Ahti Lappi aki a Finn légvédelem fő beszerzője volt, írt egy jó kis összefoglaló könyvet "ilmatorjuntaohjukset suomen puolustuksessa"

Finnország hozzánk képest gazdag ország, gyakrabban viszont kevesebb komplexumot szereztek be az elmúlt 50 évben.
A finnek egyenes emberek, és Lappi kertelés nélkül írja meg véleményét a rendszerek előnyeiről/hátrányairól.

ItOhj-62

A Párizsi békeszerződés (1947) eltiltotta Finnországot rakéták rendszeresítésétől, a légvédelmet jó kis 88mm-es 88mm Rheinmetall-Borsig ágyúk képviselték.
Mivel az amcsi/brit felderítők rendszeresen "használták" a Finn légteret Leningrád felé így a '60-as évek elején a Szovjetek elkezdték győzködni a Finneket a korszerű légvédelem beszerzésére.
22db MiG-21F (74-es típus) vadászgépet 2db MiG-21U (66-os típus) gyakorlót, és 3db SzA-75M Dvina (SA-2B) komplexumot ajánlottak fel.
A MiG-21 gépek 4,7 billió Márkába, mai értéken 89 millió Euróba kerültek összesen (3,7 millió darabonként), míg a 3 Dvina osztályért 4,6 billió Márkát (87 millió Eurót) kértek a Szovjetek.

Mivel amcsik és a britek jobban féltek a légvédelmi rakétáktól mint a MiG-ektől, így csak azzal a feltétellel járultak hozzá a Párizsi békeszerződés semmissé tekintéséhez, ha a komplexumokat tőlük veszik meg.
A Finnek nem akartak 3 féle komplexumot rendszeresíteni 3 országból, így a békesség kedvéért a Dvinák beszerzésétől eltekintettek.

ItOhj-78

1978-ra a bilaterális kereskedelemben felgyűlt Finn többletet Sztrela-2M (SA-7B) rendszeresítésével is egyenlítették ki, így más országok beszerzési forrásként nem jöttek szóba.

122 indítót, és 1091 rakétát szereztek be, amivel hat dandárt fegyvereztek fel.

Ebből az idők folyamán 611 rakétát lőttek el gyakorlatokon, amik 85,5%-a ért el találatot.
Célként rakéták, drónok, vagy ballonok szerepeltek, az indítások kétharmadát sorozott katonák végezték, eredményességük nem külömbözött a hivatásoséktól.

ItOhj-79

Az előbb említett bilaterális többlet terhére komolyabb komplexumok beszerzésére is lehetőség nyílt a Szovjetunióból.
Sz-75M Volhov (SA-2E), Sz-125M Pecsora (SA-3B), 2K12 KUB (SA-6B) közzül választothattak.

A Volhovot elvetették a folyékony hajtóanyagának problémái miatt, a KUB hatómagasságát nem találták elegendőnek, így a Pecsorát választották.


1979-ben 1db Sz-125M Pecsora komplexumot, 1 technikai osztályt, 12db 5V27U rakétát szereztek be.
1980-ban 2db Sz-125M Pecsora komplexumot, 98db 5V27D rakétát szereztek be.
1984-ben 14db, '86-ban 16db 5V27D rakétát szereztek be a gyakorlatokon ellőttek pótlására.
A három osztály Helsinki köré települt.

Nagyon jónak/részletesnek találták a kiképzést a SzU-ban, a kiképzők egy része megjárta Vietnámot, és a közel-keletet is.
A komplexum alaposan becsomagolva érkezett, jósok tartalék alkatrésszel.

A Finn tél közepén az egyik osztályt áttelepítették Lappföldre a sarkkörön túl, és bár a komplexum működött az áttelepítést nagyon munkaigényesnek ítélték.

1984-ben mind a három komplexumot Sz-125M1 szintre fejlesztették.

A rendszer élettartalma alatt 40 rakétát lőttek el, ebből 38 ért el találatot (95%-os találati arány).
Sorozottak, és tartalékosok is részt vettek a Lohtajai lövészeteken, ahol a Svédek rendszereseneredménytelenül próbálták zavarni az SzNR-t.
A célok drónok, vagy MiG-21-ből dobott ejtőernyős radar reflektorok voltak, amiket egyszerű volt eltalálni.

A kilencvenes években már komoly gondot okozott a csöves technikához értő kezelőket találni.

1992-ben az Oroszok befejezték a tartalék alkatrész gyártást így a komplexumokat 2000-ben kivonták a rendszerből.

ItOhj-86

1986-ban 160 indítót, és 1500 Igla-1 (SA-16) rakétát szereztek be a maradék dandárok felfegyverzésére.

Érdekes módon semmilyen képzést sem kaptak a működtetéséről.
A hűtött infra fej sokkal érzékenyebb volt a Sztrelánál, szemből is befogta a célokat.
Ellentétben a Sztrelával, nem a cél legforróbb pontját (hajtómű végét) célozta, hanem pár méterrel az elé.

Összesen 302 rakétát lőttek el gyakorlatokon, amiből 40 tévesztett célt.
A 86,7%-os találati arány ugyan csak kissé jobb mint amire a Sztrela elért, de valódi harcban a szembe támadási lehetőség sokat jelentett volna.

ItOhj-86M

Mivel a Sztrelák élettartalma maximum 17 év volt, utána a szilárd hajtóanyag elkezdett kikristályosodni, így a '90-es években a Finnek új kézi légvédelmi rakéta rendszer után néztek.
1992-ben Oroszország felajánlotta hogy a volt Szovjet adósság terhére fegyvereket szállít, így gyorsan 912db Igla (SA-18) rakétát "vásároltak".

Akkoriban egy indító 13'580 USA dollárba, míg egy rakéta 66'680 dollárba "került".
A teljes beszerzés értéke hasonló nagyságrend volt, mint 2db F/A-18-é.

Az Igla legfontosabb újdonsága a duál érzékelő volt, ami összességében kétszer érzékenyebb volt mint az Igla-1 (SA-16).
Az érzékelő a vadászgépek által kidobott infra töltetekre egyáltalán nem reagált, azokat nem fogta be.
Szintén érzéketlen volt a helikoptereken alkalmazott "lámpa" zavarókkal szemben.

Összesen 67 rakétát lőttek el gyakorlatokon, 89,5%-os találati aránnyal.

ItOhj-90

A kishatótávolságú rendszer beszerzésének tervezése a 80-as évek közepén kezdődött.
1960 óta a Helsinki-n kívüli városokat/reptereket az Sz-60 57mm-es légvédelmi ágyúval védték.

Akkoriban pont kezdtek elavulni az első generációs komplexumok, és az újak vagy fejlesztés alatt voltak, vagy nem akarták őket eladni Finnországnak (amcsik és a britek), mindenesetre szép lista állt össze a kiválasztásra.

Roland - politikai okokból német rendszert eleve nem lehetett választani.
Sztrela-10 (SA-13) túl kis hatótávolság, éjjel/rossz időben nem bevethető.
RBS-70 túl kis hatótávolság, éjjel/rossz időben nem bevethető.
Rapier Blindfire - elavult, túl kis hatótávolságú, nagyon drága
Rapier 2000 - a Finneket érdekelte volna, de az angolok nem ajánlották fel (attól féltek hogy a Finnek továbbadják az első szembe jövő GRU ügynöknek :)
Skyguard - egyáltalán nem volt mobil, és az amerikai Sparrow rakéták beszerzése nehézkesnek tűnt
ADATS - bár éjjel/rossz időben nem bevethető, és nehézkes volt az amcsi export engedélyt szerezni
Crotale NG - olcsó, és integrálható volt Finn gyártású páncélozott járműbe.

A Crotale NG nyert, 10 üteget (20 jármű) rendszeresítettek, 900 millió finn márkáért ami 240 millió Euró mai értéken.

A PSZH hordozott felderítő radart, TV kamerát, infravörös érzékelőt, FLIR-t, és 8 rakétát.
- 18km hatótávolságú frekvencia ugrásos doppler felderítő radar 20 célt tud felderíteni, és 8-at követni 18km-en belül.
- A frekvencia ugrásos mono-impulzus rendszerű célkövető radar hatótávolsága 20km.
- FLIR jó időben 15km-ig követett célt.
- Ugyan a rendszer csak egy célcsatornás a rakétája gyorsan, 10s alatt ért 8km távolságba, így elvileg egy jármű 4 célra is tüzelhetett egy percen belül.

Mivel a rendszer újnak számított, eleinte elég sok mellélövés fordult elő a lövészeteken (korábbi Szovjet rendszerekhez képest).
A gondokat rádiógyujtó módosításával orvosolták.

A kiképzés Franciaországban elképesztően lassú volt, az oktatók több órát szántak egy 15 perc alatt felfogható anyag megértésére.
(nem európai vevőkre voltak szakosodva)
Angolul az oktatók a legjobb indulattal is alig-alig beszéltek.

Három évvel a tender lezárása után 1993-ban Pável Gracsov utazott Finnországba, hogy kinyilvánítsa "a Crotale egy gagyi rendszer, és a Finneknek Orosz lérakot kellett volna venniük". A Tor (SA-15) rendszert azonban csak ekkor ajánlották fel eladásra, és ugyan lehet hogy komolyan bele is szólt volna korábban a kiválasztásba, de tűzvezető rendszere sokkal primitívebbnek tűnt a Craotale NG-nél.

A Crotale NG továbbfejlesztése (többek között nagyobb hatótávolságú rakétákat kapott) 2004-ben történt, jele ITO-90M.

ItOhj-91

A Finn haditengerészet 4db új Rauma osztályú 240 tonnás hadihajóját tervezte légvédelmi rakétával felszerelni, de a korábbi tenderhez képest jóval kevesebb volt a jelentkező.

Crotale - túl nagy és nehéz volt
RBS-70 - nem önrávezető így hajón kevéssé alkalmazható
Mistral - mivel már a Norvégok is rendszeresítették hajón, a velül való konzultáció után ezt választották.

Hajónként 6 indítót szereztek be, FLIR és TV kamerával együtt.

A Mistral 3x nehezebb volt a Sztrela/Igla-k nál, gyorsabban repült, és volt közelségi gyújtója.
Hatótávolsága viszont alig volt nagyobb mint az Igláé.
Rávezető feje 4 részből állt, és jóval érzékenyebb volt mint a korábbi Szovjet rakéták.
Közeledő vadásztrepülőt (utánégető nélkül) 4~5km-ről, míg könnyű helikoptert 3~4km-ről tudott befogni.
Az infra zavarótölteteket azok szögsebessége alapján külömböztette meg a céltól, de ebben a tekintetben gyengébb volt az Igla-nál.

ItOhj-95

1990-ben felmondták a Párizsi békeszerződést, így politikai befolyás nélkül kezdődött a Pecsora utódjának szánt rendszer kiválasztása.

93-ban lenyűgözte a Finn küldöttséget az Sz-300V (SA-12) Oroszországi bemutatója, ahol a komplexum 5 perc alatt foglalt el tüzelőállást anélkül hogy egyetlen katona elhagyta volna a járművét. Szemléletesen demonstrálták a Pecsora Lappföldi áttelepítés óta eltelt fejlődést.
A kiválasztásra sok rendszert neveztek.

- Sz-300V (SA-12) bonyolult és nagyon drága
- Sz-300PMU1 (SA-20A) drága, és sérülékeny (egyáltalán nem páncélozott)
- Patriot - drága, és sérülékeny (egyáltalán nem páncélozott)
- SAMP/T - modern, drága, és még fejlesztés alatt állt
- NASAMS - olcsó, egyszerű, de túl kicsi a hatótávolsága
- RBS-23 BAMSE - túl kicsi a hatótávolsága, és még fejlesztés alatt állt
- 9K37M BUK-M1 (SA-11) - megfelelő

A BUK kiválasztása után az Oroszok elkezdtek az üzletből kihátrálni, és a 3db BUK osztály helyett inkább 1db Sz-300PMU1 -t akartak adni a kialkudott 1 billió Finn márkáért (mai áron 170 millió Euró). A végén az Oroszok meghátráltak, de a tárgyalások nagyon nehezen haladtak.
A Szovjet időkben egy komplett osztály áraztak minden tartozékával és pótalkatrészével, most minden egyes alkatrésznek saját, gyakran ötletszerű ára volt.

A tréning is különbözött a régebben megszokottól. A kiképzők továbbra is kiválóak voltak, de az iskolai gyakorló komplexumok folyamatosan alkatrész hiányban szenvedtek.

A redszerbeállító lövészet 97-ben volt Kazahsztánban, mind a kis-magasságon érkező sugárhajtású drónt, mind a ballisztikus rakéta célt sikerült elsőre lelőni.

A BUK nagy előrelépést jelentett a Pecsorához képest.
Hatótávolsága 35km, hatómagassága maximum 22km, minimum 15m.
Célfelderítő radarja 160km-ről derített fel célokat, és menetből 5 perc alatt volt üzemkész.
Az indító jármű megállás után már 20 másodperccel tüzelhetett.
Rakéták élettartalma 25 év.

ItOhj-04

A Finn haditengerészet 4db új Hamina osztályú 250 tonnás, és 2db régebbi Hämeenmaa osztályú 1450 tonnás hadihajóját tervezte légvédelmi rakétával felszerelni, illetve a korábban rendszerbe állított Mistralt egy nagyobb hatótávolságú rendszerre cserélni.

A nyertes a függőleges indítású Dél Afrikai Umkhonto rendszer lett.
Tűzvezető rendszere 4 célra tud párhuzamosan rakétát vezetni, 10km távolságra, és maximum 8km magasságra.
Rakétája parancsközlő távirányítású, ami a végfázisban infravörös önirányításra vált át.

ItOhj-05, 05M

A '80-as évek végén a régi Bofors 40mm-es légvédelmi gépágyúk leváltására írtak ki tendert.

- Bofors 40mm BOFI
- Oerlikon 25mm Diana
- Javelin (angol Blowpipe utódja)
- Mistral-2
- RBS-70
- Stinger

Az új BOFI nagyon jól teljesített, de elképesztően drága volt. 15 millió márka ágyúnként, miközben az Igla 100'000 márka (indító+rakéta), a ZSzU-23-2 pedig csak 300'000 márka.
Az RBS-70 bonyolult a paracsközlő rávezetése legalább 100 órás szimulátoros gyakorlást igényelt.

1988-ban a tender végén maradtak a meglévő ágyúk felújításában.

A 90-es évek közepén ismét kiírták a tendert a következő feltételekkel: 5km-n túli hatótávolság, éjszakai tűzvezetési képesség, közeledő célok leküzdésének lehetősége.

Az első körben a fenti feltételek nem teljesítése miatt gyorsan kiesett:
- Igla
- Stinger
- Spyder

A második körben éles lövészeten vett részt 3 rendszer:
- ASPIC - Starstreak rakétája volt a leggyorsabb Mach3+, de a legrövidebb hatótávolságú 6km, és nem volt közelségi gyújtója.
- Mistral-2 - alig nagyobb hatótávolságú volt mint a fenti, de nem ajánlottak hozzá radart.
- ASRAD-R (RBS-70) - legnagyobb hatótávolságú 9km

Összesen 4 üteget vettek (ütegenként 2 járművel, és 2 fix indítóval).
3 üteget kapott a gyors reagálású dandár, a maradék üteg pedig Helsinkit védi.

ItOhj-05M

A HARD-3D LPI célfelderítő radar 20km felderítési távolságú, FLIR és TV kamerával kiegészítve.

2007-ben 5 újabb Ito-05M komplexumot vettek.

ItOhj-12

2004-ben a BUK kiváltását kezdték előkészíteni. Az Oroszok politikai okokból nem is lettek meghívva.
Résztvevők az első körben:

- SPYDER - még fejlesztés alatt
- EUROSAM - még fejlesztés alatt
- Patriot PAC2 - exNSzK rendszer, nagyon drága éves fenntartási költséggel (3 millió Euró per év, komplexumonként)

A második körben több nyugati rendszert is vizsgáltak...
- BAMSE
- Umkhonto ER
- EUROSAM
- Mica
- SAMP/T
- NASAMS-II

2009-re már csak két rendszer maradt talpon...

- SAMP/T (Aster rakétákkal) - nagyobb hatótávolság, nehézkes, sérülékeny rendszer
- NASAMS-II (AMRAAM rakétákkal) - olcsóbb, hálózatos

Négy NASAMS-II osztályt vásároltak 346 millió Euróért, 3 Helsinki-t védi, egy az F/A-18-asok repterét.
AN/MPQ-64 Sentinel felderítő radarjának 75km a hatótávolsága, FLIR - TV - és lézeres távolságmérővel van felszerelve amik 40km-re "látnak" jó időben.
Mivel az AMRAAM rakéta önrávezető, így tetszőleges célfelderítő állomás tetszőleges hálózatba kötött indítónak szolgáltathat indítási adatokat. Mivel a rendszer Fire-and-Forget, a célcsatornák száma gyakorlatilag megegyezik az indítható rakétákéval.
A járművek kerekesek, így terepjáró képességük rosszabb a BUK-nál, fenntartásuk viszont olcsóbb.
A komplexum legnagyobb hátulütője annak rakétájának maximális hatótávolsága 25km, és hatómagassága 10km.

ItOhj-12

2004-ben a BUK kiváltását kezdték előkészíteni. Az Oroszok politikai okokból nem is lettek meghívva.
Résztvevők az első körben:

- SPYDER - még fejlesztés alatt
- EUROSAM - még fejlesztés alatt
- Patriot PAC2 - exNSzK rendszer, nagyon drága éves fenntartási költséggel (3 millió Euró per év, komplexumonként)

A második körben több nyugati rendszert is vizsgáltak...
- BAMSE
- Umkhonto ER
- EUROSAM
- Mica
- SAMP/T
- NASAMS-II

2009-re már csak két rendszer maradt talpon...

- SAMP/T (Aster rakétákkal) - nagyobb hatótávolság, nehézkes, sérülékeny rendszer
- NASAMS-II (AMRAAM rakétákkal) - olcsóbb, hálózatos

Végül négy NASAMS-II osztályt vásároltak 346 millió Euróért, 3 Helsinki-t védi, egy az F/A-18-asok repterét.

AN/MPQ-64 Sentinel felderítő radarjának 75km a hatótávolsága, FLIR - TV - és lézeres távolságmérővel van felszerelve amik 40km-re "látnak" jó időben.

Mivel az AMRAAM rakéta önrávezető, így tetszőleges célfelderítő állomás tetszőleges hálózatba kötött indítónak szolgáltathat indítási adatokat. Mivel a rendszer Fire-and-Forget, a célcsatornák száma gyakorlatilag megegyezik az indítható rakétákéval.

A járművek kerekesek, így terepjáró képességük rosszabb a BUK-nál, fenntartásuk viszont olcsóbb.
A komplexum legnagyobb hátulütője annak rakétájának maximális hatótávolsága 25km, és hatómagassága 10km.

ItOhj-95

1990-ben felmondták a Párizsi békeszerződést, így politikai befolyás nélkül kezdődött az Sz-125M Pecsora (SA-3B) utódjának szánt rendszer kiválasztása.

93-ban lenyűgözte a Finn küldöttséget az Sz-300V (SA-12) Oroszországi bemutatója, ahol a komplexum 5 perc alatt foglalt el tüzelőállást anélkül hogy egyetlen katona elhagyta volna a járművét. Szemléletesen demonstrálták a Pecsora Lappföldi áttelepítés óta eltelt fejlődést.
A Finn tél közepén az egyik osztályt áttelepítették Lappföldre a sarkkörön túl, és bár a komplexum működött az áttelepítést nagyon munkaigényesnek ítélték.

A kiválasztásra sok rendszert neveztek.

- Sz-300V (SA-12) bonyolult és nagyon drága
- Sz-300PMU1 (SA-20A) drága, és sérülékeny (egyáltalán nem páncélozott)
- Patriot - drága, és sérülékeny (egyáltalán nem páncélozott)
- SAMP/T - modern, drága, és még fejlesztés alatt állt
- NASAMS - olcsó, egyszerű, de túl kicsi a hatótávolsága
- RBS-23 BAMSE - túl kicsi a hatótávolsága, és még fejlesztés alatt állt
- 9K37M BUK-M1 (SA-11) - megfelelő

A BUK kiválasztása után az Oroszok elkezdtek az üzletből kihátrálni, és a 3db BUK osztály helyett inkább 1db Sz-300PMU1 -t akartak adni a kialkudott 1 billió Finn márkáért (mai áron 170 millió Euró). A végén az Oroszok meghátráltak, de a tárgyalások nagyon nehezen haladtak.
A Szovjet időkben egy komplett osztály áraztak minden tartozékával és pótalkatrészével, most minden egyes alkatrésznek saját, gyakran ötletszerű ára volt.

A tréning is különbözött a régebben megszokottól. A kiképzők továbbra is kiválóak voltak, de az iskolai gyakorló komplexumok folyamatosan alkatrész hiányban szenvedtek.

A redszerbeállító lövészet 97-ben volt Kazahsztánban, mind a kis-magasságon érkező sugárhajtású drónt, mind a ballisztikus rakéta célt sikerült elsőre lelőni.

A BUK nagy előrelépést jelentett a Pecsorához képest.
Hatótávolsága 35km, hatómagassága maximum 22km, minimum 15m.
Célfelderítő radarja 160km-ről derített fel célokat, és menetből 5 perc alatt volt üzemkész.
Az indító jármű megállás után már 20 másodperccel tüzelhetett.
Rakéták élettartalma 25 év.

Látom megindult az eszmecsere a "hibrid rendszerek" irányába. Néhány gondolatot én is hozzáfűzök, csatolok néhány képet és röviden leírom az RL-2, RL-3 és RL-4 rendszerek, valamint azok "M" (modernizált) változatainak fejlesztését.

A hibrid RL-2,3,4 rendszerek fejlesztése röviddel az OAF 1999. március 24-én idított támadása előtt kezdődött. Az elképzelés egyértelmű volt: olyan hatékony rendszrek kifejlesztése, amelyekkel elektromágneses kisugárzás nélkül lehetővé válik a légi eszközök leküzdése. Így azok gyakorlatilag "láthatatlanok" a potenciális cél számára! Az eszközök egyik legnagyobb előnye tehát ez lett, a legnagyobb hátrányról majd később.

A fejlesztések teljes mértékben sajátok (értsd Szerbek) voltak. A fejlesztéseket két levegő-levegő rakétatípusra építették, mégpedig az R-60MK és az R-73E típusokra. Az első "összegyúrt" rendszerek 1999. március 27-én álltak össze (ismerős a dátum valahonnan :-))))

1. RL-2 - R-60MK levegő-levegő rakéta APU-60-4M indítósínnel a Csehszlovák
gyártmányú PRAGA V3Sz alvázra szerelve (a rakéta a szintén kíváló
PLDvK 53/59 30mm önjáró légvédelmi gépágyúpáros helyére került).
2. RL-3 - ugyanaz a felépítmény BRDM járműre telepítve (nem került rendszerbe)
3. RL-4 - R-73E levegő-levegő rakéta R-72E indítósínnel szintén a PRAGA V3Sz
"Ještěrka" alvázra telepítve.

Az összeállított rendszerek lőpróbái 1999. április 13-án kezdődtek (a háború nagyban zajlott!) a Nikinci melletti lőtéren. Célanyagnak világító 120mm aknavető lövedéket használtak. A lőtéri próbák megmutatták, hogy a rakéták kíválóak, viszont az egyik nagy probléma azok kezdeti sebessége (gyakorlatilag a 0-ról induló rakéta égésideje) volt. Ugye ezeknek a rakétáknak a hatótávolságait úgy kalkulálták, hogy a rakéta a mozgásban lévő repülőről indul és a rövid égésidejű utazófokozatuk indulásakor rendelkeznek nem kevés mozgási energiával. Valamiféle indítófokozat nélkül nem érték volna el a NATO gépek agresszió allatti átlagos repülési magasságait sem.

Ekkor jött a következő lépés a fejlesztésbe: a rakétákhoz valamiféle indítófokozatokat (buster) kellett mielőbb találni, amelyek megadják a kezdeti mozgási energiát és lehetővé teszik a kíváló "fejekkel" rendelkező rakéták maximális hatékonyságának elérését. Az R-60MK rakéta a GRAD sorozatvető rakéta indítófokozatát kapta meg és RL-2M néven rendszerbe került, a kíváló R-73E rakétákhoz az indítófokozatok (busterek) a nem irányított Sz-24 levegő-föld rakéták hajtóműveit kapták (szinte egy az egyben az Sz-24, csak a harci részt leszerelték a rakétáról) és RL-4M néven került rendszerbe rövid próbák után (az RL-4M-ell összesen 6 próbaindítást végeztek 1999. május 18-án a Nikinci lőtéren) és gyakorlatilag azonnal a harctérre kerültek. Az RL-4M 9500m magasságig és 15000m távolságig volt képes hatékony tevékenységre.

A rakéták fejei (főleg az R-73-as) már viszonylag nagy távolságokon (30-35km) érzékelték a repülőket. No és itt mutatkozott meg az eszközök nagy hátránya is, ugyanis az eszközök nem rendelkeztek semmiféle távolság mérésére alkalmas berendezéssel. Az RL-4M eszközzel a háború alatt összesen 5 indítás volt 5 rakéta felhasználásával és 2 találat elérésével.

A rendszereket közvetlenül a Nyeva osztályok szervezetébe gyúrták és jó taktikát alkalmazva (egy bizonyos felelősségi szektor kiosztással) veszélyes ellenfelek voltak. Pl. a SEAD csoportok tipikus 120o-ról, három irányból érkező csoport egyikére tevékenykedett maga a Nyeva osztály, a másik irányra az RL-4M a harmadik irányra pedig az imitátorral (IRZ) és az Sz-2-esekkel "dolgoztak".

A Nyeva-R-73 kombinációról. Nem kamu. Ezek a fejlesztések már a háború utáni időszakból vannak nem kevés harci tapasztalattal a fejlesztők háta mögött.