Hunter

Készülődik a ro­bot­gya­log­ság

A Robocop és a Terminátor igen régi filmes alkotásnak számítanak, lassan azonban megjelenhetnek a valóságban is a hasonló fegyvermániás robotok, sőt a New Scientist riportja szerint a legújabb szerkezetek már maguk fogják megállapítani, hogy ki a barát és ki az ellenség.

Júniusban az Egyesült Államokban biztonságos minősítést kapott a Foster-Miller cég gépfegyverrel felszerelt robotja, a Sword. A Massachusetts államban működő cég robotjai korábban is kivették részüket a harctéren, ez azonban főként a bombák hatástalanítására korlátozódott. A Foster-Miller Talonja, illetve riválisa az iRobot által gyártott PackBot könnyűsúlyú gépezetek, melyek lánctalpon közlekednek emberi irányítással.

Az új változatokat úgy alkották meg, hogy a katonák több fajta fegyverrel is tüzet nyithassanak. Az iRobot által megépített prototípus egy 20 töltényes puskával van felszerelve, amiből többféle lőszer is kilőhető, míg a Sword a Talon egy módosított változata, melyen a bombák kiiktatásához használt kart egy gépfegyverre cserélték. Így a gyártó szerint alkalmas utcai harcokra illetve terület őrzési feladatok ellátására, az irányítás pedig teljes egészében a katona kezében marad.

Az emberi irányítás mindkét cég tájékoztatójában hangsúlyos szerepet kapott, és valóban egy előre programozott "hazatérési" üzemmódot leszámítva a fentiek közül egyik robot sem üzemel automatikusan.


Hamarosan azonban újabb komplex gépek kerülnek a tervezőasztalokra, legalábbis ezt tükrözi a Pentagon által felügyelt Haditengerészeti Kutató Iroda (ONR) augusztusban kérelmezett kutatási programja, melynek tanúsága szerint egy napon a katonai robotok maguk hozhatják meg a döntéseket. Az ONR olyan mobil robotokat szeretne készíteni, ami felismeri az "együttműködésre hajlandó és nem hajlandó embereket", majd informálja működtetőjét, ha veszélyt észlel.

A rendszer lelke egy mesterséges intelligencia szoftver lenne, amit a robot "távoli fizikai behatásfigyelő" rendszere lát el adatokkal, de felszerelnék beszéd, arc és mozdulat felismerő képességekkel is. Ezek segítségével elméletileg képes lenne leszűrni azokat a veszélyeket, amit egy-egy ember jelent, állítja a Pentagon.

A szakértők tiltakoznak a tervezet ellen, van aki hevesen, van aki mérsékeltebben. Egyesek szerint etikailag nem kivitelezhető egy olyan szoftver alkalmazása, ami laboratóriumban esetleg még helytáll, ám kikerülve a világ szélsőséges környezetébe olyan információ áradatot kap, amivel nem fog tudni mit kezdeni. A vérmesebbek egyszerűen nevet­séges­nek titu­lálták a kezde­ménye­zést, a Pen­tagon tech­nológiai meg­szállott­jainak agy­réme­ként emlegetve.

Amit azonban mindannyian fenyegetőnek tartanak, az az a tény, mely szerint az ONR egyike azoknak, akik bizony nem pocsékolják el a kutatásra adott dollárokat, és ha csak idővel is, de projektjei szinte mindig elkészülnek. A felismerő szoftverek fejlődése pedig igen gyors ütemben halad, így várhatóan nem kell túl sokat várni az első prototípus megjelenésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #177
    "Öööö... és pl az oroszok totálisan szálták meg magyarországot, vagy "nem totálisan" mint most az amcsik Irakot?"

    Nézzük inkább Németországot. Megszállták az oroszok és a szövetségesek is. Tökéletes kísérlet. Valahogy a szövetséges területeken nem volt nagy panaszkodás.

    "Hát ha csak abaa gondolok bele, hogy az ország egyik fele manapság simán fegyvert fogna az amcsi megszállás ellen"

    Hozzánk nincs miért jönni. Ha olyan diktátorunk lenne, mint Szaddam volt, szerintem a döntő többség örülne az amcsiknak.

    "2. A közvetlen támadásokban meghaltak száma, olyan 30-40 000. Én hozzá venném azokat is, akik a káosz miatt az elégtelen szolgálttatások miatt haltak meg, vagy a növekvő bűnözésnek estek áldozatul. Valszeg ez simán eléri a 100 000."

    Ez így elég demagóg. Kezdjük azzal, hogy az iraki ellenállás miatt van még most is háború. Ha nem bántanák az amcsikat, ők se lőnének vissza, és az infrastruktúrát is sokkal gyorsabban állítanák helyre. ráadásul csak a vicc kedvéért, az ellenállók is jócskán ritkítják az iraki civileket, és rendőröket.
    A másik nagy gond, hogy az iraki közigazgatás egyszerűen megszűnt létezni, amikor Szaddam megbukott. Erről sem az amcsik tehetnek, ők csak a kormányt akarták lecserélni.
    Nem kenhetsz az amcsikra minden egyes halálesetet, ami az ottlétük alatt történt. Csak azokat számold, amikért egyértelműen ők felelősek.
  • NEXUS6 #176
    1.
    "De ennek ellenére nincs szó totális megszállásról."

    Öööö... és pl az oroszok totálisan szálták meg magyarországot, vagy "nem totálisan" mint most az amcsik Irakot?

    "Na, ez az a felfogás, ami miatt annyi szenvedés van arrafelé. A két vallás úgy általában nem állt harcban egymással sosem, csak a szélsőségesek kavarnak mindkét oldalon."
    Így van, amit írtam nem azért valóság mert én is úgy gondolom (valójában nem gondolom ezt), hanem mert akik harcolják így gondolják. sajnos egy háborúhoz ez pont elég.

    "Azok messze nem az ország fele voltak. Az hogy párttag valaki vagy sem semmit sem számít, mert annak kellett lennie mindenkinek, aki el akart érni valamit.
    Akiket valóban ükldöztek volna, azok elég kevesen voltak."
    Hát ha csak abaa gondolok bele, hogy az ország egyik fele manapság simán fegyvert fogna az amcsi megszállás ellen, akkor szerintem az akkor se lehetett volna másképp. Csak ugya az az érdekes, hogy most pont a másik fele fogna fegyvert, ahhoz képest mint akik akkor fogtak volna.

    2. A közvetlen támadásokban meghaltak száma, olyan 30-40 000. Én hozzá venném azokat is, akik a káosz miatt az elégtelen szolgálttatások miatt haltak meg, vagy a növekvő bűnözésnek estek áldozatul. Valszeg ez simán eléri a 100 000.

    Ezek a számok elég beszédesek: link
  • BiroAndras #175
    "1. megszállás.
    Jó duma, de ez gyak a sajtóközlemény szövege."

    Természetesen a hivatalos verzió hazugság. De ennek ellenére nincs szó totális megszállásról. Azt nem hagyná a világ többi része, de még az amcsi közvélemény sem. Nem tudom pontosan mit akarnak ott az amcsik, de a legvalószínűbb, hogy csak az olajat. És azt sem elvenni, csupán biztosítani, hogy nekik jusson amennyi kell. Nem hiszem, hogy kifogásuk lenne egy iszlám állam ellen, amíg azt nem egy diktátor vezeti (de még azt is el szokták viselni, ha jóban van velük).

    "A valóság meg az, hogy Irakban az ottani világnézettel/vallással évszázadok óta harcban álló másik valláshoz tartozó országokból érkező csapatok harcolnak folyamatosan."

    Na, ez az a felfogás, ami miatt annyi szenvedés van arrafelé. A két vallás úgy általában nem állt harcban egymással sosem, csak a szélsőségesek kavarnak mindkét oldalon. A különböző hatalmak meg jól kihasználják ezt az ellenségeskedést a saját céljaikra. Az teljesen biztos, hogy az amcsik nem vallásháborúzni mentek oda. Se a hivatalos, se a valódi ok nem ez.

    "Amúgy milyen rendet is fognak tenni, csak nem iszlám köztársaságot építenek"

    Hát, mást nemigen tudnak.

    "56-ban te nem lőttél volna az amcsikra, az ország másik fele viszont igen. Gondolod, hogy a sok párttagot/ávóst az amcsik csak megkérik, hogy a jövőben tartózkodjanak a politikai szerepvállalástól, és a közszerepléstől? Üldözték volna őket, mint most az alkaloidát!"

    Azok messze nem az ország fele voltak. Az hogy párttag valaki vagy sem semmit sem számít, mert annak kellett lennie mindenkinek, aki el akart érni valamit.
    Akiket valóban ükldöztek volna, azok elég kevesen voltak.

    "Amúgy jelenleg nincsenek itt amcsi csapatok."

    Nem tudom, hogy most vannak-e, de pár éve még voltak, az biztos.

    "2. "Fegyvertelen civil?"
    Így van!"

    Ezt nem hiszem. Van valami forrás, ami alátámasztja?
    Egyébként is arrafelé kevesen mászkálnak fegyver nélkül. Már csak ezért is érdekes ez a szám.

    "Rengeteg katona volt természetesen, de amikor a szétlőtt infrasturktúra miatt ezrek halnak meg valami fertőzéstől, amit a szennyezett vízzel kaptak el, az is a háború áldozata ám!"

    Azért ott messze nem volt nyugati színvonalú infrastruktúra.
  • JTBM #174
    A mai britt tankokba már bele van építve az a technológia, amivel a tank vezetője úgy látja a csatateret, mintha a tank tornya lenne az ő feje és minden fegyvert azonnal elér.

    Ezt kellene beletenni a robotba és a kezelők sisakjába.

    Egy meglevő technológiát adaptálni nem olyan nehéz, mint egy újat kifejleszteni.

    Ez a technológia a közeljövőben valószínűleg nem lesz ott minden háztartásban. Olcsó sem lesz, de ez nem igazán szempont a katonai kiadásoknál. Ha egy robot $100K lesz, egy sisak pedig $10K, a hadsereg nevetve kifizeti, főleg ha összehasonlítod egy F22-es árával, amit milliókban mérnek...
  • NEXUS6 #173
    "Az EMP ellen lehet védekezni."

    Persze hogy lehet, pl berakod egy vasládába és elásol mindent a támadás idejére.

    Amúgy nem csak nukleáris robbanással keletkezik EMP, sokkal olcsóbban pár 10 dollár értékű anyagból, vagy hulladékból előállítható egy ilyen fegyver.

    Az amcsik által rendszeresített változat: itt
  • NEXUS6 #172
    1. megszállás.
    Jó duma, de ez gyak a sajtóközlemény szövege. A valóság meg az, hogy Irakban az ottani világnézettel/vallással évszázadok óta harcban álló másik valláshoz tartozó országokból érkező csapatok harcolnak folyamatosan. Amúgy milyen rendet is fognak tenni, csak nem iszlám köztársaságot építenek, mert kb az felelne meg legjobban a helyiek igényének.
    56-ban te nem lőttél volna az amcsikra, az ország másik fele viszont igen. Gondolod, hogy a sok párttagot/ávóst az amcsik csak megkérik, hogy a jövőben tartózkodjanak a politikai szerepvállalástól, és a közszerepléstől? Üldözték volna őket, mint most az alkaloidát! Amúgy jelenleg nincsenek itt amcsi csapatok.

    2. "Fegyvertelen civil?"
    Így van!

    3. Vietnám
    Rengeteg katona volt természetesen, de amikor a szétlőtt infrasturktúra miatt ezrek halnak meg valami fertőzéstől, amit a szennyezett vízzel kaptak el, az is a háború áldozata ám!
  • BiroAndras #171
    "Egy EMP fegyver is viszonylag egyszerűen előállítható barkács módszerekkel és egy elektronizált szakaszt robottal mindennel együtt kicsinál."

    Az EMP ellen lehet védekezni. Az amcsik már évtizedek kísérleteznek ezzel, többek közt azért is, mert az atombombák generálják a legdurvább EMP-t (http://www.fas.org/nuke/intro/nuke/emp.htm).
  • BiroAndras #170
    "És te rálőnél arra, aki megszállja az országodat?"

    Nincs szó a hagyományos értelemben vett megszállásról. Még ha nem is ezért mentek oda, az amcsik egy diktátor uralát döntötték meg, és nem elfoglalják az országot, csupán rendet raknak.
    Ha hozzánk '56-ban jönnek be így az amcsik, hidd el nem lőttünk volna rájuk. Egyébként most is itt vannak, és még mindíg nem lövünk rájuk.

    "kb 100 000-es nagyságrendű ez az általad nem jellemző szám."

    Fegyvertelen civil?

    "De tartják magukat az arányhoz az amcsik, Vietnámban pl a néhány 10 000 amcsi áldozatra, olyan 3 millió vietnámi jutott."

    Megint csak az a kérdés, hogy ebből mennyi volt a civil.
    Egyébként én úgy tudom, hogy a szándékosan túlozták el a civil áldozatok számát, hogy a közvéleményen keresztül nyomást gyakoroljanak az amerikai kormányra.
  • NEXUS6 #169
    Igen ez reális kép, meg is valósítható de max csak olyan 10-15 éven belül.

    De sajnos van olyan vonzata, hogy ahogy ezek a technológiák olcsók lesznek és tömegesen elterjednek, úgy valszeg az ellenség is fejlődni fog. És nem csak a reguláris erők, hanem a gerillák is.
    Jelenleg még nem használnak pl EMP-t, de Libanonban már nyomták a kisrakétákat. Illetve vagy 50 harckocsit lőttek ki tankelhárító rakétákkal, régebben meg a vállról indítható légvédelmi rakéták volta sláger cuccosok. Szal az Izraeliek előre nyomulását egyáltalán nem biztos, hogy csak a politikusok állították meg.

    Egy EMP fegyver is viszonylag egyszerűen előállítható barkács módszerekkel és egy elektronizált szakaszt robottal mindennel együtt kicsinál.
  • JTBM #168
    Ezek a robotok még nem önállóan gondolkozó Terminátorok. De remekül lehet őket használni a harctéren, amivel kiváltható rengeteg katona és csökkenthetőek a veszteségek.

    - Objektumok őrzésekor a személyzet biztonságos helyen lehet, a robotok járőröznek. Ha valami gond van, akkor az adott robot rákapcsolódik az egyik őr irányítósisakjára. Ezután a katona már mindent úgy érzékel, mintha ott lenne a helyszínen. Átveszi a robot felett az irányítást és a helyzethez illően cselekszik, pl. elzavarja a macskát.

    Harctéren egy szakasszal megy 2-3 robot, 2 felderít, 1 hátvédet ad. Ha gáz van, az első találatok a robotokat érik. A robotok ellenállóbbak, ezért jobban túlélik ezt a támadást. A robotokkal itt is lehet harcolni, a szakasz erre kijelölt tagjai átveszik az irányítást és leküzdik az ellenséget.

    A robotok szerintem pár éven belül megszokott tagjai lesznek a gazdagabb országok hadseregeinek.