1568
10804749371454315238.jpg
  • eott
    #1048
    Szuper! Grat! Remélhetőleg akkor másik topikokban folytatod troll pályafutásodat és nem ezt szemeteled tele rinyálással. Viszlát!
  • Etelkozi Vata
    #1047
    Azt én 27-szer, azaz huszonhétszer játszottam végig. (Nem igaz, most játszom a 27.-et...)
  • molnibalage83
    #1046
    Az előző XCOM is egyszer játszós. Szinte az összes hibáját örökölte az első résznek a második és alig adott hozzá ehhez képest valamit...
  • Etelkozi Vata
    #1045
    Steam szerint 202 órám van benne és a 3. végigjátszást tolom. Ami után azonnal kezdem a 4.-et is. Azaz nem egyszer végigjátszós.
    Csak, hogy ilyen vélemény is legyen itt és az új topiklátogatók ne érezzék becsapva magukat, ha téged olvasnak.
  • molnibalage83
    #1044
    A Wargame Airland Battle-be 495 óra van a Steam szerint és 870 a Wargame Red Dragonban. A kettő együtt majdnem 1400 óra. Tegnap összeszámoltam a steames jétékokat és a teljes óraszám cirka 2600 óra volt. Ebből két játék 53% úgy, hogy 2013 augusztuásban kezdtem az ALB-vel és már hónapok óta nem játszot egyikkel sem szinte.

    Ebből láthatod, hogy nagyon keveset játszot. Az első steames játékom - még dobozos volt - ahol be kellett regelni a Steamre a Civ V-volt. Tehát cirka 5,5 év alatt jött ez össze, de a 2600 óra 50%-a egy kb. 1,5 éves periódusra esik és a második legnagyobb tétel a Civ V a maga 400 órájával. Tehát a két WG + Civ V = 1800 óra a 2600-ból.
  • molnibalage83
    #1043
    Nekem úgy nem fagyott. A 2. szinten újrakezdésnél leszedte és utána egyszersem fagyott ki az UI. Egy fagyás volt egy mentett állás betöltésekor.
  • Noa
    #1042
    Nálam nem volt jelező a fagyás, de most jött ez az új javítás azóta /lekopogom/ "hasít" a játék ;)
  • Noa
    #1041
    Jó de akkor is kb 30 óra "szórakozás nem kapsz ennyi pénzért" ;) :P , RTW - óta tény sok újítás nem is hozott az a sorozat. De szerintem pont ez a játék ami az EW hez képes rengeteg újítást hozott még se változott az alapjáték stratégiája.
    De aki képes valamivel több mint 70 órát játszani annak valahol igen is tetszik a játék , csak hát lehet ő másképpen csinálta volna ...
    Haverom imádja ezeket a játékokat még se tudod eddig több 10 órát bele tolni
    Akkor mennyit játszol azzal ami tetszik 500 órát? ;)
  • MuldR
    #1040
    Nyugi mod nelkul is fagy az UI :)
  • molnibalage83
    #1039
    50-50% volt az első és második próbálozás szerintem. A játékidő azért magas, mert kurva sok a holtidő a játékban. Töltés, mozgás, stb. Ráadásul az egyik mod miatt nekem az UI n+1-szer fagyott is első végigjátszásra.

    Jó stratégiai játék emberemlékezet óta nem jelent meg. Az UFO egyébként továbbra is taktikai játék, a külső része meg annyira nem komplex, hogy stratégiainak lehessen hívni. Ez egy történet alapú igen light stratégiai vonással bíró játék, ahol a taktikai részén van a hangsúly.

    Konkrétan mióta megismertem a Wargame szériát, azóta minden single player stratégiai / taktikai játékot hulladéknak tartok. A Civ széria a kedvencem volt és igen sokat toltam a RTW-t, de az RTW2 is gyak. kipróbálásra vettem elő. A csaló MI elleni játékban semmoi élvezetet nem találok már.

    Ezért álltam át a történet alapú játékokra, Wargame és minimális repszim. Ennyi (sem) fér már bele az időmbe. Gyakorlatilag 6 éve nem repkedek már félkomolyan sem...

    A bajom az a játékkal, hogy kibaszottul túl volt árazva. Egy remake átszabásáért 16k-t elkérni? Ez kis túlzással az első rész szénné moddolt változata. Vannak benne 1:1-ben azonos dolgok az első résszel. Izé. Olyan 8-9k-nál többet ez nem ér meg. Ha lesz 3. rész és továbbra is ehhez ragaszkdonak legfeljebb sokkal később szénné leárazva venném meg. Még a cselekménye is szinte ismétli az első részt...
  • Noa
    #1038
    Ahhoz képes h 1x játszható elég sok órát bele raktál. 3x ki lehet ennyi idő alatt pörgetni.
    Amúgy meg szerintem minden téren veri az előző részt és sikeresen tovább vitték, idő limit plusz a "bújócska" pont annyit vitt bele amennyit kellett és ettől nem változott a játék.
    Mondjuk szerintem mostanában ez e legjobb stratégiai játék ami megjelent! De áruld már el h szerintem melyik az igazán jó stratégia játék amit többször is érdemes végig játszani?
  • molnibalage83
    #1037
    74 órát tettem bele, de ez is egyszer játszós.
  • molnibalage83
    #1036
    Hát, ennyi volt... A vége még csak kicsit sem volt izzasztó 2. szinten. Egy emberem valahogy meghalt - nem is néztem a kört, mikor az ellenfél tolta éppen kajáltam - de egyáltalán nem volt nehéz kinyírni az avatarokat. Egy psi ember, aki távoltartja a mind kontrollt bőven elég.

    Az összkép éppencsakhogy közepes felett van. Ez végülis egy remake remake/újragondolása. Ha ebből lesz 3. rész is, az szerintem nem fog érdekelni. Pontosan olyan, mint a Tomb Raider után a Rise of Tomb Raider. Nagyobb, több, de hogy mitől lenne annyival jobb, hogy ennyit megérjnen pénzben úgy, hogy eszméletlenül optimalizálatlan bugos...?

    Néhány kép búcsúzóul.

    Badass company no.1.


    No.2


    Stat.






  • molnibalage83
    #1035
    A mimic beacon azon egy eset kivételével működött, mindig csak arra mozdultak rá. Akkor jött egy robot és valamiért telibeszarta. A mimic becon tényleg a játék legdurvább tárgya.
  • Kotomicuki
    #1034
    Hát, most, hogy a mimic beacon kiesett a pikszisből - amíg egy mod vissza nem hozza - , minden más felértékelődött, ami az ellenséges tömeg figyelmét leköti...
    A tömeg meg eléggé nagy lesz az utolsó teremben...
    Utoljára szerkesztette: Kotomicuki, 2016.03.13. 20:26:13
  • molnibalage83
    #1033
    A végén mennyire kellenek psi katonák? Érdemes csak emiatt várni a "közleményes nincs visszaút" mission előtt?
  • molnibalage83
    #1032
    Figyusz, játszottam az első résszel és azokban nem voltak benne ezek a bugok. Ez nem túlzása vivés. Nem esik le neked öregem, hogy mióta 2. szinten játszom azóta csak bugokat posztolok ki? Ez nem "tetszés" faktor. Bazdmeg ez KIBASZOTTUL BUGOS OPTIMALZÁLATLAN alkotás. Ami annak fényében vicc, hogy az 1. rész átszabása egy kisebbfajta remake, reamke.. Olyan töltési idők vannak benne, hogy néha azt hiszem, hogy újra C64-gyel játszom...

    Olyan szinten bericeg néha a játék, hogy elröhögöm magam, mikor a Witcher III fullra húzva megy.

    A full coveres komment részt sem értem. Tökéletesen ismerem a játék harcrendszerét. Ezek szerint meg sem értetted a bugod. Szétlövöd bazdmeg a fedezéket, de a program nem számolja jól újra a fedezék bónuszt. Odébb megyek egy kibaszott mezőt és akkor hirtelen jóra vált. Izé...

    Tökéletesen értem az overwatch módosítokat is. Viszont mindeféle valószínűség elleni az, hogy zsinórban 6 db overwatch mellémegy. Az ellen meg lassan 100%-ban tolja ellenem. Nagyon ritkán van, de az utolsó 5 ilyenből 4 betalált... Izé...
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.13. 16:08:15
  • dartonite
    #1031
    Csatlakozom, szerintem nem a Te jatekod.Egy darabig szorakoztato volt olvasni a sok nyavajgast de most mar kezded tulzasba vinni.Keress valami mast vagy kimelj meg minket ezektol a butasagoktol please.Evek ota az egyik legjobb turn-based akcio-strategiarol van szo, de Te mast sem csinalsz csak nyafogsz es szidod.Ha ennyire gaz, miert nem uninstall?

    Overwatch szandekosan mukodik levonasokkal a concealment utan, direkt ez volt a cel hogy ne full coverrol full coverre haladjon a jatekos folyamatosan overwatchban.Csapattagnak szamitja a mimic beacont azutan is hogy elpusztult.Micsoda gamebreaking bug...
    A psi lab pedig csak rookieknak valo, oda mar eloleptetett katona nem helyezheto, csak es kizarolag ujonc.
    A full cover sem jelenti hogy ne talalhatnanak el, sot meg is olhetnek egy lovessel.Random.Te annyit tehetsz hogy megteszed a maximumot es vigyazol a katonaidra.Ha adott esetben van egy sectoid mesterlovesz az ellenfelnel is, az feature es nem bug.Raadasul ebben a reszben mar szinte minden rombolhato, ezert is a strategia resze hogy lebontsd a fedezeket vagy flankelj.
    Komolyan nem ertem miert nem a pozitivumokat nezi valaki egy ilyen remek jatekban.
  • molnibalage83
    #1030
    A Psi labba meg valamiért nem enged embert betenni.
  • molnibalage83
    #1029
    n+1 alkalommal van az, hogy szét van robbantva a fedezék. Csak éppen az embernek mozognia kell, hogy érvényesítse azt rá is. Basszák meg. Egy mezővel odébb lépek és már jó a cover. És, ha nincs lépésem? És, ha nincs egy lépésre fedezék? Kibaszottul súlyos gameplay bug.

    Mikor megtámadnak az idegenek és földre kényszerítenek az is bugos szar. Mindenki ott van a platfromon és 0-án van a számláló, akkor videóüzenet jön, hogy biztosan fel akarok szállni? Mert csapattag van kint...

    Na, akkor most izgulhatok, hogy ez a bugtenger akkor kit és minek számol majd be...?
  • SovereignXY7
    #1028
    Amúgy érdekes ez a random. Avatar project. Első blacksite-ot megcsinálom 5ről vissza esik 3ra. Majd építenek egy új gyárat vhol ahova még éppen h nem érek el. meg elkészül még vmi és 6ra felmegy az avatar...

    Vissza töltöm 2 nappal korábbra. Annyi h keletre terjeszkedek inkább - 2 nap alatt nem teremtek kapcsoaltot régióval - erre gyár felépül ami 1 pontot hozzá tesz meg most már bead 3 lehetőséget kit akarok legerillázni köztük ott van 1 h 1 ponttal nem hagyom növelni az avatart...
  • Etelkozi Vata
    #1027
    Szia! Barátságosan mondom, írom (hiszen nem vagyunk barátok), hogy most már tényleg kezdesz uncsi lenne.
    Lécci!
  • SovereignXY7
    #1026
    Nem tudom nekem overwathcal azért egész szépen lekapdossák a dolgokat. Főleg ha jön az erősítés. Akkor fasza. Körbe állom aztán kész halál csapda :D
  • kHares
    #1025
    Overwatch arra jó hogy concealment-ből egy ambush. Esetleg. Egyébként mindenféle levonások vannak rá. Amire még jó lehet rákényszeríteni az enemy-t hogy ne mozogjon, ennyi. Talán játék uccsó harmadában amikor mindenkinek magas az aim szint és kiegészítők/pcs miatt de hogy megbízni nem lehet benne az tuti.
    Mi a probléma a cover-el?
  • molnibalage83
    #1024
    A cover számolás is olyan bugos szar, hogy arra szavak alig vannak...
  • Fenrir
    #1023
    Valami guide-ban olvastam, hogy az overwatch sajnos nem annyira hatékony mint ahogyan mindenki várná, ezért nem érdemes erre pazarolni az akciópontokat.

    Ez working as intended, szóval használni kell mást helyette.
  • molnibalage83
    #1022
    Új rekord 6 overwatch miss zsinórban... Így azért nehéz...
  • molnibalage83
    #1021
    A Shiled Wall képességnek mi értelme? 2-es armor és 0 pajzs érték mellett ki az a hülye, aki beállítja a katonát fedezéknek..?
  • Fenrir
    #1020
    Én képtelen vagyok akár egy emberemet is elveszíteni. Nem is játszok ezért Iron Man fokozaton, túlságosan kötődök a katonáimhoz :)

    Inkább visszatöltöm az állást és addig szenvedek abban a körben amíg meg nem mentem valahogyan.
  • molnibalage83
    #1019
    Ja, hogy a chain shot lényegében sebzés duplázás és nem két célpontra lövés...
  • molnibalage83
    #1018
    De jó, hogy a chain shot is bugos a sniperemnél. Talált és mégsem kapott extra lövést...
  • dartonite
    #1017
    Nerfeltek.BTW nagyon helyesen.
    Az uj patch ota ez az egyik legfeltunobb valtozas.A (nalam) sokkal jobban futo jatekon kivul.
  • molnibalage83
    #1016
    Egy colon sniper bánta ezt az eseményt. Kedves...
  • molnibalage83
    #1015
    A mimi beacon bugos lenne? Valamiért az egyik ellen képes volt másra dolgozni, míg a többi nem...
  • SovereignXY7
    #1014
    Karakter pool-ból hogyan tudom az embereket berakni? Mármint néztem, hogy módosítani az ini fájlt, hogy poolból. Az megvan. A játékon belül si beállítottam, hogy a poolból hozza az embereket. Hát... se alap emberek se az a pár aki eddig jött nem onnan van... :-\
  • molnibalage83
    #1013
    Na, 2. szinten most halt meg az első katonám... :(
  • Fenrir
    #1012
    A mimic beacon nem használja többé a fedezéket és mindig eltalálják.
  • Maala
    #1011
    Minden bizonnyal. Alapot az alappal összehasonlítva egyértelmen a 2. a jobb, de ha ide veszed az LW-t, akkor esélye sincsen.
  • apz
    #1010
    megvolt a múlt héten végig... valahogy az első rész jobban tetszik, összességében... vagy lehet hogy csak a Long War mod miatt érzem így?
  • molnibalage83
    #1009
    Ezt a kérdést nem is értem.