SG.hu

A legnagyobb Lidar-gyártó megfelezi terméke árát

A kínai Hesai Group a világ legnagyobb, autonóm vezetéshez szükséges lidar-érzékelőket gyártó vállalata. A cég bejelentette, hogy jövőre a felére tervezi csökkenteni kulcsfontosságú termékének árát, ami a technológia sokkal szélesebb körű elterjedését eredményezheti az elektromos autókban (EV-k).

"Eljutottunk abba a szakaszba, amikor az évente eladott autók milliói lesznek felszerelve lidarral” - mondta David Li vezérigazgató. Az ár megfelezése még az olcsóbb, 150 000 jüan (8 millió forint) alatti árú elektromos járművek esetében is vonzóvá tenné a termék használatát - tette hozzá. Az ennél magasabb árú elektromos autók esetében a lidar-technológia elfogadási aránya valószínűleg 40%-ra ugrana - mondta Li. A Gasgoo.com autóalkatrész-kereskedelmi platform szerint ez az arány a kínai elektromos és plug-in hibrid járművek esetében jelenleg 24%.

A Lidar lézerekkel készít háromdimenziós képet a jármű környezetéről, ami segít a járműveknek az akadályok elkerülésében. Ezek az érzékelők az autógyártók által kifejlesztett számos önvezető rendszer kulcsfontosságú elemei. "Ezt úgy kell tekintenünk, mint a lidar népszerűsítését, az EV-k szabványos biztonsági komponense lesz” - mondta Li, aki a légzsákokhoz és a biztonsági övekhez hasonlította a használatát. A Hesai következő generációs lidar terméke, a fejlett vezetőtámogató rendszerekhez (ADAS) szánt ATX jövőre 200 dollár alatti áron kerül forgalomba, ami a jelenlegi AT128-as modell árának fele. Az árcsökkentést a lidar-érzékelők működtetéséhez használt saját fejlesztésű chipek és a működési sebesség javítása teszi lehetővé - tette hozzá Li.

A bejelentés azután hangzott el, hogy a vállalat pénzügyi beszámolót tartott, mely szerint a Hesai várhatóan nullszaldós lesz a folyó negyedévben, miután a harmadik negyedévben 70,4 millió jüan (9,7 millió dollár) nettó veszteséget szenvedett el. A Nasdaqon jegyzett Hesai részvényei az eredmények után 44%-kal emelkedtek, így a vállalat piaci kapitalizációja nagyjából 875 millió dollárra nőtt. A kínai autógyártók erős keresletén felbuzdulva a 10 éves vállalat azt tervezi, hogy jövőre több mint kétszeresére, a teljes évi 1,5 millió darabos kapacitásra növeli Hangzhou-i üzemének termelését. A cég jelenleg tucatnyi kínai autógyártónak szállít, köztük a Li Auto és a BYD részére. A lidar eladásai a harmadik negyedévben több mint háromszorosára, közel 130 000 darabra nőttek.

A Hesai pénzügyi igazgatója, Andrew Fan ugyanebben az interjúban elmondta, hogy a vállalat globális terjeszkedésre törekszik, és tárgyalásokat folytat külföldi autógyártókkal. Arra a kérdésre, hogy a Hesai hogyan tudná ellensúlyozni a növekvő kereskedelmi feszültségek miatt a külföldi piacokra, például az Egyesült Államokba és Európába való potenciális belépési akadályokat, Li azt mondta, hogy a Hesai „aktívan vizsgálja” a tengerentúli üzemek létrehozásának lehetőségeit. "Hosszú távon a globális trend az lenne, hogy az olyan országok, mint az Egyesült Államok, arra ösztönözzenek minket, hogy helyi gyárakat létesítsünk és helyben teremtsünk munkahelyeket” - mondta Li.

A Lidar technológiát a Tesla kivette, mert az Musk szerint túl drága. A társaság autói kizárólag kamerákra és mesterséges intelligenciára támaszkodnak a járműveket körülvevő veszélyek észlelésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!