Gothic 4
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Én nagyon nem szeretem ezt a generalizálódást. Megnézed az utóbbi idõk játékait, szinte mindegyik azzal próbálja eladni magát, hogy eszméletlen szintû szín- és fényorgiát tár a szemünk elé.
Ráadásul mintha kötelezõ lenne a Warcraft/Starcraft féleséget majmolni. Okés, hogy kitaláltak egy jó interface-t. De ettõl eltérõt már nem is érdemes csinálni?
A warcraft 3-at kipróbáltam, de nem fogott meg. Nem tudta semmiben se azt nyújtani amit a második rész. Lehet, hiogy grafikailag jó volt, de az elsõ óra után abbahagyam. Nem tudott megfogni.
Másik fórumon már írtam, de azért itt is megjegyzem, hátha valaki még nem ismeri.
Létezik egy Mount&Blade nevezetû játék. Még béta állapotú, de idén piacra kerül. Ettõl függetlenül már így is játszható, igaz egy-két bug még van benne.
A játék nagyban hasonlít a Pirates-re, csak itt a szárazföldön kell helytállni. Lehet egységeket fejleszteni, várakat foglalni és csatázni. Csatázni mégpedig rendesen, nem felülnézetesen. Akinek jó gépe van az szép grafot fog látni, akinek nem, az is élvezni tudja.
Ajánlom mindenkinek kipróbálásra az 0.903-as vagy 0.950-es verziót.

#136
Hát én reménykedek hogy a jowoodnak végre megjött az esze és ad rá elég idõt meg pénzt hogy megcsinálják normálisan. A 3 pénzügyileg sem alakított túl nagyot ugyebár....
Elvileg zsír új sziget lesz.
Valóban generalizálódni látszik a koncepció, de egyelõre nem érzem annyira vészesnek, fõként hogy elsõsorban azért a hardcore Gothic rajongók kedvére szeretnének tenni (az azért biztosabb pont is, mint egy egyelõre be nem tört piac).

#134
Na igen, ez battlemage/druida/stb fejlesztgetés sem hangzik jól, errõl is inkább hack'n'slashek jutnak az ember eszébe, de ezzel kapcsolatban megpróbáltam annyira optimista lenni, hogy konkrétumok nélkül megpróbálok reménykedni. Végülis többé-kevésbé egy új világban találjuk magunkjat, nem? (Nem játszottam még végig a Gothic 3-at.)
- Az elsõ 3 részben megismert fõhõs itt már a biradlom királya, aki leigázta - többek között - azt a szigetet is, ahol az új fõhõssel játszunk, a nulláról kezdve.
- Valóban jobb így
- Az interface-nél jelenleg a WoW-ét veszik alapul, mivel az széles rétegeknél bevált már.
- Nevetséges.
- Elképzelhetõ, hogy lesz lehetõség a szkillpontok újraelosztására, de ez még megfontolás tárgyát képezi.
- A varázsital-szlopálás gyorsabb lesz, valahol félúton a régi Gothic és a Diablo között (tehát nem lesz 5 mp-es animáció, mialatt lecsap az ellenfél), de még ez sem tiszta, hogyan kivitelezik majd.
- Úgyszintén nevetséges
- Erõsen mágiaorientált lesz a játék, mindenféle irányba lehet majd fejleszteni a hõst (battlemage, druid stb.), a harcos kasztokon túl persze.
- Szintén nevetséges. Mindent a trendnek
- A prezentált demó grafikája magán viselte a Gothic széria jegyeit, bár egyelõre annyira nem nézett ki jól, mint a mutatott képeken. Jelenleg kétfajta megvilágításrendszer van: az európai, ami hagyományos Gothic stílusú (sötétebb), és az amerikai, ami fényesen ragyog.
- Felesleges is mondanom. Csillogj-villogj legyél színes-szagos cukormázas és trendi.
Miért jut eszembe mindig, hogy annakidején ez volt az a játék amely maradandót alkotott a hagyományok felrúgásával? Erre tessék, szépen beleszürkül a mezõnybe. Jó, jó, ez a dolgok rendje, de ennyire elanyagiasítani valamit, csak azért, hogy folytathassák a franchiset.
Rókabõr.
És az interjúban is benne van a lényeg: A piac az USA kell, hogy legyen a bevételek miatt. Az ott nagysikerû játékokra kell alapozni, mert az már nagyobb mértékben járul hozzá a sikerhez.
Ilyen alapon fejleszthetnének akár az ázsiai piacra is.

#132
Én attól tartok, hogy két külön játékot azért nem lesznek képesek készíteni, így mindenképpen csorbulni fog a játék Gothic mivolta. (Ez lesz a német Fable a végén?)
Egyébként valóban jó pont, hogy legalább nem sorszámozzák a játékot. Az új hõs névetlenségérõl pedig nem is tudom még, hogy mit gondoljak, egyfelõl hû a hagyományokhoz, másfelõl kissé unalmasnak tûnik újra elsütni. (Vajon most az új projektvezetõrõl mintázzák az arcát? 😊)

Mindenképpen szeretnének az észak-amerikai piac felé is nyitni (pl. ezért is nem Gothic 4 a játék címe), ezért bevallottan számos könnyítést eszközölnek, azonban jelen állás szerint ezek mindegyike opcionális lesz a már meglévõ, fõként európai rajongótábor kedvéért, akik tolhatják a régi, hardcore üzemmódban a játékot. Állítólag nagyon figyelnek a hivatalos fórumon a visszajelzésekre.
A kitüntetett hely, az egy konkrét helység/ház lenne, ha jól vettem ki az írásból, lehet, hogy bizonyos dolgokat majd csak itt lehet megcsinálni.
A harcrendszerrõl annyit tudni, hogy kombókkal megtûzdelt, stamina alapú lesz, de ez az információ gyakorlatilag egyenértékû a nullával. 😊

#130
- Az elsõ 3 részben megismert fõhõs itt már a biradlom királya, aki leigázta - többek között - azt a szigetet is, ahol az új fõhõssel játszunk, a nulláról kezdve.
Talán jobb így. Bár a királyságot nem néztem ki a névtelen hõsbõl, valahogy nem illik hozzá. Persze ez már kivitelezésen múlik.
A hardcore mód az európaiaknak készül, az extrákkal, segítségekkel megtömött pedig az amcsiknak.
- A fegyverek és páncélok több darabból állhatnak, a páncél ráadásul több rétegbõl, és a komponenseket szabadon lehet cserélgetni (nem az egészet kell, mint eddig). A különbözõ csoportokhoz tartozást dekorációkkal lehet érzékeltetni a páncélon.
Ezekrõl volt szó a harmadik rész elõtt is, nem tudom, hogy az elõbbibõl mi valósult meg.
- Elképzelhetõ, hogy lesz lehetõség a szkillpontok újraelosztására, de ez még megfontolás tárgyát képezi.
Nyilván nem erõszak a disznótor, de az akkor is pff...
- Valószínûleg lesz majd egy kitüntetett hely, ahol a tárgyakat lehet tárolni, pihenni lehet, meg ilyesmi, ahová mindig vissza lehet térni a hõssel.
Mintha eddig nem lett volna. Vagy most kéken fog világítani, hogy lássuk, az a láda/szekrény kifejezetten erre van szánva?
- A varázsital-szlopálás gyorsabb lesz, valahol félúton a régi Gothic és a Diablo között (tehát nem lesz 5 mp-es animáció, mialatt lecsap az ellenfél), de még ez sem tiszta, hogyan kivitelezik majd.
Én pont a real-time szlopálgatás miatt is kedveltem az eddigi részeket, tehát ez is pff...
- Az interface-nél jelenleg a WoW-ét veszik alapul, mivel az széles rétegeknél bevált már.
Ezt még egy saját stílussal emészthetõ módon is el elhet fedni, de akkor sem hangzik annyira jól. Remélem a harcrendszert nem veszik át, végülis széles rétegeknél bevált, a Gothic korábbi részeiével ellentétben...
- Nagy hangsúlyt fektetnek az idõjárásra. Az npc-k reagálnak a változására, és mivel mágiával be lehet majd avatkozni, ezért lehet majd vele trükközni (pl. õrök szakadó esõben ideiglenesen elhagyják a posztjukat, és fedett területre húzódnak).
Hogy valaminek örüljek is... Bár ez meg valamilyen szinten már el is várható, megint a megvalósítás a kérdéses.
Összességében a sorok között - és a sorokat is - olvasva butítást butítás hátán vizionalizálok. Ez az észak-amerikai piac és konzolok felé nyitás, sajátos dizájneri - vagy inkább kiadói? - döntéseket (fog)eredményez(ni).

Új információk!
- A végleges cím: Arcania - A Gothic Tale.
- Az elsõ 3 részben megismert fõhõs itt már a biradlom királya, aki leigázta - többek között - azt a szigetet is, ahol az új fõhõssel játszunk, a nulláról kezdve.
- Legalább másfél év még a megjelenés.
- A küldetésrendszer, térképkezelés kidolgozottabb lesz, mint a 3. részben, de a segítségek a hardcore módban kikapcsolhatóak lesznek (minthogy pl. egy küldetésnél meg lehetne nézni a térképen, hová kell menni, mi van már meg, mi hiányzik stb.). A hardcore mód az európaiaknak készül, az extrákkal, segítségekkel megtömött pedig az amcsiknak.
- Az interface-nél jelenleg a WoW-ét veszik alapul, mivel az széles rétegeknél bevált már.
- A fegyverek és páncélok több darabból állhatnak, a páncél ráadásul több rétegbõl, és a komponenseket szabadon lehet cserélgetni (nem az egészet kell, mint eddig). A különbözõ csoportokhoz tartozást dekorációkkal lehet érzékeltetni a páncélon.
- Elképzelhetõ, hogy lesz lehetõség a szkillpontok újraelosztására, de ez még megfontolás tárgyát képezi.
- A varázsital-szlopálás gyorsabb lesz, valahol félúton a régi Gothic és a Diablo között (tehát nem lesz 5 mp-es animáció, mialatt lecsap az ellenfél), de még ez sem tiszta, hogyan kivitelezik majd.
- Erõsen mágiaorientált lesz a játék, mindenféle irányba lehet majd fejleszteni a hõst (battlemage, druid stb.), a harcos kasztokon túl persze.
- Valószínûleg lesz majd egy kitüntetett hely, ahol a tárgyakat lehet tárolni, pihenni lehet, meg ilyesmi, ahová mindig vissza lehet térni a hõssel.
- A prezentált demó grafikája magán viselte a Gothic széria jegyeit, bár egyelõre annyira nem nézett ki jól, mint a mutatott képeken. Jelenleg kétfajta megvilágításrendszer van: az európai, ami hagyományos Gothic stílusú (sötétebb), és az amerikai, ami fényesen ragyog.
- A játékterület kisebb lesz, mint a 3. részben, lesznek különbözõ, jól elhatárolt klimatikus részek (sivatag, erdõ stb.).

- 60-80 óa közötti játékidõre lehet majd számítani.

Szebb lesz mint a képeken?! <#beka2>#beka2>
Na, erre befizetek. 😄
Na, erre befizetek. 😄
War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.
#125
jaja.
de azt mondták, hogy elõbb a Gothic3hoz jön egy kieg. nem?

#123
Ez Gothic! az tuti nem a kupoláról. nem. (jó az is)
Elsõ képen az ember egy G3mas trollal viaskodik.

Next PC upgrade: 2022
#121
ezaz, panaszkodjatok pár semmitnemlátnibelõle kép alapján, ami lehet, hogy fake.
Nem így értettem😊
Egyszerûen csak marha nagy a hasnlóság közöttük.
Bár lehet, hogy ez jó is, mert akkor a Spellbound tényleg érti a dolgát😊

Jobb szeretnéd, ha úgy nézne ki, mint ITT a 12127-es hozzászólás képei?
Én igen! <#buck>#buck>
Én igen! <#buck>#buck>
War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.
#118
nekem a 3 is qrvára tetszett, olyan 80 óra játékidõ benne volt, ami nálam már rohadt soknak számít egy játéknál.
Voltak nyáron 14 óra G3-as napjaim 😄
Szal ha olyan a 4, akkor az bõven jó.
Voltak nyáron 14 óra G3-as napjaim 😄
Szal ha olyan a 4, akkor az bõven jó.
#117
Hát ha valahogy úgy valósul meg a G4 mint ahogy elsõre a PBsek elképzelték a 3at akkor bõven jó.<#beka2>#beka2>
Nem sokat, de ne nézzenek már ki ugyanúgy mint a G3 képei. Ordít róluk a hasonlóság. Hogy ez msot jó-e azt nemtom, de mintha a G3 képeit nézegetném és nem a G4-ét:S
Nekem is bejön. Érezni a képekrõl h. él a környezet.
A hordó meg a fatuskó vmiért nagyon tetszik. 😊
A hordó meg a fatuskó vmiért nagyon tetszik. 😊
War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.
A G1, G2+NotR, G3 az nem alapanyag? A világ hangulatát emg tudják teremteni a tapasztaltakból, de ennél többet kell majd tenniük.
Amúgy egy az egyben ugyanolyan színezetûek emg minden mint anno a G3 elsõ képei voltak.

#110
Én ezekbõl nem sokat, bár ha nem fake képek, akkor ez mozgásban biztos kellemesen, hangulatosan nézhet ki.
Az. Kár hogy a gothic 4 felirat egy az egyben ugyanaz mint a 3-as. Még a színén se változtattak. A képek meg olyanok amilyenek. hangulata van, de egy Gothictól ez elvárható. Az alapanyaguk emgvan a srácoknak, szóval azért ennél többet várnék.
Bár lehet, hogy ezek fake-ek, pont az elsõ kép miatt. Az Arcania felirat és a fõcím az ami szemetszúr, plusz az egész gép olyan csúnya hogy csak na.

A 3.-at én csak kipróbáltam. Nincs elég jó gépem hozzá...
Most meg kell a lóvé az esküvõre. 😄
Most meg kell a lóvé az esküvõre. 😄
War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.
Szó sincs errõl. Annyi áll az eredeti cikkben, hogy lesz olyan terület, ahová kezdetben nem lehet majd bejutni, és valószínûleg valamilyen mágikus védõfal fogja határolni.
#104
Lehet, hogy így értették, én magára a mágikus burokra gondoltam.
Gondolom, Ithora alatt Irdorathot értesz.

#103
a második részben, a második fejezet után juthattál el A bánya-völgybe, vagy Jharkendarba. és az utolsó fejezetben Ithorába
#102
A másodikban? Végigjátszottam párszor, de ott én nem találkoztam vele. Biztos félreértettem vlaamit, de nem tudom máshogy értelmezni.
Az azért nagyon durva lenne.
Igaz, kár még most ezen filózni, majd kiderülnek a dolgok.
A 3. résszel még mindig nem játszottam. Remélem egyszer összejön😊

pl. mint a 2. részben.
War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.
v. chapterváltás... <#pardon1>#pardon1>
War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.
#97
Delfin lovaglás <#vigyor1>#vigyor1>
Érdekes lesz. Meghallgatták a rajongókat is és megpróbálják tartani a folytonosságot.
Az lemaradt, hogy a szigetek délen helyezkednek el.😊
Kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehet majd közöttük közlekedni. Úszva vagy teleport? Esetleg híd vagy valami más?

#95
mindig is jelen voltam 😊
#94
ááááá visszajött a régi pacis barátunk! 😊
#93
G3-nál is meg volt... (volt)
A faj nem volt megjelölve. <#vigyor>#vigyor>
Jelenleg 50 ember dolgozik a játékon, plusz külsõsök. Szóval 2-3x annyian, mint az RPB-n...

#90
lesz paci?<#worship>#worship>
Ja, a lényeg lemaradt. 😊
Nincs kitûzött dátum, "amikor kész lesz" kategória (fejlõdik a JoWood?). PC/360/PS3 platformokra jön (utóbbiakon értelemszerûen csak DX9 módban).

Friss hírek
- Teljes cím: Gothic 4: Arcania
- 10 évvel a 3. rész után játszódik, különbözõ szigeteken, melyeknek mindnek saját éghajlata, növényzete és állatvilága lesz.
- Lesz rejtett terület is benne (valamilyen mágikus fallal védve az elején).
- Teljes idõjárásszimuláció, nappalokkal és éjszakákkal, plusz lesz olyan varázslat, amivel idõt lehet gyorsítani (egybõl bizonyos órára lehet "tekerni").
- Néhány korábbi szereplõ és szörny picit máshogy fog kinézni (de pl. a troll ugyanaz marad, mint a 3-ban).
- Fel lehet ülni bizonyos állatok hátára, és lovagolni lehet rajtuk.
- Egy csomó rajongói kívánságot implementálnak majd, amiket a fórumokban fogalmaztak meg az emberek.
- Teljes DirectX 10 támogatás, pl. a napfény élethûen szûrõdik majd át a fák levelein, és maga a Nap is meg lesz csinálva normálisan.