1568
-
#928 Csak ugye, ha egy ember marad utolsó mozgásra, akkor miért vágnék gránátot? Ha nem öli meg, akkor -1 cover bontási képesség... Amit én mindig mindennél többre tartok főleg, ha csoportban megy. Na, akkor mennyivel jobb az OW, ami a 3, de még 4-5 HP-s embert is megölheti. Ráadásul ennek találati aránya mindig magasabb papíron elvileg, mint a half coverben levő ellen lövés, nemhogy a fullos ellen.
Az egyértelmű volt, hogy azért szoptam nagyot az elsőben, mert eladogattam az advent trooper hullákat és később nem jött, mikor kellett volna a páncélhoz, csak lassan. Ez tényleg hiba volt, de ki jósolja meg előre, hogy akkor egyik pillanatról a másikre szinte kihalnak azok a csókák...?
A másik azért, mert az elején nagyon sok embert vesztettem és sebesült meg. Eszméletlen pénzeket kellett katonákra költeni, mert nem volt kit egyszerűen bevetésre zavarni. Többöször is volt, hogy a csapatot fel sem tudtam tölteni. Így nem maradt pénz soha... -
Madi92 #927 Megnéztem egy közvetítését steam-en, sőt még ts-re is felmentünk, bár a késleltetés miatt nehéz időben jó tanácsokkal szolgálni.
A hiba abban van, hogy az xcom 2 ugyan az mint a korábbi xcom játékok és mégis teljesen más.
Sok újítás van benne, amiről mint kiderült Molnibalage83-nak fogalma sem volt, hogy mifán terem. Pl nem használt AWC-t egyáltalán, mert mindig volt valami csábítóbb fejleszteni való vagy nem használt combat protocolt mert a medic hasznosabb. Ugye aki először játszik a játékkal, az nem tudja, hogy egyes épületek képességek mennyire hasznosak lesznek a jelenlegi de főleg a late game-ben.
Konkrét harci mozgásában is vannak nekem nem tetsző dolgok, amit csinált, de mindenkinek meg van a stílusa ugye. Más kérdés, hogy akkor ne tessék a fórumra járni sírni, ha nem úgy alakul, ahogy kéne. : )
Pl. overwatch benyomása még az előtt, hogy mindenkivel mozgott volna. Indoknak végül megértem, hogy podugrasztás esetén van rá esély, hogy talál, mert ugye akkor még nincs coverben az ellen, viszont semmi válaszreakciója nem lesz az embernek, pedig lehet egy gránátdobás megoldana mindent, cserébe lesz egy lövésed, ami vagy talál vagy nem vagy megöli vagy nem, aztán vége is a körödnek és úgy beflankolnak mint a sicc.
Egyelőre ennyit láttam. :D Remélem nem baj, hogy leírtam a tapasztalatokat. -
#926 mennyivel jobb a te baszdmegolásodat olvasni... -
#925 Közben kiderült, hogy mi a baj. Az, hogy nem sikerült időben felhúzni egyes épületeket vagy rossz sorrendben építek dolgokat. A taktikámmal nincs komoly baj, hiszen masszív túlerőben levő ellent is szétcsapok, ha az random generátor nem egy büdös kurva...
Egy dolog viszont baj, az UI mod miatt van állandóan fagyás. Hogyan lehet eltávolítami a MOD-ot úgy, hogy ne kellejen újrakezdeni a játékot? Valaki írta, de nem találom meg keresővel. -
Prof William #924 Utolsó pályához tudtok segítséget adni?
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Meg kell ölni a 3 avatart, de nagyon durván és sűrűn érkezik az erősítés, szóval pár kör alatt már tele van velük pálya. És ilyen esetben egyszerűen nem lehet bekalkulálni missed shot-okat. Persze főleg az avatarok kinyírására koncentrálok, de a sok ellenfél eléggé megnehezíti a dolgot.
A csapatom: 2 ranger, 2 grenadier(Powe Armorban) 1 sniper és 1 specialist.
-
riviera #923 Béna vagy baszdmeg ennyi, csak ne rólad szóljon már ez a topic kérlek! -
#922 Köszöm, elég jól tudok angoul... Mondom, a lenti tanácsok között semmi új nem volt... -
Kotomicuki #921 Mielőtt belevágnál egy újabb (borítékolhatóan bukásba), vagy tovább szapulnád, teljesen fölöslegesen a játékot, őt nézd meg, hogy hogyan csinálja - ha nem tudsz angolul, akkor elég, ha lemásolod (majdan) a lépéseit.
Nem hibamentes - ő sem - , de eléggé jól nyomja a skac és legalább elmagyarázza, hogy mit, miért!
Próbaképp számolhatod, hogy mennyi >60%-os lövést hibáznak az emberei és megfigyelheted, hogy hogyan is kell kimászni az ilyen helyzetekből...
Utoljára szerkesztette: Kotomicuki, 2016.03.05. 20:10:06 -
#920 Mármint, hogy akkor vegyelek fel? Madaras a Steam avatarod?
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.05. 20:00:52 -
#919 Akkor sorolom a tényeket.
Kínából indultam. Az első avatar helyszín, amit feldobott Chilében volt. Na akkor lehet számolni a szektorokat, hogy mikorra ér oda az ember...
A következő, amit mission tárt fel az spanyolban volt. Az sem volt túl közel. A következő USA, így mentem oda és most értem el Chilét... Afrika és két amerikai szektor kivételével az összessel kontakt van. Csak éppen az ellenfelek durvák és csak a +4 armorom van meg.
A fegyverekből megvannak a durvák csak mivel a tapasztalt emberek állandóan kiesnek. Ugyanis a program itt is "érdekes". Nem a max. HP-ból kellene a sérülést számolnia, hanem a katonák base HP alati szintjéből. Tehát, ha 5-6 HP-ig nem kellene senkinek kidőlni a sorból, mert addig a páncél véd... Vagy úgy veszi, hogy a páncél nem sérül és arányosan kiterjeszti a sérülésállóságot? Mert ez esteben még azt mondom, hogy OK, egye fene... -
SaGa #918 Mire avatarral és gatekeeperekkel kell küzdened,már rég kész kellene legyen az összes fegyverfejlesztés (jó talán a legfejlettebb kard és mesterlövészpuska még nem) és páncél. Ha nincsenek, valamit nagyon elkeféltél a kutatás-fejlesztés terén. Ráadásul ekkorra már a Föld felével-kétharmadával kapcsolatban kellene állnod. Az avatar visszaszámláló is egy vicc gyakorlatilag. Mindig kell talonban tartani egy elérhető facility-t, hogy legyen mit felrobbantani, ha kifutsz az időből.
Utoljára szerkesztette: SaGa, 2016.03.05. 19:53:10 -
Madi92 #917 Hát én lassan többet nézem, ahogy más játszik. Meg ahogy tapasztalom, sokan vannak még így.
Szóval igen, egy egyszerű beállítás lehetővé teszi.
Steam Madi92 vagy Madi353 nem tudom melyik alapján talál meg. -
torma1 #916 Nem is fejlesztettem a fegyvereket. Elhiszem hogy leszbej komoly ellenfelek de ott vannak a sniperek is. Rupture az ellenre és mindjárt durva sebzés. Ezért jók a Szpik. -
#915 Van akit érdekelne? Én nemigen szoktam nézni, ahogy más játszik. Azt sem tudom, hogy hogyan kell. Azt sem tudtam, hogy Steamen is lehet. -
#914 5 emberrel nem sikerül megállítani, kettőt kiszedett...
Akkor restart game. Hátha másodszorra jobb lesz.... Mondjuk, ha a random generátor ilyen, akkor nem lesz... -
ttt1 #913 Gömb a végén jön és 6 emberrel 1 kör alatt le lehet szedni (ha jól fejlesztesz:) -
Madi92 #912 Hát mire odáig jutsz, hogy gömbök azaz Gatekeeperek jöjjenek, addigra már réges-régen maxos cuccban illene flangálni 2 mimic-el megtámogatva legalább 1 psi katonával.
Nem akarsz steamen közvetíteni? Szívesen megnézném. : )
Nincs nagy sávszél igénye, gépet sem fogja annyira. -
#911 Nem mondod... Ezt csináltam eddig is... Alá XCOM1 csak ott a ranger helyett assult volt... A baj az, hogy az elején elszállt az avatar jelző és minden ellenfél elég durva lett nekem meg sehol nem volt fegyver se semmi...
Az a belinkelt videó már a játék endgame szakasza lehetett, mert valami UFO-t basztattak, amivel én nem is találkoztam. Muton és egyebek voltak. Nekem meg Sectopod, mec trooper hegyek, azok a ládzsás izék rohangálnak és most már egyszerű gömb is. Ezekkel ti harcoltatok már egyáltalán...? -
Madi92 #910 Na, akkor leírok pár észrevételt/tapasztalatot én is, hátha megvilágosodsz.
Újrakezdéssel ajánlom, mert úgy az igazi.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A játék elején. Veteránon. Az első küldetést megcsinálva lesz 4 embered. Az első pár misszióra csak őket vinni, 1 flashbang, többi gránát, esetleg egy medikit.
Közben épüljön a GTS, mert kellenek az új emberek.
MINDIG az advent Troopereket kell kiiktatni elsőnek, a sectoid ijesztő, de ritkán csinál nagy bajt, főleg ha van pár hulla mellette.
Az első újonc lehetőleg Gránátos legyen, mert eszméletlen hasznos, és iszonyat mészárlást tud csinálni a kis 3hps katonákon. Gránátokat meg dobálni, dobálni.
Mindshield is hasznos tud lenni, ha rádobod a rangerre vagy egy Shaken karakterre.
Mindig a ranger legyen elől, többiek fedezzék, akár overwatchal, ha nagyon szar hit esélye.
Amint lehet fejleszd a létszámot GTS-ben. Gts után Adwenced Warfare lehetőleg a felső középső slotba, hogy majd a később megépülő workshop miatt jól kihasználható legyen. Ezek után powerRelay, majd Proving ground. És nyomass mindent ameddig csak corral bíród, ne legyen üresjárat, lehet stackelni is fejlesztéseket, szóval biztos nem felejtődik el. Gránát>Ammo és a többi.
Fő küldetéssel nem érdemes kapkodni, annyit érdemes az elején, hogy meglegyen a kapcsolat azzal a földrésszel, ahova menni kell majd facilityzni. Eddigre már a predátor armor és magnetic fegyverek fejlesztésének az elején kéne járnod. Van rá bőven időd, hogy megcsináld.
Mimic beacon a num1. gadget. 1 Db-nak MINDIG KELL lenni-e nálad, mert squadwipe és flawless különbség. 2 Db is bőven elfér.
Katonákat szinergia szerint fejleszteni, vannak szép combok mind egy emberre nézve, mind squadra nézve.
Medic legyen mindig a csapatban, mert kelleni fog. Aid protocol menjen mindig, ha a medic nincs közvetlen veszélyben és nem tud megölni semmit.
Ahogy a többiek már kihangsúlyozták, mindig legyen B terv. Bár pörögnek a körök, de körön belül minden idő a tiéd, nézd meg ki, hova tud menni, van-e flank, gránáttal nem-e ki lehetne szedni fedezéket, mielőtt rálősz a 60%-os high coveresre. Mindenki megfelelő helyen van-e. Meddig tud menni és mit tud csinálni az ellenfél.
Stb.
És még lehetne írni, de ezek az alapok. -
#909 Ööö, az is magyarázza el nekem valaki, hogy hogyan lehet ez. Újabb izmos bug?
Sniper tud lőne egy mutonra, ami fedezék mögött van. Gyors kézzel free pistol shot, a célt eltéveszti, de a fedezéket szétlövi. Sárga ikon a mutonon, juhéé.....
...csak éppen a lövés után ugyanazzal az emberrel nem célozható be, nincs a target listben. Izé... -
#908 Presze, az XCOM1-et 3. szinten ujjgyakorlatból toltam...
Az ős UFO-t cirka 17 évesen reload nélkól végigtoltam 5. szinten...
Ezek óta biztos meghülyültem. Leírtam, hogy milyen statokat kapok. Úgy kibaszott könnyű, hogy más nem ilyeneket kap. Mondom, ha kidobja azt, amit kell, akkor ujjgyakorlat. Csak az esetek nagy részében a "random" generátor egy büdös kurva.
Nagyon is értelmes vagyok ezért basz fel, hogy elkúrtak egy ennyire jó alapanygot, mert minimum végső polírozást eltolták.
Mondom, vért van rajta, két ember full coverban és ambush után előrejön három ellen és 3/3 tolnak.
Ez ellen nincs ellenszer. Pont. És, ha ez kritikus része lenne a játékna, akkor game over, just because of RNG bitch...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.05. 18:44:57 -
Madi92 #907 Nagyon türelmes emberek lehettek, hogy még mindig normális válaszokat tudtok írni neki.
Összefoglalom: Nem értesz a játékhoz, nem ismered, nem fogadod el a szabályait, sírsz mindenért, hogy ez nem talál, az nem talál, ennek ellenére mégiscsak eljutottál valahogy eddig.
Plazmapuskád van, páncél még nincs. Az se semmi. Veteránon vagy. Én is azon kezdtem képzeld, úgy hogy az előző játékkal kb 5-10 órát ha játszottam. Ironamnen kezdtem el ráadásul. És képzeld, engem is szedtek ki full cover mögül, szarul is esett, majd miss miss hátán.
Fel is adtam, majd újrakezdtem, és láss csodát én játszottam szarul, mert az első nekifutásból szerzett tapasztalattal, csak 4-en haltak meg eddig vetrán ironman fokozaton és már a vége felé járok.
Amennyit itt sírsz-rísz, ha ennyire érdekel a játék és még mazochista is vagy mert itt szopatod magad, akkor inkább kezd előröl, hátha.
De a te esetedben DELET-el lehet jobban jársz, meg mindenki.
Bár az is tény, hogy nélküled halott lenne a topik.
Elnézést a szigorúbb hangvételért, de amit itt csinálsz az már túllép egy bizonyos határt. Látom, hogy értelmes ember is tudsz lenni, de hozzászólásaid alapján egy 10 éves Vérpistának tűnsz. -
SaGa Jr #906 A mind shield minden agyra ható bizbasz ellen véd. A leírásában is benne van szerencsére elég pontosan.
The Mindshield is a powerful psionic artifact, rendering soildiers completely immune to any negative mental conditions including panic, mind control, stuns, and disorientation.
Az akadozások ellen segíthet állítólag, ha pár bunyó után (főleg ha az ember többször is mentett meg visszatöltött állás), kilépsz a játékból teljesen az asztalra, vársz egy picit majd újra elindítod. Ekkor meg szokott táltosodni. Valami félelmetesen pocsék a memória kezelése a játéknak még mindig.
torma1:
Nem Spi az hanem Pszí. :)
Amúgy ha olyan nagyon keménynek érzed a pszíkereket, akkor minek erősíted a fegyvereket melléjük? Ne aggódj, lesz majd olyan ellenfél akit ők sem gyalulnak le egykönnyen még akkor sem ha mondjuk 6-ot viszel belőlük.
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.03.05. 18:43:48 -
ratgab #905 -
#904 Az AIM érték a katonák szintjével és kis fegyverbónuszokkal nő. Asszed ezt nem tudom...?
De most komolyan? Taktikai játék...? Full coverben levő embereimre 3 lövés 3 találat = két halott. Előtte meg 6 OW lövésemből kettő talált...? Ja pesze, balaszíroz a játék. Meg a román népmese...
Taktikázhatok én akármilyen jól, ha ilyeneket oszt ki nekem a játék...
Amikor a statiszitkának megfeleőt hoz ki, akkor tartolok, ha még picit alatt, akkor is. Így viszont nincs mit tenni. Reload. Csak a játék 50%-a nekem a reloadról szól.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.05. 18:11:32 -
Lokker #903 A hozzászólásaid alapján ez nem a Te játékod, engedd el és meglátod jobb lesz. -
Kotomicuki #902 Na, ne (tettesd magad)... - szövegértelmezés...!
Ha meg tényleg nem tudod, hogy a will a mentális ellenálló képesség és az aim a fegyverekkel való találatok arányát határozza meg, akkor inkább hagyjuk az egészet - csak ne tömd tele a topikot a fölösleges siránkozásaiddal!
Ha megnézed a "profikat", akkor pontosan azért nem rinyálnak 3 miss után sem, mert tudják, hogy akkor az ellenfélnél sem fog minden összejönni - mint írtam: a játék az egyensúlyra törekszik, így mindenki "egyenlően" fog kapni jót és rosszat is.
Neked "csupán" az volna a dolgod, hogy megakadályozd az ellenfelet a számára jó véghezvitelében - megölöd, blokkolod/kábítod, elfutsz előle: mindegy hogyan - , vagy ezen lehetőségeinek a számát szorítod le a 0 közelébe.
Őrmesterekkel és a hozzájuk illő felszereléssel tényleg nehéz lehet olyan szituációkban, amikor már a programkód is többet feltételez a játékosról!
Nagy valószínűséggel neki kell futnod még egyszer (vagy többször, ha nem tudsz fejlődni, alkalmazkodni a játék által nyújtott kihívásokhoz - azokat nem vagy képes elfogadni), tanulva a hibáidból - mert a játék marad ugyanolyan!
Utoljára szerkesztette: Kotomicuki, 2016.03.05. 18:01:40 -
#901 A füstgránát tényleg csak akkor nyújt védelmet, ha benne állsz? A LOS számításnáé mindegy, hogy a célpont és a támadó között van a füst? Ha a támadóra dobom, akkor az ő támadóértékét nem csökkenti? -
#900 Amit nem értek, hogy animáció gyorsító slidert miért lett volna olyan nehéz betervezni? Még a don't waste my time MOD-dal is csigalssú a játék. Amit egy ősrégi UFO-vel lelépni kb. 20 sec lenne, az is 90 sec. A játék szó szerint úgy növeli meg a játékidőt, hogy pazarolja az enyémet... Nekem nem kellenek az animációk, leszarom azokat. -
#899 Az aim mióta ad ellenállást bármire..?
Mondom, egyszerűen kibaszott szerencsejáték az egész. Az avatart tök esélytelen lett volna megölnöm a 4/0 obertwatch hit után. A köv körben kiderült, hogy találat után még ugrik is és talán körönként gyógyul +5-öt. (Egyszer biztosan.) Egy time limites mission alatt még üldözni sem lehetett.
Na relaod és minden katonát kb. egy mezővel odébb rakok, mert onnan is pont olyan jó az overwatch, mint máshonnan. 4/2 volt az arány. A köv körben elmegy, de mivel flankelve tudtam lőni, ezért a két 73%-ból egy lövés talált. Ujjgyakorlat volt kinyírni. Na és ha olyan mákos vagyok, mint a videón és 4/4? Izé...
Mi a két helyzet közt a difi? Az, hogy az egyik esetben a statisztika szerint elvárható arányok jöttek ki a másik esetben meg kurvára nem. Ennyi.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.05. 17:17:21 -
Kotomicuki #898 Talán csak azért nem megy, mert ez még az első végigjátszásod...
Nincs, nem használsz mimic bacon-t, pedig már lehetne; az a >20 elvesztett ember meg pontosan itt jön elő: nincs will és aim, ami a "védelmet" (pánik, mind control) és a támadást (lövések, overwatch) sikeressé tehetné - a jól használható speciális képességekről - ezek hiányáról - nem is beszélve.
Elsőre ne akarj - pláne így - a gém királyának lenni. -
#897 Igen, ezért játszok eggyel lentebb...
Viszont a lenti videóval összevetve, mégis megint mi a faszt csinál az ember, amikor az avatar ellen 6-8 mező távolságból 4/0 az overwatch aránya és a következő körben egyből mind controll? Pedig direk csak egy ellenfelet hagyatam a végére...
Szóval a lenti 7/7 aránnyal és is ledózerolnék midenkit. 4/0-val meg kibasztott nehéz... -
Noa #896 A készítők mondták is h a 2. rész sokkal nehezebb lesz mint az első...
Bár számomra a 2. rész valahogy könnyebnek tűnik , vagy csak jobban ráéreztem már az elején mert sok videót néztem róla..
-
#895 Igazad van, az időlimites volt, bár a távolságok nem tűnnek nagynak. 6 kör alatt ott volt az objektum szélén. Én ott mit csinálsz, ahol végig sprientelve úgy érsz oda, hogy van 3 kör...? -
SaGa #894 Az a misszió, amiről szó van, időlimites, az utolsó körben hackeli meg az ufóban a beacont, ezt is úgy, hogy ha nem helyezi időben jó helyre a specet, nem jön össze, mert nem lát rá és nem tudja odaküldeni a gremlint, ő meg nem ér oda. A felszerelése még csak mágneses fegyverek, Ha figyeltél volna, láthatod, hogy gyakorlatilag azért nem halnak az emberei, mert az ellenfélnek nincs érkezése támadni. Amikor igen, akkor be is találnak, kivéve a szerencsétlen lancert, aki akkora miss-t nyomott a kardjával, hogy nekem is fájt. Első körben lenyomott három mutont, két vagy három troopert, egy codexet, aki kettő, mert klónozta magát és egy viperát. Azaz nyolc vagy kilenc halott alien úgy, hogy egyet se tudtak lőni és még közel se a legjobb cuccokkal nyomul. Egy olyan csapattal, amivel én el se indultam volna ilyen összeállításban egy leszállt ufo ellen.
És igen, érdemes figyelni, ahogy végiggondolja (bár néha idegesítően sokat rángatja az egeret), mi legyen a sorrend. Ahogy helyet csinál a robbantással, hogy a magaslaton dekkoló sniper közvetlenül rálásson a shieldbearerre, ahogy odébb lép egyet, csak azért, hogy felkészülhessen a következő körben esetleg előrontó trooper fogadására, majd csak ez után lövi oldalba a trooper commandert, stb... Ezeken múlik a győzelem vagy vereség. -
ttt1 #893 Pedig lehet élvezni nagyon ha ráérez az ember. Mikor adótornyot kellett megsemmisíteni, akkor az első feléig el lehet menni lopakodással. Majd lebuktak. 6an rám rontottak (abból az egyik az a kis aranyos mérgező romotocska). Afelett átvettem a hatalmat ,majd archon felett mind control. Máris 8an voltunk:) Archonnal benyomtam a területre ható sebzését ezzel a turret és 1 másik alien megsemmisült a többit meg ugyanabban a körben elintézték a töbiek :) -
torma1 #892 Ja és alap páncél, alap fegyverek moddolva kicsit. -
#891 Első végigjátszásom, jó reggelt...
A fickó a videón 1:1-ben az csinálja, mint én. Mondom, olyan cuccokkal olyan ellenfelek ellen kibaszott könnyű. Nekem is ujjgyakorlat lenne.
Az XCOM1 egyszer vagy kétszer buktam el. Harmadszorra úgy toltam végig, hogy talán 5 katonám halt meg és egy országot vesztettem...
Most az egyik VIP mission keretében gondoltam megnézem mi lesz, ha megskullozom a szellemcsókát. Nem kellett volna... Az Avatar elemehet a fenébe, 2/2 sikeres mind kontroll és egyszerre két embert tart? Ja, meg a menyasszonyom nem kéne...?
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.05. 16:32:12 -
torma1 #890 Én most 2 maxos Spi 1 spec 3 sniper. OP a csapat. Legendary könnyű így. Mindcontrol akire lehet és nincs gond. :-) Armogedon, az a repülő izét is kontrollálni lehet. Így marha könnyű. Mellette void rift, stb. Semmi esélyük. Bele is piszkálok az Inibe. Megnövelen az ellenfelek számát, lassabb szintlépés stb. És szerintem max 4 emberrel megyek csak. Igaz visszatöltéssel de még megsem sebeztek. Az összes küldetés flawless. -
kHares #889 A játékban mind a stratégiai szint mind a taktikai számít. Tehát jó sorrendben rakni az épületeiket/fejleszteni/gyártani legalább olyan fontos mint jól harcolni. Ha ez nem sikerült többszöri nekifutásra veteranon akkor javaslom valami guide elolvasását. Ez hogy mit kaptál meg rossz helyre rakott igazán nem számít ha az ember nem csak úgy esik neki hogy van ez az egy terv és kész, kell legalááb egy "plan B". Fickónak a youtube videóin futottam végig csak őgy beletekerve, néhol tényleg szerencsés de a legtöbbször jól felépített taktikát alkalmazva sérülés nélkül kiszed mindenkit (legendary-n).
Egyébként látom a hozzászólásaid alapján itt nem a játékkal van baj, ilyen vagy. Twitch teljesen nézhető, tessék source-ra állítani. Van egered, tessék beleclickelni percenként ha annyira nem érsz rá. Minden szar, semmi nem működik, unfair köcsögség akkor akinek megy az mind hülye? Már bocsánat de ha ennyire inkább ne idegesítsd magadat és minket, le is lehet ám ezt törölni