Berta Sándor

Németországban feldarabol­tatnák az Amazont

Európa gazdasági motorjának kiskereskedői számára a tengerentúli kereskedelmi óriás egy szinte legyőzhetetlen vetélytársat jelent.

Az Amazonhoz kerül a teljes német online kiskereskedelmi bevétel közel fele, így érthető, hogy elsősorban a helyi kis- és közepes vállalkozások egyáltalán nem lelkesednek az amerikai óriáscégért. A Német Gazdasági Intézet (IW) által elkészített és a Handelsblatt birtokába került tanulmányból kiderült, hogy azáltal, hogy a kiskereskedelem egyre inkább áttevődik a világhálóra, eltorzul a piaci verseny. A kis- és a közepes vállalatok egyre inkább függenek a nagy platformoktól, miközben az azokon generált adatokból nem tudnak hasonló mértékben profitálni.

Úgy vélik, sürgős szükség lenne a szabályozási keretfeltételek módosítására, hogy a közepes méretű piaci szereplők olyan helyzetbe kerüljenek, hogy tisztességes versenyt tudjanak folytatni nagy konkurenseikkel. A tanulmány szerzői számos megoldást javasoltak ahhoz, hogy egyenlő piaci feltételeket sikerüljön teremteni az online kereskedelemben. A javaslatok között volt a kötelező adatmegosztás, de akár a társaság feldarabolása is. A szakértők ugyanakkor úgy vélték, hogy az utóbbi lenne a lehető legerőteljesebb beavatkozás és ezért csak nagy körültekintéssel lehetne alkalmazni.

A körülbelül 230 000 közepes vállalkozást tömörítő német szövetség azt az álláspontot képviselte, hogy a feldarabolás túl messzire menne. Ludwig Veltmann, a szervezet elnöke leszögezte, hogy nem ezt a drasztikus intézkedést akarják elérni, csak szeretnének egyenlő feltételeket. Jens Zimmermann, az SPD német parlamenti frakciójának digitális politikáért felelős szóvivője ugyanakkor realisztikus megoldásként tekintett a feldarabolásra, még, ha hangsúlyozta is, hogy nem annak kellene az első lépésnek lennie. Szerinte ha minden így marad, akkor annak a felhasználók látják majd a kárát.

Dieter Janecek, a Zöldek/Szövetség 90 digitális ügyekért felelős szakpolitikusa azt a véleményt képviselte, hogy a digitális kapitalizmus korszakában kemény állami intézkedésekre van szükség, már csak azért is, mert nem úgy tűnik, hogy a helyzet magától megoldódna. Ő azt javasolta, hogy az Amazon Retail és az Amazon Marketplace üzletágakat válasszák le egymásról, emellett meg kell tiltani, hogy egy piactér üzemeltetője a jövőben termék- és szolgáltatáskínálókkal egyesülhessen. Rupprecht Podszun, a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem Versenyjogi Intézetének igazgatója szerint viszont egy feldarabolás elhúzódó jogi vitákhoz vezetne és mindkét fél számára ismeretlen terep lenne. Ráadásul az a legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy az Amazon rendelkezik-e akkora piaci hatalommal, amely miatt szabályozására lenne szükség.

Peter Altmaier német gazdasági miniszter megzabolázná az internetes konszerneket. Justus Haucap, a Düsseldorfi Versenygazdasági Intézet (DICE) igazgatója és Német Monopóliumbizottság korábbi elnöke ellenezte a Facebook - és a többi IT-óriás - szétdarabolását, különösen utólagos lépésként. A szakember rámutatott, hogy egy feldarabolás nem biztos, hogy napjainkban jogilag lehetséges lenne és különösen nagy jogi bizonytalanságokat eredményezne a jövőbeli hatósági döntések esetében. Haucap már régebben is azt nyilatkozta, hogy az IT-vállalatok feldarabolása nem járna túl sok eredménnyel és mindenekelőtt a felhasználóknak ártana. A szakember később közölte, hogy egy ilyen lépés nem oldana meg semmit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #8
    Én a klasszikus piactérből indulnék ki, a piac tulajdonosának helypénzt kell fizetni, ahhoz neki semmi köze hogy ki mit árul(törvénytelent persze nem lehet). Nem kérhet fix % jutalékot, csak a helyet adja. Illetve a vásárlási tranzakciók után is kaphatna egy fix összeget(a piac infrastruktúrája sem homogén, több vevő jobban terheli). A keresőkben pedig kötelezővé tenném a 'szponzorált' találatok kikapcsolhatóságát. Az hogy ez egy jobb online platform és ezt használják az emberek nem a kereskedők boltját az viszont az ő magánnyomoruk. Ezek a platformok nagyon könnyen vissza tudnak élni az erőfölényükkel, tényleg kell valami korlát.
  • ostoros #7
    Ez nem igaz. Az amazon nem csak amcsi árukat árul, ahogy a kínai sem feltétlenül kínait. Ezek kereskedő cégek, nem gyártók.
  • kvp #6
    Ha se az USA, se Kina, akkor nem marad aru. Raadasul Kinanak senki nem mer ellent mondani. Meg Nemetorszag is csendben van Hong Kong miatt, mert ha beszol, akkor nincs nemet 5G.
  • ostoros #5
    Azt a verziót kifelejtetted, hogy a kínaiakat is kitiltják.
  • kvp #4
    Egy nemet birosag nem tud feldarabolni egy amerikai ceget. Sot igazabol a nemetorszagbol torteno kitiltasan es a birsagolason kivul semmit sem tud tenni. Na most ha agyonbirsagoljak akkor valoszinuleg kivonul es jonnek a helyere a kinaiak, persze ha kell akkor 1001 kis ceg formajaban. Ha kitiltjak akkor ugyancsak. Ezen csak bukni tudnak a nemetek. Egyszeruen nehezen tudjak elfogadni, hogy az EU-s kozos piac es a globalis toke koraban egy tagallam birosagai es politikusai nagyon keves befolyassal rendelkeznek a piac alakulasara.

    Talan ha az EU-s minisztertanacs beleallna a problemaba, akkor el lehetne erni valamit (nekik most ott a brexit, az sulyosabb), de amig van egy szolgaltatas, amit az emberek akarnak es nem foglalkoznak a tobbivel, addig az a szolgaltatas lesz piacvezeto. Jelen esetben ez most Nemetorszagban az Amazon lett.
  • Cat #3
    Vagy pedig a netes rendelések terjedésével olyan szinten visszaesik a helyi boltok forgalma, hogy embereket kénytelenek kirúgni, és ez pedig a politikusok ingerküszöbét is elérte.
  • csigafi #2
    Szerintem túl sokat foglalkoznak mostanság az Amazonnal. Szerintem ez azért van mert nem megy már nekik a szekér annyira mint korábban és így hogy hallat magáról még inkább ismerté válik mint eddig. Talán ez az egész csupán csak egy hatalmas reklám a cégnek.
  • gombabácsi #1
    szuper, így kína még hamarabb uralja le teljesen a világot. ott ugyanis nem fognak darabolgatni