-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#75524
Korábban volt róla szó, de csak most futottam bele Neva_07 kolléga hozzászólását....
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Látom megindult az eszmecsere a "hibrid rendszerek" irányába. Néhány gondolatot én is hozzáfűzök, csatolok néhány képet és röviden leírom az RL-2, RL-3 és RL-4 rendszerek, valamint azok "M" (modernizált) változatainak fejlesztését.
A hibrid RL-2,3,4 rendszerek fejlesztése röviddel az OAF 1999. március 24-én idított támadása előtt kezdődött. Az elképzelés egyértelmű volt: olyan hatékony rendszrek kifejlesztése, amelyekkel elektromágneses kisugárzás nélkül lehetővé válik a légi eszközök leküzdése. Így azok gyakorlatilag "láthatatlanok" a potenciális cél számára! Az eszközök egyik legnagyobb előnye tehát ez lett, a legnagyobb hátrányról majd később.
A fejlesztések teljes mértékben sajátok (értsd Szerbek) voltak. A fejlesztéseket két levegő-levegő rakétatípusra építették, mégpedig az R-60MK és az R-73E típusokra. Az első "összegyúrt" rendszerek 1999. március 27-én álltak össze (ismerős a dátum valahonnan :-))))
1. RL-2 - R-60MK levegő-levegő rakéta APU-60-4M indítósínnel a Csehszlovák
gyártmányú PRAGA V3Sz alvázra szerelve (a rakéta a szintén kíváló
PLDvK 53/59 30mm önjáró légvédelmi gépágyúpáros helyére került).
2. RL-3 - ugyanaz a felépítmény BRDM járműre telepítve (nem került rendszerbe)
3. RL-4 - R-73E levegő-levegő rakéta R-72E indítósínnel szintén a PRAGA V3Sz
"Ještěrka" alvázra telepítve.
Az összeállított rendszerek lőpróbái 1999. április 13-án kezdődtek (a háború nagyban zajlott!) a Nikinci melletti lőtéren. Célanyagnak világító 120mm aknavető lövedéket használtak. A lőtéri próbák megmutatták, hogy a rakéták kíválóak, viszont az egyik nagy probléma azok kezdeti sebessége (gyakorlatilag a 0-ról induló rakéta égésideje) volt. Ugye ezeknek a rakétáknak a hatótávolságait úgy kalkulálták, hogy a rakéta a mozgásban lévő repülőről indul és a rövid égésidejű utazófokozatuk indulásakor rendelkeznek nem kevés mozgási energiával. Valamiféle indítófokozat nélkül nem érték volna el a NATO gépek agresszió allatti átlagos repülési magasságait sem.
Ekkor jött a következő lépés a fejlesztésbe: a rakétákhoz valamiféle indítófokozatokat (buster) kellett mielőbb találni, amelyek megadják a kezdeti mozgási energiát és lehetővé teszik a kíváló "fejekkel" rendelkező rakéták maximális hatékonyságának elérését. Az R-60MK rakéta a GRAD sorozatvető rakéta indítófokozatát kapta meg és RL-2M néven rendszerbe került, a kíváló R-73E rakétákhoz az indítófokozatok (busterek) a nem irányított Sz-24 levegő-föld rakéták hajtóműveit kapták (szinte egy az egyben az Sz-24, csak a harci részt leszerelték a rakétáról) és RL-4M néven került rendszerbe rövid próbák után (az RL-4M-ell összesen 6 próbaindítást végeztek 1999. május 18-án a Nikinci lőtéren) és gyakorlatilag azonnal a harctérre kerültek. Az RL-4M 9500m magasságig és 15000m távolságig volt képes hatékony tevékenységre.
A rakéták fejei (főleg az R-73-as) már viszonylag nagy távolságokon (30-35km) érzékelték a repülőket. No és itt mutatkozott meg az eszközök nagy hátránya is, ugyanis az eszközök nem rendelkeztek semmiféle távolság mérésére alkalmas berendezéssel. Az RL-4M eszközzel a háború alatt összesen 5 indítás volt 5 rakéta felhasználásával és 2 találat elérésével.
A rendszereket közvetlenül a Nyeva osztályok szervezetébe gyúrták és jó taktikát alkalmazva (egy bizonyos felelősségi szektor kiosztással) veszélyes ellenfelek voltak. Pl. a SEAD csoportok tipikus 120o-ról, három irányból érkező csoport egyikére tevékenykedett maga a Nyeva osztály, a másik irányra az RL-4M a harmadik irányra pedig az imitátorral (IRZ) és az Sz-2-esekkel "dolgoztak".
A Nyeva-R-73 kombinációról. Nem kamu. Ezek a fejlesztések már a háború utáni időszakból vannak nem kevés harci tapasztalattal a fejlesztők háta mögött.
![]()
![]()
![]()
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2016.06.30. 11:38:38
