Space Engineers

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#4318
vasárnap vagyok szabad napos este pedig fél kilenctől már nem igazán van kedvem szórakozni.
nagy csaták szerintem nem lesznek ha több főset szeretnénk akkor szerintem korlátozni kell a hajó méretét
!pl max 1500 kocka!
én nem is terveztem bolygó méretű hajót csinálni kis 1000 kocka alatti hajókat szeretek építgetni
a legnagyobb építményem egy kétszintes ~2500 kockából álló hajó volt.
nagy batár monstrum lett belőle amint kész lett le is bontottam nem tetszett 😊

a harcot meg szerintem meg határozott keretek között: találkozunk egy ponton 2-3 fős csapattal maradék 2ember videózik
és attak a a nyertes az akinek marad működő hajója vesztes pedig hadi sarcot fizet.(5ezer platina hogy azért legalább fájjon)

szerintem senki s akar heteket eltölteni keresgéléssel és nem akar ügyeletet tartani a szerveren napokat mert más nem ér rá, illetve egyszerűbb egy meg határozott napra össze csődíteni a bagázst.

az új emberekkel mi a helyzet?
Utoljára szerkesztette: kipeti, 2016.06.23. 22:12:10
RJoco
#4317
Hát ilyen van, ezt el kell fogadni. Én is csapódtam már falnak és haltam meg.
Ma amikor beléptem a játékba, a hegesztő hajóm keresztben állt a készülő hajómon keresztül. Persze a futóművek lockolva voltak, mert a készítményre rögzítettem. Sok jóra nem számítottam. Beültem és kivezettem a másik hajóból sikeresen. Majd amikor feloldottam a futóműveket, akkor a helyére teleportálódott a hajó. Sérülés szerencsére nem történt, de, ha nem tudtam volna kivezetni vagy meg sem próbálom, akkor sokkal rosszabb is történhetett volna a futómű rögzítésének feloldásakor.

Ami engem nagyon idegesít, hogy nem lehet normális a blueprint-ből építeni. Hegesztem a cuccot, mennék a következőre, erre beleütközök valamibe. Nézem, nincs ott semmi. Elvileg egy csőnek kellene villódznia vagy már be kellene hegesztve lennie. Utóbbi végülis megvalósult, csak grafikailag nem kezelte le a szerver. És ez igencsak gyakori eset. Kilépés/belépés segít.

A másik, amit tapasztaltam, hogy nem tudom, hogy fogunk harcolni vagy, hogy fognak menni a tényleg nagy építmények, bázisok, mozgó bázisok. Simán beugrál az egész aszteroida, mindennel, ami rajta van, úgy, hogy csak megközelítem. Ha kicsit gyorsabban mozgok a hegesztőmmel, már laggolok, ugrál a kép.
Nem tudom, hogy más is tapasztalt e ilyet, lehet, hogy csak az én netem csinálja, de a ping idő nem nő meg, hogy indokolttá tegye a dolgot.

Vasárnap délután jó 16 utántól. Ami azt illeti, a héten minden nap így a jó.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4316
akkor az max vasárnap lesz, legyél admin mert bármi előfordulhat "mikro" laggoltam már be kishajóval nagyhajóba amit sikeresen ketté robbantottam :9
RJoco
#4315
Érdekes.
A játékban kellene lenned neked is, amikor nekem. Akkor talán be tudom állítani.
Amúgy épp azon gondolkodtam, hogy kiveszem magam az admin részből, mert nincs rá szükség, de ezekszerint mégis van.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4314
Nem, csak a hidrogén tartály. 3 hajónál is előfordult a 3-at az aszteroida másik oldalára rögzítve kezdtem építeni mind1iket 2-4 hidrogén tartállyal de abból csak 1et szedett le 50%ig(elfoglalási határig) computerekig meg más ilyen sci-fi kütyükig el sem jutottam az építkezésben
illetve azért vacilálok valamilyen fegyverre mert 8-900m után nem volt több gondom és volt a tartályon a piros becélzó ikon a közepén a gattlingek az első eset után kikapcsolva és próbáltam úgy is hogy magamévá tettem de a probléma folytatódott.
RJoco
#4313
ÉS, ha teljesen lebontod a hidrogéntartályt?
Akkor elkezd más sérülni?
Az automata fegyverek általában csak addig lövik a célt, amíg a komputerek meg nem semmisülnek.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4312
Joco a szerveren kamerát (spectratoor vagy mi) tudod nekem engedélyezni 1 napra?
Úgy gondolom valami bekerülhetett az aszteroidám belselyébe mert az antenna nélküli építményemet valami lebontja 50%ig de nincs golyónyom illetve csak a hidrogén tartályt bontja de 2ből csak 1et.
#4311
Joco a szerveren kamerát (spectratoor vagy mi) tudod nekem engedélyezni 1 napra?
Úgy gondolom valami bekerülhetett az aszteroidám belselyébe mert az antenna nélküli építményemet valami lebontja 50%ig de nincs golyónyom illetve csak a hidrogén tartályt bontja de 2ből csak 1et.
RJoco
#4310
5000m a kis antenna hatótávja. 20 km a kis lézer antenna hatótávja, viszont, ha valami a lézer útjába kerül, akkor elveszti a kapcsolatot.
50 km a nagy antenna hatótávja és 40 km a nagy lézer antennáé. Mindig a gyengébb lesz a mérvadó.
A kis és nagy lézer antennák tudnak egymással kommunikálni, mint a sima antennák is.
A kis érc detektor hatótávja sokkal kisebb, mint a nagyé. Én jobban szeretem a nagyot. És mindjárt fúróhajóval megyek ki, hogy fúrni is tudjak. Persze, ha a fúróhajó lomha és lassan fordulós típus, akkor érdemes pár nagy blokkból összerakni egy kis felderítőt. Viszonylag kevés nyersanyag és sokkal gyorsabb felderítés. Én JD-t is szoktam rá tenni, mint ahogy a fúrómon is van. Ha csak 5 km-rel kerülök közelebb a bázishoz, már az is sokat számít.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

Troyan
#4309
Aranyosak. 😊 Tegnap csináltam egy drone-t, hogy kipróbáljam ezt a remote control témát. Az volt az elképzelés, hogy majd a drónt küldöm felderíteni az aszteroidákhoz és ha talál fain ércet akkor kimegyek bányászhajóval. Ezerrel repeszt az űrben egyszercsak connection lost. A bányászhajómmal kellett kimennem és megkeresnem kinn és a minerek közé szorítva visszacipelni, ugyanis a bázison konstatáltam csak, hogy 500m az antenna hatótávja 😄. 5000m se elég hogy a távoli aszteroidákat nézegesse, úgyhogy ez nem sikerült. 😊

FX-6300 / 8 GB / Asus R9 270X

RJoco
#4308
Pókok a falon 😊

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4307
Inoue: A hajó hegesztő hajó.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4306
Ha az irányt tudod azzal már meg lehet kis szerencsèvel taslálni.
Ilyesmi nalam a bolygós pályán törtènt meg pöcköltem vèletlen a bolygo korüli bázist ami lezuhant a bolygóra eszmeletlen látvány volt.
Troyan
#4305
Nemrég kezdtem a játékot, mert láttam, hogy vannak bolygók is már (bár nem viszi el a gépem 😊 ), meg survival.
Tegnap olyan Gravity élményem volt, hogy ihaj. Survival-t kezdtem amiben a nagy piros hajó ütközik egy aszteroidával. Pont a hajó elejét törte tropára, nem akartam megjavítani. Csináltam kis bázist, energiának, meg oxigénnek és gyorsba csináltam egy kis hajót grinder-rel, hogy szétkapjam a nagy hajót alkatrészekért. Két grinder, két nagy container, cockpit és thrusterek, semmi extra.
Viszont nem vettem észre, ahogy bökdösöm a nagy hajót az szépen távolodik az aszteroida bázisomtól. A végére már iszonyat gyorsan pörgött, alig birtam célon maradni. Aztán bekövetkezett a baj, az egyik grinder megfeszült szerintem és elporladt, a septében tákolt hajóm meg szabályosan kettétört. A grinder blokk tartotta egyben a két felet. Pont abban a pillanatban rakott be a gém valami nyomasztó űrzenét, és annyit láttam a két fél szép lassan eltávolodik egymástól. Mondom bakker itt fogok megfulladni kinn az űrben egy törött hajón. Oxigén csak palackokban volt nálam.
Az volt az iszonyat mákom így utólag, hogy mind a két félen volt reaktor és mind a két félen volt connector. Azzal a féllel ahol ültem azzal bedockoltam a másikra és hazavontattam magam. Le kellett szednem a törött részről a thrustereket, mert összekapcsolás után azok is aktiválódtak és pont ellenkező irányba mint kellene. 😊
Nehezen de hazaértem (fele annyi thruster, megpakolva alkatrészekkel), de nagy élmény volt. 😄 Viszont a nagy hajót elvesztettem, szellem hajó lesz. Nem raktam rá beacon-t és már látni sem lehet.

FX-6300 / 8 GB / Asus R9 270X

RJoco
#4304
Na jól meg is szívattam magam. Az egyik assembler-t kooperatívon hagytam, míg a másikon ez nem volt kipipálva és ki volt neki adva az utasítás, hogy 100 acéllemezt folyamatosan gyártson. Persze a vas készlete be volt korlátozva megfelelően.
Erre most nézem, hogy 100 ezerrel több acél lemezem van, mint kellett volna. És még mindig nő. Hát az assembler, amivel minden más elem legyártását végeztettem, elvégzése után betette a 100 acél lemezt és folyamat gyártotta. Ha kitöröltem a 100-at, akkor visszatette. Kivettem a pipát a kooperatív módnál és megállt a gyártás. Csak egy kis figyelmetlenség.
A tetejébe, mikor vissza akartam menni a krióba, belaggolt egy pillanatra a játék és nekicsapott a sziklafalnak. Éjjen, tatyó elveszett, mert ott már volt gravitációs tér és elrepült a fenébe.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4303
Ha észreveszem, hogy valami nem kóser és az egyik elemnek nincs tulajdonosa, akkor kijelölöm az összeset és megadom mindnek.
Én ezért bontani nem szoktam, ha az útvonal rendben, onnan kezdve bug vagy figyelmetlenség. Vagy mind a kettő. Mert ugye a szortírozót be kell állítani, ahogy a programozható blokkot is, de a fene figyeli a tulajt.
Amúgy a szortírozón keresztül kézzel át tudtam húzni a kontiba a cuccot, csak magától nem volt hajlandó dolgozni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4302
Nálam állandó ez, igaz már megszoktam, de először itt zavart igazán mert egy komplett szelektáló magot kellet lebontanom ès onnan vissza hogy rájöjjek hol a hiba természetesen az első szelektíválò volt semleges és ott akadt el a folyamat azota a régi bevált kézi rendrakás van.
RJoco
#4301
Valami gond van a hegesztő pálcámmal.
Mikor bejött az assembler-es kooperatív mód, akkor jött be a welder-es segítő funkció. Melynek lényege, hogy hegesztés után a tulajdonos nem te leszel. Vagyis ezzel segíted a másik építkezését és ő lesz a tulajdonos.
Már sokadjára fordul elő velem, hogy valamit lerakok, behegesztek és 'senki' marad a tulajdonos. Én meg nem értem, hogy pl. a szortírozó miért nem akarja átküldeni a cuccot, pedig jól be van állítva. Hát ezért. De előfordul kis konténernél és programozható blokknál is.
Nem tudom, hogy ez szerver oldali játékhiba vagy komplett játékhiba, rég játszottam már sp-ben. Vagy csak nálam hiba?
Ha más is tapasztalta már, kérem jelezze, akkor csinálok egy videót és megy a report nekik.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4300
Nem került mivel kb 500m-1 km van minden 😊
RJoco
#4299
Csak szólok, hogy aki olyan fegyverben gondolkodik, ami floating object-eket lő ki, tegyen le róla.
Ha a floating object szám eléri a 64-et, akkor minden utána keletkező ilyen elem csak pár másodpercig él és utána eltűnik.
Ha törlöm a mentésből ezeket, akkor a következő 64-ig benn maradnak az elszórt dolgok.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4298
No és pont erről beszéltem, megállt a termelés a Metal Grid-nél, mert elfogyott a kobalt. Mögötte ott volt az építőelem és ahhoz még vas is van.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4297
A szerver ismét frissítve lett.
Remélhetőleg senki hajója nem került aszteroidába, mert mindenki rögzítette rá <#awink>.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4296
SP-ben ezért építettem időzítősre a gyártósort. De itt a szerveren kicsit más a helyzet és az időzítőt is max 1 órára lehet.
Ha meg beteszem folyamatos gyártásba, akkor kitudja mennyit fog legyártani.
Viszont, ha építek egy szortírozót, mögé egy konténert és utána egy assemblert, akkor a konténerbe be tudok tenni annyi anyagot, hogy folyamatos gyártásra állítva meglegyen a kívánt mennyiség és nem több. Így nem kell annyira odafigyelnem, hogy mikor lépek be a játékba és állítom le. Persze ehhez az kell, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű nyersanyag, de jelenleg ilyen gondom nincs. Ami azt illeti, kicsit be is sokalltam. Egy nagy konténer háromnegyedig volt még tegnap urán, nikkel és vas érccel.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4295
Na igen, már én is régóta szükségét érzem annak, hogy ne csak százasával, hanem ezresével is lehessen betenni a gyártandó dolgokat az assemblerbe.
RJoco
#4294
Köszi a videót!
Úgy működik, hogy van egy master assembler, aminél nem pipálod ki a kooperatív módot.
Amelyiknél ki van pipálva, az besegít a master-nek oly módon, hogy átvesz tőle a lista első eleméből. Így a master kevesebbet gyárt az adott elemből.
Ez azért jó, mert így elég a master-ban megadni a gyártási listát és mégis dolgozik az összes assembler.
Abból a szempontból nem jó, hogy így lassabb a gyártás, mintha minden assembler-nek adnál egy listát.
Abból a szempontból sem jó, hogy mindig csak az első elemet csinálja. Ha pl. nincs nikkel a motorhoz, akkor nem fog továbblépni, hogy acéllemezt csináljon, hiába van vasad. Eme egyszerű példánál persze könnyű beállítani a sorrendet, de, ha több mindent gyártasz, akkor már nehezebben lehet számon tartani, hogy miből mennyi van és mihez elég.
De jó lett volna, ha eme utóbbi problémára van valami automatizált megoldás, de marad az időnkénti belépés és ellenőrzés. 200k acéllemezt úgyis sokáig tart betenni a listába, 30k-t még csak elkattintgat az ember egyszer-egyszer 😊

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4293

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4292
assembler kooperatív mod.

Nekem úgy jön le mintha egymást gyorsítanák ha egy időben ugyanazt az elemet gyártják.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4291
yah egy kikapcsolt állapotban beépült az aszteroidába most
RJoco
#4290
Az assembler-nél a kooperatív mód mire jó?
Be lehet kapcsolni a kontroll fülön és van egy kapcsoló a Production fülön is.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4289
Nem igazán értem mire gondolsz kipeti 😄 Az update-k után elmozdulgattak a hajóid?
#4288
Jah én meg havi egyszer fogok szívni az elmozduló objektumok miatt
RoboKutya78
#4287
Hát ez valahol jó megoldás lesz valahol meg szívunk ha modot használsz esetleg😊
De azt díjazom hogy átállt havi bajos megoldásra😊 ezek szerint sok vagy kevés hibajelenség van a listájukon?😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4286
Megjött a várva várt frissítés!
Ezen túl nem kell hetente frissítenem a szervert és nektek sem a játékot, mert kb havonta fog kijönni hozzá update.
Aki akarja, az megkaphatja a heti frissítést is, nem kell mást tennie, mint bemenni a játék tulajdonságainál az utolsó fülre és átállítani a megfelelő részt developement-re.
A modokat jelölnie kell a feltöltőnek, ha developement.

A szerver frissítése is megtörtént.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4285
Nem lekicsinylés volt, de nem értettem, hogy egy rezgő hajóhoz miért mész közel, hacsak nincs rajta antenna.
Ami azt illeti, így sem egészen értem, mert a flexelés több időt vesz igénybe, minthogy megnyomj egy gombot, ami szétválasztja a két hajót. Ráadásul mozgás közben nem is biztos, hogy mindig eléred a flexszel.
Persze amikor megijed az ember és félti az építményét, akkor nem feltétlen gondolkodik tisztán. Ez már velem is előfordult. Utólag másképp csináltam volna.

Amúgy meg, mint lentebb olvashattad, Robokutya nem tudta, hogy az antenna nem csak jeladásra és megtalálásra jó. Honnan tudhattam volna, hogy te mit tudsz? Vagy bárki?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4284
Nagyon jó RJoco, hogy akármi bug is megszivat engem (minket) a játékban, te elkezdesz lekicsinylően gúnyolódni és úgy beszélsz a dologról mintha én lennék a hibás, vagy valami szerencsétlen...
„Az antenna nagyon hasznos kis dolog. Akárhol is vagy... beléphetsz a hajó vezérlésébe és a kontroll fülön ki/be kapcsolgathatod ami kell”
Szerinted én ezt nem tudom? Ha tényleg úgy gondolod hogy nem, akkor nagyon rossz emberismerő vagy, vagy épp semmi bizalmad nincs mások képességeiben. Ha pedig tisztában vagy azzal hogy ezt én is tudom, akkor viszont gúnyolódsz.

De hogy neked is megfeleljen: (mert úgy látom ha rövidíteni akarom a történteket és nem leírni minden felesleges részletet, akkor ez a hangnem várható tőled, nem pedig a megértés)
A helyzet az hogy ezúttal ez nem is csak lebegésről volt szó, hanem egyfajta rézgésről is még, bizonyos állapotok között. 2 (3?) pozíció között oda-vissza teleportálgatott a páros. És ezekben a pozíciókban emelkedtek felfelé. (Fel akartam venni videóra, de persze a program semmit sem rögzített.. jellemző. Elindítom a lejátszást, kiírja hogy megy a felvétel, visszalépek a játékba és akkorble is állt a rögzítés. Ahogy megnyomtam a tálcán a játék ikonját, mintha egyszerre ki is adtam volna a leállítást. Na mindegy.)
Volt egy pozíció, amiben ha megszűnik a kapcsolat a két hajó között, akkor talán épek maradhatnak a hajók. A másik pozícióban fejjel lefelé voltak, de abban nem. Odarepültem a mérnökkel hogy ott hegesszem szét a kapcsolatot. Antennás mókolással ugyanis kicsi lett volna az esély hogy abban a szemvillanásban kapcsolom épp szét ahol kell. Persze 2-szer meg is haltam, mert a rezgés közben eltaláltak.
De harmadjára sikerült, hallottam egy hangot mint amikor széthegesztesz egy blokkot... aztán a páros átteleportált a másik pozícióba és elkezdett zuhanni. Fuck logic és fantasztikus vegkimenetel.
Beszálltam ezután abba a hajóba, amit felemeltettem Farmerrel (ami akkor a felső volt, mert ugye fejjel zuhantak le ketten együtt) onnan belépve Farmerbe lekapcsoltam a leszállótalpját, ekkor fel tudtam szállni. Áldom a szerencsém hogy mivel űrrepülésre terveztem volt rajta annyi hidrogénhajtómű hogy bármilyen pozícióban meg tudja tartani magát a légkörben. És így szétválás után nem estem le.
Farmer ott maradt fejre fordulva én meg eljöttem.

Robokutya: csak szeretném tisztázni, mert RJocoval nem értitek mire gondol a másik:
„az antenna ... csak a megtalálásban és azonosításban segítt” Ez nem igaz, csak a beacon egyedüli jelsugárzó, az antennával már be is tudsz lépni a másik hajó kontroll menüjébe is és a blokkjait befolyásolni (blokkjait ki-be kapcsolgatni, megjelenítés a HUD-on, LCD-k szövegeit átírkálni, lámpák fényet módosítani, kamerával nézni, stb, stb.) Az hogy ez normál antenna, vagy lézer antenna az mindegy, a lényeg hogy ha antennával kapcsolatban áll 2 hajó, akkor befolyásolhatod a blokkjaikat. Ha meg a másik hajón még távirányító blokk is van, akkor abba belépve irányítani is tudod azt, mintha az egyik székében ülnél.
RJoco
#4283
Ha a tornyok nem találnának meg mindent 800m-en belül, akkor jó lenne a lézer antenna.
Bár csak 40 km-re visz el, viszont semmilyen látható jelet nem sugároz, így lopakodva az ellenséghez lehetne küldeni egy hajót.
Az antenna körsugárzó jellegű vagyis minden irányban kiküldi a jelet. 50 km a hatótáv, de aki ezen belül van az látni fogja a pozíciódat.
A beacon hasonló az antennához, de kommunikációra nem képes. Csak annyi a feladata, hogy sugározza a jelet. Mint a neve is mutatja, jeladó. Szintén 50 km a hatótávja.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4282
Lézer nem kell a távirányításhoz. Elég az antenna. De, ha csak lézerrel akarod összekötni, akkor meg nem kell az antenna.
És az antenna nem csak arra jó, amit írtál, hanem arra is tökéletes, amit én írtam. Próbálgasd csak és rájössz.
A távirányító ahhoz kell, hogy úgy tudd irányítani a hajtóműveket és girot, mintha benne ülnél. És arra is nagyon jó, hogy a hajót el tudd ugratni pilóta nélkül. JD-t nem tudsz indítani kontroll fülről, de távirányítóból már igen.

Amit te írsz, arra a beacon jó.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4281
Azt nem mondtam hogy nem kell az antenna a távirányításhoz😊
a lézernek meg csak akkor van probléma vele ha valami közéjük kerül.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4280
Távirányításhoz kell antenna ami szeintem jobb mert a lézer antennának van holttere.
RoboKutya78
#4279
Egy kicsit helyesbítek:
Nem az antenna segítségével tudod kezelni a hajót messziről az csak a megtalálásban és azonosításban segít.
Ahhoz hogy irányítani tudd kell a távirányító illetve a lézerantenna bár utóbbi nem biztos hogy kötelező hozzá.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4278
Az antenna nagyon hasznos kis dolog. Akárhol is vagy, de 200m-en belül van a hajó (ha másik hajóban ülsz, akkor messzebb is elmegy a jel), beléphetsz a hajó vezérlésébe és a kontroll fülön ki/be kapcsolgathatod ami kell.

Csak szólok, hogy ez a bug az űrben is előfordul. Esetleg úgy is, hogy nem vagy jelen és úgy járhatsz, mint Warluck, akinek nem volt szerencséje és 8000 km-re járt már a hajója, mikor visszatettem egy barátságosabban közelebbi helyre.

Nemrég én is úgy jártam, hogy két összekapcsolt hajóval (csak futóművel) ugrottam egyet. Az egyiken ki volt kapcsolva a csillapítás, a másik meg a vivő hajó volt. Ugrás után mind a kettő megkergült és össze vissza mozgott, de kb egy helyben.
Persze a hajtóművek próbáltak kompenzálni, folyamatosan, de nem volt értelme, a fizika kergülhetett meg. Viszont így elég hamar kifogyhat az uránium a reaktorból. A megoldás az volt nálam is, hogy leváltam a másik hajóról és azonnal megszűnt a gond. Viszont a másik hajón nem volt csillapítás, így szépen el is kezdett távolodni. És erre nagyon jó az antenna, beléptem a hajó menüjébe, megkerestem az irányító széket és ott bekapcsoltam a csillapítást.

Ha voxel-hez rögzíted és ahhoz egy másik hajót, akkor nincs ilyen gond, mert a voxel elvileg fix. Én ezért is rögzítem az összes hajóm a sziklára.
Viszont most készülök építeni egy hordozót, hát kíváncsi leszek, hogy fog szuperálni, mennyire lesz bugos. Bár szerintem ahhoz, hogy kiadjanak egy kész verziót, a multit is rendbe kell tenniük.
Ha felvetted esetleg ezt is vagy a régit kellene reportolni nekik a fórumon, szálljanak már rá egy kicsit a dologra.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RoboKutya78
#4277
mért nem jó az összekapcsoló leszállótalp helyett? most már azt is szét lehet választani ha jól emlékszem😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4276
Na jó 😄
Ismét előjött a bug, ami anno a videóban szerepelt. Az eredményem ezúttal:
- 4 halál
- rögtön az első megpusztulás után a hátizsákom beesett a felszín alá és eltűnt, benne olyan 1000-1200 rúd urániummal, meg sok más, de ez a legfájóbb

Hogy oldottam meg: flexelővel nekimentem a 2 hajó csatlakozási pontjának (a leszállótalpnak, vagy az azt tartó vaskockának). Hallatszódott valami flexelő hang, hogy szétszedtem valamit (de semmi blokk sem semmisült meg, érdekes) és a bug hirtelen elmúlt, a 2 összekapcsolódott nagy hajó leesett a földre.
Valami csoda folytán a 2,5 millió kg tömegű bányászhajó, a Farmer ért először földet, és a feje tetejére fordulva esett le, de nem szenvedett sérülést. Mivel azonban nincsenek hajtóművei felfelé, lehetetlen felállítani áttervezés/emelőhajó nélkül. Úgyhogy mivel már amúgy is nagyon elegem volt a bolygózásból, ott hagytam a picsába fejjel lefelé és kirepültem az űrbe. A másik hajó is szerencsére túlélte sértetlenül, nem akadályozott meg ez a manőver abban hogy elhagyjam vele a bolygó gravitációs mezejét.

Lehet egyszer még visszatérek a bolygóra hogy szétlőjem a picsába az egész tetves kócerájt csak úgy megelégedésből <#gun><#vigyor><#mf1>, de egyenlőre nem látok esélyt ara, hogy szerveren és bolygózni fogok amíg ilyen bug létezik a leszállótalpas összekapcsolódásnál.
RoboKutya78
#4275
én ezt a múltkor mondtam amikor kérdezte valaki mit tud a progi 😊 korrekt egy kis cucc bajba leszünk nélküle😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RJoco
#4274
Szerintem crashelt a játék. Nekem most sikerült belépnem.
Ha nem látja a kliens a szervert, akkor várj pár percet, míg újraindul.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4273
Már régóta létezik a túlélő mód. Talán mindig is létezett, ezt nem tudom.
A célokat te tűzöd ki.
Attól függően, hogy milyen indítási módot választasz, úgy változnak a túlélési esélyeid.
Az Easy Start-os bolygó kezdésen kapásból támad az ellenség. Ha túlélőben csinálod, akkor oda kell figyelni a lőszer utánpótlásra, a napelemeket rendszeresen javítani kell a támadás miatt és nem ártana visszatámadni sem.
Van valami robot kutya is, de én azokat kivettem a játékból.
Ha Alien világban kezdesz, akkor az oxigén készleted korlátozott, pókok jönnek megenni téged és igencsak magasra képesek felugrani.
Az űrben is vannak NPC hajók, melyeket vagy szétlősz vagy elfoglalod.
Rengeteg mod van, melyekkel könnyíteni, nehezíteni lehet a játékot.
Elvileg te magad is csinálhatsz küldit és talán a műhelyben is találsz mások által kreált küldit.
A játék nemsokára megkapja a kész jelzést, mostanában csak bugfix-eket kapunk és látvány effekteket. Szóval nagyon gyúrnak a fiúk, hogy kikerüljön early módból.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4272
RJoco:
Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudtam kiszállni az egyik hajóm pilótafülkéjéből, úgyhogy kiléptem a szerverből.
Aztán most hogy vissza próbálnék lépni, azt írja hogy a szerver nem válaszol.

lammer: a játék abszolút sandbox, nincs igazából célja. Jelenleg azért játszunk mi is szerveren, hogy azon 2 frakcióba tömörülve fejlődjünk, és később csatározzunk. De a játékban egyébként az építés, űrhajótervezés az elsődleges, nem igazán egy űr-FPS. Van golyószóró, rakétavető, meg tervezhetsz kinetikus fegyverzetet, vagy rakétákat, mert van robbanófej is a játékban. Modokkal már bőven ki lehet bővíteni a fegyverarzenált, amivel egyedibbé teheted a csatákat. (energiafegyverek, ágyúk, "shotgun" stb.)
#4271
Hali,

Ha jól láttam létezik már vmi survival mód a játékban - az mennyire élettel illetve objectivekel teli játékmód? Úgy értem, vannak a játék által kitűzött célok ami miatt érdemes építkezni (mittomén kell vmi spéci nyersanyag amit csak bizonyos járművet összebarkácsolva lehet megszerezni, vagy van vmi ellenség amit csak egy jobb "flotta" megépítésével lehet legyőzni) vagy többnyire ez is inkább olyan mint a minecraft hogy az ember saját szórakoztatására épít meg csinosít, de igazából funkcionális célja nincsen a dolognak...

(sajnos ebben a magam szórakoztatására építgetek sandboxolásban nem szoktam örömet találni, az nálam hamar unalomba fullad). Tetszik a játék űr-FPS mivoltja, csak nem tudom mennyire lép túl a szórakoztassuk magunkat egy homokózóban koncepción....

Illetve a B kérdés - mennyire van kész?

RJoco
#4270
Mit számolgattam én táblázatokkal, hogy mennyi alkatrészt kell összeszednem, hogy valamit megépítsek BP-ből, amit egyszer már megépítettem kreatívban.
Sajnálatos mód a projector nem tesz különbséget a könnyű és nehéz páncél blokkok között.
Betöltöttem a világot SETool-ba és ott a hajóhoz szükséges összes anyagot megtalálom. Pontosan, hogy mennyi érc kell, mennyi finomított rúd, mennyi alkatrész és abból hány blokk fog elkészülni.
Még a finomítási összeszerelési és építési idő is ott van.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4269
'Cerberus'-class Destroyer
https://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=378679912
Utoljára szerkesztette: kipeti, 2016.06.14. 21:31:44