Gyurkity Péter

Guinness-rekordra készül a Firefox

A nyílt forráskódú böngésző fejlesztői szerint a harmadik verzió megjelenése napján a letöltések nagy számával megdöntheti az eddigi rekordot. Eközben újabb előzetes készül a Mozilla és a Microsoft háza táján is.

Az ambíciózus tervekről az alapítvány saját blogjában olvashatunk. A bejegyzésből megtudhatjuk, hogy a 24 óra alatt legtöbbször letöltött szoftver címének megszerzésére törekednek, amire a készítők szerint a Firefox 3 végleges verziója esetében igen jó esélyük van. Ehhez viszont a felhasználók segítségére számítanak, akiknek minden eddiginél nagyobb számban kell megjelenniük a hivatalos oldalon és letölteni a szoftvert.

A fejlesztők eközben egy fórumbejegyzésben adtak hírt elképzeléseikről, miszerint az RC1 verzióban meglévő kritikus hibákat mindenképpen javítani kell még a végleges verzió elkészülte előtt. Ennek megfelelően napokon belül várható az RC2, vagyis a második, megjelenésre többé-kevésbé kész verzió, amely immár egyetlen ilyen súlyos hibát sem fog tartalmazni - legalábbis a fejlesztők reményei szerint. A kiszűrni kívánt 10 sebezhetőségből 8 több platformot is érint, míg 2 kifejezetten a linuxos verzióval függ össze. Négy hibát minősítettek kritikus jellegűnek, ezeket mindenképpen javítani kell.

A Microsoft háza táján szintén frissítésre készülnek: az Internet Explorer 8 második bétája a most megjelent blogbejegyzés szerint a harmadik negyedévben, vagyis ősszel várható, és erre elsősorban a weboldalak készítőinek, adminisztrátorainak kell majd felkészülniük. A böngésző ugyanis a szoftvercég ígérete szerint a korábbiaknál jobban illeszkedik majd a riválisok is által használt szabványokhoz, ezzel pedig megnehezítik azok helyzetét, akik kifejezetten az IE korábbi verzióihoz alkalmazkodtak a weboldalak elkészítésekor.

A legutóbbi béta verziók egy külön IE7 gombbal érkeznek, amelynek segítségével a korábbi változat motorjára támaszkodhatunk, elkerülve a nagyobb vizuális anomáliákat. A fejlesztők által javasolt ideiglenes módosítások által azonban a webfejlesztők maguk alkalmazhatják a kompatibilitási módot, hogy kellő időt nyerjenek a végleges verzió megjelenését követően is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cousin333 #71
    Az egyik fő kifogás ellene hogy az IE motorját használja. Amúgy megnéztem (régebben próbáltam), és nem igazán győzött meg. Viszont az egy jó ötlet, hogy a gombokon más-más egérgombbal kattintva mást csinálnak.
  • HZsoli #70
    Én Maxthon-t használok, nekem bejött... Ti próbáltátok?
  • Robi000001 #69
    Valahol volt egy kimutatás, hogy a júzerek többsége ha 3-5 másodpercen belül nem találja meg, amit keresett, akkor tovább is áll az oldalról.
    A flash oldalak le se töltődnek ennyi idő alatt...
    megtalálni rajtuk valamit meg kész agyrém...
    De amúgy szeretem a flasht: játékok készítéséhez kiváló :)
  • sathinel #68
    Jah visszasírom a stage6-et. Divx oldalak kihalóban. Mindenhol az igénytelen flash megy. Van vimeo, meg van más flash-es oldal, de mind gagyi minőség a régi stage6-hez képpest. Tudom lehet flash-ben is jó minőséget produkálni, de nem igazán nyerő a flash számomra. Pl nézz körül olyan oldalakon ahol több milla ember mászkál. Minden ilyen oldalon minimális flash van. Azok az oldalak amik flash-ben szépen meg vannak csinálva, csak néhányan nézegetik. Pl meg lehet nézni az swf.hu uldalt, és amik szép honlapok, azoknak a látogatóinak nagyrésze megnézi 1x aztán kész. Használni nem sokan használják.
  • djw #67
    és világítsunk gyertyával, mert az tuti működik áramszünetben is.... pff :))
  • echo #66
    nekem sem jön be a flash. szerintem ilyen gyerek oldalakhoz, vagy termékek promó oldalaihoz még OK. de amúgy...
  • Charybdis #65
    A Java 6 update 10 már tudni fogja, hogyha kifagy az applet, akkor nem hal le tőle a böngésző, mert egy külön OS processzben fog futni az applet.
    Ez a Java 6 update 10 jó dolgokat tud, még az is lehet, hogy visszatérnek a Java appletek és lesznek tisztán Java applet honlapok, de most komolyan.
    Meg a JavaFX-et és a Java 7-et is fejlesztgetik.
  • GABOR16 #64
    Valahogy én sem kedvelem a flashben írt weboldalakat... valahogy nem érzem elég "rugalmasnak", és ha flashben írunk valamit akkor egy plusz dologtól függ a böngészőnk stabilitása is (legtöbbször a böngésző megfigyelésem szerint egyébként is a flash, vagy java alkalmazások miatt fagy ki...)
  • GABOR16 #63
    Sajnos az egyszerű kódodban van pár hiba... (csak a menürészt néztem, de ott nincsenek lezárva se a bekezdések, se a hivatkozások...)
  • Turdus #62
    Erről beszélek: "a jól megtervezett oldal". Ez nagyon időigényes. (Tudom, hogy meg lehet csinálni, csak sosincs elég idő rá, hogy mindenre odafigyelj).

    Én leszoktattam baromi gyorsan a grafikust a képi menüpontokról, de a végső lökést az adta, mikor egyik honlapot már a 20. nyelvre fordították Azóta nem csinál ilyesmit...

    A Google egyébként NEM keres a flashen belül (próbálkozások vannak, de nincs még teljesen jól működő kód). A dolgot nehezíti, hogy maholnap itt a 9-es, 10-es flash, és lehet az egészet előről kezdeni, ugyanis zárt bináris formátum.

    És csak hogy az érdekedben is szóljak valamit: a betűméret már nem probléma. Észrevettétek, hogy az FF3 ctrl+netscrollra nemcsak a betűket méretezi át, hanem a TELJES tartalmat? A képeket és a flash moviekat is arányosan nagyítja (ezidáig ez a kedvenc feature-m benne)