SG.hu·

Marsjárót fotózott a NASA szondája

Marsjárót fotózott a NASA szondája
Az MRO képén a felszínen közlekedő Curiosity bukkan fel, a következő állomás felé tartva.

A Mars Reconnaissance Orbiter 2006 óta kering a szomszédos bolygó körül, márciusban pedig bejelentették, hogy ezen idő alatt a szonda 50 ezerszer kerülte meg azt. A fontos mérföldkő elérése idején egy furcsa alakzatot kaptak lencsevégre, ezt pedig most követte a marsjáró lefotózása.

A Mars felszínén felbukkanó bemélyedés egy márciusi képen jelent meg, ez nagy valószínűséggel egy becsapódási kráter, vagy a felszín beomlása által kialakított formáció. Ma már kijelenthetjük, hogy mindkettőre bőven akadnak példák a megfigyelés által fokozatosan kibővülő tudástárunkban, most azonban egy olyan fotó jelent itt meg, amelyen az amerikai űrügynökség egy másik eszköze látható, emiatt pedig szintén kuriózumról beszélhetünk. A HiRISE-kamera még június 5-én, 2 hónappal a Curiosity landolásának ötödik évfordulója előtt készített egy felvételt, amelyen a felszínen lassan, megfontoltan haladó marsjáró bukkan fel, ahogy az a soron következő cél felé tart. A színeket itt némileg kiemelték, hogy még láthatóbbá váljon a kisebb személyautóhoz fogható eszköz, így az a valóságosnál kékebbnek tűnik.


A kis kék pötty az középen

A Curiosity ezekben a napokban a Sharp-hegy lábának alacsonyabb részén elhelyezkedő aktív homokdűnéktől halad a magasabb tájakon fekvő formációkig, miután végzett a megfigyelés előző fázisával. Az elkövetkező hónapokban itt szintén lesz miről beszámolni, többek között az említett évforduló, valamint a további vizsgálatok kapcsán. A HiRISE kapcsán megemlítik, hogy a kamera eddig mintegy 90 ezer képet készített és küldött vissza nekünk, ezáltal pedig 11 év alatt alaposan kibővült a felszínről alkotott képünk – ahogy az a márciusi bejelentésben mellékelt animációból jól kitűnik. A bolygó felszínének 60 százalékát egyébként többször is lencsevégre kaptuk, hogy még jobban láthassuk a különböző jellemzőket.

Az MRO legutóbb idén módosította pályáját, erre azért volt szükség, hogy megfelelő pozícióban legyen, amikor a NASA InSight névre keresztelt újabb leszállóegysége 2018 novemberében megérkezik. Ekkor a kapott üzenetek továbbítása lesz a fő feladat, ami a 11 éve gond nélkül szolgálatot teljesítő szondára vár.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Whysper2017. 07. 03.. 13:32||#6
2017-es Év Mars híre!!!!
© attes2017. 06. 30.. 19:50||#5
ez a kép pont annyival lett kisebb, mint az eredeti, hogy azon éppen hogy látszik, ezen meg alig.
© kvp2017. 06. 29.. 16:22||#4
Tobb jarmu is elkelne. Gyakorlatilag viszonylag olcson be lehetne teriteni a Marsot roverekkel ha nagyobb csomagokban kuldenek oket a Marsig es csak bolygokoruli palyan szornak szet oket a leszallasi hely szerinti palyakra. Sajnos egyelore erre sincs a NASA-nak penze, nemhogy az emberes kuldetesekre.
© NEXUS62017. 06. 29.. 12:36||#3
Fotosopp! XD
© kgpro2017. 06. 29.. 08:02||#2
Simán lehetne, sőt, lehet hogy az is, és már régen cseréltek, a NASA meg azt hiszi, hogy a Mars-járó küldi a képeket. Na hiszen... jól át vagyunk ba... va! :-)
© Tetsuo2017. 06. 29.. 01:34||#1
Ennyi erővel, akarom mondani pixellel UFÓ is lehetne. :-D