Hunter

52 év után újra ember járt a Mariana-árokban

James Cameron vasárnap közel 11 kilométeres mélységbe ereszkedett, másodikként érve el helyi idő szerint 17 óra 52 perckor a Mariana-árok legmélyebb pontját.

Az óceán fenekét 70 perc alatt érte el, ahol több mint 3 órát töltött megfigyeléssel. Elődeinek, az amerikai haditengerészet hadnagyának, Don Walsh-nak és Jaques Piccard svájci oceanográfusnak erre mindössze 20 percük volt 1960-ban, amellett, hogy talajt érésükkel annyi iszapot kavartak fel, hogy gyakorlatilag semmit nem láttak ez idő alatt.


A Deepsea Challenger

A mélységet meghódító egyszemélyes tengeralattjárója, a Deepsea Challenger Ausztráliában készült, a 11 tonna súlyú és több mint 7 méter hosszú "függőleges torpedón" éveken át titokban dolgozott Cameron mérnökcsapata. A szokatlan kialakításnak köszönhetően egy igen gyors merülésre képes jármű született. Az akár 1000 atmoszféra nyomásnak is ellenálló parányi fülke, amiben a filmes helyet foglalt vastag acélból, míg az oszlopszerű szerkezet többi része szintetikus habból készült, biztosítva az emelkedéshez szükséges megfelelő felhajtóerőt.

A tengeralattjárót annyi kamerával és fényforrással szerelték fel, hogy gyakorlatilag egy vízalatti TV-stúdióként funkcionált, melynek eredménye egy dokumentumfilm lesz. A rengeteg elektronika még szűkösebbé tette az 57 éves Cameron mozgásterét, aki jógával készült a hosszú órákon át tartó szinte magzati pózban töltött mozdulatlanságra.

A járművet felszerelték robotkarokkal is a kőzet- és talajminták begyűjtéséhez. Emellett a Scripps Oceanográfiai Intézet, a Hawaii Egyetem és más szervezetek kutatóiból álló csoport is dolgozik a rendezővel az esetleges új fajok azonosításában, ahogy ugyanis az már korábban is többször elhangzott, az expedíció elsősorban a tudományt szolgálja. A több millió dolláros expedíciót Cameron, a Rolex és a National Geographic finanszírozták.


"Ereszd, ereszd, ereszd" - hangzottak Cameron utolsó szavai közvetlenül a merülés előtt. "Éppen most értem el az óceán legmélyebb pontját" - küldött később Twitter üzenetet a mélyből. "Soha nem volt még ilyen jó talajt érni. Alig várom, hogy megosszam veletek, amit látok"

Cameront a kiszolgáló hajó fedélzetén elkísérte a most nyolcvanas éveiben járó Walsh is. "Ő egy mesélő, és ez az 50 év utáni visszatérés egy kiváló történet" - nyilatkozott Walsh a BBC-nek Cameronról a merülés előtt. "Úgy gondolom, tökéletes volt a párosítás, a történetek iránti érdeklődése, mérnöki szakértelme, forrásai és szponzorai tették mindezt lehetővé. Bármilyen más kombinációban nehezebben valósulhatott volna meg, olyan ez, mint amikor együttállnak a csillagok"

Bár emberi expedíció valóban csak 52 év elteltével láthatta ezt a területet, a tudósok két roboteszközt is eljuttattak időközben a Mariana-árokba. 1995-ben a japán Kaiko, 2008-ban pedig az amerikai Nereus kutatta a mélységet, ezek mellett azonban több csapat is lejuttatott kamerákat az óceán legmélyebb területére. Egészen mostanáig a legfejlettebb tengeralattjárókat a kormányok építették, a Challenger Deep-el azonban ezek képtelenek megbirkózni. Az Egyesült Államok 4,5, Kína 5,1, Franciaország és Oroszország 5,9, míg Japán 6,4 kilométeres mélységbe képes merülni, tengeralattjáróik mind a horizontális elrendezést követik.


Cameron újra a felszínen

Sokáig igen mérsékelt volt az érdeklődés a Föld ezen helyei iránt, ami csak az utóbbi évtizedekben kezdett megváltozni. A tudósok olyan életformákra bukkantak, amik képesek megbirkózni a mélyben uralkodó gigantikus nyomással, azonban ennél is fontosabb, hogy szeretnék megismerni a mélytengeri árkok földrengések kialakulásában betöltött szerepét, ezek a repedések ugyanis két tektonikus lemez határvonalánál alakulnak ki és többek szerint az ott munkálkodó erők okozhatják a nagy földmozgásokat, mint a 2011-es japán katasztrófát okozó rengést.

Cameron elmondása szerint nem egyedüliként szeretné élvezni munkája gyümölcsét, az általa megalkotott eszközt az óceánkutatás szolgálatába állítaná. Valószínűleg a Deepsea Challengerhez újabb tengeralattjárók fognak csatlakozni, ezek közé tartozik a Richard Branson által finanszírozott, repülőgépre emlékeztető DeepFlight Challenger, ami hamarosan megkezdi első vízalatti tesztjeit. A Google-lal milliárdokat szerző Eric Schmidt is támogat egy ilyen projektet, az amerikai Doer Marine műszaki vállalkozás tengeralattjáróját, ami két vagy három embert is el tud majd juttatni a mélybe, valamint meg kell említeni a floridai Tritont, ami egy hatalmas üveggömbbel látná el saját szerkezetét, természetesen a turisták kiszolgálására, akiket 250.000 dollárért juttatnának el az óceán legmélyebb pontjára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #66
    Aszta....
    Ekkora zűrzavar 1 fejben !
    Próbáld*összehozni* szenzációs információidat,és a véleményedet.
    /Ehhez csak annyit,hogy 1 ember munkája - ezek szerint-felér annak a 100 milliónak a munkájával,akik emiatt az 1 ember miatt..nyomorognak !/
  • jawarider2 #65
    p[Atm] = ró x h x g /10000 = 1000 * 10994 * 9.81 /100000 = 1078 Atm ami a valóságban nyílván több valamivel, így "Az akár 1000 atmoszféra" kifejezés nem helyes. Vagy rosszul tudom ?
  • maxval bircaman #64
    Minek neki vagyon? Mert megdolgozott érte.

    Tervgazdálkodás? Irány Kuba és Észak-Korea - ott az van.
  • Merces #63
    ez mind szép és jó csakhogy , mi a ráknak egy magánszemélynek akkora vagyon amit már semilyen luxusra nem tud elkölteni, azért valahol meg kéne huzni a határt, nem is beszélve a véges erőforrásokrol, ha lenne az emberiségben egy csöpp ráció már rég át kellett volna álni a tervgazdálkodásra a tervezett elavulást meg hagyni a rákba....
  • Merces #62
    Detroitban meg éheznek.....
  • Munkas #61
    Az igazság meg a kettő között van valahol. Minden civilizációt a társadalom berendezkedése és az emberek képességi határoznak meg.
    A társadalom gazdaság rendszere az első, mert az emberek személyes érdekei mozgatják a világot. Ahol ennek teret engednek ott jó élet lesz (kapitalizmus, demokrácia), ahol nem ott szegénység (diktatúra, kommunizmus). Persze tág a spektrum, ezek inkább a végletek manapság.
    Maguk a társadalmat alkotó emberek is lényegesek. A bőséges körülmények között fejlődött rasszok (melegebb éghajlat, gazdagabb természet stb.), nem tudnak olyan keményen dolgozni, mint a nem ideális, esetleg zordabb körülmények között hosszú évezredeket élők.

    Persze az adott pillanatban etikailag is megállnak a lentebb olvasható anarchista szövegek, csak ha nincs motiváció, nincs fejlődés. Ha nem lehetünk megbecsültebbek, gazdagabbak, mint a mások minek dolgozzunk. Afrikában senki nem fog kapát fogni, ha a nélkül is kap enni, de nálunk is gyorsan visszaesne a munkamorál, ha államosítanák a bankszámlákat és szétosztanák egyenlő arányban (bár elsőre biztos igen népszerű politikai húzásnak tűnne).
    Elsőre hangzatosak tűnik, hogy milyen rossz nekünk, mert a karvalytőke áldozati vagyunk. Bezzeg ugyanez a nép „milyen gazdag” volt a szocializmusban, ahol minden az övé volt. Az azt megelőző időszakban a monarchia átmenet jelentett, és állítólag jólétben is a kettő között volt.

    Jobb az, ha keményen dolgozunk. Mert nekünk is több lesz, és a rajtunk meggazdagodó cégek, vagy az állam, vagy egyes emberek tudnak olyan nagy tudományos projekteket finanszírozni, ami előre viszi az emberiséget.
  • Rapid81 #60
    Afrikában azért éheznek, mert egyszerűen gondolkodásra képtelen, ösztönös állatok lakják. Nézd csak meg a Dél-afrikai Köztársaságot. Elüldözték, sőt(!), legyilkolták a fehér lakosságot (és aki más országban menedékjogot kért emiatt, azt lenácifasisztarasszistázták) és most egymás gyilkolásával és a 10 év alatti gyerekek megerőszakolásával vannak elfoglalva a munka, mezőgazdaság, ipar, stb helyett. Kicsit azért utána olvashatnál, mielőtt azt mondod, hogy a fehér ember tehet Afrika nyomoráról! Azért van nyomor, mert egyszerűbb nekik AK-val fejbe lőni a szomszédot a terménye vagy a jószágai miatt (már akinek van ilyen, nem pedig a segélyt várja vagy segélyszállítmányt rabol el), mint saját kezűleg megmunkálni a földet vagy nevelni a jószágokat. Egyszerűen ott primitívek az emberek, tisztelet a kivételnek, amiből nem sok van. Gondolom szerinted a Mo.-i cigányhelyzetről is a magyarok tehetnek, mert nem költöttek 10x, 100x annyit az integrálásukra, ami így is sok ezer milliárdra rúg már az elmúlt 50 évben. Csak tudod, ha valaki nem akar normális körülmények és emberi normák szerint élni, azt még több pénzzel és segéllyel nem is fogod rávenni. Tudod erre keleten sok száz ház épült az adóforintjainkból, amiket 1 éven belül szétvertek, széthordtak, parkettával tüzeltek a szoba közepén. Ezt követően meg mentek hőbörögni a polgárjenő hivatalhoz, hogy ilyen putrikban nem élhetnek, adjanak nekik másikat. És a legnagyobb pofátlanság az egészben, hogy kapnak is baszdmeg! Míg a magyart kirakják az utcára, addig a cigánynak alanyi jogon jár segély, ház, meg uzsorázás, megfélemlítés és több tízmilliós merci terepjáró! Szóval menj te a "fehér ember miatt éhezik Afrika" meg a "fehér ember tehet a többi nyomoráról" maszlagoddal a fenébe, kis rózsadombi köcsög!
  • kriszwells #59
    Bocs, nem a technikai fejlesztések mellett hanem helyett... mert úgy értelmetlen a mondat.
  • kriszwells #58
    Az is lehet, hogy ha minden erőnket tudásunkat az 'éhezés és ilyen jellegű' dolgokra fordítanánk a technikai fejlesztések mellett akkor lehet még mindig a középkor szintjén lennénk vagy mit tudom én 1800as években (nah az persze más hogy ha sikeres a dolog, akkor mindenki boldog és vidáman élhet). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy erre ne fordítsunk, persze. Sőt sokat is, de mindenki azzal foglalkozzon ami számára a fontos, aki afrikai missziókat csinál az csinálja, aki sarkot kutat tegye, aki meg a Marsra akar eljutni, az meg barkácsoljon a garázsba űrhajót magának :) Én se vagyok oda minden dologért amire sokat költünk, pl háború, média stb, de pont a tudomány amire meg szerintem érdemes ha megakarja ismerni magát az ember.

    "Azért, mert afrikán keresztül lehet a legjobban látni, hogy hol tart az emberiség.... arra meg nem képes az emberiség, hogy a saját háza táját rendbe tegye." - erre válaszul nem ellene szólok hanem hozzá, szerintem nem csak az a lehetőség áll fenn, hogy ha mindent rendberakunk magunk körül, és mindenki boldog, akkor fog az ember majd nagyobb dolgot is elérni akár más bolygóra települni, vagy hasonló nagy kaliberű dolgokat. De mi abban az esetben, ha az emberiség egy része odafejlődik, hogy megtudja tenni hogy más bolygót népesítsen, (vagy hasonló nagy kaliberű...) a maradék ember aki meg nem képes erre, vagy éhezik az meg marad itt és ha olyan van itt pusztul a földön. Az erős megmarad a gyenge meg elpusztul, de ettől még az ember mint faj túlélheti. Ez nem lehet egy verzió?

    Off vége: Én is gratulálok, Cameronnak egyébként... azt már ide se írom, hogy én csak annyiban reménykedem, hogy Avatar 2-3 már sztoriban is jó lesz és akkor minden rendben :)
  • NEXUS6 #57
    És végül, hogy a cikkhez is szóljak. Cameron sem egy mai gyerek, de 52 év után a Marianna árkában járni, elég speciális ízlésre vall.

    Ebből látszik, hogy a média mennyire eltorzítja a dolgokat, mennyire csak a különlegsségekre hajt, nem igazi valójukról mutatja be az embereket. Győzike és Beaasszony szűnni nem akaró, kiolthatatlan szerelme már senkit nem érdeke!
    :)