Specker Balázs

Borkóstoló robot Japánban

Egy roboszomeliének is hívott szerkezet képes megízlelni és beazonosítani a különböző borokat, valamint kielemezni az ételeket.

Az NEC és a Mie Egyetem által kifejlesztett alig több mint fél méter magas robot infravörös fény segítségével ismeri fel a különböző összetevőket - áll a NEC sajtóközleményében. A BBC News értesülései szerint képes arra is, hogy gazdája vacsorájához a leginkább megfelelő bort ajánlja. A zöld-fehér, illetve kék-fehér színben készülő borkóstolót eredetileg arra fejlesztették ki, hogy megízlelje és megkülönböztesse a különböző ételeket, és hogy felismerje bennük a különböző összetevők mennyiségét. Ám mostanra ízlelőtechnológiáját sikerült olyan szintre emelniük, hogy több fajtájú és ízű szőlőt is képes beazonosítani.


"Temérdekféle robot létezik már, akik sokmindent tudnak, mi most úgy döntöttük a borokra koncentrálunk, mivel az igazi kihívásnak látszott" - fogalmazott Hideo Shimazu a NEC System Technolgy kutatólaboratóriumának vezetője az Indepent oldalán.

Az ízlelő robot a karjába szerelt érzékelők segítségével vizsgálja a borokat és az ételeket. A kibocsátott infravörös fény áthalad a mintán, majd az elnyelt fény hullámhosszából kikövetkezteti az étek vagy az ital típusát. A beépített hanggenerátor segítségével a roboszomelié pontosan közli, mit talált. Azonban a fejlesztők elismerték, ízlelési képességeinek még megvannak a maga korlátai. A világ borpiacán több ezer féle bor található meg, a robot azonban csak néhány tucat között képes különbséget tenni.


Atsushito Hashimoto szerint a kis borkóstolók előtt nagy jövő állhat, például a bortermelők remekül alkalmazhatják őket termékeik minőségellenőrzésére. Persze van aki nem így vélekedik, például Dan Coward, a Bibendum Wine bortermelő vállalat részéről meglehetősen szkeptikusan fogadta a hírt. "Kedvelem a borászati újdonságokat, ám ez szerintem csak öncélú technológia, semmi más" - mondta a borász, majd hozzátette, hogy az embert soha nem helyettesítheti gépi megoldás, mivel az ízek komplex elemzésére csak ő képes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jozzee #15
    A mai világban, mikor az ember nem tudja mit eszik iszik, szerintem igenis van létjogosultsága, hogy egy ilyen technológiát továbbfejlesszenek.
  • etzel #14
    aranyos robot, olyan mókásan néz ki :-)
  • plamex #13
    inkább gyártanák a replikátort :)
  • dez #12
    A technológia már létezik (mint pontatlan módszer), ez csak egy "poénos" felhasználása. Tudományosan/iparilag kevésbé használható, hát így probálnak pénzt keresni vele.
  • mathe #11
    Mekkora baromság ez:D Vmi értelmesebb dolgok felfedezésével is tölthetnék az idejük...:D
  • mathe #10
    Mekkora baromság ez:D Vmi értelmesebb dolgok felfedezésével is tölthetnék az idejük...:D
  • Muad Dib #9
    Akkor te igyál egész életedben ásványvizet...

    Egyébként a borkostolók bár kostoláskor nem isszák meg, de utána azért lenyomnak egy-egy pohárral az igazán jó borokból.
    És totál igazuk van. A minap kis összejövetel alkalmával volt szerencsém jókorát fogyasztani egy Bock remete cuvée-t. Hát, a robot zárlatot kapott volna, olyan jó volt az a bor...
  • Szefmester #8
    Te hol hallottad hogy megisszák? LOL amúgy is undorító dolog az alkohol legyen az bármilyen is...
  • Muad Dib #7
    Na ezek a Japcsik se normálisak, hogy a szent nedüket, a jó kis borokat robotokkal itatják, ahelyett, hogy ők kóstolgatnák.

    Az lesz a következő, hogy a nőiket is robotok fogják élvezni???
  • pilóta #6
    Végre! Már nagyon kellett egy borkostoló robot. Már csak a egy szalonnaszedő gép kellene, és az emberiség megmenekül... :D