Warhammer 40K

Sok újat nem várok, ez a játékmód majdnem egyidõs a Team Fortressel, számtalan verzióban ismerem, mi még Quake2 modként, Gloom címen ismertük és LANoztunk vele rendszeresen. Csak most nem tökátlag ûrgyalogság vs pókok, hanem Ultramarínok vs csúnya piros nidek.
Mostanában aktuális iterációja a Natural Selection 2 (nem UNnatural), az is teljesen ugyanez, ha jól láttam.

Annyi eltérés van Gloomhoz képest, hogy ott kritikus volt a sötétség, az alap pók kb egyetlen lövéstõl döglött, és közelharci támadása volt csak. Így a játék LANon, mindenkinél leellenõrzött gammával és brightnessel mûködött, de neten teljesen felesleges volt pókként próbálkozni. Itt nincs sötét sem sehol, meg gondolom a genestealerek nem egylövésesek...

Itt mindenképpen jelezd,kíváncsi vagyok rá én is.

Ó, közben mit találtam!

Exterminatus

Source mod, 2010-es, bénácska grafika, Gloom (vagy Unnatural Selection) koppintás.
SM vs nid, két alap kaszt bolteres/bolt pistol+chainswordös marín illetve genestealer vagy köpködõs warrior.
Ahogy ölünk, kapjuk a pontokat az erõsebb egységekre, respawnnál lehet váltani. Marínoknál ez assault marine, veteran, apothecary, weapon specialist és terminator, nideknél biovore, lictor, zoantrope és carnifex. Kipróbálni ellenség híjján nem tudtam csak az alap karaktereket. Bolter lassan lõ és nagyot pukkan, egyes lövés és hármas sorozat beállítások vannak rajta. Van gránát, és kés. Másik marínnal lehet csapkodni a chainsworddel, genestealernek csak két keze látszik és csak egy támadása van, warrior tud köpni meg kaszálni a kampóival.
Van kb tíz pálya, elég egyszerûnek tûnnek. A nidek támadnak, el kell foglalniuk egy-egy pontot, meg a végén betörniük egy kaput. Néhány útvonal van csak a mapon, CS módra. A hangulatuk megfelelõ, bár eléggé baltával szabottak, szögletes birodalmi sasok a falakon, elszórva chimerák meg thunderhawkok vannak mindenfelé, a nidek tojások vagy dowos áram mellõl indulnak.
Steam bétát ki kell hozzá kapcsolni, meg asszem Half-Life 2 kell hozzá, de Source SDK Base 2007 biztosan. Lehet, hogy Source SDK (tökalap) is.

Lehet, hogy döglött az egész, és nem játszik vele senki, de azért majd becsekkolok a steam gruppba, aztán ha van valami aktivitás, beszámolok róla.

Egyetértek google glass :D Szerintem tuti nem mechanikus szem hanem egyfajta visor.

Na ez is épp egy jó téma, minden író máshogy gondolja :D Én is olvastam már mindenfélét.

Az olvasottak és a wikin írtak alapján én is úgy gondolom ahogy te írtad, viszont tényleg necces lenne kilátni egy akkora résen. Visornak írják amúgy is, az meg nem egy mechanikus szem, hanem egy szemet védõ felület. Én olyan kicsinyített google glass szerûségnek képzelem el.

Agyalnivaló: Space Marine sisakok.

Ahogy nézem, fórumokon (és idõben!) eléggé megoszlik a vélemény, hogy az SMek sisakján a szem az arra való, hogy kinézzenek rajta, vagy az egy mechanikus szem, ami a páncél feketehámján keresztül közvetlenül az agyba küldi az információt?

Vannak érvek mindkét oldal mellett és ellen.
Sisakon lyuk elmélet mellett szól, hogy többször ábrázolva vannak marínok törött lencsével, de sisakban, illetve olyan is rémlik, hogy a lencse színét látja a marín belülrõl. Vagy hogy az ellenség látja a marín szemét a sisak lencséjén keresztül, ami mûszemmel nem mûködhet.
Aztán Dark Crusade intróban, illetve az Ultramarines legelején van ábrázolt SM belsõ nézet, HUDdal.
Ellene azt lehet felhozni, hogy AKKORA szemnyílásból egész egyszerûen nem lehetne kilátni, fõleg, ha még HUD is van mindenfelé. Mondjuk ha a HUD nagy része az amúgy is takart részen van, annak lehet értelme...

A "mûszem" elmélet mellett az van, hogy a regények folyamatosan "autoérzékek"rõl beszélnek, nagyításról, meg hogy a páncél leszabályozza a sisakot, hogy a júzer ne vakuljon/süketüljön meg. A sisakból kiláthatatlanságot már említettem, az is elég erõs érv.
Ez ellen meg az van, hogy explicite sehol nincs ez leírva hogy így mûködne. Sérült sisakkal ugyanolyan jól elvannak a marínok, mint éppel. Vannak regények, ahol pislogás-klikkelésrõl beszélnek, ami idegi csatlakozásnál értelmetlen lenne, illetve pont most olvastam olyat, hogy "csak halványan szûrõdött be a szag a sisak légzõkészülékén", ami ha az integrált érzékelést vesszük alapul, inkonzisztens lenne, a sisak szeme lát, füle hall, de az orra nem szagol?
Továbbá nincs szó vakulás miatt a sérült sisakjukat eldobáló marínokról sehol.

Azt nem hozom fel, hogy ha ilyen lenne a sisakjuk, akkor minek nekik occuloglobe, mert ugye sisak nélkül mi van?

Én arra hajlok, hogy a sisakból a kilátási nehézséget hanyagolom el, és szemlencse+HUD-nak tekintem.
Nektek mi errõl a témáról a véleményetek?

Igazából nem is ez a kérdés, hanem hogy akar-e valaki?

Innen szokott valaki a wh40k szerepjátékkal (dark heresy) játszani?

Nekem az a sorozat nem jött be. Csak az elsõ rész van meg, de valahogy nem fogott meg a hangulata. Mondjuk a Drizzt féle drow regények csúcsa a Sötételf trilógia volt. Utána már csak lefelé tartott a minõség.

Róla épp rosszakat olvastam, afféle drow-regény klónnak mondják a köteteket, amiben csak vérengzés van : De lehet teszek késõbb egy próbát vele.

A Sötétpenge Malus-ról is jók a vélemények.

Köszi, bár az ilyen hosszú sorozatoktól ódzkodok, egy pár rész után ált. érdektelenségbe fulladnak, de elkezdtem a Trollvadászt, eddig tetszik.

A Félix és Gotrek könyveket csak ajánlani tudom. Egész szép gyûjtemény sorakozik a polcomon. Kellemes kikapcsolódás.

Én anno olvastam egy-kettõt, magyarul, de õszintén szólva kritikán aluli volt, címre nem emlékszem, egy ürgérõl szólt, akinek a testvére a káoszhoz csatlakozott. Ennyi rémlik, ebbõl már le lehet szûrni, mennyire volt maradandó emlék. :)

Fantasyt olvasott valaki? Neki kezdenék annak is, melyik könyvsorozattal érdemes kezdeni? Gortek and Felix?

Ezekkel a Theorycraftokkal az a baj, hogy aztán a GW kihoz valami eszeveszett blõdséget magyarázatnak, akkor az ember fogja a fejét, hogy ennél sokkal jobb magyarázatot is ki lehetne találni. De hiába, mert hát GW és lore....

Hmm pedig határozottan emlékszem, hogy Sanguius alacsonyabb termetû a többieknél, de lehet nincs errõl határozott álláspont. Én végülis örülök, hogy egyes dolgok nincsenek kõbe vésve, jókat lehet róluk theorycraftolni.
És ha belegondolunk az egyszerû birodalmi citizen számára egy marín is félisten, a Császárról meg a Primarchokról nem is beszélve, õk mitikus alakok.

Ja, meg még arról is van szó, hogy Alpharius/Omegon genetikai kódjából hiányzik az überextra primarch méretet okozó szekvencia. Ezt külön kiemeli, hogy a XX.-as inkubátornál volt ilyen (azzal együtt, hogy a Space Wolves meg kutyaféle DNS szakaszokat kapott), szal szerintem Sanguinus nem kisebb, az csak valami véletlen mélynövés lehet.

Eh, Deliverance Lost: Van benne egy jelenet, ami Corax és a Császár találkozását mutatja be. Elõször Corax nem érti, mitõl borul térdre mindenki körülötte, mert õ csak egy átlagos méretû embert lát. Aztán elkezdi felülírni az aranypáncélos, nagydarab, aranyszemû forma, és a találkozó végére az válik dominánssá Coraxnál is.

Szal így valami béna módon egyszerre mindkettõ.

Ja, meg mond neki egy olyat is, hogy megszámlálhatatlan arcot hordott már. Szal perpill úgy tûnik, hogy a Császár úgy néz ki, ahogy csak akar, arcvonás, méret, ruházat, bármi szempontjából.

Viszont az egyéb helyekrõl kiderül, hogy pl Coraxnak is van egy olyan képessége, hogy ha nagyon akar, észrevétlen marad akkor is, ha közvetlenül rá néznek, szal ez valószínûleg valami psyker dolog, nem fizikailag változik meg, csak az emberek látják õt úgy. Viszont akkor semmivel nem vagyunk elõrébb abban, hogy hogyan néz ki "igazából".

"Ügyes" megoldás ez arra, hogy ne kelljen semmit konkretizálni...

Igen, ha jól rémlik én is a Space Crusade-on keresztül ismerkedtem meg a Wh40k világával, már amennyiben az ismerkedésnek nevezhetõ... :D

Hozzá kell tenni, hogy a Space Crusade egy vegytintával leöntött, nagyon leegyszerûsített Wh40k játék volt, még a világ leírást is kilúgozták (ennél már csak az volt a durvább, hogy a németeknél tovább nyesegették az egészet (pl. csak a robotok maradtak meg az 'xenókból') a megcélzott fiatalok védelme érdekében, így az elnevezések is drasztikus változáson estek át, pl. a fegyverek nem halálosak lettek, a bolter -> laser, assault cannon -> nullzeit-kannonen, stb.). Szóval eleve aféle belépõ játék lett a Wh40k világába...

Az már biztos hogy bõven akadna írnivaló. :)

Már a leírtakat végigolvasva is látható a lényeg, hála neked aki mindezt ilyen szépen összefoglaltad. Én csupán azért említettem meg a Space Crusade-et, mert elég széles körben ismert volt, köszönhetõen a megannyi számítógépre (PC, AMiga, C64, ZX Spectrum) kidolgozott játék változatának és egyfajta tesztbázisként mûködött ami új fajokat és új kinézetû figurákat mutatott be elsõként a nagyközönségnek.

Nagyon sok minden kimaradt, nem említettem a Battlefield Gothic-ot, ami ugye eredetileg szintén a White Dwarf-ban megjelent ûrharc volt táblás játékban, nem említettem azt, hogy bizonyos átmeneti (hivatalos) szabályokkal lehetett vegyíteni a játékokat, például megjelenhettek a Titánok is a Wh40k léptékû csatákban, vagy a Tyranidák a Necromundában. Hosszasan lehetne írni arról, hogy az egyes játékokban hogy fejlõdött a világ és a játékmenet (pl. Space Hulk-ban opcionális szabályként megjelenõ Power Armour-os Space Marine-ok).

Lehetne arról írni, hogy az új fajok, kasztok, szabályok, novellák hogy írták át a korábbi játékverziókban egyszer már elviekben letisztázott történelmet, egységeket, felépítéseket.

Egy külön fejezet foglalkozhatna akár az elviekben legykiemelkedõbb rész, az Ûrgárdisták történetének alakulásával, formálódásával, a menet közben vétett logikai bukfencekkel (pl. az egyes rendházak méretei), hogy menet közben mennyire megváltozott oda- és vissza egyes kasztok/fajok történelme és karakterei (pl. az Elda-k, vagy az Ordo Malleus fel-el-fel-el tünése).

Az, hogy a Pszi hogy bukkant fel a játékmenetben és a világban, majd hogy lett elhanyagolva, hogy aztán újra és újra feltünjön.

Szóval egy könyvet meg lehet tölteni a világ és a játék fejlõdésével, alakulásával. Ennek nagy mélységében történõ kifejtésére azért nem vállalkozom... :D

Jahj, Space Crusade-del játszottam számítógépen, nagyon nem értettem, hogy miért barátkozik egymással az ork, a káosz, meg a 'nid... :P

Nagyon szép összefoglaló Cifu.

Egy kis plusz, ami úgy látom kimaradt. Még 1990-ben megjelent a Space Crusade is, mely a Space Hulk egyfajta oldalágának tekinthetõ, szintén két játékosra kihegyezett társasjáték (nem mellesleg ebbõl is készült számítógépes változat is ahogy a Space hulk-ból). Itt már nem egy hajóroncsban ment az öldöklés és a kezdõ szettben is más volt a felállás (5 space marine egy parancsnokkal meg vegyesen xenok, illetve kicsit késõbb az advanced változatnál 6 Tyranid Warrior és 15 Space Marine Scout).

Tehát még a második kiadás elõtt már itt megjelentek a leendõ tyranida kódex egységeibõl egy kis ízelítõ.

A játékhoz készült még több bõvítmény is melyek a White Dwarf magazinban vagy egyéb helyeken jelentek meg. Az egyik a Dreadnought lépegetõket hozta be (nagyon de nagyon másként néztek ki azok a drenyák, inkább hasonlítottak a robotzsaru ED-209-es egységére mint a jelenlegiekre), a másik az eldákat tette bele a játékba, de volt káoszos meg orkos, sõt még nekronos bõvítmény is (bizony az elsõ nekron figurák, egész pontosan a sima warrior meg az elsõ változata a destroyer nekron figurának már itt megjelent, jóval a 3. kiadás elõtt igaz ekkor még csak mint sima xenok szerepeltek).

Kicsivel a megjelenés után aztán jöttek külön szabályok 3 eltérõ ûrgárdista rendház megjelenítésére, egész pontosan az Iron Fist, az Ultramarine és a Blood Angel rendházak figuráival történõ játékra.

köszi, valami ilyesmire gondoltam én is <#worship>

Az igen, szép munka!

<#eljen> Nagyon jó kis összefoglaló lett.

Megpróbálom összefoglalni, de ez egy erõsen elnagyolt dolog lesz:

A ma már szégyelt õs, a Warhammer 40k: Rogue Trade (1987-93)

A Games Workshopnak még 1978-ban jelent meg az elsõ fantasy táblás játéka, a Reaper, ez egy klasszikus asztali-miniaturás játék volt, mesélõvel, és laza szerepjáték elemekkel. Ebbõl nõtte ki magát 1983-ban a Warhammer Fantasy Battles, ami még nagyon elnagyolt világgal és fajokkal bírt (emberek, orkok/goblinok és törpék - az elfek késõbb jöttek). A játékhoz adott anyagok minõsége és kidolgozottsága is iszonyatosan vázlatos volt, de a játékmenet viszonylag gyors és átlátható volt, így hamar népszerû lett. A játékhoz folyamatosan jöttek ki új szabályok, fajok és háttértörténet (pl. a Birodalom kidolgozása, a sötét- és nemes elfek), így 1984-ben jött ki a második kiadás.

Rick Priestley ennek a második kiadásnak az alapjain dolgozva akart egy sötét jövõképû sci-fi táblás játékot. A játék alapjaiban tér el a mai Wh40k táblás játékoktól, hasonlóan a korai WFB (Warhammer Fantasy Battles) játékokhoz, itt is kellett egy mesélõ, és az egész játék erõs szerepjáték beütéssel rendelkezett. A játékos(ok) egy Rogue Trader nevû kasztot képviseltek, akik a birodalom képviselõi a határmesgyéken, ahova a birodalom erõs karjai már nem érnek el. A céljuk a még feltérképezettlen (vagy elveszett) területek felderítése, és függõen azok viszonyától (hasznos, káros, stb.) azok kezelése (általában harc, valamilyen formában, innen jön a "There is only war" szlogen is).

A játékos egy kisebb sereget irányít, ûrgárdistákkal, pszikerekkel, inkvizitorokkal. A fõbb karakterek személyre szabható tulajdonságokkal rendelkeztek, de a "tömegek" egyszerû "ágyútöltekéket" képeztek.

Rick Priestley a Birodalom alapjait már itt lefektette, és a szabálykönyvek ill. háttérkönyvek jó részét valójában inkább a világ leírásra használta fel, minimális szabályokkal. Megvolt már a stázistrónon ülõ császár, az asztronomikonnal, de sem a káoszról, sem Hóruszról nem volt benne szó még. A fajok között a fõbbek az Imperial Guard, Space Marines, Space Orks (ûrork), Eldars (Eldák, ûrelf), Squats (magyarba zömik néven fordították, ûrtörpék), Slanns (nem tudom lemagyarították-e, "ûrbékák") és Zoats (kentaur-gyíkok négy lábbal és két kézzel).


A Rouge Trader-hez készült Space Ork modellek doboza

Menet közben a WFB-hez hasonlóan a Wh40k:RT is rengeteg új történetet és szabálymódosítást kapott, amik a White Dwarf hasábjain jelentek meg. Az egyik elsõ komolyabb ezek közül a káoszt hozta be (ekkor jelent meg a WFB-ben is amúgy, és ugyanazt a négy káosz démont hozta be, illetve még a kisebb démonok is teljesen megegyeztek a két játékban). 1988-ban jelent meg a Horus Heresy kiegészítõ, amiben a Hórusz lázadást lehetett végigjátszani, ebben már természetesen helyet kaptak a fõbb ûrgárdista rendek (Blood Angels, Space Wolfs, Ultramarines, Salamanders, Imperial Fists, valamint a Lunar Wolves/Sons of Horus).


Ian Miller által készített képek a Rouge Trader-hez

Egy-egy évre rá megjelent két kidolgozott kiegészítõ a Káoszról, az elsõben Khorne és Slaanesh, a másodikban Nurgle és Tzeech lett kidolgozva és végigvezetve. Ezekben már a Káosz szemébe menekült káoszgárdistákat is kidolgozták, a négy fõ káosz-ûrgárdista renddel. Itt debütált a káoszt üldözõ Ordo Malleus inkvízitorok, és a saját ûrgárdistáik, a Grey Knight-ok. A káosz kiadványok szövegei és illusztrációi véresek, provokatívak, undorítóak és szexisták voltak, kifejezetten a felnõtt játékosoknak készültek. Szintén említést érdemel, hogy ez a két kiadvány volt az elsõ, ahol a Games Workshop már komolyabb külsõs illusztrátorokat is fel tudott fogadni...

Space Hulk, és Epic 40k, avagy a modern Wh40k irányváltása (1989-1991)

A játékfejlesztõk a GW-nél két inspirációt kaptak, az egyik az Aliens film, a másik pedig az, hogy valahogy el kéne hagyni a mesélõt, mert ez sok problémát okozott a WFB és a Wh40k esetében is.


A Space Hulk elsõ kiadásának dobozábrája :D

Kísérletképpen csináltak egy játékot a Warhammer 40k világában, ami csak két játékosnak szólt. A történet annyi, hogy egy, a hiperûrben sodródó ûrhajó roncsot (Space Hulk) az Ûrgárdista Terminátorok vizsgálnak át, ám ott egy, a világban új faj, a Génorzók (Genestealers) lakozik, akik gyorsak, erõsek, és mellesleg négy karjuk van, amibõl kettõ erõs karmokban végzõdik. Nem nehéz az Aliens filmek idegenjeit beléjük látni, fõleg, hogy a háttértörténet szerint "szopós" szájszervükkel ültetik el az áldozataikban a magjaikat. De itt debütáltak a Terminátor páncélok (a korszak másik híres filmjébõl jött az elnevezés).

A játékmenetet leegyszerûsítették, a szerepjáték elemekbõl nem sok maradt meg, a táblás kialakítás pedig elõre meghatározott, vagy akár tetszõlegesen kiépíthetõ darabokból épült fel. Ahogy az szokott, ehhez is kijött több kiegészítõ, mint a Deathwing (a Dark Angels ûrgárdista rend kidolgozásával), vagy a Genestealer (a génorzókhoz hozott pátriárkát, mágust és hibridet, illetve jobban kidolgozott háttértörténetet).

A másik látványos oldalág az Epic lett, ez egy nagyságrenddel eltolta a játék léptékét, és a játékos itt nem egy-egy katonát, hanem egységeket irányított. Az Epic legfõbb mozgatórugója azonban a gigászi Titánok behozatala volt, az elsõ kiadás neve is erre utalt, ugyanis az Adeptus Titanicus volt, ami még inkább ezekre a monstrumokra épített, a többi egység eléggé elnagyolt és kidolgozattlanra sikerült. A rossz nyelvek szerint egyébként a FASA egyre népszerûbb Battletech táblás játékát próbálták ezzel egyensúlyozni. Érdekesség, hogy 1989-ben kihoztak egy Space Marine nevû játékot is, ahol két egymással szemben álló ûrgárdista rend vívott élet-halál harcot Epic léptékben és az Epic szabályaival.

Az Epic a Space Hulk-hoz hasonlított abban, hogy immár kifejezetten csak a gyors, pörgõs csatákra koncentráljon, és számûzte a szerepjátékos vonalat, továbbá alapvetõen a 6 oldalú kockákra épített. Ugyanakkor itt is tetten érhetõ volt már a világ fordulása, a Zoats-ok és a Slann-ok eltüntek úgy, hogy nyomuk sem maradt, sõt, a Rogue Trader-ekrõl se esett egy szó se...

Warhammer 40k / Epic / Space Hulk második kiadás, a paradigmaváltás (1993-98)


A Warhammer 40k második kiadás dobozának tartalma

A második kiadás a Space Hulk / Epic vonalon indult tovább, de a fõ fejlesztõ immár Andy Chambers lett. A szerepjáték elemek csak a hõsök (egyéni egységek) esetében tûnt fel, a többi modellnél gyakorlatilag alig kapott szerepet. Fontos megjegyezni, hogy a modellek és a könyvek minõsége nem is egy, de két lépést ugrott felfele. A Space Marine-ok kinézete is jelentõsen megváltozott az elsõ kiadáshoz képest.

A játékmenet azonban jóval összetettebb volt a két elõdnél, nagyon alapos páncéltörési / sebzési rendszer volt benne, ami a Rogue Trader-bõl megörökölte a 6 oldalú kockák mellett a 4-, 8-, 12- és 20- oldalú kockákat is. Ehhez hozzájöttek a játék sava-borsát adó egyedi képességek, amely mindenféle speciális fegyvernek, képességnek külön rendszerrel. Ez egyfelõl egy iszonyatosan kidolgozott és logikus szabályrendszert jelentett, másfelõl viszont alapjaiban gyilkolta meg azt a pörgõs játékmenetet, ami például a Space Hulk-ban megvolt.

A világot ekkor kezdték el a ma is (többé-kevésbé) ismert formájába hozni, átugorva a 41. évezredbe. illetve a GW áttért egy, a korábbitól teljesen eltérõ üzletpolitikára. A játék alapcsomagja csak ûrgárdistákat és ûrorkokat tartalmazott, továbbá egy hozzávetõleges világleírást, és a szabályokat. A többi faj részletes leírását, illetve összetett új szabályokat ezentúl Codex-ekben (külön megvehetõ könyvekben) tettek elérhetõvé. Természetesen azon túl, hogy a modelleket is külön-külön kellett megvenni. Ezt az üzletpolitikát többé-kevésbé minden komolyabb játékukba átültették.

Azzal, hogy az ûrgárdista rendeket, a birodalmi gárdát, a káoszt, az ûrorkokat, eldákat kidolgozták, behozták a Génorzók kibõvített seregét, a Tyranidákat is. Ekkoriban azonban a különféle inkvizitorok és zömikek, meg társaik csak kiegészítõ szerepet kaptak a Birodalmi Gárda vagy az Ûrgárdisták mellett, és nem rendelkeztek saját sereggel.

Fontos megemlíteni, hogy Ian Watson-féle novellák is ekkor jelennek meg, és a világot alaposan megreformálták. Ennek részeként például a Tyranidákkal "kiírtatták" a zömikeket, amelyekkel nem igazán tudtak mit csinálni. Amúgy a Tyranida betörést hatalmas közösségi játékokban "folytatták le", vagyis eme játékokban a játékosok határozták meg, hogy meddig jut az új szuper-veszedelem. Ez egyfelõl hihetettlen módon megdobta a GW népszerûségét a táblás játékok rajongóinál (hasonló léptékben még senki sem csinált ilyet), másfelõl igencsak komoly szintû reklámot is hozott a játéknak.

A második kiadáshoz egy komolyabb kiegészítõ látott napvilágot, a Dark Crusade, amely a pszi-kártyákat hozta be a játékmenetbe.

A párhuzamos játékok is megkapták a finomítást, a Space Hulk 2. kiadása elsõ sorban csak szépészeti beavatkozás volt, a modellek és a könyvek minõsége lépett fel az aktuális szintre. Az Epic (Space Marine / Titan Legions) sokkal komolyabb változásokat kapott, a "sima" földi egységeket is végre kidolgozták, illetve megjelent a Császár-osztályú Titán, illetve az Ork Mega-gargant, amelyekhez képest a sima Titánok eltörpültek. Ezek annyira kilógtak a sorból, hogy késõbb el is tüntek a kínálatból, és a többi faj nem is kapott egyenrangú egységet.

A Wh40k is megkapta a maga tucsingolós spin-offját (a WFB-é a Blood Bowl, egy elborult és brutálisan véres-komikus amerikai foci-szerûség) 1995-ben, az Ian Watson Space Marine novellájában bemutatott bolygón játszódó Necromunda, ahol a Wh 40k 2. kiadás szabályaival kisebb csoportok harcolnak eme bolygó kaptárvárosainak alsó szintjein.

A harmadik kiadások és az egyszerûbb idõk kora, Warhammer 40k és Epic 40k (1997/98-2004)

A Tyranida-kora végével újra a "kis" fajok felé fordult a fejlesztés, és a játék további egyszerûsítésére koncentráltak. Utóbbi azt jelentette, hogy számûzték a "nem standard" dobókockákat, és a játékot 6 oldalú kockára hegyezték ki. Az elõbbi azt, hogy megjelent a Dark Eldar faj, majd szépen lassan kifejtették a Ordo Malleus (itt már Démonvadászok) és az Ordo Hereticus (Boszorkányvadászok) inkvizitorokat. A két legszélsõségesebb új faj a Tau és a Necron lett, elõbbi ismét a Battletech elleni lépésként értékelhetõ (hozzá kell tenni, hogy a FASA ekkoriban már túl volt a legszebb évein), az utóbbi pedig egy über-robot faj. Szintén említést érdemel, hogy a Space Ork-okat is ekkor dolgozták át a korábbi "nem túl inteligens, de veszélyes" szintrõl a "buta, mint a kõ, de veszélyes" szintre.

A játékmenethez nagyban hozzányúltak, a korrábbi összetett egyéni szabályokat leegyszerûsítették, vagy simán megszüntették. Ellenben megtartották a Codex-ekre építkezõ alapjáték koncepcióját.

Kronológiai szempontból elõbb jött ki ugyanakkor az Epic 40k (1997), amely ugyanezt az egyszerûsítést hajtotta végre az Epic világában, reménykedve, hogy az addigi "fekete bárány" (az Epic volt a legkevésbé népszerû a GW táblás játékai közül) erõre kap. A cél, hogy a kezdõ játékosok ne lapozgassák órákig a szabálykönyvet egy-egy kérdéses lépés után, sikert ért el, de elfordította a régi játékosok egy jó részét. A GW végül 1998-ban megszüntette hivatalosan az Epic 40k vonalat, a "technológia" egy részét (mint a Szupernehéz-harckocsikat) átvitte a Wh 40k-ba.

Ez az idõszak a GW mélyrepülésének kezdetének fogható fel, noha a játék az Egyesült Államokban egyre népszerûbb kezdett lenni, és az egyszerûbb, de gyorsabb játékmenet sok új játékost hozott a táblás játékokhoz.

A semmittevés idõszaka, a Warhammer 40k IV. kiadása (2004-2008)

Ha mélyrepülésrõl beszélünk, akkor a IV. kiadás kétségkívül az volt. Gyakorlati változás kevés volt, a szabályok többsége érintettlen maradt, sõt, még az elõzõ kiadás Codex-ei is megfeleltek a IV. kiadáshoz, mindössze az alapszabályokban lévõ változtatásokat kellett érvényben tartani.

A kereskedelmi modell viszont egy kicsit változott, többek között kihoztak egy Battle for Macragge dobozos verziót, amely az Ultramarine homeworld elleni Tyranid támadást mutatta be két játékos számára játszható formában.

Eközben ugyan jelentek meg új egységek, új szabályok, de a játék fejlõdése sehol sem volt az 1990-es évek közepén tapasztalt pörgéshez.

Az elsõ változást a Horus Heresy novellasorozat (2006-) jelentette, ami persze a táblás játék is bizonyos szinten 'követ'.

V. kiadás, a lassú eszmélés és a Space Hulk feltámasztása (2008-2012)

A játék egy kicsit visszakanyarodott a II. kiadás irányába, újra megjelent a futás, és a kiterjesztett fedezék használat, valamint a jármûvekkel újra lehetett öklelni (ezek már benne volt a II. kiadásban, de a III. kiadásban eltûntek ezek a szabályok).

A játékvilág béli változások elsõ sorban az Ûrgárdistákat érintette, a szabálykönyvbõl számûzték a különálló Ordo Malleus-t, és kvázi helyettük megjelent a Grey Knights mint különálló ûrgárdista rend.

Egy oldallépés, hogy miközben hajdan erõsen szerepjáték-orientált volt a Games Workshop (a Warhammer Fantasy Battles világában játszódó Warhammer Fantasy szerepjáték évtizedek óta él), addig a Wh 40k-hoz nem hozott ki szerepjátékot. 2008-ban viszont eladta a világ licencét a Fantasy Flight Games-nek, akik különféle táblás, illetve hagyományos szerepjáték kiadványokat (pl.: Horus Heresy, vagy a legújabb Only War) dobtak és dobnak a piacra.

Érdekes lépés volt a Games Workshop-tól, hogy 2009-ben újra kiadta limitálva a Space Hulk-ot, immár III. kiadásban. A szabályokon nem sokat változtattak, de a modellek és a könyvek minõsége az ekkor elvárható szintre lett hozva. A készletek pillanatok alatt kifogytak, így ez a lépés jó marketingnek fogható fel - ugyanakkor a GW azóta sem hozott ki több Space Hulk táblás játékot, illetve kiegészítõt.

A kései fellángolás, a VI. kiadás (2012-)

A modern kor szele elérte a GW-t is, igaz megint csak "követi" a Wh 40k a testvérét, a WFB-t. UGyanis megkapta egy-az-egyben az ott megjelent új szabályokat, ami a Pszi (ott: mágia) és a Repülõ lények és jármûvek szabályait jelenti. Mozgalmasabb lett a közelharc, továbbá a tereptárgyaknak nagyobb köze a játékmenethez (ez szintén a II. kiadás szabályainak újragondolását jelenti).

A szövetségek egy régi opcionális szabály felmelegítéseként tért vissza, amellyel a saját "fõ" seregünktõl eltérõ fajú / típusú sereget tudunk a terepasztalra lerakni, ám megbízhatóságuk sok mindentõl függ.

Egyébként elég masszív világ-újraépítés történik ezzel a Horus Heresy sorozattal. Teljes külön könyveket kapnak sorra az eddig csak említés szinten, esetleg szerepjáték alapkönyvekbõl ismert részei az Imperiumnak. Kaptak már könyvet az orgyilkosok, az asztropaták, az Adeptus Custodes, meg ugye azok a légiók, amik nem kaptak túl sok reflektorfényt eddig. A korábbi regények jellemzõen egy-egy SM chapterrõl, IG ezredrõl, vagy egy kupac inkvizítorról szóltak, néhányon elég erõsen érzõdött is, hogy az egész regény tulajdonképpen csak egy nagy reklám az éppen aktuális WG kiadványhoz (Dark Heresy-hez kapcsolódó inkvizítoros könyvekre gondolok elsõsorban).

Ehhez képest a HH alapokat fektet újra, kb.

Rogue Trader szabálykönyv, Ian Watson regények, meg a White Dwarf magazin. Kb ennyi. Egy csomó ideig csak a magazin közölt fluffot. Az meg még az Old Night alatt történt, az internet elõtt, tehát gyakorlatilag elveszettnek tekinthetõ. :P

Na jó, nem, biztosan utána lehet járni, csak lusta vagyok keresni is, meg 1000 magazinból összeollózni az infókat is.

engem mondjuk érdekelne, miképp alakult ki a warhammer 40k világ.. nem a játékbéli teremtés-mitosz, hanem a valós.. tehát mi tartozott bele eleve a történelmébe (ha volt az elsõ kiadásnak részletesen kidolgozott), mennyire volt részletes és mik azok, amik késõbb kerültek bele?

annyit találtam, hogy bizonyos fajok az újabb kiadásokkal kerültek bele (pl Dark Eldars, Tyranids)

Na hát kitudja, gondolom a hivatalos birodalmi freskókon is valami idealizált változata van, nem egy seggdugasz próbálja levágni az 5méteres démonokat <#vigyor>

Azon a képen szerintem nem egy lépcsõfokon állnak. Egy fél perces, nagyon elnagyolt GIMP manõverrel én erre jutottam:

Na kicsit utána olvasgattam, az tuti, hogy nem ugyan akkora volt mindegyik Primarch. Magnus volt a legnagyobb, valóságos óriás. Fulgrim és Mortarion is nagy volt pl, Alpharius-Omegon pedig akkora mint egy átlag mariska, és Sanguinius is alacsony volt a többihez képest.

A Császár már fogós kérdés. Ugye a könyvekben nem nagyon említik, hogy a primarchok fölé tornyosulna, plusz több ezer évig az átlagemberek között élt, ott gondolom feltûnt volna elõbb-utóbb valakinek, hogy ez a csávó miért 4 méter magas :D Plusz a First Hereticben amíg fel nem fedi magát, Lorgar sem ismeri fel, meg általában egyik primarch sem az elsõ találkozásukkor. Tehát egy átlag embernél magasabb lehet(páncélban gondolom akkora mint egy marine kb), viszont nem hatalmas. A legjobb magyarázat az, hogy mivel a valaha élt legerõsebb psykerrõl van szó, vagy változtatni tudja a méretét valósan is, vagy mint az egyik HH könyvben (meg nem mondom már melyikben) írják, a pszichikus kisugárzása teszi a körülötte állók szemében hatalmassá. Biztos van erre valami jó kis spellje :)

A képeken meg különbözõ méretû, ezen pl látszik hogy alacsonyabb Hórusznál, hiába van az egyik térde behajlítva.

Ez is egy elég komoly legnagyobb problémám az "új" Wh40k alaptörténettel. Ha akkora mint egy "átlag" ember, akkor hogy tudta pl. Leman Russ-t legyõzni közelharcban?

A "régi" képeken amúgy az Emperor ugyanakkora, mint primarchjai... :)

Az emperor ember meretu volt. Pont azert hogy el tudja rejteni emberfeletti voltat.

Hm hát akkor vagy nem egyeztek meg, vagy valamelyik kisebb meg nagyobb a másiknál, pl Alpharius. Fulgrimra tuti és még talán Magnusra emlékszem , hogy õk elég nagyok voltak az SM-ekhez képest is. Gondolom az Emperor meg legalább akkora volt mint egy primarch, ugye hülyén nézne ki, ha kisebb lenne.

Erre közben találtam hivatkozást a következõ könyvben (Deliverance Lost), abban ki lett mondva, hogy Alpharius a legkisebb termetû primarch.

Igen, ha megnézed, ennek az wiki szócikknek pont az a regény az alapja, amirõl élménybeszámolózok. Szóval ez itt jött be "hivatalosan", hogy a legendákkal ellentétben nem a háborúba haltak bele hõsiesen a tándervarriorok, hanem apuci vágta el a torkukat, miután elmúlt a praktikusságuk.

A könyvben ez úgy volt megfogalmazva, hogy õk egyetlen világ meghódítására lettek tervezve, nem egy egész galaxiséra.

Az meg, hogy mennyire volt szükséges lemészárolni õket, az pont jól látszik ebbõl a regénybõl, ahol a Heresy derekán, nem sokkal Isstvan V után még él egy TW, aki elkerülte a mészárlást. Az úgy sacc/kb 150-200 évvel több, mint a tervezett.

Jó, igen, kicsit lentebb én is a fejem vertem a falba az ûrbe nyíló folyékony hidrogén tó elképzelése kapcsán... :P


"de nekem ez rémlik egy régi anyagból."

Igen, ezt fejtette ki bõvebben a The Outcast Dead. Ez kb jellemzõ az egész sorozatra, hogy régrõl ismert információmorzsákat fejtenek ki teljes regényekben. És pont a kifejtés, ennek a pár mondatos összefoglalónak a részleteit találom durvának.

Azok nem szállítógépek (shuttle) voltak amik 25-ösével dobálták le a srácokat? Meg aztán eltelt 10K év a Heresy óta, szóval lehetett finomítani is a technikán (ahogy történt is mivel a "jelenkor" SM rendházai nem a régi típusú karmos drop podot hanem a kinyílós, nem újrahasználhatót alkalmazzák).
Valahogy nehezemre esne elhinni, hogy egy ilyen precíziós, féltett, kis számban elõállított eszközt tömeg seregeknek adnának, még akkor sem ha az az elit Imperial Guard. Inkább kapnak jump pack-et (volt rá példa valamelyik Gaunt regényben, hogy IG csapatok azzal ugráltak ki nagyon magasból, de egy másik, légierõrõl szóló regényben is használtak ilyen eszközöket az IG csapatok, ahogy komplett ezredek is alkalmaznak ejtõernyõt helyettesítõ lassító kütyüket amikkel óriási magasságokból ugrálnak ki és zuhanva közelítik meg a felszínt - erre példa az Elysian regimentek jóformán mindegyike) meg hurcibálják õket nagy számban méretes gépekben amik rendesen fel vannak fegyverezve. Az IG sereg nem operál aprócska egységekkel, hanem elsõsorban nagy létszámú szakaszokkal azok meg nem férnének el egy drop pod-ban.

Azt mondjuk elképzelhetõnek tartom, hogy egyes esetekben a storm trooper speciális erõknél elõfordulhat drop pod használat, õk úgyis az elitek elitje az Imperial Guard és más szervezetek harci erõi között akiket kisgyerek koruktól kezdve elit katonának nevelnek a komisszárok szigorú felügyelete alatt. lényegében ugyanúgy a precíziós támadások specialistái mint a SM-ek, ugyanúgy kis létszámú egységekben tevékenykednek szinte mindig jelentõs túlerõvel szemben, különleges felszerelést bevetve a harc során.

"Szerencsére az IG sosem használt ilyen vacakokat. "

Hm mintha az egyik Gaunt Szellemei regényben olvastam volna, hogy drop podokkal dobálták le õket a Gereonra. De lehet rosszul emlékszem. Meg Abnett ír azért néha érdekeseket, pl a 4-5 fõs CSM osztagot chosennel együtt ripityára lõtték íjakkal meg lekardozta pár ember a mocsárban <#vigyor5>

Én is olvastam valami hasonlót, hogy gond volt velük és meg volt az oka annak hogy lemészároltatta õket.

Az írók meg az õ légbõl kapott feltételezéseik a regényeikben szereplõ szuper emberek kapcsán... :)

Én úgy tudom a Thunder Warrior banda egy kísérlet volt a Császár részérõl a tökéletes harcos kialakításához de nem bizonyultak elég jónak (vagy volt valami instabil dolog velük kapcsolatban?), ezért jutottak arra a sorsra amire és jöttek a náluk is tökéletesebb harcosok a space marine-ok atyjai késõbb. Persze lehet, hogy már keverem valami mással, de nekem ez rémlik egy régi anyagból.

A mi lett volna a sorsuk a srácoknak az jó kérdés. A Császár mikor visszavonult ugye a Földre kiépíteni a saját webway portal rendszerét akkor õ már lényegében lezártnak tekintette a Great Crusade-et és már csak a söprögetés várt a primarch-okra és marine-jaikra.

Mintha én is olvastam volna az egyik regényben egy elejtett mondatként, hogy halandókat megölné az ilyen kemény érkezés. De akkor ez csak feltételezés, nem empirikus tapasztalat? :P

Más.
Ez az egész Horus Heresy egy nagy kampány arra, hogy áttérítsen SM pléjereket a káoszhoz, vagy mi?
Minden egyes regényben kiderül az Emperorról valami disznóság. Mintha a regényfolyam egy nagy, hosszú lejáratókampány lenne.
The Outcast Dead regényben pl az derült ki, mi lett a Thunder Warriorokkal, a marínok elõdjeivel. A Császár korábbi leghûségesebb seregével. Na, hát az a köcsög lemészároltatta õket. Miután elvégezték a dolgukat, megnyerték neki a bolygót, ki lettek kukázva. Mert hogy ez volt csak a hasznosságuk, erre voltak jók, most már nem kellenek.
Lehet belõle következtetni, hogy mi lett volna az egész Adeptus Astartes, mint szervezet sorsa, ha a Great Crusade sikerrel, nyugodtan lezárul...

Szerencsére az IG sosem használt ilyen vacakokat. Õket szép nagy, túlméretezett leszálló hajókban szokták lejuttatni a felszínre. Vagy kis méretû repülõ jármûvekben amik normál módon tudnak közlekedni, nem csak lezuhannak, becsapódnak azt a túlélõk kezdhetik ölni az ellent. :) Mondjuk olyanról nem nagyon olvastam hogy egy drop pod megölte volna az utasait ha csak le nem lõtték õket még zuhanás közben. Kicsit kemény lehet az érkezés, de a szuperhuman harcosok akiknek a fülén is tesztoszteron csurog és a harc mindenük, csak viseljék el.

A Star Wars mondjuk még a készítõi szerint sem sci-fi, hanem space fantasy illetve space opera.
A 40K meg simán grim dark fiction. <#hehe>

Eheh, SW... Egy csomó ideig azt hittem, hogy nincs igazán nagy bajom az elõzménysorozattal. Aztán rájöttem, hogy annak ellenére, hogy régen a kedvenc világom volt, mégis 10 éve felé sem néztem, úgyhogy asszem már nem számítok rajongónak. :P

Valahogy az elõzménytrilógia, meg a sok kapcsolódó szemét olyan pillanat alatt röpítette a vérgáz halálgagyi kategóriába, hogy nem vagyok képes a továbbiakban befogadni. Ahhoz képest, hogy anno még az SW volt nálam az etalon, amihez képest a gagyit mértem, elég csúnya zuhanás.