SG.hu·

Megjelent a Firefox 3 béta 4

A népszerű böngésző legújabb kiadása az összes eddigi hibajavítást tartalmazza, új funkciók azonban nem kerültek bele.

A Firefox 3 béta 4 a korábbi változatokhoz képest több mint 900 hibával kevesebbet tartalmaz. A Mozilla Alapítvány munkatársai bejelentésük szerint még gyorsabbá tették a programot, amely a korábbi társaihoz képest ráadásul kevesebb memóriát használ működés közben. A legfontosabb módosítások a program JavaScript-funkcióit érintették, amelyeket a fejlesztők tovább javítottak és még gyorsabbá tettek. A fejlesztők szerint a változások érezhető gyorsulást jelentenek majd, a szoftver a Google Mailt és más hasonló szolgáltatásokat például kétszer fürgébben tölt be, mint bármelyik Firefox 2 verzió.

Változtattak a nagyítási funkción, így lehetőség van egy menü vagy billentyű segítségével egész weboldalak tartalmának nagyítására és kicsinyítésére. A felhasználók választhatnak, hogy egy dokumentumnak a teljes szöveget szeretnék nagyítani, kicsinyíteni, vagy csak egy meghatározott részét. Bárhogy is döntsenek azonban, a Firefox megjegyzi a beállításokat, így legközelebb nem kell újra ezzel bíbelődni. Javítottak a könyvjelzők közötti keresésen is, az internetezők könnyebben megtalálják az őket érdeklő hivatkozásokat. A program figyel arra, hogy melyik oldalt kerestük fel a leggyakrabban és ezeket a találatokat jeleníti meg a listában elsőként. Emellett újabb módosításokon esett át a letöltéskezelő menedzser és a böngésző kezelőfelülete. Utóbbi a szakemberek szerint már teljesen hasonlít a Vistáéra.

A Firefox 3 béta 4 már elérhető magyarul is és egyaránt használható Windows, Mac OS X és Linux operációs rendszerek alatt. A Firefox 3 végleges verzióját a Mozilla munkatársai továbbra is a következő hetekre ígérik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© snorbi2008. 03. 14.. 13:19||#25
Persze, zabálja a procit, nem is mondtam, hogy nem.
Csak sokkal rövidebb ideig -> a FF3 gyorsabb 😊
© Ferrer2008. 03. 13.. 21:52||#24
Na jólvan, Firefox 3, de gondolom a 90% CPU használat meg túlterhelés a letöltés befejezésénél azé' még megvan..
© snorbi2008. 03. 13.. 14:50||#23
Nagyságrendekkel stabilabb a 3, mint a 2 volt. Írtam egy JVM emulátor Javascript alá (Liweb) - most ne firtassuk az értelmét a dolognak 😊 -, ami IE6/7-en tûrhetõen fut, de sajna FF2-n kilépéskor kifagy. FF3-on viszont "süvít" (a lehetõséghez képest persze 😊, és stabilitási probléma sincs vele.
Egyébként a fejlesztés során rendkívül kijött az, hogy a FF2 Javascript implementációja sokkal gyorsabb, mint az IE-ben levõ, a FF3 pedig még a 2-nél is jelentõsen gyorsabb.
© kicsibicska2008. 03. 13.. 10:01||#22
Van sg RSS-em, nem is az a baj, inkább csak példának hoztam fel, hogy mirõl is beszélek..
© r4pid2008. 03. 13.. 09:57||#21
Add hozzá kedvencekhez 😉 Esetleg RSS-ben.. én mindig RSS-s alapján olvasom.
© kicsibicska2008. 03. 13.. 08:34||#20
Véletlenül nem lehet az address bar-t visszaállítani benne klasszikusra?

Megszoktam, hogy az esgét megkapom a historyban egy "s" betûvel, de ezt a béta másként akarja 😊
© DjDano2008. 03. 13.. 04:41||#19
Újdonságok:

- 1.9-es Gecko motor (gyorsabb böngészés)
- Új letöltésvezérlõ
- kisebb memóriahasználat
- Veszélyes webhelyek blokkolása (frissíthetõ feketelistával)
- indítófájl mérete 8 megáról 300 kb alá csökkent ezáltal gyorsabb indulás

Tovább nem folytatom itt minden újdonságot megtalálsz:

http://www.mozilla.com/en-US/firefox/3.0b4/releasenotes/#whatsnew
© DjDano2008. 03. 12.. 23:42||#18
Ebben óriásit tévedsz...
© Mynet2008. 03. 12.. 22:42||#17
Nem akarom az ie7-et dicsérni, de amiket leírtál azokat mind tudja. 😊
© Magnificat2008. 03. 12.. 20:14||#16
gondoltam ránézek a béta 4-re, és gyorsan megszerettem. sajna még a kedvenc kiegészítéseim még nem mennek rajta (pl mouse gestures), de nagyon bejöttek azok a feature-ök, amikkel eddig még nem találkoztam (bár lehet, hogy voltak kiegészítésekben, nem néztem át az összeset, jópár van). Ilyen feature a cím beírásánál hogy keres a könyvjelzõkben is, egybõl értelmet nyer a könyvjelzõk elnevezgetése, hisz innentõl már csak a témát kell beírni, és nem kell feltétlen a hosszas internetcímet memorizálni, vagy kikeresni a sok könyvjelzõ közül. átkozott hasznos. Ez a zoom is bejött nagyon, persze képestõl mindenestõl, operában már megvolt, de végre innen sem hiányzik. Mellette valóban gyorsabbnak érzõdik, kevesebb erõforrásigénye van (a munkahelyen 256 mega rammal is játszadozik sok multimédiás ablak mellett is)... várom a teljeset, és hogy mûködjenek rá a kiegészítéseim (pl mouse gestures)