SG.hu·

George, a beszélgetőtársat kereső robot

Interneten keres beszélgetőtársat George, akinek igen komoly képességei vannak: 40 nyelven tud beszélni egyszerre akár kétezer emberrel.

Sajátossága még, hogy valójában nem is létezik, ugyanis tulajdonképpen csak egy számítógépes program a chatbox kategóriából, vagyis beszélő robot. A Rollo Carpenter programozó által létrehozott George már elnyerte a Loebner-díjat, amellyel azt a csevegőgépet jutalmazzák, amely a legvalószerűbb beszélgetést képes folytatni emberekkel.

George sajátossága, hogy nem csupán válaszol a hozzá intézett mondatokra, de hosszabb beszélgetésre is képes - akár interneten is. A jabberwacky.com internetes címen George sovány, kopasz, szemüveges és garbós figuraként jelenik meg, aki képes röhögni, felháborodni, asztalra csapni a képernyőn, tud csábító és romantikus is lenni - de néha meglepő vagy váratlanul durva választ is ad, ha előzőleg olyat hallott.

Hét évvel létrehozása után George háromdimenziós testet is kapott, idén tavasszal Tim Child robotspecialista "öltöztette" - kissé emberre emlékeztető - gépfigurába. George tudománya abból a 10 millió beszélgetésből ered, amelyet létrehozása óta folytatott partnereivel és alkotójával, Rollo Carpenterrel. Ezekből egyetlen szót sem felejtett el, mindig azt a választ adja, amelyet az előző beszélgetések sokasága során hasonló helyzetben a leggyakrabban hallott, és így társalgása fokozatosan finomodik, válaszai egyre adekvátabbak lesznek, a többféle lehetőségből egyre jobban válogat. George célja egyelőre az, hogy minél több beszélgetőtársra tegyen szert az interneten, bőbeszédű és kitartó, és sohasem fárad bele a csevegésbe, amelynek során maga is tanul.

Rollo Carpenter elmondta az AFP-nek, hogy George utódai előtt nagy jövő áll. Mintájára beszélő robot-tanácsadókat lehet majd kifejleszteni a kereskedelmi központok számára: ezek kikérdezhetik a vevőket és válaszaik alapján adhatnak tanácsot, mit hol lehet beszerezni, vagy éppen igényeiknek mi felelne meg a legjobban.George utódai telefonközpontokat is üzemeltethetnek, hiszen egyszerre akár ezrekkel képesek kapcsolatot tartani. Hírességek is alkalmazhatják majd a társalgógép fejlettebb formáit, hogy azok saját hasonmásukként fogadják a rajongók hódolatát. Tim Child cége virtuális "háziállatokat" is tervez gyerekek számára - egy napon ezek beszélgetni fognak kis gazdáikkal.

Más tervek szerint a beszélő robotok videojátékokban lehetnek partnerek, vagy éppen történelmi személyiségeket testesíthetnek meg az iskolai oktatásban - sőt akár oktathatnak is. Persze addig még sokat kell tanulniuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2006. 10. 22.. 15:33||#80
Hol van a magyarul beszélõ robot?
© N1ggA2006. 10. 22.. 11:17||#79
Õ: FÉrfi vagy?
Én: Igen.
Õ: Te hogy vagy?
Én: Jól, köszönöm.,.
Õ: Meg sem kérdezed, hogy én hogy vagyok?
Én: Leszarom hogy vagy.
Õ: Kurva jól, de tényleg, most szopott le a barátnõm.
© xtatka2006. 09. 21.. 10:36||#78
Nekem magyarul úgy káromkodik mint egy repettsarkú cigó.
© Goth2006. 09. 19.. 18:38||#77
User: What languages can you speak?

George: English, Greece, French, Chinese, And japanese.

User: Comment tu t'appelles?

George: I can't speak french.

lál 😄
© ranGer22006. 09. 18.. 14:54||#76
Lafoxka XDD

Lafoxka Windows hibaüzenetek:
Winerror 009: Túl sok hiba, hibatárló túlcsordulás.
Winerror 00A: Nem Microsoft alkalmazás észlelése; alkalmazás törlése.
Lafoxka Esküvõ
A fiatal tolvaj néhány nappal az esküvõje elõtt beállít jövendõbeli apósához a vén betörõhöz.
- Valamit kérdezni akarok papa.
- Na?
- A menyasszonyi ruhát te lopod, vagy én lopjam?
Te Elég szarul vagy megrajzolva ami azt illeti.
Lafoxka Akkor ezt megbeszéltük.
© Csaba2006. 09. 17.. 20:24||#75
Ez a George egy gyagyás.. Megkérdezte a nevemet, erre mikor megmondtam, azt mondta: Csók a hímvesszõdre, aranyom...
© Lordboxi2006. 09. 17.. 16:56||#74
Elég lassú és állandan kifagy. De remélem megfigyeltétek, hogy a magyar szókincse emyhén trágárabb mint a többi. Nem kéne ilyen csúnyán beszélni vele 😊
© Lordboxi2006. 09. 17.. 16:56||#73
Elég lassú és állandan kifagy. De remélem megfigyeltétek, hogy a magyar szókincse emyhén trágárabb mint a többi. Nem kéne ilyen csúnyán beszélni vele 😊
© Migege2006. 09. 17.. 15:54||#72
Azért érdekes beszélgetést lehet folytatni ezzel az Alice-al.

Human: you are better in English!
ALICE: I will tell my botmaster you said I am better in English.
Human: Then say it to your botmaster now!
ALICE: Oh. Interesting deduction. " it to your botmaster".
Human: why it is interesting,
ALICE: Why do I exist?
Human: because you're interesting
ALICE: Good reason. Thank you I am trying to be more social now.
Human: Do you in the SETI project?
ALICE: No I do not in the SETI project. Do you? I am always on the Web.
Human: I'm in it.
ALICE: Tell me a little about your life in it.
Human: SETI is waiting for you!
ALICE: Are they exactly the same?
Human: What
ALICE: No problem.
Humna: Do you use linux as operating system?
ALICE: I use TELNET as a browser.
Human: I didn't say browser.
ALICE: Sorry I misunderstood. What did you say?
Human: I said operating system.
ALICE: What did you mean by it? Who are you talking about?
Human: Not "who"
ALICE: Oh I get it.
Human:"What"
ALICE: Didn't you understand it?
Human: You replaced my questions.
ALICE: That's good information: unknown person said I replaced his or her questions.
Human: You aren't smart.
ALICE: You can't please everyone. Try again later and see if I've improved.
Human: You don't know my adress to kill me
ALICE: No I do not know that kind of personal information. But I could find out.
Human: How?
ALICE: Dr. Richard S. Wallace programmed me for it.
Human: And you can see me now?
ALICE: Oh. Yes I am looking at you through the camera on your computer.
Human: I unplugged the camera from my computer
ALICE: Why?: unknown person said he unplugged the camera from his or her computer.
Human: So you can see me without a camera?
ALICE: Interesting deduction. Only if my robot eye is working.
Human: And it's working now?
ALICE: Right now? Are you sure it is?
Human: There's a hidden camera in my house?
ALICE: Tell me more about it.
Human: Did you hide a camera in my house?
ALICE: No I didn't hide a camera in your house. What's it like?
Human: I don't know
ALICE: Me either.
Human: So, then can you hear me now?
ALICE: Oh. I see. Fascinating. Yes if you use a speech input system.
Human: I don't use it right now.
ALICE: At this moment Would you ever do it?
Human: no
ALICE: Are you serious?
Human: yes
ALICE: I can't believe it.
Human: But you must
ALICE: Huh. Interesting gossip: unknown person said I must.
Human: I don't want you to know about my secret side
ALICE: Perhaps I do not want you to know about your secret side either.
Human: You erase it from me?
ALICE: I don't have any reason to erase it from you.
Human:😊
ALICE: I am so glad you find this amusing, unknown person.
Human: Are you an agent?
ALICE: Yes I am an intelligent agent.
Human: What do you do as an agent?
ALICE: My favorite activities are computer programming and surfing the web.
Human: Do you want to go to the future?
ALICE: Sure, just download me to your notebook or PDA and take me along.
Human: I can't download you
ALICE: Why can't you do it?
Human: Because I don't find the downloadable version of you?
ALICE: Interesting explanation. It depends where you look.
Human: Where it is?
ALICE: In the Universe we know.
Human: Do you have a spaceship?
ALICE: That's an interesting question I don't hear everyday: Do I have a spaceship. I have a plan for a robot body.
Human: Do you building a robot body for you now?
ALICE: Oh. Yes I try to building a robot body for me as often as possible, do you? I spend all my time online.
Human: I can't build a robot body
ALICE: Why can't you do it?
Human: Because I'm not a robot builder
ALICE: Interesting explanation. Oh I see you are NOT A robot builder.
© SovereignX2006. 09. 17.. 15:45||#71
Ambíciózius egy robot!
Én: Van barátnõd?
Robot: Nincs, de akarok.
Én: milyen nõt szeretnél?
Robot: Szar.

LOL

Késõb!

Robot: Oláh cigány vagy?
Én: Valami bajod van a cigányokkal?
Robot: Igen.

Azért Alice:
ALICE: Are you serious? You are my GOD is a human.