Hunter

Veszélyben a csokoládé

A kereslet egyre nő, ugyanakkor betegségek tizedelik a világ kakaóültetvényeit, minderre pedig még az éghajlatváltozás is rátesz néhány lapáttal. Úton a segítség.

Ki ne szeretné a csokoládét, ami így a karácsonyi ünnepek körül, nem is szólva a mikulásról, egyre gyakoribb látogató az otthonokban. Tudjuk, a jó csoki, azon túl hogy finom, még jótékonyan is hat az egészségre, az ínyencség szerelmeseinek van azonban egy rossz és egy jó hírünk.

A rossz hír, hogy a csokoládékészletek erőteljesen apadnak. A csokoládé a kakaófa, tudományos nevén a Theobroma - az istenek eledele - fermentált, pirított magjaiból készül. A kakaó esőerdőkben élő fa, gyökerei nem hatolnak mélyre, ezért a legfőbb ellensége a szárazság, ami egyre súlyosabb méreteket ölt az utóbbi években.

A jó hír, hogy érkezőben van a segítség a Mars tudósainak köszönhetően. Ne a bolygótudósokra, vagy a kis zöld emberkékre tessék gondolni, az urak és hölgyek a világ legnagyobb csokoládégyártója, a Mars Inc. alkalmazásában állnak, akik példa nélküli mélységekben tanulmányozták a kakaófát, eredményeik pedig bárki számára szabadon elérhetők lesznek. Ez persze nem puszta nagylelkűség, a kakaó hiánya ugyanis eléggé megnehezíti a csokoládé előállítását és értékesítését.

A kakaót szegény országok még szegényebb lakói termelik, a világ kakaótermelésének 70 százaléka jelenleg Afrikában zajlik, főként Elefántcsontparton és Ghánában, ahol a pénztelenség miatt elég szórványosak a termelés feltételeit fejlesztő befektetések. A gazdálkodók nem igazán engedhetik meg maguknak a műtrágyát vagy a gyom- és rovarirtószereket, amivel fokozható lenne a hozam, de a fák nemesítése is sok kívánnivalót hagy maga után. "30 éve nem sikerült emelni a kakaóhozamot" - támasztja alá az adatokat Howard Shapiro, a Mars vezető növénytudósa.

A gazdálkodók egyetlen olcsó megoldást látnak, a termőterületek bővítését, ami az esőerdők irtásában és felperzselésében testesül meg. A módszerrel azonban jelentős mennyiségű tápanyag megy veszendőbe, azaz a fák egy darabig megélnek az adott területen, hamarosan azonban új területre kell költözniük. Az egész hercehurcának leginkább az esőerdők látják kárát, pusztulásuk ellenére a termelés konstans marad. A megoldást az időjárás viszontagságainak ellenállóbb, ugyanakkor magasabb hozam produkálására képes növények jelentenék, olyanok, amik a trágyázás hatására jobb termést hoznának, ezáltal rábírva a gazdálkodókat, hogy beszerezzék a műtrágyákat, amivel több kakaót termelhetnének a meglévő területeiken. A hatékonyabb gazdálkodási módszer nemcsak az esőerdőket mentené meg, de a gazdálkodóknak is nagyobb életteret adna.

A terület mellett azonban még ott van a növényeket támadó kórokozók problémája is. A brazil ültetvények jelentős hányadát, 75 százalékát az 1980-as években elpusztította egy gombabetegség, az úgynevezett boszorkányseprű. Egy ennél is veszélyesebb gombafaj, a dérgomba Kolumbia és Costa Rica termelésére mért csapást. A gombák egyike sem érte még el Afrikát és Délkelet-Ázsiát, ám a szakértők szerint ez csupán idő kérdése. Ellenállóbb fák nélkül Afrika legnagyobb exportcikke akár három éven belül eltűnhet. Ezért is volt szükség átfogó genetikai és terepkutatásokra. A dzsungelek mélyén olyan vadon termő növények rejtőzhetnek, amik már egyes kórokozókkal szemben kifejlesztették a védekezést, csupán meg kell találni őket, ami nem kis feladat.

A kakaót jelen ismereteink szerint Közép-Amerikában alkalmazták először, a kakaófát is onnan eredeztették, sőt sokáig úgy gondolták, hogy csak két-három fő genetikai változat létezik. Juan-Carlos Motamayor, a Mars kakaókutatási programjának tudósa mindkét hiedelmet lerombolta, miután csapatával több mint 1200 kakaómintát elemzett az úgynevezett DNS-ujjlenyomat módszer egy formájának alkalmazásával, amivel beazonosították a minták és a fák genetikai rokonságát.

Az első megállapításuk, hogy az évek során összegyűjtött minták közel negyedét rosszul sorolták be a gyűjtést végző kutatók. Miután ezt a problémát orvosolták, a csapat 10, genetikailag elkülönülő csoportra osztotta a magokat. A legnagyobb különbségeket Dél-Amerika Felső-Amazon területéről begyűjtött magok tükrözték, a különböző magok az Amazonas különböző mellékfolyói partjáról származtak. Ez arról tanúskodik, hogy a kakaó sokkal inkább Dél-, sem mint Közép-Amerikából származik, valamint arra is utal, hogy itt keresendők a betegségeknek ellenálló gének, különösen hogy az egyik genetikai csoport ugyanabból a régióból származik, ahonnan a dérgomba.

Az osztályozás csak az első lépés volt a Mars által kijelölt úton, júniusban az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumával (USDA) és a számítógép óriás IBM-el közösen elkezdték a kakaó genom szekvenálását, a kész szekvenciák pedig bárki számára szabadon elérhetők lesznek. "A közös tudás jobb, mint a bezárt tudás, mivel több ember alkalmazhatja. Ez egy lehetőség saját jövőnk biztosítására" - mondta Shapiro.

Időközben egy kis létszámú. ám annál eltökéltebb kakaótudósokból álló csapat megkezdte a kutatást a nagyobb hozammal, aszálytűréssel és a kórokozókkal szembeni ellenállással rendelkező kakaó fák után. Az azonosított példányokat az USDA David Kuhn molekuláris biológus által vezetett munkacsoportja fogja megvizsgálni azon DNS területek után kutatva, amik az értékes jegyeket hordozzák. Ez nagyban felgyorsíthatja a nemesítést.

"Ha sikerül megháromszorozni a kakaóhozamot, a gazdálkodók kiirthatják a leggyengébben termő növényeik kétharmadát, területeiket így gyümölcs és faanyag termelésére is felhasználhatják" - taglalta Shapiro. Ha nem csak egy növényt termesztenek, az egész évben betakarítási lehetőséget adhat a gazdálkodóknak, a nitrogénmegkötő növények ugyanakkor csökkentik a műtrágyák szükségességét, a növények változatossága egy adott termőterületen pedig csökkenti a betegségekre való érzékenységet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vogel #64
    Csokiból a tejcsokit, kakaóból a kesernyésebb, íztelenebb fajtát szeretem, pedig utálom a keserűt. Mindenki azt eszik iszik amit szeret. Azé eszem mert finom nem azért mert vitamin meg minyavaja van benne. Cigi, kóla, zsír stb okosság is szar mégis fogyasztják. Cukortól függetlenül gyümölcsözök, ha nem akkor azért mert lusta vagyok pucolni. Minden fogam egésszéges, átlagos súlyú vagyok, lehet nem fog rajtam a "gonosz" cukor.
  • MaRee #63
    Fúj csoki.
  • Epikurosz #62
    Ma voltam boltban, de nem találtam étcsokoládét, csak normált. feladtam.
  • dez #61
    "A bolti kristálycukor (glükóz) édesebb"
    Korrigálnám magam, a glükóz a szőlőcukor; a répacukor becsületes neve szacharóz (nem keverendő a szacharinnal).
  • Epikurosz #60
    Okés, csak azt nem értettem, hogy "ez így helytelen".
  • dez #59
    Ja, és a legfontosabb, hogy mindenféle gyümölcsöt megeszik, még a fanyarabbakat is (persze abból nem sokat kap, mert savas)!

    Ismerősöknél meg sorra leálltak a kicsik a gyümölcsökről, miután elkezdtek nekik édességeket adni, és a lyukak is kezdenek megjelenni. Hát nem végtelen hülyeség?
  • dez #58
    Ez így helytelen, mert sajnos a cukor teljesen félrevezeti a szervezetet! Évmilliók alatt ahhoz szokott, hogy az édes dolgok a gyümölcsök voltak, amik tele vannak vitaminokkal, egyéb fontos tápanyagokkal, stb. Minnél érettebb a gyümölcs, annál inkább.

    A bolti kristálycukor (glükóz) édesebb, mint a gyümölcscukor (fruktóz), vagy akár a szőlőcukor, ezért inkább azt kívánja, ha egyszer jobban megismerte. Csak éppen az agyoncukrozott édességekben nem sok hasznos anyag van (annál több káros adalékanyag)... Ráadásul a cukor éppen hogy kilúgozza a szervezetből a vitaminokat.

    Megfigyelték, hogy amikor a CocaCola és a Pepsi bevonult különféle szegényebb országokba, és persze megkóstolták az újdonságot a gyerekek, attól kezdve a szegénység ellenére a kólák "megszállottjai" lettek, az ott olcsón elérhető gyümölcsök helyett. Ez párosult a szegényes kajával, az alultáplált gyerekek száma megtöbbszöröződött!

    2,3 éves kislányomat sem tömjük édességekkel, így nem hiperkatív, mindent jól megfigyel (ugyanis a sok cukor hiperaktivitást okoz a kicsiknél, amit aztán adott esetben komoly gyógyszerekkel kezelnek, LOL?), a fogai is gyorsan kijöttek, és nagyon szépek. Napi 1-2 kocka jó minőségű étcsokit kap, evés után. A tejcsokit meg nem is szereti. :) (A tehéntejet sem nagyon, de az sem baj. Joghurtot viszont igen.)
  • dez #57
    Igen, szoktatás. Hozzászoktattam magam a valódi ízekhez, az agyoncukrozás, agyonsózás, agyonfűszerezés, stb. helyett, amiknek mellesleg erősen negatív testi hatásaik vannak.

    De azért én vagyok a hibás, amiért két marék cukrot 5 deka csokiban, vagy másban émelyítően édesnek érzek. LOL?

    Az ne zavarjon, hogy a silány összetételű cuccokkal csinálják ezt, mert azok eredeti íze valóban pocsék lenne. :P (Amellett, hogy egészségtelenek is.)

    (Nyilván a Romantika csatornán futó sorozatok is a normális szociális kapcsolatokat mutatják, és az összes többi film a szívtelen és rideg. :) )
  • Epikurosz #56
    Csak egy adalék:
    Csodálatos az emberi test!
    Persze, van, amikor téved, de a legtöbbször pontos jelzéseket küld a "megkívánás" révén. Az ember csak annyit érez, hogy úgy kíván valamit, ilyenkor nyilván hiány van abból, amit az a valami tartalmaz. A finomított cukor amúgy épp ezt a mechanizmust borította fel.

    Én fiatalabb koromban nagyon szerettem az édességet, meg is romlott emiatt elég sok fogam. Ahogy haladok a korral, azt vettem észre magamon, hogy apránkint átalakulnak a preferenciáim. Régen ki nem állhattam a keserű ízt, ma szeretem. Na, vajon miért? Hát azért, mert a májműködés a kor előrehaladtával veszít hatékonyságából, a keserű anyagok azonban ezen javítanak, épp ezért a máj imádja a keserűségeket. Én ebből annyit érzek, hogy kívánom az olajbogyót, az unikumot, más ilyen finomságokat. :-)
  • cateran #55
    Sima szoktatás...egyszerűen hozzászoktattad az ízlelőbimbóidat a tea ízéhez...így aztán sokkal édesebbnek érzel minden édes dolgot,mint amilyen..magyarul átestél a ló túloldalára:P(tetszik vagy sem, a tannin keserű:)ezt nem én találtam ki,ebbe az ízcsoportba tartozik)
    Amúgy bocsesz, hogy kihangsúlyoztam a mennyiséget..te ugyanis csak annyit mondtál hogy a cukor mi csinál és nem azt hogy a SOK cukor....