Berta Sándor

Minimalizálhatók az autonóm autók baleseteinek következményei

Egy innovatív biztonsági rendszer figyelembe veszi a gépkocsik sebességét, a többi járművet és a gyalogosokat.

Az önállóan közlekedő autóknak másodpercenként több száz döntést kell hozniuk, amelyek a mozgási, gyorsulási és más szenzorok, illetve kamerák adatain alapulnak. A Waterlooi Egyetem kutatói Amir Khajepour professzor vezetésével egy olyan intelligens rendszert fejlesztettek ki, amelynek célja a lehetséges balesetek következményeinek minimalizálása. Amennyiben az alkalmazott algoritmus felismeri, hogy egy baleset elkerülhetetlen, akkor rendkívül rövid idő alatt végigpörgeti az adott helyzetre adható reakció összes lehetséges változatát.

A rendszer minden fontos tényezőt figyelembe vesz, például a saját gépkocsi és a környezetében lévő járművek sebességét, az előrelátható baleseti szöget, az autó típusát és a súlybeli különbségeket. Ezek alapján kiszámítja a lehetséges legjobb manővert a következmények minimalizálására. A megoldások között lehet a fékezés vagy egy más irányból történő becsapódás.

Dongpu Cao, Khajepour egyik kollégája kiemelte, hogy a megoldás a teljes környezetre, az összes gépkocsira és az akadályokra egyaránt figyel. A szakemberek szerint ideje leszámolni azzal a téves állásponttal, hogy az autonóm közlekedő járművek nem okoznak baleseteket. A tudós rámutatott, hogy van több száz vagy akár több ezer olyan változó is, amelyek felett a vezetőknek nincs ellenőrzésük. Ilyen lehet például egy hirtelen kialakuló jégeső vagy egy kőomlás. A megalkotott algoritmus a hirtelen bekövetkező eseményeket is figyelembe veszi.

A kutatók megpróbálták a rendkívül összetett etikai kérdéseket nem figyelembe venni, például azt, hogy a saját autó utasait kell-e jobban védeni, mint a többi gépkocsiját vagy lehetőleg minden résztvevő életét, egészségét meg kell-e védeni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #38
    "nemlétező adat"
    Lol. Már a valóság tagadásáig jutottál? A linkelt grafikonok valósak, a városi forgalom tele van személyautókkal napközben is, szó sincs 10:1 arányról.
  • dyra #37
    Aha, a te nemlétező adataiddal akkor egyszinten van.
  • defiant9 #36
    "Javaslom neked ezt a videót."
    Javaslom ha valamit állítasz akkor tedd meg, ne 40 perces videókat linkelgess.
    Kb mintha dobnék egy random linket majd számon kérem rajtad hogy akkor magyarázd már el hogy miért nem lehet működő üzleti modellt építeni erre.
    Ez ismét egy bizonyítási kényszer áthárítása érvelési hiba. Állíts valamit, támaszd alá. Most azt látjuk hogy amit állítottál pl. 10:1 -hez reggeli/nap közbeni gépjármű arány az csak egy kitaláció és mostanra a megszokott sunyi nem reagálós módon ki is hátráltál mögüle.
  • dyra #35
    Javaslom neked ezt a videót.
    https://www.youtube.com/watch?v=HuteIQwqmss

    Aztán magyarázd el nekem mikor lesz ez megfizethető alternatíva. 20 év. Vagy soha. Felvan hypolva ez is. Az emberiség meg mindig cumizza befelé azt ami felvan hypolva.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.11.05. 22:29:29
  • defiant9 #34
    "Így működik az ember ha odaadással csinál egy melót."
    Tehát te garantálod hogyha 1000 embert 2-3 fős irodákba dolgozik akkor senki nem fog mobilon játszani?

    "Így működik az ember ha odaadással csinál egy melót"
    Ne az idealizált állapotot vezesd le. Az embereknek a munka alapvetően csak kötelesség, a megélhetésért csinálják. Az idejüket sokkal szívesebben töltik szórakozással, ha nincs rajtuk felügyelet akkor sokan meg is teszik. Az meg hogy mennyi ideig tart a munka az igencsak függ attól hogy napi 8 órát végzik vagy csak 4-et. Egy irodai munkát a cég nem tud hatékonyan monitorozni, ellenben a futószalag munkával.

    "Az adataid nem tartalmazzák mennyi a nem munkacélú autófelhasználás."
    A hibás állításod ez volt: "Kell 1000 autó. A nap többi időszakában 100 autó."
    A grafikonokon tisztán látszik hogy nem. Az 1000 reggeli autó nagy része is tud embereket szállítani, minden car sharing modell ezt mutatja. A képek alapján a Santa Monica blvd nem egy tipikus ipartelep bekötő út ahol nehéz teherforgalom zajlik. Döntően személyautók vannak a nappali képeken, az esteieken pedig még inkább. Várom a te adataidat az 10:1 arányról. Nagyon remélem hogy nem hasra ütés számokkal dobálózol és levegőbe beszélsz amikor megkérdőjelezd az általam linkelt adatokat.

    "Az érvelési hibákon jót röhögök."
    Ez szomorú. Most is azt látjuk hogy nem te bizonyítod az állításod hanem nekem kell cáfolni, és mág a nyilvánvaló cáfolaton is kákát keresel még több cáfolatot követelve. Képtelen vagy saját hibáiból is tanulni, újra és újra ugyanazon érvelési hibákat követed el, függetlenül a topictól. Nem az elképzeléseddel van gond hanem tipikusan azzal ahogy vita közben torzítod a másik álláspontját és olyan elvárásokat támasztasz amit magadra nézve már nem tartasz kötelezőnek.
  • dyra #33
    "Szar kinek? A cégnek aki kevesebbet fizet irodabérletre? Az openoffice legnagyobb hozadéka szerintem az hogy csökkenti a lehetőségét annak hogy mondjuk facebook-ozással töltse a munkaidejét valaki, ez egy kis irodában a háta mögött a fallal könnyebben megtehette."

    Ha elvárod egy embertől, hogy napi 10 - 12 órát gályázzon neked az a minimum "felengeded" a facebookra. Ha más nem csinálsz egy független hálózatot és ott. Amíg elvégzi a melóját rohadtul semmi köze nincs a munkáltatónak sem mit csinál. Ráadásnak ezekkel a modern eszközökkel fulra kitágult a munkaidő. Meglehetősen gyakran hívogatják az ember munkaidőn kívül is vagy kapja az emailket. Ne gyere azzal, hogy minek veszik fel, mert felveszik. Így működik az ember ha odaadással csinál egy melót.

    "Ismét csak egy hibás alapkoncepció. A nap közbeni forgalom nem elhanyagolható, az általad feltételezett mintát a két púp igazolja leginkább, de közel sem igaz a 10:1-hez arány."

    Lehet még sokkal rosszabb. A napi forgalom jórésze munkával kapcsolatos na azt se fogja kiváltani az önvezetés. Az adataid nem tartalmazzák mennyi a nem munkacélú autófelhasználás.

    Az érvelési hibákon jót röhögök. Beszélgetünk egy még nem próbált üzleti modellről ahol a te elképzelésid relevánsak az enyémek nem mert érvelési hiba :D
  • defiant9 #32
    "Semmi ilyet nem mondtam"
    maradjunk annyiban hogy a tömegközlekedés belekeverésének nem sok relevanciája volt.

    "Nem fogok egy példát kiragadni mert szétcincálod"
    Nyilván azért mert nem támasztják alá az állításod:
    "Jártál már olyan országban ahol jó a tömegközlekedés? Kb értelmetlen autót használni mert mindenhova gyorsabban eljutsz vele"
    Svájc sem ilyen ország, tele van autóval, én is jártam már ott.

    "Ugyanis megdöglenek a füstben meg a porban."
    Ennek ellenére a fejlődő országokban tipikusan emelkedik a légszennyezés. Tehát nem mind. A fejlett világban viszont valóban van ilyen trend, ennek örülünk. A budapesti adatsoron ez még nem igazán ütközik ki, annak ellenére sem hogy a gépjárműpark azért lassan modernizálódik.

    "Ennyi a lényegi különbség. Sebaj ha ezt is figyelmen kívül hagyod."
    Én hagyom figyelmen kívül? Leírtam hogy a városi aeroszolban a gumikopás kb. láthatatlan, a lakossági fűtés a legdurvább faktor, de a kipufogócsövek sem marginálisak. A por mindig velünk lesz, a lakásban is, az utakon is. A megoldás az hogy feltakarítjuk. Leginkább éjjel és hajnalban szoktak ezek a tisztító járművek az utakon lenni.
    Tehát te vagy aki a lényegi faktort figyelmen kívül hagyja és egy marginálisra fókuszál.

    "Attól még szar."
    Szar kinek? A cégnek aki kevesebbet fizet irodabérletre? Az openoffice legnagyobb hozadéka szerintem az hogy csökkenti a lehetőségét annak hogy mondjuk facebook-ozással töltse a munkaidejét valaki, ez egy kis irodában a háta mögött a fallal könnyebben megtehette.

    "Mennyibe fog kerülni. Írd már le."
    Én nem látom a tech cégek üzleti tervét, és ez nincs fent a neten. Egyébként amit most csinálsz az ismét érvelési hiba. Neked sincs kalkulációd azon állításodra hogy nem éri meg, mégis mástól várod a bizonyítást. Ami most számszerűen látható hogy a vezető egy nagyon drága komponens mind a személy mind az árufuvarozás esetén(évente sok millió forint), a tech cégek pedig vélhetően azért vágtak bele az önvezetésbe mert azt mutatta a számításuk hogy megtérülő lesz a befektetésük azzal hogy ezt a költségelemet kiváltják egy géppel.

    "Kell 1000 autó. A nap többi időszakában 100 autó."
    Ismét csak egy hibás alapkoncepció. A nap közbeni forgalom nem elhanyagolható, az általad feltételezett mintát a két púp igazolja leginkább, de közel sem igaz a 10:1-hez arány.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    De van ahol alig látszik a rush hour:
    LA:

    Beijing:
  • dyra #31
    "Az autó igen, az önvezetés egy felkapott dolog"
    A tömegközlekedéssel próbálod igazolni az önvezetés szükségtelenségét. Ez akkor az autókra általánosságban miért nem vonatkozik?"

    Semmi ilyet nem mondtam. Elismerem van egy réteg akinek ez kell. Meg leírtam vagy 20x sok embernek meg nem.

    ""Ha az elővárósokból jó infrastruktúrán eltudsz"
    "Ha"=nincs ilyen. Azt állottad hogy egy jó tömegverekedés országban kb. mindenhova gyorsabban eljutsz tömegközeledéssel. Továbbra is várom hogy nevezd meg a helyet, mert szerintem nincs ilyen."

    Nem fogok egy példát kiragadni mert szétcincálod rákoncentrálva a "lényegtelen" problémáikra. Több országban vannak már régiók ahol jónak mondható, Svácj, Kína, Japán, stb.. Svácjban jártam az megdöbbentett.

    "nagyvárosok mind mozdulnak el a sétáló élhető koncepció felé"
    Mind? Mi a dugódíjat sem nagyon akarjuk bevezetni, de valóban van ilyen trend."

    Mind. Ugyanis megdöglenek a füstben meg a porban.

    ""Na oda az önvezető meg az elektromos auto se fér bele, a port ugyanúgy felverik, a fék és a gumi ugyanúgy kopik. "
    A por nagy része nem ezekből van hanem az égetésből, egyébként a teljes szinkronizált önvezető rendszerben(egy belvárosban kialakítható úgy hogy kitiltasz minden nem önvezetőt) alig kell fékezni, és azt is lehet motorfékkel(energia visszatáplálás). Remek példát hoztál rá hogy az általad említett 'elmozdulás' miért is tolja a rendszert az önvezetés irányába.:)"

    Aha, mert ha nem hajthat be senki majd az önvezető behajthat? A port felveri, a gumi kopik, a féktárcsa is. Nincs kipufogógáz. Ennyi a lényegi különbség. Sebaj ha ezt is figyelmen kívül hagyod.

    ""Az open office hibás koncepció "
    Lehet, de ettől még vannak, egyre több. Olcsóbbak."

    Attól még szar.

    ""Az autómegosztással ezeket az igényeket nem lehet kielégíteni."
    Nem látom miért ne lehetne? Van aki ma is taxival megy bevásárolni(ez egyébként online irányba tolódik, futárkodással kombinálva), van aki autót bérel nyaraláskor, van aki mol limoval jár munkába. "

    Rétegigény. Eddig sem terjedt el ezután miért terjedne? Mert nincs sofőr? Mennyibe fog kerülni. Írd már le. Erre még választ nem kaptam, csak , hogy majd ha ráál az ipar és tömegtermelésbe tolják ki az önvezetőket hihetetlen olcsó lesz. Okés. Hozzál adatot erre mennyire.

    Hivatkozol korábban ne írjam HA. Akkor légyszíves te se gyere azzal HA majd olcsó lesz az önvezetés meg az autómegosztás.

    "Csak egy brutálisan túlméretezett gépparkkal."
    Ez van most, brutálisan nagy géppark ami az ideje nagy részében OFF-ban van és amortizálódik."

    Reggel mennek dolgozni az emberek az egyszerű példa miatt egy kisvárosban. Kell 1000 autó. A nap többi időszakában 100 autó. Majd délután megint kell 1000 autó mert az emberek mennek haza. Akkor mennyi autó kell? Vagy 1100 ha az éppen javítás alattiakat meg a tartalékot is beleszámolom. Az autók az életciklusuk jórészében amortizálódnak. Áruld már el, hogy fogja ezt a rendszer működtetni? Egy autóval többen mennek? Azt hívják tömegközlekedésnek onnantól cseszheted a reggeli meetingedet az autóban.

    Előre látom a köv problémát bakker lekésem az önvezető autómat! :D:D:D Mert gondolom erre az a megoldás hogy oda is meg vissza is szállít embereket. Gondolom valami applikációval. Fenomenális.


    "Azt nem tudom mit jelent az extra előtag. New Yorkban is sok a taxi. Az Uber példája éppen azt mutatja hogy a nagyvárosokban csökken a tömegközeledés használata, ami azért kellemtelen mert öngerjesztő spirál, minél kevesebb az utas annál ritkábban indul a busz, minél ritkábban indul a busz annál jobb a ridesharing. Azt senki nem mondja hogy minden tömegközlekedés megszűnik, továbbra is lesz metró, vonat, komp, repülő. Az önvezetés és a megosztás is elsősorban a mostani autók piacára lép be, nem a metrót váltja ki, ami eleve gyakran önvezető ma is. "

    Ezzel most mit kezdjek? Nyilvánvalóan mindenhol van egy réteg aki nem szereti a tömegközlekedést és más úton jut el oda ahova akar.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.11.03. 10:55:44
  • defiant9 #30
    "Az autó igen, az önvezetés egy felkapott dolog"
    A tömegközlekedéssel próbálod igazolni az önvezetés szükségtelenségét. Ez akkor az autókra általánosságban miért nem vonatkozik?

    "Ha az elővárósokból jó infrastruktúrán eltudsz"
    "Ha"=nincs ilyen. Azt állottad hogy egy jó tömegverekedés országban kb. mindenhova gyorsabban eljutsz tömegközeledéssel. Továbbra is várom hogy nevezd meg a helyet, mert szerintem nincs ilyen. A sofőrt használó tömegközlekedés egy bizonyos méret alá nem tud menni, apró buszokba már túl drága sofőrt tenni. Önvezetők fognak ilyen járművekben is lenni, amik tényleg közelebb tudnak menni az utasokhoz. Összemosdik a tömegközlekedés, taxi, autóbérlés, az önvezetés miatt.

    "nagyvárosok mind mozdulnak el a sétáló élhető koncepció felé"
    Mind? Mi a dugódíjat sem nagyon akarjuk bevezetni, de valóban van ilyen trend.

    "Na oda az önvezető meg az elektromos auto se fér bele, a port ugyanúgy felverik, a fék és a gumi ugyanúgy kopik. "
    A por nagy része nem ezekből van hanem az égetésből, egyébként a teljes szinkronizált önvezető rendszerben(egy belvárosban kialakítható úgy hogy kitiltasz minden nem önvezetőt) alig kell fékezni, és azt is lehet motorfékkel(energia visszatáplálás). Remek példát hoztál rá hogy az általad említett 'elmozdulás' miért is tolja a rendszert az önvezetés irányába.:)

    "Az open office hibás koncepció "
    Lehet, de ettől még vannak, egyre több. Olcsóbbak.

    "A normális irodák továbbra is 2 - 3 emberesek."
    Már 3 ember esetén is van zavarás. Az meg hogy mi a normális az szubjektív. A mobil office-ban egyedül vagy, senki nem dumál a füledbe.

    "Az autómegosztással ezeket az igényeket nem lehet kielégíteni."
    Nem látom miért ne lehetne? Van aki ma is taxival megy bevásárolni(ez egyébként online irányba tolódik, futárkodással kombinálva), van aki autót bérel nyaraláskor, van aki mol limoval jár munkába. A telek is megoldható taxival, de a sofőr egy drága komponens, az önvezetés épp ezt a faktort eliminálja. Szerintem olyan is lesz hogy az online bevásárlásod bepakolják a boltban és egy önvezető hozza házhoz épp akkor amikor ott vagy. Az önvezető taxik nyilván a városokban fognak megjelenni, innen növelik majd a lefedettségüket, a magán/céges tulajdonú autók sem szűnnek meg(sok cégnél egyébként már belső car sharing van), de az önvezetés kényelme idővel be fog szivárogni mindenhova.

    "Csak egy brutálisan túlméretezett gépparkkal."
    Ez van most, brutálisan nagy géppark ami az ideje nagy részében OFF-ban van és amortizálódik.

    "Megint kérdezem tőled ki fizeti azt ki?"
    Aki használja, ahogy a saját tulajdonú járművet is.

    "De pl az extra nagyvárosokban már olyan nagy a zsúfoltság, hogy a tömegközlekedéssel nem tud versenyezni időben."
    Azt nem tudom mit jelent az extra előtag. New Yorkban is sok a taxi. Az Uber példája éppen azt mutatja hogy a nagyvárosokban csökken a tömegközeledés használata, ami azért kellemtelen mert öngerjesztő spirál, minél kevesebb az utas annál ritkábban indul a busz, minél ritkábban indul a busz annál jobb a ridesharing. Azt senki nem mondja hogy minden tömegközlekedés megszűnik, továbbra is lesz metró, vonat, komp, repülő. Az önvezetés és a megosztás is elsősorban a mostani autók piacára lép be, nem a metrót váltja ki, ami eleve gyakran önvezető ma is.
  • dyra #29
    Az autó igen, az önvezetés egy felkapott dolog amint kiderül mibe kerül nem fog kelleni. Az automegosztásban sem hiszek, koszos szaros autókba nem fognak beülni az emberek lehet az akármilyen olcsó.

    Ha az elővárósokból jó infrastruktúrán eltudsz jutni egy parkolóig ahonnan bevisz a tömegközlekedés akkor megint értelmetlen az önvezetés mert 20 - 30 perces utazás miatt nem fognak az emberek milliókkal többet költeni autóra még a gazdag országokban sem. Persze van egy réteg akinek erre van igénye ezt nem lehet elvitatni. Ők majd mennek önvezetővel.

    Ráadásnak a nagyvárosok mind mozdulnak el a sétáló élhető koncepció felé. Na oda az önvezető meg az elektromos auto se fér bele, a port ugyanúgy felverik, a fék és a gumi ugyanúgy kopik. Szóval maradhatnak kint.

    Az open office hibás koncepció nem alkalmas normális munkavégzésre nem értem miért lett menő. A normális irodák továbbra is 2 - 3 emberesek.

    Miért is veszünk autót?

    - nagyobb bevásárlások
    - kirándulások
    - munkába bejárás távolabbról
    - munkacélok (pl van egy kis telked a város határában)

    Az autómegosztással ezeket az igényeket nem lehet kielégíteni. Csak egy brutálisan túlméretezett gépparkkal. Megint kérdezem tőled ki fizeti azt ki?

    Oké a nagyon nagy városokban működhet. De pl az extra nagyvárosokban már olyan nagy a zsúfoltság, hogy a tömegközlekedéssel nem tud versenyezni időben.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.11.02. 12:16:20