Hunter

Új 3D hangrendszer az MP3 úttörőitől

Az MP3 formátum egyik megalkotója olyan rendszert fejlesztett ki, ami rendkívül valósághű, háromdimenziós hangot állít elő bárkinek, aki az adott helyiségben tartózkodik.

A jelenlegi térhatású hangtechnikák csak akkor hatékonyak, ha a hallgató a hangfalak között a megfelelő helyen tartózkodik, míg akik kívül esnek ezen a ponton, azok számára a hatás kevésbé vagy egyáltalán nem észlelhető. Az új technika az úgynevezett "hullám-mező szintézis" alapelvét használja egy összetett hangillúzió létrehozására, amit bárki észlel, aki a hangszórókkal körülhatárolt térben tartózkodik. Számítógépek kalkulálják ki hogyan lépnek egy téren belül egymással kölcsönhatásba a hanghullámok, majd kisméretű hangszórók tömegét - számuk akár a négyszázat is elérheti - helyeznek el egy hatalmas tér körül, így utánozzák a kölcsönhatást.

A végeredmény megdöbbentő, mondta Herbert Buchner, a német Erlangen-Nuremberg Egyetem kutatója, aki nem érdekelt a projektben. "A hullám-mező szintézissel a hangszórókkal körbevett terület egészét szabályozhatjuk" - nyilatkozta. "Igazi 3D-s benyomást kelt. Bezárva a szemünket, úgy érezzük, képesek lennénk megérinteni, ha kinyújtanánk a kezünket."

A technikát a darmstadti Frauenhofer Média Technikai Intézet csapata fejlesztette ki, melynek tagja volt Karlheiz Brandenburg, az intézet igazgatója is, egyike azon tudósoknak, akiknek a nevéhez a forradalmi MP3 hangtechnika fűződik. Brandenburg reméli az új háromdimenziós hangrendszer hasonló áttörést fog elérni. Egy egyetemi alvállalkozó, a szintén darmstadti Iosono végzi a rendszerrel kapcsolatos marketing tevékenységet, a héten több mozgókép gyártó és szórakoztató cégnek tartanak bemutatót az Egyesült Államokban.

Az Iosono technikája azt a benyomást kelti mintha a hang közvetlenül a hallgatóság egyik tagja előtt keletkezne, illetve az is elérhető hogy egy hang azt az illúziót keltse, mintha mozgásban lenne a nézőtéren. A hangszórók mennyisége a hangtechnikával ellátandó terület nagyságától függ, a tökéletes működés érdekében minden egyes hangszóró közötti távolságot pontosan ki kell számítani. Az alkalmazott algoritmusok rendkívül összetettek. Egy 200 hangszórót magába foglaló rendszer a valósidejű működéshez szükséges számítások elvégzéséhez négy nagyteljesítményű PC-t igényel.

Bár a rendszert kezdetben csak mozik és vidámparkok számára értékesítik, a cég szóvivője, Romy Schnelle elmondta, végcéljuk egy olyan rendszer kifejlesztése, amit otthonainkban is használhatunk. "Pillanatnyilag egy házimozi rendszereket gyártó céggel közösen dolgozunk" - mondta Schnelle. "Fő célkitűzésünk az, hogy néhány éven belül piacra dobható állapotba hozzunk egy otthon is alkalmazható változatot."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ttt ttt #29
    Van vagy 15 éve amikor egy expon 4 jó minőségű hangfal + egy quadrofon technika + hanganyag demó....és az a harangzúgás igenis fentről jött.....
    Ehez képest ez nem nagy fejlődés; 8 számítógép + 400 hangszóró + erősítő hegyek + kábel 100 méterek + miegymás. Nem vitatom hogy jó, még így meghalgatás nélkül sem, meg ugye a Frauenhofer név eleve, de szerintem sem lesz elterjedt, és főleg nem otthon alkalmazható. Bár ne legyen igazam:-)
  • Tetsuo #28
    Pl a 'Sztárom a Párom' és a 'Halálosabb Iramban' c filmhez felesleges 1db hangszóró is..
  • dez #27
    Talán mert könnybb pár "szimulált" (játékprogram szerűen hozzáadott) hang alapparamétereit tárolni, mint 400 hangcsatornát.
  • xee #26
    Lehet, h en vagyok a sik hulye, de mondjuk egy moziba minek is kell h realtime szamolja a dolgot egy "szuperszamitogep"? :)
  • dez #25
    Elvileg ez a 400 hangszórós megoldás olyan hullámteret hoz létre, ami utánozza az eredetit, és "bárhonnan" hallgatható. De valójában egy sztereó rendszer is erre tesz próbálkozást. Persze eléggé jó rendszernek kell ahhoz lennie, hogy ez elég jól sikerüljön is. És vannak is ilyenek. (Ilyenkor jön ki, a legapróbb finomságokat milyen jól adja vissza a rendszer...)

    Ez a megoldás tulajdonképpen a mennyiséggel pótolja a minőséget (persze hiányosan, mert a hangminőség nem lesz jobb - mert kicsit drága mulatság lenne több száz darab igazán jó hangszóró -, csak a térhatás lesz olyan, amilyennek lennie kellene). (Valójában már a kvadrofónia és leszármazottai [4.1, stb.] is ezt teszi.)

    Mellesleg az plain&simple hazugság, amit a honlapjukon írnak, hogy nincs ma olyan rendszer, ami képes lenne egy szobát körberepülő helikoptert "térben megjeleníteni". Bármikor hallhatok ilyet 3 villamosmegállóra tőlem. Kicsit korrektebbek lennének, ha azt írnák, átlagos (olcsó) hangrendszerekkel nem megy a dolog. De így már súrolja a tudatos félrevezetés kategóriát.
  • Emmegki #24
    Az embernek két füle van, tehát aki térhangzást akar, használjon fülhallgatót.

    Mellesleg ha már 400 hangszóróra oda-vissza számol ez a rendszer, az embereknek helymeghatározó kütyüvel kell rohangálniuk a teremben, hogy tudja a gép, hol vagyunk.

    Ja, és ha a hang mondjuk 5.1-es, nem lehet utánszámítással részletesebbé tenni.

    Ennek az egésznek az eredménye: Amerikában talán épül 3 mozi ezzel a technikával. Talán kiadják a polgári, 15-20 hangszórós változatot, a sok amcsi meg megveszi, + még hozzá a több 100$-os program, meg még a helyszíni akusztikai bemérés.
  • dez #23
    Igaz, az ilyen felvétel fejhallgatóval a legjobb (vagy kimondottan ahhoz való). De ettől függetlenül, két hangfallal is lehet nagyon jó, kürülölelő térhatást biztosítani.
  • The Garrett #22
    nem kell ahhoz látnod a hangfalakat és bármilyen helységben meg lehet csinálni...
  • peteragoston #21
    csinálhatnának már vlmi jó kis virtuális valóságot...
  • bah #20
    Ez most lehet hogy hülyeség de szerintem kell hozzá valami szofver ami torzítja a hangot miközben lejátszod az általad megadott paraméterek szerint.