Napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb digitális zenei fájlformátumának nem mindennapi sikertörténete tíz esztendővel ezelőtt kezdődött. Az MP3 1995. július 14-én indult világhódító útjára.
Ezen a napon döntötték el a németországi Erlangenben lévő Fraunhofer Intézet Integrált Áramköri Részlegének munkatársai, hogy az általuk kifejlesztett audiotömörítési eljárást ".mp3" jelöléssel fogják a jövőben nyilvántartani. Az MP3 gyorsan az IS 11172-3 számú ISO szabvánnyal jelölt MPEG Audio Layer 3 audiotömörítési eljárás szinonimájává vált.
Maga a név egy belső levél alapján alakult ki. 1995. július 14-én Jürgen Zeller örömmel tájékoztathatta a kollégákat az eredményről. A levél szabad fordításban így hangzik: "Helló!
a megkérdezettek egybehangzó véleménye szerint: az ISO MPEG Audio Layer 3 eljárás rövidítése MP3. Ez azt jelenti, hogy a jövőben minden WWW-oldalnál, shareware- és demóprogramban ügyelni kell arra, hogy ne .bit fájlformátum-végződés menjen ki. Ennek oka van, higgyétek el :-)
Jürgen Zeller"
Mindez egy éveken át tartó fejlesztési folyamat lezárását jelentette. Az MPEG Audio Layer 3 fájlformátumot 1992-ben ISO szabványban rögzítették. Az intézet tájékoztatása szerint az MP3 akkoriban annyira fejlettnek számított, hogy a zeneipar gyakorlatilag nem hitt a technológia használhatóságában.
Mindenesetre az a fejlesztőket dicséri, hogy az MP3 a mai napig az egyik, ha nem a legnépszerűbb digitális zenei fájlformátum, bár egyes források szerint már veszít népszerűségéből. Az MP3-lejátszók a szórakoztató elektronikai piac egy teljesen új területévé váltak. Ezekből a készülékekből a szakemberek becslése szerint 2006-ra több mint 80 millió darabot fognak eladni világszerte.
Továbbra is csak az elvek... Ha a mellényzsebbõl ki tudtam volna fizetni a hangcuccot, akkor még nem biztos, hogy csak a zene szeretete miatt áldoztam rá... Ellenkezõleg, spóroltam rá, a zene szeretete miatt. (Mellesleg nagyrészt DIY.) Havi 1-2 lemez belefér a keretbe, de azért az kevés. (Persze csak olyat veszek meg, amit nem 1x hallgatok meg, de mégis.)
Egyébként te is végletekben gondolkodsz: vagy az 500Ft-os minifülhallgató a buszon, vagy a milliós rendszer. Itt is van a kettõ között még választék, és bõven ki tud jönni a 128k minden baja.
Hehe, épp a napokban hallgattam pár 128k-s LAME-et, és semmit sem változott a véleményem, sõt, még inkább szembesültem ezzel. (Vegyesen voltak ugyanarról a lemezekrõl 128-256k-ig, és igencsak nagy volt a különbség. 128k-n eszméletlen rossz lett a gitár, a cintányérról nem is beszélve.)
Hogy te ezt nem hallod, az egy dolog (továbbra sem értem, hogy lehet, de mindegy). Éppen az bolondítja a népet, aki maga nem hallja, és azt hiszi, akkor biztos más sem, és még hírdeti is, hogy ez teljesen jó. Más meg hallgatja lelkesen, és még ha nem is veszi tudatosan észre, lassan eltompul tõle a hallása (hogy a fül kiküszöbölje a zajt] - csakhogy ezzel együtt mást sem hall már az illetõ, csak dam-dam-ot és ciccegést, és egy idõ után ráun az egészre, mert minden az egyformaság és tartalmatlanság felé tendál. Nem a letöltés a zene vége, hanem az alacsony bitráta...
Ha van pénzed komolyabb hangcuccra, akkor van pénzed zenére is (márcsak azért is, mert zene nélkül értelmetlen zajkeltõre költeni). Persze csak ha komolyan gondolod, azt, hogy szereted a zenét és nem villogtatni kell a hangcucc...
Ja, és nem kell mindent megvenni. Kialakult értékrend szerint élõ ember fel tudja állítani a maga prioritási listáját az igényei és lehetõségei szerint. Ha nem veheted meg az összeset, akkor semmit se veszel? A két véglet közt azért van egy "arany középút".
u.i.: Hagyjuk már ezt az üvegességet. Mutass már 128-as LAME-es MP3-ban üvegességet. Ráadásul ami még túl is üvölti teszem azt az autó hangját. Túl van ez lihegve. Lehet, hogy egyszer régen, az õsi Xing encoder ilyen szar volt, de ki használ ma már ilyet? Magára valamit is adó progi LAME-et használ és szó sincs az általad hajtogatott üvegességrõl meg hasonlókról. Ne bolondítsuk már a népet, ha lehet.
Mint a mesében... Kinek van arra pénze, hogy mindent megvegyen CD-n, ami tetszik? (A jobb zenék amúgy is jóval drágábbak.) Losslessben sem tudsz mindent megszerezni, sõt, elég korlátozott a választék, inkább csak a szokványosabb mûfajok vannak (de persze amit lehet, abban szerzem). Épp ezért ha valaki nem csak magának rippel, legjobb lenne a lossless, csak ettõl sokan idegenkednek, nem is ismerik (egyelõre, meg azért az mégiscsak 2x annyi adat, mint egy 320k-s mp3 - bár ez már desktopon nem sokat számít), így még mindíg jobb, ha >=192k-san érsz el valamit, mintha 128k-n (amit inkább nem is hallgatsz hifin, mert kiabrandító), vagy csak üzletben, vagy épp ott sem.
Szerintem max. egy 500Ft-os kis fülhallgatón nem lehet hallani a 128k-s üvegességét, zajosságát, de egy normálisabb (hordozható) fejhallgatón lehet. Autóban hangszóróból is lehet (a zajt kevésbé, de az üvegességet, fémességet, süvöltést bõven). A fejemet fogom, amikor elmegy az ablak elõtt valaki feltekert hangerõvel, jellemzõen 128k-s mp3-ról nyomatva... (Néha úgy tûnik, egyenesen 96.)
Maradjunk annyiban, hogy aki szereti a zenét, az nem csak a zajkeltõ cuccra költ: nem tömörít veszteséges formátumba, horribile dictu megveszi az eredeti CD-t és nem empéhármazik. (feliratok.hu-n egyszer egy aktuális Star Trek-ömlengés kellõs közepén az egyik törzsfordító nem kevés cinizmussal megkérdezte: mi van, ennyi ST-fan és csak õ vette meg eredetiben a ST:TOS sorozatot DVD-n?)
128k bõven elég arra, hogy valaki hordozható lejátszókban meg hasonló helyeken hallgassa, teljesen felesleges a nagyobb bitráta. Nekem is >192-es zenéim vannak, de ha utazok valahova, akkor a CD-s MP3-lejátszóba lekonvertálom a számokat 128-ba, mert a különbséget úgysem hallom a kocsiban vagy a vonaton, viszont min. 50%-kal több zene fér rá.
Maradjunk annyiban, hogy akinek a minõség fontos, az nem empéhármazik. Ott a FLAC, az APE vagy amit akar.
128k-sból én még nem hallottam jót... De nem is csak az számít, amit kapásból hallasz, hanem: 256k alatti cuccot hallgatva egy idõ után rájösz (vagy nem), hogy mind sokkal egyformábban hangzik, mint eredetileg (pl. CD-rõl). Összemosódnak a különbséget, egyformává válnak a hangok... (Persze fõleg a magasok.)
(Abba már nem is merek belemenni, hogy még a 320-as sem az eredeti jelet adja vissze, így kiesik egy csomó olyan finomság, ami már tényleg csak az igazán jó rendszereken jön vissza.)
Na, higgadtabban: végülis lehet, hogy hozzád képest én "sznob" vagyok. Neked mi a "hétköznapi"? Én tényleg nem érem be 300Ft-os fülhallgatóval, amit a kis mp3 lejátszókhoz adnak, sem gagyi párezer forintos hangkártyával, 10-20 ezer forintos erõsítõvel és hangfalakkal. Lehet, hogy én jobban szeretem a zenét...?
Hát olyasmit feszegetsz, amit már észrevettem! CDEX nevû progival nyomtam az mp3-akat, de eléggé nem túl jó volt még recseggett is meg mindig írkálta ki a jitter hibákat. Most az InterVideo WinRIP-et használom ami egy teljes CD-t lenyom mp3-ba 160k-sba 5 perc alatt a CDEX meg ott kínlódott 20-30 percig! De a WinRIP ezerszer jobb hangzást produkál! és még a mély is szép meg a magas is meg ami közte van, megmarad a dinamika is! 128k-n is jó volt
256k alatt a "Joint Stereo"-s egy fokkal mindíg jobban hangzik (legalábbis kevésbé üveges, stb.), mert több bit jut az alap jelalakra, és kevesebb a sztereo különbségre. (Emiatt gyengébb a térhatás, de a mai rendszereken abból amúgy is alig jön vissza valami.) Tehát lehet, hogy az egyik Joint Stereo módú volt, a másik meg sima Stereo. (A Windowsos Tulajdonságok ablak nem tesz különbséget!)
