Berta Sándor

San José lesz a Daimler és a Bosch tesztvárosa

Jelzésértékű, hogy a két nagy német cég nem egy európai várost, hanem Kaliforniát választotta. San José lakossága meredeken emelkedik, a vezetés autonóm járművekkel próbál felkészülni a közlekedési problémákra.

A több mint egymillió lakosú San José Kalifornia harmadik legnagyobb városa, s a jövő év második felétől tesztterülete lesz a Daimler és a Bosch által bejelentett alkalmazásalapú, teljesen automatizált és vezető nélküli szolgáltatásának. Az óriáscégek Mercedes Benz S-osztályú modelleket fognak használni. A tesztterület San Josén belül a városközpontot és a nyugati városrészt összekötő San Carlos Street és a Stevens Creek Boulevard lesz. A választás nem véletlenül esett erre a metropoliszra, ugyanis a várakozások alapján a következő két évtizedben 40 százalékkal növekedhet a lakosok száma. Ez a folyamat komoly és növekvő kihívások elé állítja nem csupán a várost, hanem az egész régiót és ezen belül is a közúti közlekedést. Ezért San José megpróbál felkészülni a robotautók megjelenésére és az azzal kapcsolatos kihívásokra.


A Daimler és a Bosch együttműködésének célja új koncepciók és algoritmusok közös kifejlesztése. A Daimler feladata, hogy a rendszert integrálja a gépkocsikba, ehhez biztosítja a szükséges fejlesztési járműveket, ellenőrző berendezéseket és más elemeket, míg a Bosch a különleges komponensek - szenzorok, vezérlőeszközök stb. - megalkotásáért felel. A tesztelési célokra a két fél a saját németországi laboratóriumait és tesztterületeit használja. A projekt megmutatja majd, hogy az autonóm járművek miként tudnak hozzájárulni a jövőbeli közlekedési követelmények teljesítéséhez. Dr. Michael Hafner, a Daimler AG automatizált vezetésért felelős vezetője szerint a programmal értékes tapasztalatokat szerezhetnek a teljesen automatizált gépkocsik ás a jövőbeli mobilitás-szolgáltatások felhasználóinak optimális összekötéséhez.

A projekt bemutatja azt, hogy miként lehet a teljesen automatizált és vezető nélküli autókat integrálni egy város közlekedési rendszerébe és milyen lehetőségeik lesznek a felhasználóknak a rugalmas, ugyanakkor biztonságos közlekedésre. Dr. Stephan Hönle, a Robert Bosch GmbH automatizált vezetésért felelős részlegvezetője pedig azt emelte ki, hogy újra kell gondolni a városi közlekedést és az autonóm vezetés egy fontos eleme a jövő városi közlekedésének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #10
    Tárt karokkal vár a független és büszke Ukrajna!
  • defiant9 #9
    Waymo erre AI-ban látja a megoldást. A kép alapján nem rossz az eredmény, bár tény hogy a rossz látási viszonyok az embernek is kihívást jelentenek.
    Waymo discussed how it uses sister company Google's developments in machine learning to help its self-driving vehicles navigate snowy climates. Snow shows up on Waymo's sensors as noise -- a giant purple cloud of object-obscuring noise. If a vehicle actually thought solid, unmoving objects surrounded it, the vehicle would stop and resume travel in the spring.

    That's where machine learning comes in. It's able to filter out all that noise, and the result is an image that appears to pick up not only the vehicles parked on the street, but the curbs, as well. With the noise out of the way, Waymo's vehicle is free to continue its route.
  • defiant9 #8
    Nagy közös piac nélkül pedig mégennyire sem fog menni, többek közt azt tart fenn minket hogy az EU piachoz hozzáférés miatt idejönnek pl. az autógyárak. Ahogy az EU innovációs/versenyképessége csökken úgy csúszik majd szépen vissza a kontinens színvonala.
    A jurta tetejére persze majd mellédöngetve ki lehet tűzni a magyar zászlót.
    A migráns válság is egy probléma bár az inkább politikai, de e nélkül is komoly hátrányt jelent a versenytársakhoz viszonyított dezintegráltság.
  • M2 #7
    Gondolom azért nem európai az első helyszín, mert itt előfordulhat masszív hóesés, amivel a robotautók a jelenlegi szintjükön nem tudnak mit kezdeni.
  • duke #6
    " évről évre csak nő a lemaradást, az Orbán féle kiskirályok meg szét hack-elik a mélyebb integráció lehetőségét is, önző hatalmi érdekükből. "

    Tenyleg szornyu lesz ha nem integralodunk az iszlam europahoz. Lehet hogy hiaba tanultam arabul, meg tanulmanyoztam a Korant az elmult 3 evben, ha Orbanek nem akarjak az integraciot, az iszlam allammal.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.11.13. 22:17:27
  • defiant9 #5
    "akkor tartalekmegoldaskent esetleg meg lehetne tartani"
    Meg lehet ugyan tartani kelet EU-ban a színvonalat a 3. világ szintjén, ennek persze az lesz a folyománya hogy a legjobbjaink legalább a 2. világ nyugat Európájába orientálódnak, minél nagyobb a lemaradás annál vonzóbb a jobb életszínvonal mágnes.

    Waymonak 25 városra van engedélye, nem gondolom hogy annyira nehéz egy Daimler méretű cégnek liszenszt szerznie:
    As of October 12, 2018, there are 60 Autonomous Vehicle Testing Permit holders.
    Németországi és Kínai engedélyük is van:
    Daimler, for its part, in June obtained a permit from the Chinese government allowing it to test self-driving cars powered by Baidu’s Apollo platform on public roads in Beijing
    Az igaz hogy az amerikai szabályozás támogatja az innovációt, felismerték hogy ez vastagon megéri. Hogy miért San Joséban terveznek önvezető taxi szolgáltatást indítani azt ők tudják pontosan, szvsz. nem az engedély része ami döntött hanem az üzleti potenciál.
  • kvp #4
    "Európa szerintem már elbukta a versenyt, évről évre csak nő a lemaradást, az Orbán véle kiskirályok meg szét hack-elik a mélyebb integráció lehetőségét is, önző hatalmi érdekükből."

    Ha mar ugyis elbuktuk azt, hogy az uj europai birodalom reszesei legyunk, akkor tartalekmegoldaskent esetleg meg lehetne tartani a most mar tobb mint ezer eve csodkozelben levo Magyarorszagot. Ha ezt a mindjart megszunik, de azert vegul csak megmarad szintet meg a kovetkezo ezer evben is hozzuk, akkor kb. sikerult.

    Ha viszont megis kialakul egy szep nagy egyseges kulturaju es lakossagu birodalom, aztan rovid tavon bedol mint a romai meg a tobbi, akkor hosszu tavon semmit sem nyertunk, ellenben mi sem vagyunk meg.

    A nemetek egyebkent csak azert mennek amerikaba, mert ott nincs olyan szigoru torvenyi szabalyozas mint az EU-ban, hogy meg fejleszteni sem lehet. Es azert pont San Jose-ba, mert ott kaptak engedelyt. Az EU tagallamaiban allandoan keresztbe tesznek nekik, ha nem a helyi kormany vagy a minisztertanacs, akkor a kozponti bizottsag. :)
  • defiant9 #3
    Akkor lenne nagy sírás a magyar GDP meg autóipari munkahelyek kapcsán ha a német vállalatok a Nokia sorsára jutnának mert lemaradtak a technológiai versenyben az amerikai/kínai cégek mögött. Amik meg nagyon jól csinálják hogy a top szoftver fejlesztést a Szilikon völgyhöz tudták kötni az ottani munkaerő költségszint ellenére. Ilyen az amikor szabad vállalkozó mentalitás találkozik egy nagy egységes piacra termelés lehetőségével. Európa szerintem már elbukta a versenyt, évről évre csak nő a lemaradást, az Orbán véle kiskirályok meg szét hack-elik a mélyebb integráció lehetőségét is, önző hatalmi érdekükből.
  • duke #2
    "Jelzésértékű, hogy a két nagy német cég nem egy európai várost, hanem Kaliforniát választotta.

    A nemetek siman csak praktikusan gondolnak. Kalifornianak mar ugyis vege, az erdotuz teljesen letarolta, azon mar biztosan nem ronthat nehany felig kesz robotauto.
    A halotakat majd rafogjak az erdotuzre :
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.11.13. 01:24:32
  • Sir Cryalot #1
    Grupihajlam detected.