Berta Sándor

A vezetés közbeni telefonálás tiltása nem csökkenti a balesetek számát

Az MIT kutatói kimutatták, hogy a vezeték közbeni telefonálás ugyan valóban elvonja a figyelmet a közlekedési szituációkról, de ezzel a lehetőséggel elsősorban amúgy is azok az autósok élnek, akik szeretnek kockáztatni.

Évek óta az az álláspont, hogy a mobilok vezetés közbeni használata baleseteket okozhat, ezért a világ számos országában tiltják is ezt. Az MIT szakemberei azonban kíváncsiak voltak arra, hogy a tilalomnak köszönhetően csökken-e a balesetek száma vagy sem? Nos kiderült, hogy önmagában ez az intézkedés nem járul hozzá a balesetek számának mérsékléséhez.

A kutatók megállapították, hogy a mobiltelefonálási tilalom bevezetése után gyakorlatilag alig változtak a statisztikák. Több mint száz személyt vontak be a vizsgálatokba, mindegyiket hosszabb próbaútra küldték és eközben szenzorok segítségével ellenőrizték a viselkedésüket és a reakcióikat. Megfigyelték a szemmozgásukat, a szívritmusukat és a bőrük ellenállásának változását. Az egyes utakat videokamerák segítségével rögzítették, míg az autók jellemzőit fedélzeti érzékelőkkel gyűjtötték össze. Az autósok nem használhatták a mobiltelefonjaikat.

Kiderült, hogy azok a személyek, akik vezetés közben is bekapcsolják a mobiljukat, általában sokkal gyorsabban mentek és erősebben fékeztek, illetve gyorsítottak. Az MIT munkatársai végül arra a következtetésre jutottak, hogy a vezetés közbeni mobilhasználat valóban elvonja a felhasználók figyelmét az útviszonyokról és a többi járműről, azonban általában azok mobiltelefonálnak az autójukból is, akik alapvetően szeretik a kockázatos helyzeteket.


2008 júliusában ismertté vált, hogy headsettel sem biztonságosabb a vezetés közbeni telefonálás. Ez a tevékenység négyszeresére növeli a balesetek kockázatát, függetlenül attól, hogy a telefon kézben van-e, vagy egy Bluetooth headsettel társalgunk. 2010 februárjában az amerikai Highway Loss Data Institute mondta ki, hogy nincs értelme a mobilozás tiltásának, mert a vezetés mobillal és anélkül is veszélyes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #33
    ..érdekes a többségnek smiley nélkül is leesett.........
  • NEXUS6 #32
    Mert gondolom a "smailet", az smileyt, vagy szmájlit akart lenni.

    (Baxus, ha angol nyelvű bill-t használt, akkor miért nem tudsz legalább angolul írni, ha már az ékezeteket lespórolod, csak hogy én is kötözködjek!?)
  • NEXUS6 #31
    Ott volt az Édeske, csak a "klasszikus" tipusú, mert mobiltelcsis verziójú sg-ről küldtem.
    ;)
  • quentit #30
    Mivel a balesetek nagy részét (96%-át) emberi mulasztás okozza, ezért az emberi vezetést kellene tiltani. Az alternatívák fejlesztése már folyamatban van. :)
  • sedward #29
    A kézből telefonálást brutálisan kell büntetni, ez nem kérdés. Tapasztalataim szerint a veszélyes helyzetek 80%-ában kezükben mobillal vezetnek. A legtöbbször az helyzet fordul elő, hogy női vezető, segge alatt nagy céges autó vagy terepjáró, kanyarban kézből telefonál és azt sem tudja hol van. De vannak országúton kacsázók vagy 90 helyett 30-cal menők is, akik nagyon nem érnek rá vezetni. Van olyan ismerősöm, aki gyakorlatilag mindig kézből telefonál vezetés közben, többször bírságolták, de a világért sem venne egy headsetet, hiába mondom neki...
  • ugh #28
    Akkor basszal oda egy smailet...
    Te "agyonmuvelt".
  • halgatyó #27
    Néhányan azt képzelik, hogy a közutakon a "még több korlátozás = még nagyobb biztonság" képlet érvényes.
    Hát a negy gennyes büdös lóf**t!!!

    Vajon mikor jönnek már rá a szabályalkotók, hogy a jól meghozott szabályok iránti általános tiszteleten alapló önkéntes szabályközvetésnek nincs jó alternatívája?
    Ehhez azonban az kell, hogy a szabályok az óvatosan (de ugyanakkor a lehető leggyorsabban) közlekedni akaró emberek számára a vezénylő karmester szerepét töltsék be, és NE a fejük felett lengetett furkósbotét, egy agyatlan rosszindulatú valaki kezében.

    És igen, vannak, akiket ki kell vonni a forgalomból, csak az a baj, hogy pont ezeket nem vonják ki... a sok fekete üveg mögött rejtőzködő maffiózó meg a 20 éves rozsdás ladákban lopni induló 8 kigyúrt alak... ezek bántatlanok.

    Van még egy veszélyforrás, amit meg kell említeni: óriási különbség van az ismeretlen célt keresgélő autós és a rutinszerűen célbatartó autós vezetési biztonsága között!
    A keresgélő autós lassan halad, ezzel nagymértékben feltartja és idegesíti a több közlekedőt, kockázatvállalásukat növelve. Közben ő maga hirtelen irányváltoztatásokra, fékezésekre hajlamos, és az utcatáblákat böngészve az autó elé is kevésbé figyel. Ami szintén baleseti veszélyforrás.
    Ha az önkurmányzatok nem versengenének abban, hogy az utcanévtáblákat hogyan tüntessék el egyre több helyen, akkor az is javítana a lakott területek biztonságán. Legalább annyit, mint szombat délelőtt az 1-es -től 7-esig főutakon, gyér forgalomban, 20mp-ig telefonálók baxtatása.
  • halgatyó #26
    Elképedtem ettől a rengeteg primitív aljas autósellenes zagyvaléktól.
    Kezdjük mindjárt a cikkel: az első kép önmagáért beszél! Kiváló illusztráció lehetne a sajtó szégyenét bemutató cikksorozathoz.

    A hozzászólások nagy része is ebben a szellemben folytatódik. Itt már csonkolni meg akasztani akarnak egyesek. Mintha iszlám köztársaságot építenénk, de tényleg.

    A közlekedés csupán része (méghozzá nem is a legnagyobb szelete) a társadalomnak és a gazdaságnak.
    A társadalom általános helyzete, problémái, viszonyulásai, értékrendjei, ostobaságai, szabályalkotási ellentmondásai, és minden más is, itt is ugyanúgy megjelenik, mint mindenütt máshol.
    Nem lehet csak a közlekedést kiragadni, és egy társadalom általános jellemzőitől függetlenedve vizsgálni!


    Továbbá, egy adott szabályszegés nagyon eltérő körülmények között nagyságrendekel eltérő kockázatot jelent! Ha igazságosak és következetesek akarunk lenni, akkor a büntetési tételeket is ehhez kelene igazítani. Pl. ha a belvárosi forgalmas úton telefonálót 30ezer forintra büntetik, akkor a gyér forgalmú országúton telefonálót mondjuk 30 forintra kellene!

    Továbbá: megint felvetődik a régi vita: csökkenti-e a szabályszegést a büntetési tételek súlyosbítása?
    Amikor az autósokról van szó, akkor agyba-főbe súlyosbítják a büntetéseket (és szemmel láthatólag hatástalanul)
    Amikor a rablókról, tolvajokról, gyilkosokról van szó, akkor meg beindul a disznószarok kórusa: óóóóó hát ne bántsuk már azokat a szeeegény bűnözőket, mert a büntetési tételek súlyosbítása NEM fokozza a vissztartó hatást...
    Legalább arra vennék a fáradságot, hogy egységesen kezeljék
    Még az sem lenne igazságos, egyformán kezelni bűnöző söpredéket és tisztességes embereket de legalább nem állna FORDÍTOTT viszonyban az igazsággal és a tisztességgel!

    Nemrég olvastam egy cikket, ahol az európai országok közlekedésbiztonsági jelyzetének éllovasait és sereghajtóit hasonlították össze. Érdekes cikk volt, és érdekes összehasonlítani ezeket az országokat minden szempontból, nem csak a közlekedés szempontjai szerint, mert csak úgy kaphatunk teljes képet.

    Az éllovas országok csupa régi nyugati ország, megállapodott közélettel és társadalommal, viszonylag gazdag lakosokkal, nyugodt, megállapodott életvitelű emberekkel.
    A sereghajtó országok (Horvátország, Litvánia, Románia, és még páran) csupa volt szocialista ország,
    elsikasztott rendszerváltással,
    zűrös társadalommal és gazdasággal,
    rablóprivatizációval,
    ember és ember közti különbségek jelentős növekedésével,
    átvert és eltaposott emberek millióival, akik hozzászoktak, hogy a szabályok nem az ő érdekükben, hanem az ő trükkös kifosztásukra és magtaposásukra vannak, (és tényleg azért vannak!!) és ez az általános szabálytiszteletre is erősen kihat, bizony, a közlekedésben is,
    akik megszokták, hogy a törvényeket és szabályokat az ő problémáik teljes semmibevételével, figyelmen kívül hagyásával, sőt teljes nem-ismeretében hozzák

    Hát ez a különbség. Ezekben a sereghajtó országokban megszaporodtak a 300 lóerős autók és a lóerőcsászárok, meg a 2 elemivel jogsit vásárolt szarháziak, de azokat nem ba**tatják a rongyőrök, csak a középosztályt, mert az nem tud védekezni, de van veszíteni valója...

    Szóval ez a probléma 1000szer bonyolultabb, mint a mobiltelefonálás kérdése!
  • syn7h37ic #25
    A mobil figyelemelterelő. A GPS még inkább. Sok idiótát láttam már, hogy oda sem figyel az útra, mert a navigációt basztatja. A hirtelen irányváltások jó részét szintén ez okozza, a mazsola meghallja a "tarts balra" , vagy a "fordulj balra/jobbra" parancsot, gondolkodás nélkül megteszi.

    Próbáltam már mindent a kocsiban, kézben telefonálni, headset, kihangosító, de tapasztalatom szerint, még mindig a kézben tartott a legjobb rossz. A headset letompítja a figyelmet, a kihangosító bántóan idegesítő. Inkább fel sem veszem, ha hívnak.
  • kvp #24
    "A kocsi veszélyes üzem, vigyázzatok magatokra."

    A gond csak az, hogy a balesetek aldozatainak nagyobb resze nem vezeto volt, hanem utas, jarokelo, stb. Ellenben a baleseteket okozo szemelyek donto tobbsege a resztvevo jarmuvek vezetoi kozzul kerul ki. Van ellenpelda, de ez az altalanos. Innentol a szabalyok nem az autok vezetoit vedik, hanem a vetleneket. Egyebkent meg minden biztonsagi funkcio jo, mert eleteket menthet es szokott is. A kotelezo gps-es menetiro pedig arra lenne jo, hogy aki bator es mer gyorsabban menni mint a biztonsagos az se tehesse sokaig. Attol, hogy jelenleg nem kapnak el minden gyorshajtot meg nem jelenti azt, hogy biztonsagosan vezetnek. Az, hogy 3x nem uti el a telefonalo ember a gyerekeket az iskola elott nem jelenti azt, hogy holnap is megusszak. Viszont ha biztos lenne a lebukas, akkor egy ido utan mindenki ovatosan vezetne. Ezt egyebkent meg aranytalanul sulyos buntetesekkel sem lehet elerni, csak 100%-os lebukasi arannyal. Ebben tud segiteni a technika (az aktiv rasegito elektronikak mellett).