582
  • lacapius
    #582
    Én speciel még arra sem vagyok büszke hogy ember vagyok arra meg végképp nem hogy hány fajta náció keveredik bennem.Soha nem fogom elfelejteni apám elbeszélését nagyapáiról, Erdélyiek voltak mindketten, egyik magyar másik román. Oly vidéken laktak ahol bizony 1920-ban voltak magyar ellenes pogromok. Mi tagadás az egyik bizony konkrétan ütötte a másikat. Csak arra nem gondolt az istenadta hogy mit hozhat a jövő, nehezen tudott unokái szemébe nézni.Még mielőtt bárki a románok románság megszólásának venné a dolgot tudnék ezzel ellentétes példát is mondani úgy Észak Erdély és a bécsi döntés kapcsán. Miért legyek büszke rá? Talán azért mert lassan elkövetjük ugyanazt a hibát mint a petri csészében nevelt baktériumtörzsek vagy a tápanyagot éljük fel vagy saját toxinunk toxinjaink végeznek velünk.
  • lacapius
    #581
    Egy ismerősöm azt találta mondani-kérdezni az épp aktuális líbiai változásokra vajon ki fog ezzel jól járni a kis ember biztos nem. Figyelmébe ajánlom mindenkinek hogy Romániában ki tudja miért Ceausesku sírjánál majdhogynem sorban állnak a látogatók.A mai világnak gyakorlatilag semmi köze a demokráciához illetve nem több mint az 1990 előtti időszaknak. Amit pedig liberális gazdaságpolitikának nevezünk az csak arra jó hogy a világcégek és pénzügyi központok járjanak jól anyagilag,a pénzt és a hatalmat olyan szinten koncentrálják mint az általuk oly nagyon félt szocializmusban.A liberális gazdaságpolitika talán működött volna Adam Smith korában. Konkrétan egy rendszer akkor szabályozódik önmagától megfelelően ha nincs olyan szereplő aki illetve aminek a tevékenysége egymagában befolyással van a rendszer egészére. Következésképp egyre merevebbé válik, előkészítve saját összeomlását. Mindenkinek figyelmébe ajánlom a Húsvét szigetek történetét.
  • Tetsuo
    #580
    #547 meg a tobbi.
  • BlackRose
    #579
    Szerintem Szente István itt gyakorlatilag azt bizonyítja, hogy a nacionalizmus és patriotizmus két ellentétes dolog. Ugyanis Szent István megértette, hogy erős és jó ország csak akkor lehetséges, ha nem nacionalisták az emberek. Szent István patrióta és antinacionalista volt. Sajnos ma az a téves felfogás, hogy a nacionalizmus és patriotizmus egymás mellett jár, pedig mint látjuk még 1000 évvel ezelőtt is a művelt emberek tudták, hogy a két dolog gyakorlatilag ellentét.

    “In Central Europe nationalism has a purely ethnic connotation and implies an
    exaggerated enthusiasm about culture, language, folklore, ways of life. Patriotism, on the other hand, puts emphasis on the country. A patriot will be happy if there are many nationalities living in his Fatherland, whose keynote ought to be variety, not uniformity. The nationalist is hostile toward all those who do not ethnically conform.”

    Erik von Kuehnelt-Leddihn
  • BlackRose
    #578
    Nem tartom értelmetlennek és haszontalannak, hiszen jómagam is "amatőr csillagász" voltam iskolás koromban és a dinoszauruszok, ősemberek stb. mind a mai napig is érdekelnek. De ez mind csak egy szórakoztató mese, amelyben sok érdekes dolog található meg, és ezekről a dolgokról gondolkodni mindenféleképen tornáztatja az ember agyát. De az egész csak egy szép mese, és függetlenül, hogy igaz vagy sem, nem nagyon fontos a mai világban és életben.
  • droidka
    #577
    És ez olyan FELFOGHATATLAN dolgokhoz, felfoghatatlan messzeségbe vezet!!!
  • droidka
    #576
    Még akkor is, hogyha az, amiket elértek, az nyilván nem a mi érdemünk!
  • droidka
    #575
    Az ezekkel való foglakozás olyan, mint amikor az ősállatokkal és vagy a csillagászattal való foglalkozást is egyesek teljesen feleslegesnek, értelmetlennek és haszontalannak tartják, mondván, hogy azok olyan elérhetetlen és teljesen távoli és ezért felesleges dolgok...

    Röviden sajnos nem tudom összefoglalni a dolgokat, mert még én is csak az elején vagyok a megismerésnek, ezért csak keveset tudok. De azt viszont már biztosan tudom, hogy vannak olyanok, akik nagyon, nagyon sokat tudnak, de szándékosan elhallgatják ezeket... Itt főleg a katolikus egyházra, a Vatikánra gondolok... Ezek mindent tudnak a magyarság ősiségéről!!! És mindent eltitkolnak!.. A levéltáraikban vajon mennyi minden feljegyzés lehet?

    Amit már korábban is említettem, hogy a krónkáink azzal kezdődnek, hogy mi vagyunk azok, akik Szkítiából kijöttek… Hérodotosz azzal kezdi a szkítákról (ez a görögösített forma, magyarul szittya), hogy Görögországban azon vitatkoztak, hogy melyik a régebbi nép: a szkíták vagy az egyiptomiak…
  • droidka
    #574
    Alakul ez a rétestészta! :DDD Mintha egy kicsit kezdenéd már kapiskálni, hogy itt nyilván nem önmagára büszke az ember, hanem a Józsi bácsikra!... Pont azért, amiket elértek! Nem hittem volna, hogy ideáig eljutunk a párbeszédben! :D

    Jó sokat téptem a számat és koptattam a billentyűzetet, azt hittem, hogy esetedben teljesen felesleges lesz, de úgy tűnik, mégis volt talán egy kis értelme. Ez nagyon ritka! :DDD
  • droidka
    #573
    572#-es hsz.-em nem oda akart menni, hanem kukacosnak.
  • droidka
    #572
    Kukacosnak: részemről nincs harag irányodba. Elszakadt nálad a cérna, mindenkivel előfordul.
  • BlackRose
    #571
    Inkább azt akartam mondani, hogy pl. az, hogy valaki magyarnak vagy angolnak, vagy németnek születik az gyakorlatilag egy genetikai véletlenség eredménye, kb. olyan mint, hogy én 195cm magas vagyok a szomszéd meg csak 175cm, most egy kicsit bolondságnak tartanám ha büszke lennék azért mert magas vagyok. Az viszont, hogy pl. a Józsi bácsi aranyérmet nyert az olimpián, arra Józsi bácsi büszke lehet, mert nem egy véletlenség eredménye, hanem kemény munka kellett hozzá, még akkor is ha nem csak az ő munkája, hanem az a sok különböző feltétel is kellett amit esetleg több millió ember munkájából származik. Szóval akkor elméletileg ez a több millió ember is büszke lehet Józsira, de gyakorlatilag érezni kell a különbséget, hogy az igazán büszke itt csak Józsi lehet. A többi millió pedig inkább boldog, mint büszke.
  • BlackRose
    #570
    Egy picit rosszul fejeztem ki magam, ugyanis nem azt akartam mondani, hogy nem szabad büszkének lenni azokra a dolgokra, amelyekhez tartozol, és amelyek részét képezik az életednek, hanem inkább azt akartam mondani, hogy nem szabad túlságosan büszkének lenni ezekre a dolgokra, nem szabad központi helyet adni ennek a büszkeségnek. Más szavakkal egy egészséges mérsékelt büszkeség szükséges, de ha túlzásba viszik (és sok ember éppen ezt teszi) akkor már inkább kontra produktív és egy érzelmeket fejére fordító gyakorlat. A saját eredményeinkre viszont jóval büszkébbnek szabad lenni, de azt sem szabad túlzásba vinni.
  • BlackRose
    #569
    Most már leírtad, hogy mit nem hiszel el (pl. a halász, vadász ősöket). Én egy kicsit másik mesét tudok, amelyet elsősorban, mint már említettem “A magyar nemzet története” (Szilágyi Sándor) és több másik könyvből hoztam össze. Nem emlékszek, hogy finnekről olvastam volna, csak esetleg azt, hogy a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik a nyelvünk és, hogy az őseink nomád, törzsekben élő emberek voltak.

    Na, most, hogy ez igaz-e vagy nem, azt nem tudom és szinte 100% biztos vagyok benne, hogy nem is lehet megtudni, hiszen a tegnap történt dolgokról is 10 forrás 11 féle képen tanúskodik, pedig ez most van a jelenben, a múltat mindég inkább hipotézisként kell kezelni, mint valami 100% valóságként. Ugyanakkor akárhogy is volt, nem hiszem, hogy ennek valami komoly befolyása lenne az öntudatomra, képességeimre, társadalmi ügyességemre, társadalmi kapcsolataimra, technikai ügyességemre, életszínvonalamra, és arra sem, hogy jelenleg hol vagyok és hová megyek a jövőben (nem csak földrajzi, hanem filozófiai, társadalmi, gazdasági stb. szempontból is).

    De most ez nem is fontos, mivel leírtad, hogy mit nem hiszel el, akkor legyél szíves, ha nem esik nehezedre, néhány mondatban írd le azt, amit elhiszel, vagyis meséld el nekem a gyökerekről szóló történetet, a lehető legrövidebben.
  • droidka
    #568
    Nem vagy büszke egy magadnál nagyobb halmazra? A családodra, a testvéreidre?! Egy még nagyobb halmazra? A Nemzetedre?! A Hazádra?! Egy még nagyobb halmazra? AZ EMBERISÉGERE?! HOGY E.M.B.E.R. VAGY, HOGY TÖBB VAGY AZ ÁLLATOKNÁL (mert szerintem Te személyesen tényleg több vagy), hogy több vagy a majmoknál! Erre nem vagy büszke? Vagy azt mondod, hogy ezekre a többi ember nem lehet büszke? HA ezt mondod, AKKOR MIÉRT?
  • droidka
    #567
    B.R. mondta:

    ,,Ami viszont az önbecsülést illeti, én nem azért becsülöm magamat, mert magyar vagyok és sírnák, ha pl. Newton-t azért becsülnék, mert angol volt, vagy Gausst, azért mert német volt. Ezért nem is tudom elképzelni azt, hogy valaki pl. büszke, azért mert magyar vagy angol, vagy német. Legyél boldog, mert magyar vagy, az OK, de büszke csak azért lehetsz, ami a saját erőfeszítéseid eredménye és csakis akkor becsülheted meg magad, ha van valami, amire büszke lehetsz. Ehhez nincs szükség gyökérre, de a gyökér egyébként mindég megvan, ha tudsz róla, ha nem. Az önbecsülést ki kell érdemelni, azok nem becsülik magukat, akiknek nincs miért. És ezt nem lehet és nem szabad a múltban a gyökerekben keresni, mert ott nem találhatjuk meg, esetleg csak illúziót találhatunk, amely még véletlenül sem hozhat biztos és stabil jövőt."

    -Lekopogom, hogy Newton zsidó volt. Miért ne lehetnének büszkék a zsidók rá? Pont hogy akkor ítélném el őket, ha kicsit sem lennék büszkék a saját fajtájuk nagyjaira!… De ugyanilyen alapon mi miért ne lehetnénk büszkék a saját nagyjainkra???

    ,,de büszke csak azért lehetsz, ami a saját erőfeszítéseid eredménye és csakis akkor becsülheted meg magad, ha van valami, amire büszke lehetsz.”

    -Ez igaz, de kicsit összekevered a fogalmakat. Ami szerintem valószínűleg abból fakadhat, úgy tűnik, hogy nincs semmilyen nemzettudatod…

    Szerintem a gyökértelenség érzése(amiről én beszéltem) és az önbecsülés fogalma(amit fentebb említettél) még ha van is valami közük egymáshoz, de azért talán mégsem teljesen ugyanaz a kettő 100%-ig...

    Bár nehéz ezt megfogalmazni... De talán akkor vagyok a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, hogy ilyenkor a nemzetemre vagyok büszke és nem elsősorban önmagamra!... Azt mondod, hogy CSAK boldog lehetek, amiért magyar vagyok, de büszke már nem lehetek a saját nemzetemre??? Itt nem arról van szó, hogy magamnak akarnám kisajátítani a büszkeséget, HANEM A NEMZETEMNEK!!! Az BŰN??? MIÉRT??? Te nem vagy büszke a nemzetedre??? HA nem, AKKOR MIÉRT???

    ,,de a gyökér egyébként mindég megvan, ha tudsz róla, ha nem."

    -Ez azért önmagában nem igaz, legalábbis olyan értelemben, mert hogyha nem tudsz róla, akkor nem ér semmit. Bár ha neked nem számít semmit, akkor amúgy is mindegy...

    ,,a magyar nemzetet sem érzem gyökértelennek.”

    -Akkor ez azt jelenti, hogy elhiszed azt, hogy halászó, vadászó, gyűjtögető, barbár finnek voltak az őseink? (És a többi ehhez hasonló gyalázkodást, marhaságot, amit állandóan összehazudnak nekünk eleinkről ,,valakik”…)

    ,,Mi minden kell, hogy teljesüljön és lehetőleg hogyan, hogy te ne legyél gyökértelen, vagy ha a magyar nemzetet érzed gyökértelennek, akkor mi minden kell, hogy teljesüljön, és lehetőleg hogyan, hogy meglegyen az általatok annyira keresett és megkívánt gyökér?”

    -AZ IGAZSÁG!!! AZ IGAZSÁG!!! CSAK ENNYI és nem több!
  • droidka
    #566
    pistike körül sok minden bűzlik, nem csak ez...
  • BlackRose
    #565
    Szent István első magyar király a királyok
    tízparancsolatáról Szent Imre herceghez.

    HATODIK PARANCSOLAT.
    A külföldiek befogadásáról és a telepesek ellátásáról.[8]

    A telepes és jövevény férfiak haszna oly nagy, hogy a királyi méltóságban méltán bírhatja a hatodik helyet.[9]

    1. §. Honnan gyarapodott kezdetben a római birodalom és honnan voltak fenségesek és dicsők a római királyok, ha nem onnan, hogy sok nemes és bölcs sereglett oda különféle tájakról a Róma mind a mai napig szolgaságban lenne, ha Aeneas ivadéka szabaddá nem tette volna.[10]

    2. §. A telepesek különböző országokból jönnek, tehát különböző nyelvet és szokásokat, különféle tudományt és fegyvereket hoznak magukkal, melyek mind a királyi udvart díszítik és teszik naggyá, egyben elrettentik némely idegenek arcátlanságát.

    3. §. Egynyelvű és egyszokású királyság[11] gyönge és törékeny.

    4. §. Tehát parancsolom neked, fiam, hogy jó akarattal lásd el és tisztességesen tartsd őket, hogy szívesebben nálad éljenek, mint másutt lakjanak. Ha ugyanis te azt, amit én építettem, lerombolni, vagy amit összegyűjtöttem, szétszórni törekednél, királyságod kétségtelenül a legnagyobb kárt szenvedné. Hogy ez ne történjék, mindennap növeld királyságodat, hogy koronádat mindenki felségesnek tartsa.
  • BlackRose
    #564
    Most te vagy ekkora látnok, vagy véletlenül belefutottál valami nagy prófétába? Tudod a jövendőmondás soha sem igazán értelmes dolog, de az ember szüksége, hogy valahogy elképzelje a jövőt (ezt én is rendszeresen teszem és megtalálhatod a hozzászólásaimban is), de akkor lesz igazán értelmetlen dolog, amikor valaki a részletekbe megy bele.

    Mi lesz 20 év múlva? Senki sem tudja. Az EU egy bonyolult felépítés, amely eddig fokozatosan fejlődött és nagy a valószínűsége, hogy tovább is ez lesz az eset, de nem biztos, mert még mindég egy viszonylag törékeny struktúra. Egy biztos, vagy változni fog, vagy ha nem akkor bajba kerül… de az, hogy 20 év múlva mi lesz az egy értelmetlen kijelentés. Szerintem egy még nagyobb integráció lesz, valószínűleg először az EU és Észak-Amerika integrálódik egy gazdasági majd ezt követően pénzügyi és politikai unióba, de ez nem 20 év múlva lesz, lehet, hogy 50, lehet, hogy 150 vagy még ennél is több.

    Az biztos, hogy a globalizáció előszeleit láttuk még csak, az, hogy milyen szelekkel, viharokkal jön, és mikor még nem lehet előrelátni, hiszen olyan dolgokról van szó, amelyekről semmilyen gyakorlati tapasztalatunk sincs, csak egyfajta “a priori” logika alapján tudunk következtetni (részletek nélkül). Persze vannak, akik szeretnek nagyokat mondani még akkor is, ha gyakorlatilag semmi alapjuk nincs, hogy egy lehetséges világot képzeljenek el, és éppen ezek mennek bele a részletekbe.
  • Tetsuo
    #563
    20 even belul az EU megszunik. Magyarorszagot csupan gyarmatnak, soha sem egyenlo partnernek tekintettek a nagyobb gazdasagu orszagok.
  • BlackRose
    #562
    Igen. Csak ott más okokból bombáztak. És gyakorlatilag volt annyi európai érték még az emberekben, hogy miután demokratikus úton a választásokon váltották le a rezsimet, de az nem ismerte el a vereségét, hanem meghamisította a választás eredményeit, a végén egy nyugodt forradalommal, vérfolyás nélkül mégis hatalomváltásra került sor.
  • ManoNegra
    #561
    Igazad van, túlzó volt a szovjet hasonlat. Nem fogja érdekelni őket mit gondolsz, mit beszélsz a kocsmában, amíg a kasszakulcs Brüsszelben van. Jogról meg ne beszéljünk, mert mindig vannak egyenlőbbek. Manapság elég ha sok pénzed van, de jobb egy befolyásos barát...
  • BlackRose
    #560
    Egyébként miért gondolod, hogy európai szovjet unió? Szerintem inkább egy USA vagy Németország féle federáció. Európai szovjet unió akkor lenne, ha ezeket az intézményeket nem a törvény, hanem a politikai ideológia vezérelné. Ha mindent tehetnének a “nép nevében”, és ha a törvény gyakorlatilag nem korlátozná őket.

    Az európai politikai kultúra, fejlett jogrendszerek szerintem elég bizonyítékot jelentenek, hogy egy USA vagy Németország féle demokratikus federáció felé közeledik az EU. Ugyanakkor ez egyáltalán nem oldja meg azt, hogy a pártok a múlt intézményei, amire én gondoltam, ez egy másik probléma, ez nem a pártok, mint modern intézmények alkalmatlanságát akarja megoldani, hanem az EU közös piac működésében megjelent problémákat.
  • ManoNegra
    #559
    Ott is a NATO bombázott, vagy rosszul tévedek?
  • BlackRose
    #558
    A kisebbséget a rezsim évek óta képes volt lenyomni, megölni... amikor már erre nem volt képes akkor, ha nem is volt még meg a többség, de megvolt a trend, ami rövid időn belül megteremtette (volna) a többséget. Van egy kicsivel több tapasztalatom ezen a téren, mint neked, ugyanis a legszebb éveimet a rothadt Miloseviæ rezsim közepette veszítettem el. Ismerem a módszereket, a propagandát a megfélemlítést, a nyugatellenes dumát... szóval mindent.
  • ManoNegra
    #557
    Maradjunk annyiban hogy szerinted ez hiba, szerintem meg tudatos tervezés! ;-)
  • BlackRose
    #556
    Ez nem megoldás, ez csak a jelenleg ismert módszerek általi reakció. Jobbat még nem tudunk és a jobbat csak akkor leszünk képesek felfedezni, ha hibázunk, mert ha hiszed, ha nem az ember a hibáiból tanul, hibák nélkül nincs fejlődés.
  • BlackRose
    #555
    Nacionalizmus, kommunizmus, és minden más kollektivizmus gyakorlatilag egy és ugyanaz, csak árnyalatokban különbözik.

    Akit érdekel, a dolog egy elképesztően művelt ember szemszögéből annak ajánlom:

    Erik von Kuehnelt-Leddihn könyvét

    "Leftism Revisited, From de Sade and Marx to Hitler and Pol Pot"

    ...amelyben a szerző rámutat arra, hogy gyakorlatilag ezek mind baloldali ideológiák csak egy pillanatban elrabolták, eltérítették a jobboldalt is, ami előtte a polgári konzervativizmust és nem a nacionalista és fasiszta ideológiákat képviselte.

    Szerencsére az európai jobboldal ezután visszaszerezte a polgári konzervativizmus alapjait és megszabadult a nacionalista és fasiszta eszméktől. Sajnos azok az elemek, amelyek nem tudták ezt elfogadni azok úgynevezett “szélső jobboldalként” tovább léteznek, pedig semmi közük a konzervatív világnézethez, egyszerűen nacionalisták, rasszisták és nem utolsó sorban fasiszták.
  • ManoNegra
    #554
    Egy dolog azért biztos, hogy az, ami ezt felváltja az nem Magyarországon vagy valami hasonló közepesen fejlett és relatív instabil országban fog létrejönni és kifejlődni, hanem inkább ott kell keresni az előjeleket ahol a lehető legfejlettebb állam és jogrendszer létezik, ami főleg a skandináv-germán-angolszáz országokban található.

    Ó kérlek, erre már megvan a megoldás.

    http://www.piacesprofit.hu/gazdasag/vilaggazdasag/komoly_gondban_az_eu.html

    A mostani helyzetet jó alkalomnak nevezve a lehetséges intézkedések közt említette, hogy az EU létrehozhatna nagyobb közös központi költségvetést az áfabevételek vagy a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adók egy részéből, európai intézményt alakíthatna a bankok garantálására, és megháromszorozhatná mentőalapját szintén az adóbevételekből. Hosszú távon az euró megmaradása feltételének mondta a politikai uniót az EU-ban. A hiányosságok közé sorolta, hogy az euróövezetnek van ugyan közös központi bankja, de nincs sem központi kincstára-pénzügyirányítása - végeredményben pénzügyminisztériuma -, sem költségvetési politikája. Az euró a különbségek mélyülését okozta ott, ahol konvergenciát vártak tőle - mondta Soros, a spanyol és a német versenyképesség színvonalát összehasonlítva.

    Az európai szovjet únió
  • ManoNegra
    #553
    Konkrétan NATO támadás érte Kadhafi konvoját, úgy fogták el, majd röviddel kivégezték a felkelők... Ezzel "csöppet" túllépték hatáskörüket, csak nincs aki felelősségre vonja őket.

    Egyébként honnan tudod, hogy megvolt a többségi akarat, hogy leváltsák a rezsimet, nem csak egy felszított kissebséget segítettek hatalomra? Mert ebben a kérdésben nincs elfogulatlan forrás.
  • BlackRose
    #552
    A NATO csak segített, ha nem segített volna, akkor is megdőlt volna a rezsim, csak lehet, nem 2011-ben hanem mondjuk 3 év múlva. Amikor a többség elégtelen akkor csak idő kérdése mikor buktatják meg a rezsimet (ami attól, függ, hogy a rezsimnek mekkora a tűzerő előnye). A NATO csak gyakorlatilag korlátozta a rezsim tűzerejét és egyben erősítette a többségi ellenzék tűzerejét. De a többségi ellenzék már megvolt ahhoz a NATO-nak semmi köze nem volt, csak a tűzerő viszonyokon kellett változtatni a kritikus tömeg a többség már megvolt. Persze a nyugat abban téved, hogy azt hiszi, hogy most biztos jobb erők jönnek hatalomra, mint eddig volt, ami lehet, de nem biztos.

    Ami biztos, és amit a demokrácia, mint egyfajta „békés forradalom” vagy akár egy erőszakos forradalom szavatol az a hatalom leváltása, de nem szavatolhatja a következő hatalom színvonalát. Ezt csak a társadalom fejlettsége szavatolhatja némileg. Pl. Svájcban vagy Svédországban, vagy Angliában akármilyen politikai opció is győz, biztos lehetsz benne, hogy tovább élhetsz normális életet, hogy senki sem fogja az emberi jogaidat elvenni, hogy senki sem megy háborúba a világgal, hogy senki sem fogja életszínvonalad lefelé vinni, és ha az esetleg még megtörténik, akkor annak nem politikai, hanem gazdasági okai voltak. És a gazdaság akkor is mehet néha, lefelé ha mindenki mindent jól csinál, mert az új körülményekhez való alkalmazkodás időt vesz igénybe.
  • Tetsuo
    #551
    Az AVH-s zsidok megtorlasait meg a pincebortont elfelejted ugye ilyenkor megemliteni. ;)
    Meg azt is elfelejted emliteni, hogy a kommunizmus miatt nagysagranddel tobb ember halt meg, mint a nacizmus miatt. Minden eszme neveben visszaeltek mar, de te CSAK a nacionalizmust veszed elo. Alap.

    Hozzateve azt, hogy en es sok nemzeti erzelmu is pl. minden gyilkossagot elitelek, foleg "faji" alapon. De ezt te nem erted meg.
    Mert neked a naci es a sajat kulturajat tudatosan apolo ember ugyanaz a kategoria.
    Neked alapbol vannak tabutemak, amit a szemellenzoddel mindig kikerulsz es soha nem tekintesz ra objektiven. Aki ezt teszi, az pedig csak megtevesztett lehet. :) mikozben Te magad vagy leginkabb megtevedve.

    A butasag ott van benned. Menj ki az utcara es nyisd ki a szemed, tapasztalj!
  • BlackRose
    #550
    "A pártokrácia pedig nem működik."

    Ezzel egyetértek, azért kell, hogy a törvények uralkodjanak és nem a pártok. De az ami tényleg a probléma szíve, és ez nem csak Magyarország esetében, hanem az egész világon, az, hogy a pártok a második hullám (ipari társadalom)"intézményei" és egyáltalán nem alkalmasak a harmadik hullám (információs társadalom) politikai életéhez. Ezt már néhányan kezdik felfogni (főleg azért mert pl. Alvin Toffler is rámutatott), de a jövőt nem látjuk, és nem tudjuk még elképzelni, hogy mi fogja őket és hogyan felváltani, pontosan úgy, mint ahogy 500 évvel ezelőtt senki sem tudta elképzelni a politikai pártokat.

    Egy dolog azért biztos, hogy az, ami ezt felváltja az nem Magyarországon vagy valami hasonló közepesen fejlett és relatív instabil országban fog létrejönni és kifejlődni, hanem inkább ott kell keresni az előjeleket ahol a lehető legfejlettebb állam és jogrendszer létezik, ami főleg a skandináv-germán-angolszáz országokban található.
  • kukacos
    #549
    Én legfeljebb a butaságot és az aljasságot gyűlölöm, nem személyeket vagy csoportokat. Aki ilyesmit beszél, azt próbálom keményen kiosztani, hogy vegye észre magát. Szerintem Tetsuo csak buta, így inkább nevelendő, mint elzárandó: nem érti a világot, de azt hiszi, hogy érti. Telebeszélték a fejét lilasággal, ő meg felült neki. Ezért önmagában nem hibás, el is nézném neki. De azt, hogy másokat is mérgezni kezdjen, az ellen küzdeni kell.

    Én soha, senkit sem fogok meglincselni. De a Tetsuo-félék különböző variánsai bizony ott voltak, amikor '44-ben Grün bácsit, a boltost felhúzták a lámpavasra, pusztán azért, mert zsidó volt. Ellentétben velem, ő a "zsidókat" utálja egyben, nem mondjuk a korrupciót vagy a lopást. És abba bizony beletartozik például sok jó barátom, akiket évek óta ismerek, végtelenül kedvesek és értelmesek, keményen dolgozva próbálják fenntartani a családjukat. És bizony félnek, amikor a Tetsuo-félék kinyitják a szájukat, és a zsidókról beszélnek.

    Az internet amúgy liberális: ha idejön a pofonokért, ne csodálkozzon, hogy kap. Mehetne a kurucra is, ott egymást nyalogatják.
  • ManoNegra
    #548
    Líbiában még midig Kadhafi uralkodna, ha a NATO nem vadássza le. Hogy most elégedetlenek voltak vele, diktátor volt-e lényegtelen. Az ENSZ arra adott felhatalmazást a NATO-nak, hogy a civileket védje, és légtérzárra. Ennyi és nem több!

    A pártokrácia pedig nem működik. Nálunk nem, ez világos.
  • Tetsuo
    #547
    Magyarorszag a magyaroke, Svajc a svajciake, Japan a japanoke stb.
    Mindenki mas, aki ott tartozkodik, az maximum vendeg, amig jol viselkedik.

    Kulturak koze nem rakhatunk automatikusan egyenlosegjelet. Ahogy egy primitiv emberevo kulturat nem tekinthetunk egyenrangunak a mai vagy ezerevvel ezelotti magyar kulturaval, ugy masokat is vizsgalni kell, hol helyezkednek el.
    A szlovakok kecskepasztorsagat vagy a ciganysag "sajatossagait" minden tisztelet mellett egyszeruen NEM lehet integralni konfliktusok nelkul pl. a magyar kulturaval. Az integracio nem lehet cel, mert abbol minden nemzet csak a karat latja. Emiatt vannak konfliktusok szerte Europaban es emiatt erosodik a jobboldal.

    Voltak es talan vannak intelligenciatesztek nemzeti, genetikai alapon, amik inkabb alltak kozelebb Hitler (tiltott) elmeletehez, mint a ma hirdetett (es kotelezo) nemzeti egyenloseghez.

    Nem veletlenul, nem lehet vizsgalni bizonyos tortenelmi esemenyeket a nagy "demokraciaban".

    A visszafogott fogalmazas, az elhallgatas nagyobb kart okoz kesobb, mint amilyen konfliktust esetleg okozhatott volna az elejen.

    Mielott felreertes lenne: Minden ember egyenlo joggal kell, hogy rendelkezzen szuletesekor, de a kulonbozo kulturak kovetoi nem.
    Aki rombolja a sajat tarsadalmi rendszeret, legyen barmely meghato kisebbseg tagja, devians es elitelendo.

    Egy "egyszeru" asztalos valoszinuleg nem ert a koltsegveteshez vagy a hosszutavu kulkapcsolatokhoz igy nem is lehet beleszolasi joga.
    Ha az emberek szavazassal dontenék el az adozast, akkor valoszinuleg senki nem fizetne adot es kaosz lenne. Ugyanigy van minden kerdes eseten.
    A negy (v 5) evre valasztott kepviselok pedig nem tervezhetnek hosszutavra, mert a sajat joletuket "kell" megteremteni a ciklus alatt. Egy kormany sem tud normalis terveket vegrehajtani ilyen rovidtavon.






  • BlackRose
    #546
    A demokrácia annyira túlterhelt, szó, hogy ha nem adunk mellé magyarázatot, akkor gyakorlatilag nem jelent semmit. MI is a demokrácia a szó modern értelmében? Mit is jelent a demokrácia a mai nyugati világban (és Magyarországot is ide sorolom). Először is, ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor nem direkt demokrácia, van hanem képviseleti demokrácia. A képviseleti demokrácia egy olyan rendszer, módszer, mechanizmus, amelyben mandátumot adunk valakinek egy meghatározott időre, hogy intézze a közös ügyeket, úgy, hogy mi is részt vehetünk a folyamatban, de csak egy sokkal alacsonyabb szinten (általában, mint közvélemény, aktivista stb.). Ha nem leszünk megelégedve az eredménnyel akkor a következő választáson másnak adunk mandátumot. Tehát gyakorlatilag a demokrácia egy módszer, amelyikkel a hatalmat törvényes, békés módon le tudjuk váltani, ha nem, vagyunk vele megelégedve. Ha nincs, demokrácia akkor marad a puska, vasvilla stb. mint annyiszor volt a történelem során amikor nem volt demokrácia és most is úgy van ott ahol nincs demokrácia (pl. jelenleg Líbia stb.).

    Az, hogy miből választhatunk, az nem a demokráciától függ, az az ország társadalmi fejlettségétől, intelligenciájától, műveltségétől stb. függ. És egy fejlett országban nem is nagyon számit, hogy ki van hatalmon, hanem inkább az, hogy aki hatalmon van mit tehet. Ha egy állam intézményei primitívek, jogrendszere alulfejlett stb. (mint pl. Magyarország esetében is) akkor az aki hatalmon van, tényleg hatalmon van, gyakorlatilag azt csinál amit akar, főleg ha pl. kétharmados többsége van. Egy Svédországban, Angliában, USA-ban ez lehetetlenség, ott az egymással teljesen ellentétes politikai opciók is csak nagyon kis lépésekben tudják lényegesen változtatni a dolgokat, és ez így jó mert akkor stabil az ország, az állam, kevesebbet lehet hibázni és a hibáknak sokkal kisebb a súlya. A magyar ember ezt kell felfogja, hogy egyszer és mindenkorra megértse, hogy ne a politikusokban hanem a törvényekben és jogszabályokban lássa a megoldást és ez csak úgy lehetséges ha ezek magas fejlettségi fokon vannak és nem lehet őket könnyen és fejetlenül sem elfogadni sem megsérteni. Nem abban van a baj, hogy ki van hatalmon, hanem, hogy aki hatalmon van az gyakorlatilag megállíthatatlan.

    Aki élt egy keveset pl. Angliában vagy a skandináv országokban vagy akárhol nyugaton az tudja, miről beszélek. Messze, attól, hogy ott tökéletes a dolog, de ott a demokrácia egy jól működő rendszer, amely igen is leváltja a politikai opciókat, amikor arra szükség van de ugyanakkor akármelyik politikai opció is győz, biztosak lehetnek benne, hogy a hajó megy tovább, nem fordul fel, nem fordul vissza csak egy nagyon picit és nagyon lassan korrigálja az irányát. És a fejlődéshez, a stabil és normális élethez erre van szükség.

    Magyarországon az emberek kísérleti nyulak, a különböző politikai opciók, hatalomvágyú emberecskék azt csinálnak velük, amit csak akarnak amikor hatalomra kerülnek. Ez nem a demokrácia hibája, ez inkább annak a következménye, hogy a 20. Század nagyobb részében nem volt demokrácia, és az emberek nem szokták meg a felelősségteljes politikát, az állam intézményei nem tudtak fejlődni és a jogrendszer a törvény a jogszabályok és azoknak végrehajtása egy primitív szinten maradt, amely a mai bonyolult társadalomban egyszerűen alkalmatlan a társadalom fejlődését biztosítani.
  • Tetsuo
    #545
    Hogy ki a liberalis, azt nem en dontom el, hanem az a csurhe vallja magarol, aki tuntetett Dorner es Kepiro ellen es a buzik vonaglasa meg a marihuana mellett. Ok magukat tekintik liberalisnak, itt Ángliaban is van egy magyar kollegam, aki ott volt szinte minden tuntetesen, atom fanatikus, egykent a sok hasonlo zombi kozul.
    Index forumokon es Facebookon is liberalisnak valljak magukat, amivel en nem vitatkozom. Ha valahol keverednek a fogalmak, akkor pont a libsik koreben, en csupan probalok egy nyelvet beszelni veluk.
    Teged sem nevezlek libsinek, annak ellenere, hogy erosen (logika es) nemzeti-ellenes vagy sot alapbol ordogtol valonak velsz mindent, aminek koze van a nemzethez, legalabbis ezidaig igy irtad a hozzaszolasaid, amellett, hogy szemelyeskedsz es mellebeszelsz.

    /A megkozelitoleg 300 csalad uralmat nem a fenti cikkbol vettem termeszetesen. A cikkben emlitett elemzes nem vizsgalt csaladokat, szarmazast.
  • xrt
    #544
    "De mindegy is, menthetetlennek tűnsz. Van ez a típus, gyűlölet nélkül nem képes létezni, az definiálja a világnézetét, akkor nyugszik meg rövid időre, ha valakit sikerült meglincselnie."

    Haha! Ne magadból indulj ki.
  • ManoNegra
    #543
    Kemény...