Berta Sándor

Mit tegyen a robotautó?

Érdekes projektbe fogtak az MIT kutatói.

Abban mind a szakemberek, mind a gyártók egyetértenek, hogy az autonóm járművek drasztikus mértékben csökkenthetik a közlekedési balesetek számát. Ez az egyik legfontosabb indoka e modellek kifejlesztésének. De a technika társadalmi elfogadása és a piaci sikere szempontjából meghatározó jelentőségű lesz, hogy miként sikerül megválaszolni élet és halál kérdését. Az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy egy önállóan közlekedő gépkocsinak kötelessége-e minden körülmények között megvédenie az utasai életét. Az elkészített tesztet direkt úgy állították össze, hogy rendkívül szélsőséges helyzeteket mutasson be.

Az intézet kutatói által kigondolt helyzetek igazi morális kihívásokat jelentenek. A kérdések alapján egyértelműen kiderül, hogy a kitöltők számára mi a fontos, hogy gyalogos vagy autós, férfi vagy nő az áldozat, vagy hogy elüthető-e az, aki szabályt szegett, vagy éppen egy bűnöző? A moralmachine.mit.edu oldalon található szituációk között van például, hogy vajon a robotautó tartsa-e az irányt és a sávot és ezzel üssön el egy nőt, aki éppen - a piros jelzés ellenére - átkel az utcán vagy térjen ki és ütközzön halálos baleset keretében azzal a bankrablóval, aki számára zöldet mutat a lámpa.


Egy másik helyzetben vajon morálisan az a jobb helyzet, ha a gépkocsi elüt három nőt, egy menedzsert és egy kislányt, akik a piros lámpa mellett mennek át az úttesten vagy ha elkerüli az ütközést és nekiütközik egy akadálynak, ami miatt az összes utas meghal? Egy megint másik helyzetben az egyik lehetőség a piros lámpa jelzését figyelmen kívül hagyó bankrabló, három orvos és macska elütése, míg a másik a baleset kikerülése és a jármű akadálynak ütközése.

A teszt kitöltői végül kapnak egy összesítést, megnézhetik mások mit válaszoltak, illetve saját kérdéseket is alkothatnak. Néhányan már jelezték, hogy az MIT nem igazán életszerű helyzeteket tett fel, ezáltal a szituációknak kevés közük van a morálhoz és az etikához. Elvégre egy önállóan közlekedő autótól nehezen lehet majd elvárni, hogy különbséget tegyen egy terhes nő, egy macska és egy bankrabló között és megítélje, hogy melyikük élete a legfontosabb. Mindenesetre a teszt arra tökéletes, hogy bemutassa, adott esetben milyen - sokkal életszerűbb - morális helyzeteket kell majd megoldaniuk ezeknek a gépkocsiknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #28
    Miutan az emberek par ev alatt hozzaszoknak, hogy az utca, mar nem haborus ovezet a gepjarmuvek miatt, lassan lazul majd a fegyelem, es lesznek majd visszaelesek.
    De ez majd egy kovetkezo problema amit meg kell oldani. A robotjarmuvek, ugyis millimeter pontossan pasztazzak a kornyezetuket, ugyhogy konnyu lesz azonositani, elkapni, szankcionalni az ilyen cselekedeteket.
  • duke #27
    "Az, amit gondolsz, hogy biztonság terén mit tud, csak vágyálom egyelőre."

    Nem gondolok semmit. Mert jelenleg meg nincsennek robotautok, es igy azok nem tudnak semmit, es meg azt is bizonytalanul.
    A Teslanak sincs robotautoja, csak kiserletezik vele, az emberek bevonasaval, akik szeretnek jatszani az uj kutyukkel.
    De meg lehet csinalni, mert a vezetesi problemak donto reszet szimpla emberi hulyeseg okozza, ami egy szamitogepes programnal fol sem merul.(peldaul nem akar reszegen a megengedett sebesseg duplajaval szaguldozni) Szoval nem kell hozza hiperszuper mestergseges inteligencia.
  • NEXUS6 #26
    Ha elérnek egy szintet és a büntetőjogi felelősség nem lesz teljesen tisztázva, akkor a hülyegyerekek azzal fognak szórakozni, hogy direkt az autók elé ugranak, mert az mindíg a gyalogost védi mondjuk.

    Az emberi tényezőt nem lehet teljesen kiküszöbölni.

    A bicósok, motorosok meg a fentit valósítják meg jelenleg is. De kíváncsi leszek, hogy lesz-e ilyen kritikálmassz hőbörgés, amikor a robotkocsi bevezetésekor mondjuk látványosan elkezdik nyirbálni a bicó utvonalakat, csak mert rájönnek, hogy veszéjes őket az úttestre telepíteni.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.08.18. 14:02:41
  • fejlodes #25
    Az szinte biztos, hogy a robotautók előbb utóbb biztonságosabbak lesznek mint az emberi sofőrök. Az óriási kockázat az 'okos' autók meghekkeléséből fog származni szerintem.
  • zola2000 #24
    Attól hogy valami elvileg ma úgy-ahogy működik és elvileg fejlődik még nem biztos hogy 10+év múlva tökéletes lesz, lásd a google-bing "fordító"
  • NEXUS6 #23
    Statisztika, statisztika, statisztika.

    Több ember hal meg háztartási balesetben, mint munkahelyiben, és több munkahelyiben, mint közlekedésiben. Ezekre még sincs olyan átfogó kampány, mint ami az autók körül megy mostanában, mert nem annyira az ésszerűség, mint inkább a divat az ami ezt mozgatja. Egy új típusú érintésvédelmi szabvány bevezetésével valszeg több embert lehetne megmenteni, mint a szuper számítógépesített kocsikkal.

    Jelenleg az okos kocsi azt tudja, hogy rázós esetben átadja a vezetést a sofőrnek, jelenleg ezeket a rázós esetek többségét a nem túl képzett sofőrök is meg tudják oldani. Azonban ha későn, gyakorlatilag készületlenül kapja az ember vissza a vezetést, már nincs idő a megfelelő reagálásra, ezért akár veszélyesebb is lehet, mint az okosság nélküli autó.

    Az, amit gondolsz, hogy biztonság terén mit tud, csak vágyálom egyelőre. Nem azt mondom, hogy valamikor nem lesz biztonságosabb a robotkocsi, mint az ember, de jelenleg NEM AZ.
    Kb tudják is hogy miért, az alkalmazott szenzorokon kell még rengeteget fejleszteni.
  • duke #22
    Nyilvan tokeletes nem lesz, folleg a kezdeti idokben, de biztonsagban fenyevekkel fogja elozni az emberek altal vezetett jarmuveket.
    Vilagszerte evi 40-50 millio gepjarmu baleset tortenik, es kb 1.5 millioan halnak meg.
    Ha ezt sikerul ezred reszere csokkentenni, az fantasztikus eredmeny lesz. Magyarorszagon nagysagrendileg 1000 ember hal meg evente, balesetekben, komoly eredmeny lenne ha ezt 1-2 -re sikerulne csokkenteni.
    Mar pedig sikerulni fog, mert a balesetek 99 szazaleka banalis faszsagok miatt van. Gyorshajtas, reszeg, drogos vezetes, elalvas, aggresszio, figyelmetlenseg, nem pedig a cikkben leirt bonyolult moralis helyzetek miatt.
  • NEXUS6 #21
    A teszt arra jó, hogy a kutatók kapjanak egy prioritás listát, amit a gépbe betáplálva az majd olyan döntést hoz, amit erkölcsi oldalról viszonylag kevesen vitatnak.
  • who am I 7 #20
    Te nagyon szeretnél hinni benne, de a lelked mélyén tudod,h ez igy ezzel az elképzeléssel és infrastrukturával egy faxság. Talán automatizácion melozol vagy teljesen sötét vagy a dologhoz? Melyik "tulbiztositott" rendszer müködik tökéletesen, egyet mondj. Mert ugye ennek tökéletesen kell müködnie, ellenkezö esetben sima gyilkologépek (jelen álláspont szerint). Ez a fajta automatizacio akkor müködne,ha egy ember sem vezethetne, minden tabla es festés tökéletes lenne minden méteren az utakon, a környezet/idöjárás sohasem változna (pl. Durva esö,szél v. Hovihar stb) és 40_50kmph lenne a max megengedett......elég gyökér világ lenne.
    Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2016.08.16. 01:42:37
  • duke #19
    "A Tesla már rég az utakon van. "

    Ami Teslaban van, az csak egy korlatozott, vezetessegito rendszer, nagyon messze van az onjaro autotol. Javaban folyik a fejlesztes, teszteles, az egesz csak egy kiserlet, amibe bevontak az embereket.