ItOhj-12

2004-ben a BUK kiváltását kezdték előkészíteni. Az Oroszok politikai okokból nem is lettek meghívva.
Résztvevők az első körben:

- SPYDER - még fejlesztés alatt
- EUROSAM - még fejlesztés alatt
- Patriot PAC2 - exNSzK rendszer, nagyon drága éves fenntartási költséggel (3 millió Euró per év, komplexumonként)

A második körben több nyugati rendszert is vizsgáltak...
- BAMSE
- Umkhonto ER
- EUROSAM
- Mica
- SAMP/T
- NASAMS-II

2009-re már csak két rendszer maradt talpon...

- SAMP/T (Aster rakétákkal) - nagyobb hatótávolság, nehézkes, sérülékeny rendszer
- NASAMS-II (AMRAAM rakétákkal) - olcsóbb, hálózatos

Végül négy NASAMS-II osztályt vásároltak 346 millió Euróért, 3 Helsinki-t védi, egy az F/A-18-asok repterét.

AN/MPQ-64 Sentinel felderítő radarjának 75km a hatótávolsága, FLIR - TV - és lézeres távolságmérővel van felszerelve amik 40km-re "látnak" jó időben.

Mivel az AMRAAM rakéta önrávezető, így tetszőleges célfelderítő állomás tetszőleges hálózatba kötött indítónak szolgáltathat indítási adatokat. Mivel a rendszer Fire-and-Forget, a célcsatornák száma gyakorlatilag megegyezik az indítható rakétákéval.

A járművek kerekesek, így terepjáró képességük rosszabb a BUK-nál, fenntartásuk viszont olcsóbb.
A komplexum legnagyobb hátulütője annak rakétájának maximális hatótávolsága 25km, és hatómagassága 10km.

ItOhj-95

1990-ben felmondták a Párizsi békeszerződést, így politikai befolyás nélkül kezdődött az Sz-125M Pecsora (SA-3B) utódjának szánt rendszer kiválasztása.

93-ban lenyűgözte a Finn küldöttséget az Sz-300V (SA-12) Oroszországi bemutatója, ahol a komplexum 5 perc alatt foglalt el tüzelőállást anélkül hogy egyetlen katona elhagyta volna a járművét. Szemléletesen demonstrálták a Pecsora Lappföldi áttelepítés óta eltelt fejlődést.
A Finn tél közepén az egyik osztályt áttelepítették Lappföldre a sarkkörön túl, és bár a komplexum működött az áttelepítést nagyon munkaigényesnek ítélték.

A kiválasztásra sok rendszert neveztek.

- Sz-300V (SA-12) bonyolult és nagyon drága
- Sz-300PMU1 (SA-20A) drága, és sérülékeny (egyáltalán nem páncélozott)
- Patriot - drága, és sérülékeny (egyáltalán nem páncélozott)
- SAMP/T - modern, drága, és még fejlesztés alatt állt
- NASAMS - olcsó, egyszerű, de túl kicsi a hatótávolsága
- RBS-23 BAMSE - túl kicsi a hatótávolsága, és még fejlesztés alatt állt
- 9K37M BUK-M1 (SA-11) - megfelelő

A BUK kiválasztása után az Oroszok elkezdtek az üzletből kihátrálni, és a 3db BUK osztály helyett inkább 1db Sz-300PMU1 -t akartak adni a kialkudott 1 billió Finn márkáért (mai áron 170 millió Euró). A végén az Oroszok meghátráltak, de a tárgyalások nagyon nehezen haladtak.
A Szovjet időkben egy komplett osztály áraztak minden tartozékával és pótalkatrészével, most minden egyes alkatrésznek saját, gyakran ötletszerű ára volt.

A tréning is különbözött a régebben megszokottól. A kiképzők továbbra is kiválóak voltak, de az iskolai gyakorló komplexumok folyamatosan alkatrész hiányban szenvedtek.

A redszerbeállító lövészet 97-ben volt Kazahsztánban, mind a kis-magasságon érkező sugárhajtású drónt, mind a ballisztikus rakéta célt sikerült elsőre lelőni.

A BUK nagy előrelépést jelentett a Pecsorához képest.
Hatótávolsága 35km, hatómagassága maximum 22km, minimum 15m.
Célfelderítő radarja 160km-ről derített fel célokat, és menetből 5 perc alatt volt üzemkész.
Az indító jármű megállás után már 20 másodperccel tüzelhetett.
Rakéták élettartalma 25 év.

Látom megindult az eszmecsere a "hibrid rendszerek" irányába. Néhány gondolatot én is hozzáfűzök, csatolok néhány képet és röviden leírom az RL-2, RL-3 és RL-4 rendszerek, valamint azok "M" (modernizált) változatainak fejlesztését.

A hibrid RL-2,3,4 rendszerek fejlesztése röviddel az OAF 1999. március 24-én idított támadása előtt kezdődött. Az elképzelés egyértelmű volt: olyan hatékony rendszrek kifejlesztése, amelyekkel elektromágneses kisugárzás nélkül lehetővé válik a légi eszközök leküzdése. Így azok gyakorlatilag "láthatatlanok" a potenciális cél számára! Az eszközök egyik legnagyobb előnye tehát ez lett, a legnagyobb hátrányról majd később.

A fejlesztések teljes mértékben sajátok (értsd Szerbek) voltak. A fejlesztéseket két levegő-levegő rakétatípusra építették, mégpedig az R-60MK és az R-73E típusokra. Az első "összegyúrt" rendszerek 1999. március 27-én álltak össze (ismerős a dátum valahonnan :-))))

1. RL-2 - R-60MK levegő-levegő rakéta APU-60-4M indítósínnel a Csehszlovák
gyártmányú PRAGA V3Sz alvázra szerelve (a rakéta a szintén kíváló
PLDvK 53/59 30mm önjáró légvédelmi gépágyúpáros helyére került).
2. RL-3 - ugyanaz a felépítmény BRDM járműre telepítve (nem került rendszerbe)
3. RL-4 - R-73E levegő-levegő rakéta R-72E indítósínnel szintén a PRAGA V3Sz
"Ještěrka" alvázra telepítve.

Az összeállított rendszerek lőpróbái 1999. április 13-án kezdődtek (a háború nagyban zajlott!) a Nikinci melletti lőtéren. Célanyagnak világító 120mm aknavető lövedéket használtak. A lőtéri próbák megmutatták, hogy a rakéták kíválóak, viszont az egyik nagy probléma azok kezdeti sebessége (gyakorlatilag a 0-ról induló rakéta égésideje) volt. Ugye ezeknek a rakétáknak a hatótávolságait úgy kalkulálták, hogy a rakéta a mozgásban lévő repülőről indul és a rövid égésidejű utazófokozatuk indulásakor rendelkeznek nem kevés mozgási energiával. Valamiféle indítófokozat nélkül nem érték volna el a NATO gépek agresszió allatti átlagos repülési magasságait sem.

Ekkor jött a következő lépés a fejlesztésbe: a rakétákhoz valamiféle indítófokozatokat (buster) kellett mielőbb találni, amelyek megadják a kezdeti mozgási energiát és lehetővé teszik a kíváló "fejekkel" rendelkező rakéták maximális hatékonyságának elérését. Az R-60MK rakéta a GRAD sorozatvető rakéta indítófokozatát kapta meg és RL-2M néven rendszerbe került, a kíváló R-73E rakétákhoz az indítófokozatok (busterek) a nem irányított Sz-24 levegő-föld rakéták hajtóműveit kapták (szinte egy az egyben az Sz-24, csak a harci részt leszerelték a rakétáról) és RL-4M néven került rendszerbe rövid próbák után (az RL-4M-ell összesen 6 próbaindítást végeztek 1999. május 18-án a Nikinci lőtéren) és gyakorlatilag azonnal a harctérre kerültek. Az RL-4M 9500m magasságig és 15000m távolságig volt képes hatékony tevékenységre.

A rakéták fejei (főleg az R-73-as) már viszonylag nagy távolságokon (30-35km) érzékelték a repülőket. No és itt mutatkozott meg az eszközök nagy hátránya is, ugyanis az eszközök nem rendelkeztek semmiféle távolság mérésére alkalmas berendezéssel. Az RL-4M eszközzel a háború alatt összesen 5 indítás volt 5 rakéta felhasználásával és 2 találat elérésével.

A rendszereket közvetlenül a Nyeva osztályok szervezetébe gyúrták és jó taktikát alkalmazva (egy bizonyos felelősségi szektor kiosztással) veszélyes ellenfelek voltak. Pl. a SEAD csoportok tipikus 120o-ról, három irányból érkező csoport egyikére tevékenykedett maga a Nyeva osztály, a másik irányra az RL-4M a harmadik irányra pedig az imitátorral (IRZ) és az Sz-2-esekkel "dolgoztak".

A Nyeva-R-73 kombinációról. Nem kamu. Ezek a fejlesztések már a háború utáni időszakból vannak nem kevés harci tapasztalattal a fejlesztők háta mögött.