Gyurkity Péter

Sikeres Firefox-rajt, kisebb malőrrel

A Mozilla az összesített eredmény alapján sikeresnek ítélheti a Firefox 3 debütjét, amely a jelek szerint eléri a kitűzött célt. A szerverek ugyan az indulást követően csődöt mondtak, ám a zavaron sikerült úrrá lenni.

Meglehetősen rosszul indult a korábban meghirdetett letöltőnap, miután a rajt pillanatában szinte azonnal összeomlott a Mozilla szervere és ezzel elérhetetlenné vált az oldal, illetve a letöltőlap. A mintegy két órán át tartó leállást követően azonban sikerült helyreállítani az eredeti állapotot és megindulhattak a letöltések. Négy órán belül több mint 1,4 millió alkalommal szerezték be a szoftver harmadik verzióját, a hivatalos oldal szerint pedig immár 8 millió felett járunk - Magyarország ebből több mint 90 ezer letöltéssel veszi ki a részét.


A Firefox 3 a kapcsolódó sajtóközlemény szerint több mint 15 ezer kisebb-nagyobb újítással szolgál a felhasználóknak. Ezekről már több alkalommal is írtunk, a hazai internetezők pedig az alapítvány magyar oldalán részletesebben is szemügyre vehetik a listát. A hivatalos kiadási jegyzeteket az angol oldalon találjuk meg, maguk a fejlesztők a sebességet emelik ki legfontosabbként, amely állításuk szerint durván háromszorosa a Firefox 2 teljesítményének, illetve hétszerese az Internet Explorer mutatóinak. Ez persze csak egy a sok közül, hiszen számos, a kényelmet, teljesítményt és biztonságot érintő újítás került be a szoftverbe, amely a második helyet foglalja el a böngészők piacán, még mindig alaposan lemaradva az IE-hez képest.

A Mozilla elsősorban ezen szeretne változtatni, jelentős mértékben csökkentve a különbséget - többek között erre szolgál a letöltőnap is. Nem könnyű feladat, még akkor sem, ha a világháló szinte telített a redmondi fejlesztést szidalmazó kijelentésekkel, illetve a nyílt alternatívákat dicsőítő szólamokkal - a többség még mindig az Internet Explorer szolgáltatásaira alapoz. A Microsoft ezt igyekszik is kihasználni, és már gőzerővel dolgozik a nyolcadik verzión, némiképp bepótolva a korábbi lemaradást. Az egyelőre béta fázisban járó szoftver szintén nagy érdeklődésre számíthat.

És ha már megemlítettük a nyílt alternatívákat, érdemes pár szót szólnunk az Operáról is, amelynek szintén a napokban jelent meg a legújabb verziója. Az Opera 9.5 többek között a biztonság és a kényelem (könyvjelzők, fülek, kinézet), illetve a sebesség területén igyekszik újat magával hozni. Az új változat néhány nap alatt 4,5 millió letöltést ért el, ami szintén nem lebecsülendő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sheldrake #125
    A Firefox3 valószínűleg valamilyen nem frissített kiegészítő használata miatt nem tölti be a maps.google.com oldalon lévő térképeket. Ilyen kiegészítő lehet pl. a skype toolbar, amely ha régi, de kikapcsolod, akkor máris bejönnek a térképek, ha visszakapcsolod, megint nem jönnek be a térképek. Vagy frissíteni kell vagy eltávolítani a firefoxból és akkor talán menni fog.
  • CSOCSO #124
    ez aztan egy jol elbaszott browser lett!!!!! kettes gyonyoruen mukodik ez meg megsem nyilik.......... a gep lefagy tole szinte.. 1 percig vartam ra.. utanna elohoztam a feladatkezelot de alig birtam bezarni az ff3 at.........................
  • Sil78 #123
    "Mint ahogy az új motor már alkalmas a teljes oldal zoomolására is, mert volt rá igény (pl a mobiltelefonok miatt), és megcsinálták."
    Még mielőtt félreértenétek: az az összefüggés a zoomolás és a mobiltelefonok között, hogy ez egy fontos lépés az ablakmérethez igazítás felé.
  • Sil78 #122
    "Van benne igazság, csak ezzel az a probléma, hogy a panaszkodó felhasználók 90%-ának bőven kielégíti az igényeit az Opera, csak nem veri ki a szemét az adott feature, onnantól már szar, meg bonyolult meg logikátlan, vagy mégrosszabb: utána se néz, hanem egyszerűen kijelenti, hogy nem megoldható."
    A Firefoxnál is hasonlóan szoktak eljárni a panaszkodók, ahelyett, hogy rákérdeznének. Én tényleg sokkal intuitívabbnak látom a Firefox megoldásait, teljesen egyszerű volt használni anno, közvetlenül az IE-ről való váltás után is, teljesen kézre állt, és magamtól jöttem rá az olyan apróságokra is, mint pl a középső egérgomb használata. Pedig sokféle böngészőt használtam már az elmúlt 11 évben, és egyiknél sem volt meg az a bizonyos "rátalálás".

    "De azért kicsit érdekes, hogy egyszer egy egyértelműen teljesen más dolgot emelsz ki alternatívaként, máskor meg kihangsúlyozod, hogy "És én pl szeretem, hogy pont azt és pont úgy csinálja a böngésző, ahogy én akarom."
    Ez az Operás és a Firefoxos tábornál is adva van. FF-ben meg a korlátlan lehetőség azt jelenti, hogy írd át a forráskódot és csinálj magadnak MDI ablakokat bele."

    Más az alapfilozófia, de erről volt már szó párszor. Az Operával inkább a Mozilla Suite (illetve ma már Seamonkey) állítható párhuzamba, de az sosem volt ilyen népszerű. Ti máshonnan közelítitek meg a dolgokat, más a logikátok, van ilyen. Ezért van többféle böngésző, hogy mindenki kiválaszthassa, ami neki megfelel. (A teljesen más dolog kiemelése is az eltérő logika miatt van. Ez olyan, mint amikor a magyaroperán írnak a Firefoxos kiterjesztések Operás "megfelelőiről", részmegoldásokat párhuzamba állítva velük, és teljesen más dolgokat kiemelve, mint amire mi használjuk azokat.)
    Elképzelhető persze, hogy valamikor a jövőben lesz majd MDI is, ha lesz rá felhasználói igény. Mint ahogy az új motor már alkalmas a teljes oldal zoomolására is, mert volt rá igény (pl a mobiltelefonok miatt), és megcsinálták.

    "Akkor próbáld már ki mondjuk itt, írd meg a kommentedet, majd kattints rá mondjuk a 'Főoldal'-ra, utána meg egy laza jobb-bal egérmozdulattal vissza, hogy megmarad-e a szöveg."
    Szerinted írtam volna, hogy megmarad, ha nem marad meg? Persze, hogy működik. Nem használok egérmozdulatokat, mert nem felelnek meg a böngészési szokásaimnak, de külön a kedvedért feltettem egy All-in-One-Gestures-t, és azzal is ugyanúgy működik.

    "Ehhez is kiterjesztés kell, vagy minimum about:config, itt megjegyezném az Opera opera:config-ja azért kicsit felhasználóbarátabb és rendezettebb."
    Ehhez speciel kiterjesztés, hisz ez egy új funkció. Az Operának volt egyáltalán about:config-ja, mielőtt megtetszett nekik a Firefoxé?
  • Penge4 #121
    "Ha van valami elképzelésem, jó eséllyel meg lehet oldani pl valamilyen kiterjesztéssel, vagy a felhasználói fájlokkal, míg Operában ha valami nincs benne alapból, vagy nem úgy van benne, mint kéne, akkor elég nehézkesen oldható meg - vagy többnyire egyáltalán nem"

    Van benne igazság, csak ezzel az a probléma, hogy a panaszkodó felhasználók 90%-ának bőven kielégíti az igényeit az Opera, csak nem veri ki a szemét az adott feature, onnantól már szar, meg bonyolult meg logikátlan, vagy mégrosszabb: utána se néz, hanem egyszerűen kijelenti, hogy nem megoldható.

    "A smiley-k megnyithatók külön tabon is, még kiterjesztés sem kell hozzá."

    Ezt eddig is tudtam, de az még rosszabb, mint a külön ablak.
    De azért kicsit érdekes, hogy egyszer egy egyértelműen teljesen más dolgot emelsz ki alternatívaként, máskor meg kihangsúlyozod, hogy "És én pl szeretem, hogy pont azt és pont úgy csinálja a böngésző, ahogy én akarom."
    Ez az Operás és a Firefoxos tábornál is adva van. FF-ben meg a korlátlan lehetőség azt jelenti, hogy írd át a forráskódot és csinálj magadnak MDI ablakokat bele.

    "A beírt szöveg Firefoxban sem tűnik el sima visszalépésnél talán már az 1.5 óta (végülis abban már volt hasonló "gyors előre" és "gyors vissza" funkció, mint Operában)."

    Akkor próbáld már ki mondjuk itt, írd meg a kommentedet, majd kattints rá mondjuk a 'Főoldal'-ra, utána meg egy laza jobb-bal egérmozdulattal vissza, hogy megmarad-e a szöveg. Ehhez is kiterjesztés kell, vagy minimum about:config, itt megjegyezném az Opera opera:config-ja azért kicsit felhasználóbarátabb és rendezettebb.
  • Sil78 #120
    Az Állapotsávra lehet rakni gombokat, csak nem húzgálással. Egyes kiterjesztések pl alapból odarakják a gombjukat, vagy adnak lehetőséget arra, hogy ott legyen. Igen, eltaláltad, ez a két rész, ahova nem lehet csak úgy húzgálni (illetve láttam már erre is kiterjesztést). De pl a főmenü mellé és a könyvjelzők sávjára simán lehet.

    Ha én bolyongok a menüben, akkor egy teljesen láma felhasználó szerinted mit csinál? Egyszerűen túl van bonyolítva, és nem eléggé intuitív a kezelőfelülete. Igaz, sokat javult, de azt is már a Firefox megjelenése után, annak a hatására.

    Persze, hogy vannak még gombok. Minden kiterjesztés hozzáadja a választékhoz a saját gombjait, és vannak olyan kiterjesztések, amik kifejezetten arra szolgálnak, hogy egy csomó új gombot adjanak hozzá (pl Toolbar Buttons), vagy haladóbbak írhassanak saját gombokat (pl Custom Buttons).
  • Sil78 #119
    Ez csak részleges megoldás. Tulképp az Opera toolbarjai sokkal kötöttebbek, mint a Firefoxban.
    A kiterjesztések sem feltétlenül növelik az erőforrásigényt. Én mint power user még PII-es gépen, Win98 alatt is átlag 50 kiterjesztést használtam, és nem lassult be. És én pl szeretem, hogy pont azt és pont úgy csinálja a böngésző, ahogy én akarom. Ha van valami elképzelésem, jó eséllyel meg lehet oldani pl valamilyen kiterjesztéssel, vagy a felhasználói fájlokkal, míg Operában ha valami nincs benne alapból, vagy nem úgy van benne, mint kéne, akkor elég nehézkesen oldható meg - vagy többnyire egyáltalán nem ("eszi, nem eszi - nem kap mást" alapon). Vannak felhasználói fájlok, vannak widgetek, de a kiterjesztések által nyújtott szinte korlátlan szabadság hiányzik.
    A smiley-k megnyithatók külön tabon is, még kiterjesztés sem kell hozzá. Alapból a javascripttel nyitott ablakokat új fülre rakja, kivéve, ha az ablak tulajdonságai (pl mérete) nincsenek megadva. Ahhoz, hogy minden popupot új fülre rakjon, az about:config-ban a browser.link.open_newwindow.restriction értékét kell 0-ra rakni. Nem MDI, az igaz, de az Operán kívül nem is ismerek más böngészőt, ami MDI-t használna.
    A beírt szöveg Firefoxban sem tűnik el sima visszalépésnél talán már az 1.5 óta (végülis abban már volt hasonló "gyors előre" és "gyors vissza" funkció, mint Operában).
  • Penge4 #118
    "de az istennek nem tudtam felül legalulra (közvetlenül az oldal fölé) varázsolni."

    A címsor gombjait a main bar-ra pakolod, majd kikapcsolod a címsort, de ez tényleg elég illogikus. Még ebben az esetben sem kell .ini-ket szerkesztgetni.

    De nálam például nem ez a döntő, én szerkesztgetném a userChrome-ot is, ha számomra lényeges funkciókhoz nem kéne vagy 20-30 különböző kiterjesztés, amik esetlegesen akadhatnak egymással, és tovább lassítják az alapból erőforrásigényes böngészőt és nyújtana olyan nélkülözhetetlen valamit, amiért szükségét érezném. Operában ha valami nem érhető el két kattintással, akkor kell userscriptekhez és .ini-khez nyúlni, aminek nagy előnye, hogy nem feltétlenül növeli az erőforrásigényt.
    Ott vannak még az MDI ablakok, például itt az SG-n a szmájlik nem foglalnak plusz helyet a tálcán külön ablakban (ezt FF-ban semmilyen kiterjesztéssel nem lehet pótolni), vagy ha itt például kommentírás közben rákattintok valamelyik linkre, majd nyomok egy visszát, akkor onnan folytatom ahol abbahagytam, nem tűnik el a beírt szöveg, ilyen apróságok.
  • cousin333 #117
    "Ha nem tudnátok itt a firefox 3-ról van szó és nem az Operáról. Majdha kijön az Opera 10-es verziója, akkor az ahhoz készített cikknél lehet überelni."

    Már itt sem vagyunk, amint megmutatod a végleges Opera 9.5-ről szóló SG-s cikket...

    "Nem tudom, hogy az Opera milyen rendszereken használható, de a firefox mellett szól az is, hogy linuxtól kezdve rengetegféle rendszeren használható."

    Windows, Linux (32 ill. 64 bit), FreeBSD, Mac, Solaris (Sparc, Intel), QNX, OS/2, BeOS, némi jóindulattal Windows Mobile, Wii, Archos (vmi játékgép), Symbian (Javaval). Igaz, egyik-másik verzió elég régi...
  • cousin333 #116
    Hát, ami azt illeti, nekem sem sikerült Firefoxban az állapotsávra húzni egy gombot :P. Se a fülsávra. A címsor fülek fölé viele nem triviális, de - bár szerintem teljesen értelmetlen, és illogikus - megoldható. Egyébként meg kb. felsoroltad, hogy mi az, amit nem lehet - egyszerűen - megcsinálni az Operában :).

    "És mindenhez hatvanezer menün keresztül vezetett az út."

    Vagy éppenséggel csak bolyongtál össze-vissza a menüben... :D

    ui: Firefoxhoz vanna még gombok valahol, vagy csak össz-vissz ez a 11 db...?