Berta Sándor

Megjelent a Firefox 3 béta 5

A negyedik bétaverzió megjelenése után már sokan az RC1-kiadás bejelentését várták, ehelyett azonban a felhasználóknak egy ideig még be kell érniük a Firefox 3 béta 5-tel.

A korábbi bejelentésnek megfelelően elérhetővé tették a népszerű böngésző legújabb bétaváltozatát a Mozilla Alapítvány fejlesztői. A fejlesztők közlése szerint az új változatban nem csak hibajavításokat hajtottak végre az elődhöz képest, de annál gyorsabb és stabilabb is. A szervezet szakemberei több mint 750 biztonsági rést javítottak ki, és a böngésző az eddiginél jobban képes együttműködni a Mac OS X, a Windows és a Linux operációs rendszerekkel. Utóbbi már abban is megmutatkozik, hogy a szoftver automatikusan az operációs rendszerhez igazítja a felhasználói felületét.

Javult a widgetek támogatása, tovább javítottak a Places funkción és a böngésző motorján, így a JavaScript-tartalmú oldalak még gyorsabban töltődnek be. Az új verzió már elérhető magyarul is mind a Windows, mind a Mac OS X, mind pedig Linux alatt. A fejlesztők bejelentették, hogy már nem tervezik új bétaváltozat megjelentetését, és hogy az RC1-kiadás várhatóan május elején érkezik meg. Egyelőre nem közölték, hogy hány RC-verziót adnak ki, azonban a Mozilla munkatársai mindenképpen tartani akarják a Firefox 3 végső változatának júniusi megjelenési határidejét.

Mint ismeretes, a Firefox 3 béta 4-et március 12-én adták ki. Ezután a Mozilla illetékesei március 29-én egy kerekasztal beszélgetésen ismertették a külső fejlesztők előtt a béta 5 és a végleges változat megjelenésének időpontját, illetve a további fejlesztések részleteit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pepe003 #18
    Kiváló munkát végeztek a fejlesztők, már a beta5-nek is ezerszer jobb a memóriakezelése, mint a Firefox2-nek. Körülbelül, 40, flash bannerokkal teli lapfül van megnyitva, és 170MB memóriát használ. A kettesnél gyakran ennyi lapfül mellett, letiltott bannereknél megvolt a 400-500MB memóriahasználat.
    Már nagyon várom a végleges verziót :)
  • Bith #17
    Akinek extension problémái vanak, az használja ezt az addont: Nightly Tester Tools
    Ki lehet vele kapcsolni a kompatibilitás ellenőrzést, de tud olyat is, hogy kiválasztjuk melyik addont szeretnénk, és kompatibilissé teszi (vagy akár az összeset is lehet 1 klikkel).
  • Balumann #16
    Nekem meg még a 2-es verzió van fenn, és tökéletesen működik, semmi bajom nincs és nem is volt vele.
  • DjDano #15
    Na a Safarit inkább meg se említsétek, nálam már elindulni se hajlandó...
  • Gonz0 #14
    "(azt nem értem különben, hogy a C:/Program Files(x86)/ mappában van egy "Firefox" és egy "Firefox 3 beta 5", ha a sima firefox mappában levő firefox.exe-t indítom el, akkor is a FF3 b5 indul el, az lenne jó ha tesztelgethetném a bétát, de azért a FF2-met nem enné meg, mert pl az iGoogle stickyjeim se mennek egyik 3-as bétával sem, anélkül és a grízmajom nélkül pedig meg vagyok halva)"

    Már fut valahol a firefox... olyankor csak új ablakot nyit a már futó böngészőben. Szal, fenn lehet egyszerre kettő, de mindig csak az egyik tud futni. Egyébként meg: Portable Firefox
  • Sliders #13
    Iwiw-nél nekem is fagy a Firefox legalábbis tegnap. De szerintem a gány szar kód miatt.
  • GABOR16 #12
    Nekem ezt úgy csinálta, hogy anno még a Safarit Béta ként néztem, és minden új iTunes verziót leakart tölteni (pedig nem használtam).. de telepítéskor is telepíteni akarta (termékcsatolás )...
  • Mcsiv #11
    Igen, úgy tűnik az RC-re jellemző módon bekapcsolták a kompatibilitási vizsgálatot az extension rendszerben. Alapvetően nem baj, így lesz idejük felzárkózni az extension fejlesztőknek. Az plusz ponnt, hogy a vizsgálatot ki is lehet akár kapcsolni
  • Gerygrey #10
    A Safari (vagyis az apple) elmehet a p'csába, milyen alapon spammel a tálcáról előugorva, hogy itt az új verzió, amikor a régi se volt fent soha a gépemen?
  • Gerygrey #9
    Köszi a tippet, otthon kipróbálom, mert én is automatikusan frissíttettem B4-ről B5-re, de nem megy vele pár plugin.

    (azt nem értem különben, hogy a C:/Program Files(x86)/ mappában van egy "Firefox" és egy "Firefox 3 beta 5", ha a sima firefox mappában levő firefox.exe-t indítom el, akkor is a FF3 b5 indul el, az lenne jó ha tesztelgethetném a bétát, de azért a FF2-met nem enné meg, mert pl az iGoogle stickyjeim se mennek egyik 3-as bétával sem, anélkül és a grízmajom nélkül pedig meg vagyok halva)