, a depó ideiglenes bónuszt biztosít - és eléggé határozatlanul röpköd ide-oda a térképen, amivel rengeteg időt veszít.
    Volt pár hibája a harcban is: néha nem használ gránátot a csoportos ellenfél legyengítésére, a mészáros ranger-eit sem használja agresszíven, nem használja ki a hack-kelési és a biztos 2 HP-nyi sebzést adó támadási lehetőségeit (részemről: ami biztos, az megvan, amihez odssz tartozik az elveszett - és nem ér csalódás).

    Tudom, hogy a pálya széléről könnyű bekiabálni...
  • Action
    #554
    Köszi! Akkor jobban vigyázok majd rájuk :)
  • SaGa Jr
    #553
    Pontosítok, mert tévedtem (és kicsúsztam a szerkesztési időből).
    Vissza lehet szerezni katonát, akit korábban elfogtak az idegenek, de nagyon ritkán fordul elő ilyen feladat.
    A lehetőség benne van a játékban, csak ritkán kerül bele a szórásba ilyen jellegű feladat (az is többnyire guerilla mission-ök során, tehát azokra kell odafigyelni). Tulajdonképpen sima kiszabadítós feladat ez is, aminek során nem kutatót vagy mérnököt kell kihozni, hanem egy korábban elkapott katonát (hogy melyiket az véletlenszerű).
    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.24. 10:39:35
  • SaGa Jr
    #552
    Nem lesz. Miattuk csak gyakrabban fogják támadni az Avenger-t (több lesz az ufo-s támadás, mint az normális esetben lenne).
  • Action
    #551
    Hello!

    Ha pár kaotna küldetés alatt Captured lesz,akkor a későbbiekben lesz lehetőség kiszabaditani őket? Random idő múlva dob be esetleg rescue mission-t? Csak h tudjam meddig kell nélkülözzem őket:)
  • SaGa
    #550
    Nem, csak gyanítom hiányolta, hogy nem nyírtam ki egy ADVENT-est se.
  • SaGa Jr
    #549
    Majd abból a mech-ből lesz egy vörös színű, fejlettebb, jobban páncélozott, pontosabb, szívósabb és nagyobbat sebző változat. Plusz jön majd sectopod is (ez nem kicsit táposabb mint az előző részből ismert azonos nevű egység). Az andromedon nevezetű egység (elég későn fog jönni) pedig két alakkal bír majd. Az alap formája amivel találkozol élőlény, így mind control-al bűvölhető, a második formája meg már robot, azaz hekkelhető. Meg ugye a tornyok is robotok lényegében.

    Ha már kifejlesztetted a skullmind képességet, akkor lehet hekkelni az advent katonákat ezzel a cuccal. Lényegében egy közelharci támadás (ugyanolyan teljes távolságból lerohanós mint a ranger attack-ja a karddal, de csak advent katonákra működik, idegenekre és gépekre nem és HP-tól függetlenül kinyírja a dleikvenst ha sikerül eltalálnia azt). Ha sikeres, kinyírja a delikvenst és eközben infót szedhetsz ki belőle (magyarán ezt a skulljack-et csak specialistának add, ő csinálja a hekkelést mert neki a legnagyobb a hacking képessége és a sikerhez szükség lesz erre, plusz az egyéb hekkelésekhez is ad a skulljack birtoklása extra 25 pontot). Például kikutatható intel csomagokat, alien alloy csoamgokat, facility lead adattárat (szintén kikutatható), permanens bónuszokat. Sokat könnyít a stratégiai helyzeten (alapanyagok) ha van mindig minden csatában a csapattal egy olyan specialista, akinél van skulljack és azt használja is.

    Codex brain-t majd kikutathatod de ahhoz egy külön speciális labort (shadow chamber) kell felhúzni és ott lehet a dolgot kivitelezni. Helyet nem foglal semmi elől, gyűljön csak nyugodtan. :)
  • Prof William
    #548
    A robotok közül eddig még csak az Advent Mech-el találkoztam. Kemény egy konzervdoboz, de a közelharcos egy suhintással meg tudja "ölni".

    A Blacksite tényleg nehéz volt főleg hogy az üvegcse ellopása után érkező erősítést Advent Officerjét Skujack - oltam és megjelent a Codec. Anno azt hittem, hogy ha már úgyis az EX felé tartok akkor egy füst alatt letudom ezt is de erre nem számítottam. :) Szerencsére némi taktikázással de ki sikerül nyírni veszteségek nélkül.

    A Codex brain mire jó? Mert már van vagy 3 de nem lehet kutatni. Vagy majd később lesz szerepe?
  • SaGa Jr
    #547
    A facility-k alatt láthatóak kis négyzetek. Amennyit ott látsz, annyival fog csökkenni a project állapotjelzője amennyiben a helyet lenyomod. Ha nincs alatta egyetlen kis jelző sem, akkor 1-et fog csak levenni.

    A sztoriban haladva, az ott kapott feladatokat elvégezve lényegesen több csökkentés érhető el, főleg magasabb nehézségi szinten.

    A blascksite-ot nem kell elsietni. Nagyon bőven ráér a megcsinálása, sőt legjobb addig halasztani, míg be nem telik az a bizonyos jelző. Akkor kell megcsinálni ezt a feladatot és máris javul a helyzet, pláne azért, mert ez nem egy, de mindjárt 2 jelzőt is lekap. Ugyanez lesz igaz azon feladatokra is, amik fehér ikonnal jelennek meg a világ térképen (ezek a sztori feladatok). Azokat nem kell elkapkodni míg jól fel nem tuningoltad a csapatodat. Inkább tartalékold ezeket a rázós szituációkra mikor már kész a project és pörög a visszaszámláló, máskülönben marha gyorsan véget ér a játék (akár a project sikeressége okán akár azért, mert ezen feladatokból kevés van és hamar a végére lehet érni).
    A facility-k felszaporodásával azonban csínján kell bánni. Minden újabb facility gyorsítja a project fejlődését (rövidíti az időt ami az újabb fejlődéshez kell neki). Ugyancsak csökkenti azon időt, ami alatt új facility kerül a placcra.

    Robot egységeid nem lesznek. Ezt a feladatkört a drone-ok látják el a specialist mellett. Illetve tudod hekkelni velük az ellenfél robotjait, meg majd mikor már lesz psy lab-od, ott tudod trenírozni a recruit-jaidat pszívé és nekik tanítható a laborban mind control képesség, amivel véglegesen átvehető az irányítás az ellenfél felett. Fontos tudni, hogy a pszík nem úgy fejlődnek mint a többi katonád, ők folyamatos trenírozást igényelnek a laborban, attól fejlődnek, nem a gyilkolászástól. A rangjuk is ekkor lép előre (bár ez nem fontos). Azaz robotok helyett masszívan tudod a rendelkezésedre álló eszközökkel irányítani, uralni az ellenfeleket majd.


    torma1:
    A leírás alapján ez a standard szerezd meg típusú feladatok egyike volt (a körökben megadott idő azt mutatja, mennyi idő múlva semmisíti meg magát a tárgy/infó). Itt nem elég megszerezni a cuccot, ki is kell nyírni mindenkit, mindig. Ha ez utóbbi elmarad, akkor failed lesz a feladat. Csak a túszmentős, VIp szerzős, kísérgetős feladatok azok, ahol nem kötelező kinyírni az ellenfelek mindegyikét. AZ összes többiben muszáj (tornyok maradhatnak, azok nem számítanak).
    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.24. 08:17:45
  • torma1
    #546
    Miért lett failed? Elfogyott a kör?
  • SaGa
    #545
    A facility alatt (a térképen) lévő piros pöttyök száma mutatja, hogy az adott felrobbantása mennyivel fogja csökkenteni a csíkot. Amúgy nem kell velük kapkodni, ha betelik a csík és elindul a visszaszámlálás, még mindig lesz majd két heted,hogy egyet lerombolj. Egyébként szerintem az első blacksite jóval nehezebb, mint a szimpla facilití robbantásos mókák, igaz, annál még elég gyengén felszerelt a csapat is.

    Mindenképp érdemes felhúzni a létszámot. Saját robotjaid nem lesznek, csak pszikereid (gyilkos társaság). Ellenséges robotok viszont igen, többféle is. A sectopod eléggé vaddisznó...

    Más: az este rájöttem, mi hiányzik nekem ebből a játékból. Az olyan küldetés, amikor mint jóféle titkos ellenálló csoport, belopózunk egy helyre, elhozunk valamit, majd kilopózunk harc nélkül. Persze a kilopózunk nehezen megy, mert amint elveszem azt, amiért jöttem, azonnal riadóztat az cucc és egy erősítést is magára húz, de az este sikerült végigosonni egy kisvároson 4x3 mozgó ellenfél, két telepített gépágyú, két meghackelhető "figyelőtorony" meg vagy 25 civil között egész a laptopig (pontosabban addig a pontig, ahonnan rálát, mert egy dög pont mellette ácsorgott végig), amiből ki kellett cincálni valami infót a megadott 8 körön belül a hackerrel, majd az épület mellé dobott evac-kal elpucolni úgy, hogy senki se sérült, tulajdonképpen meg se láttak ténylegesen, de failed lett a buli, mehetek vissza rombolni...
    Kár. Ha lesznek komoly modok, remélem valaki ilyet is rak majd a feladatok közé..
    Utoljára szerkesztette: SaGa, 2016.02.24. 07:36:29
  • Madi92
    #544
    1-2 egység csökkenéssel találkoztam, még nem jöttem rá mitől függ, hogy mennyi.
    Fő küldetésekkel kombóban végzett facility küldetések teljesítése akár 5 egységnyit is tud csökkenteni egyszerre. Pl mint nálam legutóbb.
    Nyugodtan elmehetsz a projekt végéig, nem nagy spoiler, ha elárulom,
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    hogy kapsz még 1 hónap "haladékot"
    .
    Fejleszteni magadat jó dolog, de az alienek is fejlődnek, szóval ez miatt nem éri annyira halogatni, bár tény, hogy egy fejlettebb szakasznak jóval nagyobb a túlélési esélye.
    6 katona meg a must have kategória. Ha másért nem, azért, hogy 6.nak bevigyél egy képzetlenebb katonát fejlődési célzattal.

  • Prof William
    #543
    Az Avatar Project facility -k nek az elfoglalása/kirablása mennyivel csökkenti AP mutatót?

    Eddig még csak az első Blacksitet csináltam meg és most mennék egy AP facility ellen mert már csak 3 kocka van hátra a project végéig.

    Inkább fejlesztgettem magamat hogy több esélyem legye, bár a Blacksitet még az alapfelszereléssel csináltam végig.

    Megéri megnövelni a csapat méretét 6 főre? Valamint lesznek itt is robot egységek?
  • Madi92
    #542
    Én úgy oldottam még, hogy first of all, bemásoltam Christopher Odd characterpool-ját, ahol feliratkozók által kreált karakterek vannak. Több mint 600 már.
    Aztán a 2. linken lévő 5db ini beállítás közül megcsinálom az első 3-at. Utolsó kettőhöz én nem nyúltam. És csak Pool karaktereket kapok így, már a kezdetektől.
    Annyi, hogy érdemes mind a játék mind a dokumentumok mappában átírni az íni fájlokat.
    Teleforól vagyok, remélem érthető volt.
  • SaGa Jr
    #541
    Alul a hozzászólásokban van a válasz a kérdésedre, ezt elfelejtettem odaírni, elnézést (még ha az ismertetőben is benne van hová kell és mit betenni, hogy bekerüljenek a játékba).
    Ettől persze sokkal jobb az a leírás amit Madi92 linkelt másodikként a hozzászólásában. Az még szájbarágósabban írja le a lépéseket és rávilágít azon hibákra is, amik jelenleg még ebben az opcióban jelen vannak (a lényeg itt is a hozzászólásokban lesz megtalálható a hibák leírásával egyetemben).
    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.23. 18:10:04
  • Madi92
    #540
    Link
    Talán inkább ez kell neked, ebből is az utolsó pont.

    Szerk:
    Bocsi, ez még pontosabb.
    Link2
    Utoljára szerkesztette: Madi92, 2016.02.23. 17:18:40
  • torma1
    #539
    Itt hol van leírva hogy lehet velük játszani? Új játékot kezdek,pl akkor hol lehet betölteni őket?? Nem értem.
  • SaGa Jr
    #538
    Hogyan ossz meg és importálj katonákat
  • torma1
    #537
    Sziasztok.

    A készített katonákkkal hogy lehet játszani? Elmenteni el tudom,de hogy lehet velük menni?
  • SaGa Jr
    #536
    A mennyi ellenfél aktív az ugyanúgy működik, mint az előző részben, tehát limitálva van alacsonyabb nehézségeken, hogy egyszerre mennyi pod lehet aktív a területen lévő ellenfelekből (azaz mennyi fog cselekedni). Például veteránon ez 3 (kisebb nehézségen 2), míg legendary-n nincs korlátozás, tehát egy nagyon elszaladó katona akár egyszerre aktivitásra bírhat akár 12-16 ellenfelet is.
  • Madi92
    #535
    Pedig sokunknak azért tetszik, mert "tököl" és nem agyatlanul megy előre.
    Meg is látszik, a halálozási rátáján.
    Viszont tény, hogy néha az a gyanúm, hogy nála hülyébbek az ellenfelek Legend-en, mert engem már az első küldetés alkalmával is kíméletlenül szarrálőnek, nála meg sok megkérdőjelezhető döntése van az AI-nak, amit néha ő sem ért.
    Azt tudom, hogy alacsonyabb szinten van olyan, hogyha túl sok az ellenfél egyszerre, akkor pár ellenséget passzív módba rak a játék, de Legenden nem kéne ilyet csinálnia.
  • molnibalage83
    #534
    Az első videót megnéztem. Hát vagy a gép alácsal a játéknak, de simán lehetett volna belőle egetverő bukta is. Totális túlerőben volt az ellen, csak két mákos critical one hit = one kill volt.

    Én attól tartok, hogy a játék egy része ilyen megrendezett. Egyébkétn kénytelen voltam tekerve nézni. Félelmetesen sokat pöcsölt azzal, hogy mit csináljon. Azon töprengett perceket, ami kb. fél perc alatt lezongorázható volt még nekem is...
  • dartonite
    #533
    Huh micsoda harcba keveredett Christopher az elso Cryssalidos kuldetesenel.Erdemes megnezni a tegnapi retaliation mission-jet, iszonyu meszarlas volt :))
    Mar nagyon kivancsian varom hogy abszolvalja az Avenger Defense kuldetest.
  • molnibalage83
    #532
    Köszi.
  • Madi92
    #531
    Esténként lefekvés előtt simán.
    Link
    Őt ajánlom. Minden este tölt fel új részt, nagyon jól játszik, értelmesen beszél, kellemes a hangja. ( :D I'm not gay)
    Legendaryn játszik, de nem hogy nem halnak az emberei, de sérülni is csak nagy ritkán sérülnek.
    Olyan mintha sorozatot nézne az ember.
  • molnibalage83
    #530
    1. Nem írtam 50 hszt.
    2. Még 50 hsz megírása is legfeljebb 20 perc.
    3. Valóban értelmes gameplay videót találni és végignézni több óra.
  • riviera
    #529
    Gameplay videot nem volt időd nézni de 50 hozzászólást írni mindenhol azt igen, meg a metafaszom értékeléseket nézegetni. Döntsd már el végre mert térdig állunk a rinyában :P