Balázs Richárd
Mire jók a párhuzamos univerzumok?

Három amerikai tudós megpróbálja az egymással kölcsönhatásban álló párhuzamos univerzumokat átemelni a sci-fik birodalmából a tudomány világába.
Howard Wiseman professzor és dr. Michael Hall, a Griffith Egyetem Kvantumdinamikai Központjának munkatársai, valamint dr. Dirk-Andre Deckert, a Kaliforniai Egyetem fizikusa szerint a párhuzamos univerzumok valóban léteznek és kölcsönhatásban állnak egymással. Eszerint a „közeli” világegyetemek egy taszító erőnek köszönhetően hatással vannak egymásra, vagyis nem egymástól függetlenül fejlődnek. A szóban forgó kölcsönhatás megmagyarázhatja a kvantummechanika összes bizarrnak tűnő vonzatát.
A világegyetem mikroszópikus méreteken zajló működésének magyarázata csak a kvantumelmélettel oldható meg, ami elvileg minden anyagra alkalmazható, ugyanakkor rendkívül nehéz mélyrehatóan vizsgálni ezt a témát, mivel látszólag olyan furcsa jelenségekről beszélünk, amik megsértik az ok-okozat törvényeit. "Azt hiszem, bizton állíthatom, hogy senki sem érti a kvantummechanikát" - jegyezte meg egyszer egy elismert amerikai elméleti fizikus, Richard Feynman, aki ezzel gyakorlatilag össze is foglalta azt, amit szinte mindenki megfogalmaz magában, legfeljebb nem hangoztat.
A Griffith Egyetem által kifejlesztett "sok kölcsönhatásban álló világ" megközelítés azonban egy új és merész szemszögből vizsgálja a területet. "A párhuzamos univerzumok elmélete a kvantummechanikában 1957-től létezik" - mondta Wiseman (képünkön). "A jól ismert 'sok-világ értelmezés' szerint minden univerzum egy csomó új univerzumba ágazik, amikor egy kvantummérés történik. Ezáltal minden lehetőség realizálódik - egyes univerzumokban a dinoszauruszok végzetét okozó aszteroida elkerüli a Földet, másokban Ausztráliát a portugálok gyarmatosították. A kritikusok azonban megkérdőjelezik ezeknek az alternatív univerzumoknak a létét, mivel semmilyen hatással nincsenek a saját univerzumunkra. Ebben a tekintetben a mi 'sok kölcsönhatásban álló világ' megközelítésünk teljesen más, ahogy a név is jelzi"
Wiseman és kollégái szerint az általunk tapasztalt univerzum csupán egy a hatalmas számú világegyetem közül, melyek között vannak, amik szinte teljesen megegyeznek a miénkkel, míg mások nagyban különböznek. Az összes világegyetem valós, folyamatosan létezik az időben, és pontosan definiált tulajdonságokkal rendelkezik. Minden kvantumjelenség egy egyetemes taszító erőből adódik a "közeli", vagyis hasonló világok között, ami hajlamos eltéréseket előidézni, eltérőbbé tenni egymástól az univerzumokat.
Dr. Hall szerint megközelítésük lehetőséget ad a párhuzamos világegyetemek létezésének tesztelésére. "A megközelítésünk szépsége, hogy ha csak egy világ van, akkor elméletünk lekorlátozódik a newtoni mechanikákra, míg ha hatalmas számú világ létezik, akkor reprodukálja a kvantummechanikát" - magyarázta. „A kettő között megjósol valami újat, ami eltér a newtoni- és a kvantumelmélettől is. Hisszük, hogy új mentális képet adva a kvantumhatásokról, munkánk hasznos lesz a kvantumjelenségeket tesztelő és kiaknázó kísérletek tervezésénél”
A kvantumevolúció véges számú világok alkalmazásával történő megközelítésének jelentős következményei lehetnek a molekuláris dinamikákban, ami fontos a kémiai reakciók megértése szempontjából. „Ezek nagyszerű elméletek, nem csupán koncepciójukat, de a nagy valószínűséggel az előidézendő áttöréseket tekintve is” – értékelte a tanulmány Bill Poirier, a Texasi Műszaki Egyetem kémia professzora.
Howard Wiseman professzor és dr. Michael Hall, a Griffith Egyetem Kvantumdinamikai Központjának munkatársai, valamint dr. Dirk-Andre Deckert, a Kaliforniai Egyetem fizikusa szerint a párhuzamos univerzumok valóban léteznek és kölcsönhatásban állnak egymással. Eszerint a „közeli” világegyetemek egy taszító erőnek köszönhetően hatással vannak egymásra, vagyis nem egymástól függetlenül fejlődnek. A szóban forgó kölcsönhatás megmagyarázhatja a kvantummechanika összes bizarrnak tűnő vonzatát.
A világegyetem mikroszópikus méreteken zajló működésének magyarázata csak a kvantumelmélettel oldható meg, ami elvileg minden anyagra alkalmazható, ugyanakkor rendkívül nehéz mélyrehatóan vizsgálni ezt a témát, mivel látszólag olyan furcsa jelenségekről beszélünk, amik megsértik az ok-okozat törvényeit. "Azt hiszem, bizton állíthatom, hogy senki sem érti a kvantummechanikát" - jegyezte meg egyszer egy elismert amerikai elméleti fizikus, Richard Feynman, aki ezzel gyakorlatilag össze is foglalta azt, amit szinte mindenki megfogalmaz magában, legfeljebb nem hangoztat.

Wiseman és kollégái szerint az általunk tapasztalt univerzum csupán egy a hatalmas számú világegyetem közül, melyek között vannak, amik szinte teljesen megegyeznek a miénkkel, míg mások nagyban különböznek. Az összes világegyetem valós, folyamatosan létezik az időben, és pontosan definiált tulajdonságokkal rendelkezik. Minden kvantumjelenség egy egyetemes taszító erőből adódik a "közeli", vagyis hasonló világok között, ami hajlamos eltéréseket előidézni, eltérőbbé tenni egymástól az univerzumokat.
Dr. Hall szerint megközelítésük lehetőséget ad a párhuzamos világegyetemek létezésének tesztelésére. "A megközelítésünk szépsége, hogy ha csak egy világ van, akkor elméletünk lekorlátozódik a newtoni mechanikákra, míg ha hatalmas számú világ létezik, akkor reprodukálja a kvantummechanikát" - magyarázta. „A kettő között megjósol valami újat, ami eltér a newtoni- és a kvantumelmélettől is. Hisszük, hogy új mentális képet adva a kvantumhatásokról, munkánk hasznos lesz a kvantumjelenségeket tesztelő és kiaknázó kísérletek tervezésénél”
A kvantumevolúció véges számú világok alkalmazásával történő megközelítésének jelentős következményei lehetnek a molekuláris dinamikákban, ami fontos a kémiai reakciók megértése szempontjából. „Ezek nagyszerű elméletek, nem csupán koncepciójukat, de a nagy valószínűséggel az előidézendő áttöréseket tekintve is” – értékelte a tanulmány Bill Poirier, a Texasi Műszaki Egyetem kémia professzora.