Berta Sándor

Nem sok eredménnyel járna a Google feldarabolása?

Németországban megoszlanak vélemények arról, hogy a tengerentúli óriáscég monopolhelyzetben van-e.

Sigmar Gabriel német alkancellár és gazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy az internet hatalma csupán kevés társaság között oszlik meg. A politikus ezt a helyzetet kivizsgáltatná a német kormány mellett működő úgynevezett monopóliumbizottsággal, s ha szükséges, kezdeményezné a Google, a Facebook és a többi óriáscég feldaraboltatását.

Gabriel úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzet nem tesz jót a versenyhelyzetnek, ezért minél előbb változtatni kell rajta. "Azt kell megvizsgálni, hogy az ilyen hihetetlen mértékű piaci koncentrációknak egyáltalán van-e még bármi közük a piacgazdasághoz. A német monopóliumbizottságnak foglalkoznia kell a kérdéssel és azzal, hogy mit teszünk" - közölte a politikus. Az alkancellár rámutatott, hogy 50 évvel ezelőtt trösztellenes törvényt hoztak az Amerikai Egyesült Államokban és beszéltek arról a kérdésről, hogy miként lehet ezeket a konszerneket feldarabolni, azért, hogy ne uralhassák a piacot.

Justus Haucap, a monopóliumbizottság tagja és korábbi elnöke ugyanakkor azt az álláspontot képviseli, hogy a Google feldarabolása nem járna túl sok eredménnyel és mindenekelőtt a felhasználóknak ártana. Az igaz, hogy az amerikai cég az online keresők piacán vezető pozícióban van; Németországban ezen a területen a piaci részesedése több mint 90, míg az USA-ban 60 százalék. De a tengerentúli társaságnak vannak vetélytársai, így nem beszélhetünk arról, hogy monopolhelyzetben van a keresések kapcsán.

A Google feldarabolásával kapcsolatos elképzelés egyébként nem új. 2007 decemberében Hermann Maurer professzor, a Grazi Műszaki Egyetem munkatársa azt ecsetelte, hogy a Google fenyegetést jelent az egész emberiségre, mivel teljesen semmibe veszi látogatói személyes adatainak védelmét, ráadásul monopolisztikus magatartásával veszélyezteti az ember, mint egyén érvényesülését. Emiatt hosszútávon az egész világgazdaság komoly veszélyhelyzetbe kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!