Gyurkity Péter

Az élet újabb jelére bukkantak a Marson

A helyszíni leletekben bór jelenlétét mutatták ki, ami fontos alkotóelem lehetett.

A Marson tevékenykedő Curiosity az elmúlt években gyakran szolgáltatott újabb adatokat az ottani egykori életről, illetve az élet jelenlétének valószínűségéről. Most újabb leletek vizsgálatával bővítette ki tudástárunkat, így még komolyabb lehetőségként tűnik fel a valamikori élet közvetlen kutatása.

A marsjáró a Gale-kráterben tevékenykedve bukkant olyan ásványi erekre a talajban, amelyekben bór jelenlétét sikerült kimutatni. Ez arra utal, hogy a kráter valamikor tó lehetett, mégpedig egészen kedvező viszonyok mentén, hiszen a hőmérséklet 0 és 60 Celsius-fok között mozoghatott. A ChemCam-műszer által kimutatott eredmény még nem jelenti, hogy az élet valóban jelen is volt (bár erre utaló jeleket korábban is találtak), a bór pedig nem is rögtön merül fel szükséges alkotóelemként, ám ez (kis mennyiségben) a növények esetében segít a sejtfalak megerősítésében, tehát (legalább) a mikrobiális élet valószínűleg mégis megtalálható volt a bolygón – az más kérdés, hogy a borátokat a Földön többek között rovarirtó szerként használjuk.

Még 2013-ban alkották meg az a hipotézist, miszerint a bór és a molibdén katalizálta az RNS létrejöttét a Marson, amit azután, nagyjából 3 milliárd évvel ezelőtt, meteoritok szállítottak a Földre. Akkor még kizárólag a Marsról származó, az Antarktiszon megtalált meteror vizsgálata alapján következtettek erre, mivel azonban a mostani adat közvetlenül a helyszínről származik, egy jóval megalapozottabb képet alkothatunk az egykori viszonyokról és magáról a folyamatról. A Gale-kráter egykori tava jó eséllyel nedves és száraz évszakokat élt meg, kicsit hasonlóan a kaliforniai Halál-völgyhöz, ez borátokból álló üledékes rétegeket képezhetett, amelyek agyagrétegekkel váltakozva tárulnak most elénk. A talajvíz visszaáramlásával a borátok ebben feloldódva végezhették el az RNS-stabilizáló munkájukat, kis mennyiségű víz esetén pedig igen magas lehetett a koncentráció, amely a korai RNS-molekulák képződését segíthette.

A Mars 2020 a SuperCam-műszer révén kutat majd további jelek után, ennek azonban először el kell majd jutnia a vörös bolygóra. Addig is a Curiosity vizsgálódik tovább, egyre magasabb tájakra evickélve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Archenemy #24
    Valóban nem, ezért clickbait az sg címe.
  • Kara kán #23
    Javítva, tehát:
    ..................................................angolul
    10^9: milliárd (ezermillió)..........billion
    10^12: billió..............................trillion
    10^15: billiárd (ezerbillió).........quadrillion
    10^18: trillió..............................quintillion
  • Kara kán #22
    Amúgy becsúszott nálam egy tévedés, de ezen az oldalon szépen láthatóak 10-nek a hatványai helyesen.
  • Sequoyah #21
    Nem Magyarorszagon:) De nem is ez a lenyeg, mert mint lathatod, egyel lentebbrol ideztem...
  • Kara kán #20
    „a bór és a molibdén katalizálta az RNS létrejöttét a Marson, amit azután, nagyjából 3 milliárd évvel ezelőtt, meteoritok szállítottak a Földre”

    Teljesen felesleges azon spekulálni, hogy az RNS kialakult a Marson, és meteoritok ideszállították, hisz a Földön bőven és hosszabb ideig megvoltak a szerves molekulák kialakulásának a feltételei, tehát az RNS és más összetett szerves molekulák is szépen ki tudtak itt alakulni. Nem kellett ehhez sem Mars, sem üstökösök, sem semmi más.
  • Kara kán #19
    Te, figyelj!
    Nem tudom hol élsz, de magyar fórumon írván remélem tisztában vagy a nagy mennyiségek számszerű jelölésével és neveivel.
    Ha nem, segítek:
    1: egy, 10: tíz, 100:száz, 1000: ezer, 10.000: tízezer, 100.000: százezer, 1.000.000: egymillió
    Na, innentől jön a buli!
    1.000.000.000: egymilliárd = 10^9 (angolul: billion)
    1.000.000.000.000: egybillió = 10^12 (angolul: trillion)
    1.000.000.000.000.000: egytrillió = 10^15 (angolul: qaudrillion)
    Érthető?!

    Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.09.19. 18:44:06
  • Sequoyah #18
    Plusz a Saturn 5-hoz volt egy hatarido, amit barmi aron (barmi = 40 billio lett mint irtad) el kellett erni. A SpaceX-nek ezzel szemben nem kell kapkodnia. Egy lassabb fejlesztes kevesbe latvanyos, de eroforrast tekintve hatekonyabb lehet, es nagyobb esellyel erhet celt.
  • Macropus Rufus #17
    "mennyi ideig tartott és még jelenleg is tart - a jóval szerényebb - falcon heavy kifejlesztése, és mennyi ideig a jóval nagyobb teljesítményű Starun-V. És akkor most lehet rugdosni a NASA-t..."

    hmm. Azért ez az összehasonlítás picit sántít sztem. 64 és 73 között 6.4billió (ez mai áron olyan 40billió dodó) ment el a projectre. Ebben benne volt a Saturn V fejlesztése is. (sőt a nagy része oda ment). A Falcon heavy-t magán cég gyártja és a Saturn V fejlesztéséhez képes picsafüst áll a rendelkezésükre. Ha most a SpaceX-et megdobnák 6.4billió dollárral (ami messze a Saturn V project költségei alatt van) már a Holdon lennének minimum.
    + anno a NASA-nál közel 10ezer ember dolgozott. A SpaceX-nél meg nem. Szóval nem biztos, hogy jó ez az össze hasonlítás.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2017.09.19. 14:55:05
  • Nirz #16
    USA kormány helyében megvonnám az összes támogatást
  • Irasidus #15
    Én meg rajtad. Sült bolond vagy.