16775
-
#15457 Jogos amit írsz, de nem 12-őt hanem 16-perket használhatsz egyszerre -
lonvard #15456 A főzetezést nagyon sajnáltam. Volt 600 főzet, 3 fokozattal. Kellett volna ehelyett 10 főzet, ami tényleg lényeges, és amire után kell töltenünk. Eleve a zöld képességi fát nem tudom ki húzta egyáltalán. Eleve a képességfák rosszul voltak megcsinálva, mert nem lehetett belőle megcsinálni azt a witchert, amivel az 1. részben küzdöttünk. Nagyon kevés képességpontot kaptunk a lehetőségekhez képest. Konzolparancsok nélkül én ezt nem játszottam volna le így szerintem. Ja és várjatok, ráadásul ugye nem használhattuk az összes képességet, csak egyszerre 12-őt. Akkor mi a tökömért lehetett olyan nehezen megszerezni? Ha csak 12-őt használhatok, akkor mért nem lehet összerakni 30 képességet, amiből aztán úgy is csak 12-őt fogok majd a taktika szerint használni. Ehelyett örült az ember, ha kínkeservesen összeszedett 12 félig kész képességet. Na joh, belelendültem, befejezem a savazást. Nagyon szeretem ezt a játékot, a legjobb rpg szerintem, de emiatt kurva dühös is vagyok a fejlesztőkre.
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.08.22. 16:25:06 -
lonvard #15455 Pontosan. Nem lett volna már akkora lépés akár tökéletes játékot is csinálni belőle. Minden ott volt. Én mondjuk ha teszter vagyok, ezekre nyomatékosan felhívtam volna a figyelmet. Animációk legyenek ivásnál, lootolásnál, a lootot meg meg kell nézni, hogy nem kell kismillió komponens, amit aztán fel se használunk, mert minek. Kevesebb, jól balanszált, értelmes loot kell. Kereskedelmet is meg kellene csinálni normálisan, mert teljes hülyeség, hogy egy szörny megöléséért kb. alig kapok pénzt, nem lehet belőle mit vásárolni. Kingdom Come-ban pontosan ezeket a dolgokat rakták össze. Az mintegy fordított Witcher 3, hogy maga a sztori és a sidequestek a nyomában sincsenek, de abban belső nézetben gyönyörködhetem a tájban, leülhetek egy kocsmában, a lovaglás tökéletes, a kereskedelem szinte tökéletes, és sorolhatnék ilyen elemeket. -
#15454 Igen, ez a játék áramvonalasítása mainstream felé. A játék virtuálisan kb. úgy kezeli, hogy a lovon van a cucc, csak azt nem modellezi, hogy neked oda kelljen menni érte.
A survival szintű RPG kombot alap kiadással még a FO NV sem vállalta fel. A survivor módban is az alvás, az ivás, éhség és sugárterhelés is olyan jelentéktelenek voltak, hogy soha nem kellett azzal foglalkozni. -
#15453 De sok minden ilyesmi azért játékos szivatás és akinek ez kell az menjen el Kingdom Comeozni én most tolom tetszik nagyon de azért van benne rengeteg olyasmi ami sak nehezíti a játékmenetet. Pl a Witcherben ha roachra rátettünk nagyobb málhát nekünk nőtt meg a teherbírásunk itt a ló külön van kezelve, felülsz rá, rá kell rakni inventoryból, végre tudsz gyorsutazni, aztán kereskedőnél leveszed a lóról mert ha úgy beszélsz vele hogy a lovon van nem adható el stb. Szóval tényleg reális de ilyenek inkább csak megbontják a játékmenetet és felesleges küszködés a játékosnak. Pl az említett kereskedős dolog ha éjjel futottál ott jó volt hogy el lehetett adni a dolgokat ne kelljen ez miatt csak meditálással időt ugrani. -
#15452 Ez azért ebben a formában nem igaz, de ahogy játszottam több régi játékkal mostanság tisztán látszott, hogy a W III készítői is nagyon alaposan megnézték a múltat.
Az, amit az első részből írsz az már kb. a Gothic I/II-ben is megvolt és a W III is elég jó volt ebben. Nagyon erősen más volt a város életciklusa, bár tény, hogy egyes kereskedők éjjel is dolgoztak az egyik téren, erre emlékszem.
A Fallout New Vegas és a Dragon Age Origins után jó volt látni, hogy mit vett át azokból a W III. Csak a jó dolgokat. Csak mivel és a W III-mal toltam először azt hittem, hogy abban találták fel azokat.
Egy RPG-t nem vág haza, ha a 7-8 játékmenet és design lábból 1-3 átlagos vagy céltalan, mert az RPG és játékok nagy rész ilyen. Pl. rossz zenét RPG-hez kb. 20 éve nem láttam. Ez az alap. Hogy szép legyen egy AAA játék, az 2015-ben nem tudomány, stb.
A W III esetén a szép grafika mérsékelt gépigénnyel járt és elég bugmentes is volt kiadáskor is. A sztori messze átlag feletti, a karakterek nagy része is. Sideqest dettó. Voice acting 5*, az atmoszféra egyedi. Az, hogy a skill, a craft és fejlődési rendszer átlagosan semmilyen az kb. annyira kerekíési hiba, hogy a többséget nem érdekelte. Csak fáj, hogy lehetett volna több is. A váza megvolt, csak az izmok rossz helyre kerültek.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.08.22. 12:17:23 -
lonvard #15451 Witcher 1 volt az első játékuk, a Witcher 3-nak egészen más volt a kiindulási pontja, a hájpja. Szerintem az érződik, hogy a Witcher 1 az, amibe minden izgalmas elképzelésüket belerakták, már az akkori fejlesztő csapat, és kompromisszum nélkül. Olyan apróságokat, hogy a városban az embereknek életciklusa volt, éjszaka mentek aludni, napközben eltérő időpontokban mentek munkába. És gyalogoltak bazmeg egyik helyről a másikra. Tehát az, hogy nem találom meg Thalert, mert épp elment kocsmázni, és valahol az utcákon van, vagy a Shani se otthon se a templomban, mert ő is éppen úton. Imádtam. A kovács az napokig készítette a páncélomat. Mentem be, és szólt hogy nem nem, még dolgozik, még pár nap. Ehhez képest micsoda visszalépés, mikor azt látom, hogy hajnali 1-kor a viharban rendületlenül kalapál a törpe kovács, és az emberek is ugyanúgy kószálnak, mintha nappal volna. És kábé egymillió ilyen visszalépés van az 1-hez képest (kis túlzással). Más kérdés, hogy ez egy olyan hatalmas történet és olyan izgalmas világ, hogy egyszerűen nem lehetett ilyenekkel hazavágni. -
#15450 Konkrétabban? Anno volt néhány nagyobb MOD kezdeményezés, de ezek elhaltak nagyrészt. Ilyen volt a School of Roach, volt egy Enanced mod vagy mi, de az "csak" a harcot gyúrta át.
Olyan, ami az egész játék erőforrásaiba szólna bele, értelmessé tenné a craftot, kitörli a LVL difi vizsgálatát és értelmet adna a fegyvereknek, páncélnak és skillnek, olyat én anno nem találtam. (2+ éve) -
#15449 Griffin armor viszonylag hamar megszerezhető. Witcher 1 sok mindenben más volt, de ez meg is látszik az eladási számokon, nekik az a céljuk, hogy minél több ember megvegye a játékot, ha csináltak volna Dark Souls szintű nehézséget, tuti nem ennyire népszerű (bár pl elixireket az esetek 99%-ban tovább tart elhasználni, mint nélkülük lenyomni a harcot... de hát erre van a a modok) -
lonvard #15448 Igen, a modderek tettek bele alapvető dolgokat. Amiket ugye a fejlesztőknek kellett volna. Mocskosul érződik, hogy elvitte az erőforrásokat a világ megalkotása, és a játék része az, ami nem sikerült úgy, ahogy azt ki lehetett volna hozni belőle. -
Madi92 #15447 Fel kell patintani néhány modot.
Pl Ghost meg Friendly Meditation, ilyesmik.
Ghost az elég erősen belenyúl mindenbe. Érdemes ránézni. -
lonvard #15446 Szerintem a játék leggyengébb pontja a loot és craftrendszer. A főzetkiherélősdi mellett. Tehát az hogy újratöltődnek a főzeteim maguktól, ez botrány. Emlékszem a Witcher 1-ben mennyit kószáltam a mezőkön, hogy megtaláljam a megfelelő komponenseket. Imádtam. Witcher 1-ben csinálták meg legjobban ezt az egészet. Lootolást is. Ott tényleg volt értéke egy jobb páncélnak, meg egy jobb kardnak. Witcherként craftolgatni páncélt-fegyvert, ez teljes félreértése ennek a világnak. Tehát én egy speciális harcos vagyok, nekem nem valók a common páncélok és fegyverek, és nem is vagyok hajlandó bennük lófrálni. Nem akarok hatszáz féle páncélt és kardot. Witcher felszereléseket akarok. De nem úgy, hogy egy szint fölött a fojtólidércből kiesik egy olyan kard, amit a Witcher 1-ben a Tó Asszonya hozott fel, miután kinyírtam az ősellenségét. :D A lootban az volt teljesen elcseszve, hogy alacsony szinten semmit nem adott, egy szakadt hülyeségben toltam végig a komplett bárós sztorit. Hánytam attól a páncéltól, és mittudomén 10 órát végig abban kellett senyvedni. Magasabb szinten meg elkezdtek röpködni a varázskardok meg a lovagi páncélok. Semmi értéke nem lett a felszerelésnek. Rettentően fapados ez a játék sokmindenben. A sztori és a világ amit teremtettek az olyan szintű, amilyet nem hiszem hogy még egy játék képes lesz összerakni, viszont az alap játékelemeket hülyére butították és összecsapták. Ja és akkor arról ne is beszéljünk, hogy a lovazást azt lekoppintották az Assassin sorozatról és ugyanolyan élvezhetetlen béna lett. Ellenpélda Mount & Blade vagy a Kingdom Come. Witcherben nem lehet leülni sehova. Csináltak egy vagon kocsmát, de nincs belső nézet lehetőség, nem lehet leülni, nincsenek animációk semmihez. 70%-ra értékelem a játékot, most begurultam. :D
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.08.22. 00:01:16 -
#15445 Alap fegyverekkel is lehet boldogulni, meg szakadt tróger páncélokkal is, de a sava borsát akkor is a crafting adja meg, szerintem, de igazából mindenki úgy játssza ahogy szeretné :) -
#15444 Az alap Witcher rendszerében teljesen mindegy milyen cuccod van. A szörny és közted közötti LVL difi mindent üt. Asszem 4-5 szint difinél megsebezni sem tudod az ellent.
Én anno 25. vagy 26. szinten egy 30. szintű gólemet Kaer Mohren térképen megsebezni sem tudtam. 30. szinten tökéletesen ugyanazzal a felszereléssel visszamentem és levertem.
Kozmetika az egész skill, item és craft rendszer. Csak az számít, hogy hányadik szintű vagy. A fegyver kb. annyit számít, hogy egy erős szörnyet +/- 10% ütésmennyiségből ütsz-e le vagy sem egy adott LVL difit nézve.
Ezért szartam bele a Witcher szettek gyűjtésébe. Lényegében csak fanok számára van értelme, aki látni akarja a full szetteket egyben Geralton. Játékmenet szempontjából tökéletesen értelmetlenek. Alig jobbak azoknál a cuccoknál, amivel odamész. -
#15443 De akkor lehet, hogy kissebb szintű kardokba nem is érdemes nagy köveket venni, csináltatni, hisz az ember úgyis lecseréli??
-
#15442 1k vagy 2k pénz. Kerekítési hiba. A Witcher III-ban sincs semmi értéke a pénznek. 2. végigjátszásnál csak a természetből lootoltam és így sem volt hiány semmiből. Soha. Pénzhiány sem. A legnehezebb szintre raktam természetesen.
A játék 7-8 játékmeneti lába közül 5 messze átlag feletti, de a craft rendszer és a pénz it is csak felesleges dísz. Nincs valódi funkciója.
Ha 7-8-szor nem vettem meg az 1k aranyos skillpont resetelő potit, hogy más karakterrel játsszak egy kicsit, akkor egyszer sem... -
#15441 Skelligei utazásnak meg emígy is van egy komoly ára szóval nagyon az elején át sem lehet menni. -
#15440 Ha jobban megnézed, azért de..
ok, nem anyira feltünő, de ez a legjobb eset. -
#15439 Kis képernyőn nem látszik a difi... -
#15438 Semmi. A játékban a limitek úgy vannak betéve, hogy ha követed a sztorit nagyjából és megkötöd magad, akkor legyen zavaró. Egy csomó más helyen át lehet menni. Ugyanez van, amikor Tamara után mész és nem engednek be. Más irányból simán bejuthatsz a kisebb városba... -
#15437 Yenn felé lökdös? A teljes Triss vonal sokkal előbb megcsinálható és a főszál része is az eleje lényegében. Ha nem ugrod át a mellékszálakat és nem rohansz át Skelligére, akkor már régen össze vagy románcolódva Trissel, mire újra látod Yennefert Skelligére megérkezve. Yenn eltűnik a Akácos után és addig nem is látod újra, amíg a szigetre nem érkezel.
Nekem úgy kb. a játék 2/3-a lement már első végigjátszásra akkor mire átmentem, mert én nagyon sokat barangoltam Novigrad körül és a mocsarakban is úgy, hogy a térkép 1/3-ára el sem mentem. Azt a 2. végigjátszásra hagytam. Kb. akkor jutott eszembe, hogy ott lesz Yenn, amikor bejött a cutscene a temetéssel... -
#15436 Hát nézzétek...
Valahogy fut.. nem rossz Handheld módban, de azért látszik hogyfakóbb és Low grafika
15 min Witcher 3 gameplay Nintendo Switch -
#15435 Nos két fő változata van a rúnáknak, ad egy amelyet meg tudsz venni, pl amelyik tűz sebzést okoz, vagy mérgezést, vagy mondjuk amit a páncélba raksz jelerősítőnek, a legmagasabb szintű köveket csak a tündekovács novigradban, vagy a báró várában a viking csaj tudja megcsinálni, de csak akkor hogyha a két személyhez kötödő küldetést megcsináltad, a tervrajzok az öreg sámánnál vannak a báró vára melletti faluban akinek a kecskéjét kell visszaszerezni, meg kell venni..
ad kettő rúnaműves, elbájolja a kardokat rúnahelyet lefoglalva 30 000 körül lehet kihúzni, a heart of stone kiegészítő része 30 valahányas szint után érdemes arra bóklászni.
A witcher cuccok küldetéseit érdemes megcsinálni, viszont csak egyet éri meg grandmaster szintig kihúzni, mivel a vége felé elég bitang ára van, és ritka hozzávalók
Utoljára szerkesztette: Savaran, 2019.08.21. 11:18:07 -
#15434 Első kiegben van, van 1-2 speckó rúnája ami elfogalja az összes slotot és egyedi "képességeket" ad, nekem azok annyira nem jöttek be.
Ruhában válaszd azt ami jó statokat ad, bár igazából választhatod azt is ami jól néz ki, ha nem a legnehezebben játszol annyira nem számít, de még talán ott se. (én végig a Macskát nyomtam, mert az illett a harcstílusomhoz, de a Grandmaster verzió a kapucnival nagyon nem jött be, szal váltottam a Mediumra, illetve végül maradtam a Medvénél a pajzs bónusz miatt (+ a rúnamestertől volt az ingyen pajzs minden harc elején, amivel egész pofás már)).
Pénzhez igazából csináld meg a kérdőjeleket a térképen, elég sok pénz össze tud jönni belőle. Én sose adtam el semmi alkímia összetevőt, egyedül talán néha 1-2 arany gyűrűt, de így is volt 2 grandmaster setre + max házra + rúnamesterre pénzem, meg a végén is talán maradt pár tízezer, bár Toussaintban mintha jobban jött volna a pénz mint előtte. -
#15433 Hol van a runa készítő? mert én csak Recepteket láttam a Kar Mohren i nőnél akit ki mentettem és oda küldtem.
Illetve mennyivel olcsóbb mintha veszem?
2, Érdemes kb az összes Witcher páncélt nyomatni, mármint a küldiket, vagy csak 1-2 fajta, pl Griff vagy macska?
Alacsony szinten (30-X) -
#15432 Vannak bizonyos bugok a játékban amit talán direkt hagytak benne a fejlesztők, ha ezt kihasználod és hirtelen sok pénzed lesz, vagy bármi más módon pl new game+ (áthozott pénz előző végigjátszásból) akkor a játék a nyakadra küldi ezt a pasast:
Utoljára szerkesztette: Savaran, 2019.08.21. 09:05:21 -
Prof William #15431 Van ilyen? Ez poén. :) Lehet valami infót tudni róla? -
#15430 Kb 500 valahány óránál járok XD 3. végigjátszás, és ez new game+ -al, én mindent kraftoltatok, soha de soha semmit nem veszek, vagy csak nagyon ritkán, és az is valami olcsó dolog, guberálok majd eladom a kacatokat, a pénzt a rúnaművesre költöttem, a grandmaster witcher cuccokra, a birtokomra és borföldén a baszó páncélokra :) a new game pluszt 50 000 tallérral kezdtem, jött is a vagyonosodást vizsgáló easter egg....mókás volt -
#15429 Csak a Switch nem a mobil piacra lő...
Lásd kampány: Hordozható ÉS Otthoni konzol is... mobilt mikor raksz TV re?
Baromi jó dolog a switch, félreértés ne essék, csak megvan a saját játékköre. Mikor ebből próbál kitekinteni, ott azért erősen degradált élmény érhető el mindössze.
MÁS:
Baromi durva amúgy ez a Witcher 3. Sztem simán van benne 150 órám, és még a kiegek közelében nem vagyok, ha ki akarom játszani az összes küldit. Tegnap 1 órára bementem, de csak a rúnák szarakodásával elment az idő.
Amúgy NAGY Rúnákat találni, Kraftolni, vagy Venni érdemes? Az a baj, hogy kb darabja 1200-1500 és ugye kellene vagy nem is tudom 10? Tizen X a fullos szetthez?
Pénz meg csak csöpög.
Valakinek jó tippje hogy érdemes pénzt szerezni? Eladni nem merem pl az alkémiai összetevőket. Vagy szabad szerintetek? Van egy rakattal. -
#15428 El kell ismerni, ez így tényleg gyalázatosan fostos...a reklám videóban nem így nézett ki, bár ha hozzáadjuk a képlethez hogy ez elfér a zsebben, még igy is több értelme van mint a sok retardált mobil játéknak -
#15427 Amennyiben valakinek van 2-300 órája :))
mert ha igazán mindent le akar nyomni az ember akkor rá kell szánni az időt...
Amúgy maga a game természetesen szerintem is remekmű.. ezért vagyok úgy besózva a Cyberpunkra is.. kár hogy a coop feature csak masodlagos (ha belefér ) alapon lesz a Cyberben.. néha a witcher3 ban is el tudnék viselni egy Coopot. mert azért együtt kalandozni sem lenne ugyanaz -
#15426 Én sem értettem bejelentéskor hogy ezt meg így hogy, a Skyrimnél még nem tűnt annyira fel, és a Witcher is jól optimalizált, de azért képtelenséget nem kell tőle elvárni. Viszont az is igaz, hogy bármennyire mosott textúrával, bármilyen recés szélekkel, de el fog menni azon a konzolon ami sokkal több mintha nem lenne egyáltalán. Biztos sokan fognak neki örülni és végigjátszható lesz így is. -
#15425 Képzeld el akkor TV-n milyen szép lesz...
ha van Switchetek, és Skyrim, nézzétek meg PC-n vagy konzolon és utána mellette AKÁR Handheld módban switchen. jó lecke.. én annó ezért Refundolta a skyrimet switchről, mert számomra, de csak számomra, izzadtságszaga volt.. és az egy baromi régi game.(2011)..nem 2015 ös s 4 év az a játékiparban sok.. tud lenni -
#15424 Nem tudom én low-on játszottam a pc-men, meg feltettem néha mediumra mert nagy várost kivéve ment azon is ha jól beállítgattam de meguntam változtatgatni és legtöbbet low-on játszottam, de nekem sehol nem voltak ennyire elmosott szar textúrák mint itt a videóban és én 22" es monitoron játszottam nem 55" ös tévén :D -
#15423 Rági, és adott esetben alapból egyszerűbb játékokkal nincs semmi baj, teszem hozzá, épp az első 2003 as Splinter Cell-t tolom, és az minden csa nem gyönyörű, de magához képest azért eléggé ott van, de a Witcher 3 egy 2015 ös game. Értsd nem a legszbb game ami valaha készült.. de ezt még a minimumra lecskkenteni, csak, hogy a gép elvigye, EGÉSZ pontosan mint a Skyrim Switch verzió. Szintén vállalhatatlan volt. Persze aki először látja, és nem tudja milyen is tud lenni, annak nincs viszonyitási alapja, de az emberek többsége azért a W3 at is már látta PS4 en, PC-n vagy akárhol rendesen és szépen. majd ha UGYANAZON a TV-n beteszed ezt, akkor azért a látvány oda B... a szó negatív értelmében.
Ez a gép Mario, és barátai számáras van kitalálva ahol valóban 1, nem számít a grafika annyira, 2, Azt a sajátos grafikát mivel ere fejlesztik, úgy ki maxolják, ahog csak lehet, pl egy Odyssey meseszép.. egy Zelda mondjuk úgy érdekes... de egy Skyrim vagy Witcher.. ne már...
PS4 en is be lett bizonyítva. amit arra fejlesztenek és optimalizálnak, tud verni még PC gameket is lásd exclusive-ok.. pedig egy harmadannyira erős gép mint egy erős PC..
Nekem akkoris eröltetés szaga van ennek ... elnézést. -
#15422 Ajánlanám figyelembe a következő linket:
Witcher 3 Switch comparation -
#15421 Ez minden csak nem ultra low, próbáld ki pc-n vegyél le mindent és hasonlítsd ezzel össze, nyilván butítva van nem kicsit, de azért nem ultra low -
caps lock #15420 Nem értem ezt a hozzáállást. Mi a vállalhatatlan? Nem kéne elfelejteni hogy ezek játékok, és érződjenek annak grafikailag is, nem kell olyan valósághűnek lennie hogy a pórusok is látszódjanak. Egy PC-n nyilván kevésbé van hardverlimit, de ez nem jelenti azt hogy a játékfejlesztők filmkészítésre lennének kötelezve. Mégis ez a tendencia és ezért irreálisan megnőtt a játékok mérete is. Én sose játszanék ultrán, mert magasról teszek a grafikára, csak legyen 30 fps meg jó történet, oszt a többi nem érdekel. -
#15419 mit?:))
egy ULTRA LOW setting-et ami Pc-n vagyis inkább TV-n kb vállalhatatlan. Persze csoda, hogy fut rajta de azért ne feledjük, hogy egy Xbox 360 teljesítményével vetekszik a Switch szal igy már azért nem olyan csoda, mert egy GTA V is elment 360-on... -
caps lock #15418 Elképesztő hogy mit hoztak ki a Switch hardveréből!