Berta Sándor

9 éves a Facebook

Az eredetileg TheFacebook nevű szolgáltatás 2004 eleje óta érhető el a világhálón. A cégnek több mint 2000 dolgozója van és több, mint egymilliárd regisztrált taggal rendelkezik.


9 éve figyelmeztet a születésnapokra
A közösségi platform 2004. február 4. óta működik és jelenleg a világ legnagyobb ilyen jellegű platformja. Az alapítók között volt Mark Zuckerberg, Dustin Moskovitz, Eduardo Saverin, Andrew McCollum és Chris Hughes. A kezdetekkor a projekt még a thefacebook.com címen keresztül volt elérhető és eleinte nem is csatlakozhatott mindenki. A nyitás az indítás után egy hónappal következett be, ekkor kezdték a szolgáltatást elérhetővé tenni más kollégiumok hallgatói számára is. Az oldal végül 2006 szeptemberében nyílt meg teljesen a felhasználók előtt.

A kezdeti sikerek miatt a Microsoft 2007 októberében - 240 millió dollárért - 1,6 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben és a mai napig a Facebook egyik meghatározó partnerének számít. A Google szintén szeretett volna ilyen viszonyt kialakítani Zuckerbergékkel, de nem járt sikerrel.

A Facebook 2010-ben érte el az 500 millió regisztrált tagos álomhatárt, majd tavaly ősszel sikerült ezt is túlszárnyalnia: kiderült, hogy a platformnak már egymilliárd tagja van. A legtöbb tag az Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Indiából, Indonéziából és Mexikóból származik. A továbbított adatmennyiség arányosan nőtt a tagok számával, 2009 februári adat szerint 219 milliárd fotót töltöttek fel. Jay Parikh, a Facebook alelnöke 2012 augusztusában közölte, hogy a rendszereik naponta 500 terabájt új adatot dolgoznak fel, ennyi helyet foglal ugyanis a naponta feltöltött rengeteg fotó. A felhasználók emellett 2,5 milliárd bejegyzést osztanak meg egymással és naponta 2,7 milliárdszor kattintanak vagy a közösségi oldalon vagy más honlapokon a Like gombra.

Azonban a közösségi oldal története nem csak sikerekről szól, szinte minden szolgáltatásuk és új fejlesztésük nyomán adatvédelmi botrányok robbannak ki. A tavaly májusi tőzsdei megjelenést követő napok inkább kudarcnak nevezhetők, mint sikerszériának. A portál jelenleg keresőjét és üzenőjét fejleszti és a távlati céljai között szerepel egy saját VoIP-szolgáltatás létrehozása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Arthas #115
    OMG, két ovis veszekszik, kellemes 5 percet okoztatok nekem .SG Monika show
  • Jakuza001 #114
    Sot, a felhasznaloknal is nem "atlagembereknel" is szarabbul hasznalod igy igaz. :D Lehet mas menut nem talaltal meg , mert nem volt kozelben aki helyetted rakattintson ? :D
  • narumon #113
    Oké, tudod mit legyen igazad, pont úgy használom mint aki naponta postol, chatel, megoszt, beszúr, stb - igaz én egyiket sem csinálom de legyen igazad, ugyanúgy használom.
  • Jakuza001 #112
    [URL=http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1360061729&no=55]##55[/URL]
    Ez van amikor a sajat felsobbrendusegedet mas is kifigurazza. :D
    "atlagember" :D rotfl
    Ubergagyi vagy.
  • narumon #111
    #56
  • Jakuza001 #110
    Mastol is csak neked :D
  • narumon #109
    #56
  • Jakuza001 #108
    [URL=http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1360061729&no=55]#55[/URL]
  • Jakuza001 #107
    Mondom en hogy mar nem tudsz mit mondani, csak azt hogy mesedelutan, mikor ott van egyertelmuen az "atlagember"
    Barom :D
  • narumon #106
    Mondom én, hogy mesedélutánt tartasz. Gyorsan mondj még néhány ilyen fantasyt mert mindjárt mennem kell. :)