Gyurkity Péter

Bemutatkozott a kínai lopakodó

A nagyközönségnek is bemutatták az új vadászgépet, amely eddig vegyes visszhangot kapott.

A J-20 Csengtu típusú kínai lopakodó vadászgépről mi is többször írtunk már, utoljára például arról számoltunk be, hogy már meg is indult az először legyártott példányok leszállítása. Most egy légibemutatón is szerepelt egy páros, ami arra utal, hogy az illetékesek kellő bizalommal rendelkeznek.

A november első hete alatt megrendezett Airshow China alatt láthatott a közönség két gépet, amelyek a dél-kínai Csuhai felett húztak el, mintegy egy percen keresztül kitéve magukat a figyelő szemeknek. Itt nyilván nemcsak a repülés iránt érdeklődő civilek és a teljesen laikus látogatók, de a nyugati szaklapok munkatársai és a rivális hatalmak megfigyelői is jelen voltak, bár ez utóbbiak a típusról eddig is meglehetősen vegyes véleményeket formáltak meg. A J-20 bemutatkozása kétségkívül jelentős lépés, már csak azért is, mert Kína még a kilencvenes években jelezte, hogy saját lopakodóval szeretne előállni, az alkalmazott technológiát illetően azonban már nem ilyen egyértelmű a kép.


Egyesek ugyan a Lockheed Martin által gyártott F-22 Raptorhoz hasonlítják a fejlesztést, itt azonban más források kiemelik, hogy orosz eredetű hajtóműveket, valamint a már rég kivont amerikai lopakodóknál alkalmazott technológiákat (is) alkalmaznak, arról tehát egyelőre nincs szó, hogy belátható időn belül behozzák az amerikai féllel szembeni lemaradást, illetve hogy mindezt teljesen saját erőből valósítanák meg. A bemutatón mindenesetre a manőverezési képességeket emelték ki, a gépek többször alacsonyan húztak át az erre kijelölt terület felett, ám az élesben történő bevetés ennél jóval összetettebb feladat, ami nyilván későbbre marad.

Ahogy azt korábban is megemlítettük, a jelenleg használt orosz AL-31 hajtóművek helyett a jövőben a kínai eredetű WS-15 típust részesítik majd előnyben, amelyet AESA-radar, infravörös érzékelők, valamint a 360 fokos látómezőt biztosító kamerák egészítik ki. A fegyverzet terén már több a kínai fejlesztés, itt több különböző rakéta (a hosszabb távra tervezett PL-12, PL-15 és PL-21 mellett a rövidebb hatótávú, infravezérlésű PL-8 és PL-10 is) megjelenik, de a drónokkal való együttműködés is fontos szempont lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #5
    Nyugati repülőgépgyárak is gyártatnak bizonyos elemeket a kínaiaknál, szóval a sárkány legyártására vonatkozóan viszonylag új technológiájuk lehet.

    Egy airliner és stealth gép technológiája között "hangányi" eltérés van. Kezdbe pl.a festéssel, illesztésekkel és lemezmunka minőségét nézve.


    Szerintem viszont ők is inkább egy nagyteljesítményű vadászt képzeltek el, aminek vannak korlátozotabb lopakodó képességei, mint egy lopakodót, aminek vannak korlátozott harci képességei. A kialakítás számítógépes modellezése sem okozhatott nagy gondot, mivel azért elég sok szuperszámtógépük is van ehhez.

    Ennek a mondatnak önmagába semmi értelme, nemhogy a kínai gépet nézve, aminek nincs nex. gen. hajtóűve, hanem AL-31 leszármazottal repült. Ez kb. olyan, mint az F-35-ben F100-PW-229 lenne benne vagy még olyan sem...

    A repteljesímény a csúcsvadászokat leszámítva ma nem képviseli már számottevő részét egy gép harcászati paramétereinek. Egyes helyzetekben fontos - pl. BVR harcászat kezdeti fázisában - de ma már korántsem annyiar döntö, mint volt 30+ éve.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.11.07. 10:05:54
  • NEXUS6 #4
    Mióta megvették a Volvót és a saját ocsijaikba is szép lassan elkezdik ebépíteni, azóta pl. az EuroNCAP teszteken is kiválóan szerepelnek, megverve a legtöbb nyugati kocsit. De ez még csak a karosszéria.

    Nyugati repülőgépgyárak is gyártatnak bizonyos elemeket a kínaiaknál, szóval a sárkány legyártására vonatkozóan viszonylag új technológiájuk lehet. A J-20 sárkánya több megoldásában vissatükrözi az F-35-ön alkalmazottakat. Szerintem viszont ők is inkább egy nagyteljesítményű vadászt képzeltek el, aminek vannak korlátozotabb lopakodó képességei, mint egy lopakodót, aminek vannak korlátozott harci képességei. A kialakítás számítógépes modellezése sem okozhatott nagy gondot, mivel azért elég sok szuperszámtógépük is van ehhez.

    Csak annyit akark mondani, hogy lehet hogy gyengébb, de adott területet lefedő képesség ez is. Nem biztos, hogy 1/1 felveszi tehát a versenyt az F22-vel, de ha tudják, hogy 2-3 viszont már leszedi az amcsi gépeket, akkor annyit gyártanak, hogy a veszteséget ellensúlyozzák, illetve ráfexenek spec harceljárásokra, mert az F22-ről azért már elég sok mindent lehet tudni.

    Szerintem.
  • Ender Wiggin #3
    Pár éve a kínaiak elloptak egy csomó adatot a BAE-tól, az F-35-ről. Több amerikai forrás említi, hogy az efféle szokásos kínai hozzállás miatt erős a hasonlóság az F-35-höz (elképzelhető, hogy csak azért, mert ahogy az autók esetében, a kínai szakik lefotózták az "eredetit", aztán elnagyolva lemásolták és a végeredmény persze egy rakás szar). Persze azt senki nem tudja, hogy képes-e lopakodva repülni, mert maga a lopakodó tech, amit felhasználtak, azt már amerika elavultnak minősgítette...
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.11.06. 06:33:18
  • molnibalage83 #2
    Totálisan más a két gép kinézete... Legfeljebb egy laikus szerint hasonlóak, akik olyan marhaságokat írnak le, hogy az F-15 a MiG-25 koppintása.
  • Whysper #1
    8) kicsit sem hasonlítanak. az első szárnyakat leszámítva. 8)


    Utoljára szerkesztette: Whysper, 2016.11.03. 11:50:47