7903
Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #7656
    Én erről a színes ikonról beszéltem:
    Színes ikonok
    Amit te betettél az valami borzasztó.

    Emellett lehalt a szerver.
    Lehet, hogy inkább az NFC modot kellene kivenni.

    Az Easy Inventory működik.
    Utoljára szerkesztette: RJoco, 2021.05.29. 07:31:15
  • Rae Apofisz #7655
    Beraktam amit kértél modokat. Remélem nem fog (nagyon) laggolni a szerver. Azt a napraforgó napelemeset meg kivettem. Bocs ha használta valaki.
    A hajóvalt amit másoltam tőled féluton spawnoltam. Sikeresen haza étem vele :) Bár éppen csak mert nem is Apofisznak hivnának ha nem keverednék bajba :) Sikerült landoláskor éppen egy magas hegycsúcsot célba venni és fékezéskor kellett némi manör,de végül 300méterrel sikerült elkerülni :) Átnéztem kicsit tüzetesebben a hajó szerkezetét és kisebb belső átalakitás mellett döntöttem. Szállító hajónak szánom, igy nincs szükségem refineri-re és a reaktornak nem találtam ajtót. éppen földet értem majd rá kb 2 perc múlva leállt az egész mert kifogyott az urán. Hiába pakoltam ide-oda nem húzta be magának. Le áramtalanitódott az egész hajó.
    Nem tudom jó easy inventorit raktam-e be én nem jötem rá hogy müködik. Mert srciptet ir a mod oldalán ha minden igaz. Légyszi nézd meg,hogy erre gondoltál-e ? Az a colorfull rendesen megváltoztatta az ikonokat :) A progresszionnal meg nem tudom mi van. Ha off-ra állitom, ha on-ra a beállitásokban nem változik semmi. Tanulni kell. Arra tppelek új világ létre hozásával változna meg de akkor mindenki elbukik mindent.
    Köszönöm a hajót. Szerintem jó lesz
    https://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=646796262
    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.29. 02:37:44
  • RJoco
    #7654
    Na most nagyon meghalt a szerver.
    Kb. semmit nem tudok csinálni.
    Max elmúlok o2 hiányban.
    Utoljára szerkesztette: RJoco, 2021.05.28. 22:23:01
  • Rae Apofisz #7653
    Admin használat nálam annyi, hogy a jetpackot nem töltögetem állandóan és néha teleportálok ide -oda megsporolva az űrutazás idejét..
    Például amikor átruccantam a holdra platináért. Ott mondjuk adminból épitettem a nantet amivel tesztelgettem, de más esetben ugyanugy furkálok, bányászok, hegesztek..... meg hajót török :) De ha kikapcsolom az admint akkor is ott mutatja nekem a listában a többiek éledési helyeit.
  • RJoco
    #7652
    Ha te admin-t használsz, lehet, hogy azért tudsz bárhol éledni.
    Alapesetben csak olyan helyen szabadna éledniük a játékosoknak, ami a tulajdonukban volt korábban vagy senkinek a tulajdonában nem áll vagy bárki használhatja vagy csapattagé.
  • Rae Apofisz #7651
    Magyarok. Nem lényeges, elvagyok én egyedül is. A szerver beállitáshoz szeretnék egy kis segitséget kérni. Ha meghalok választhatok hol akarok újra éledni. De itt kitudom választani más valakinek a surival kittjét és ott éledni. Ezt valahogy lehet modositani,hogy ne tudjon senki másnak a bázisán éledni ?
    Ha esetleg érdekel ez az én szerverem elérhetősége.
    [HUN]Company / Magyar SE / PVE
    IP: 23.109.103.116:29000
    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.28. 12:55:04
  • RJoco
    #7650
    Azért a nanitének is van határa, de szépen ki tudja szedni a dolgokat.
    A platina meg egy kemény fém, azt fúrva is lassan lehet bányászni. Míg a vason simán "átcsusszan" az ember.

    Lehet, hogy a többiek nem magyarok.
    A szerver hozzáférést le is lehet korlátozni. Mi csináltunk ilyet. Aki bent volt steam-en egy bizonyos csoportban, az fel tudott rá lépni. Így muszáj volt a kommunikáció.
    De le is lehet jelszavazni, ha jól tudom.
    Illetve én csináltam olyat is, amiben mindenki egy állomáson kezdett. Ott viszont csak magyarul voltak kiírva a teendők, így a külföldi nyelvezetűek többnyire leléptek. Át is kellett neveznem, hogy mások is lássák, magyar a szerver.

    Amúgy jelenleg két szerver is fut, amire lehet, hogy felcsatlakoznék, de senki nem írta meg az elérhetőségüket.

    Annak az esélye, hogy szerveren két játékos véletlenül összefusson, rettenetesen kicsi. Ha nincs konkrét koordináta, akkor még keresve sem.
  • Rae Apofisz #7649
    Az 10x-es nálam is.
    Tegnap találtam platina lelöhelyet a holdon. Gondoltam kipróbálom amit mondtál a naniteval, és tényleg bár nem sokat de szed össze nyersanyagot :)
    Az űrben én eredetileg egy közös űrállomást képzeltem el. Azzal csak az a baj,hogy akik játszanak a szerveremen azok közül egy ember aki szóba áll velem. Már régebben is nagyon sokat segitett. Vaskalap a neve. Rajta kivül a többiek még arra sem képesek vissza köszönjenek. Igy szerintem tárgytalan minden féle közös dolog. Amugy érdekes ez a mentalitás más játékban is megtalálható. 3 külömböző játékhoz is van szerverem. Mindháromba van egy kisebb haveri galeri aztán mindenki más levan tojva. Lehet én vagyok régi vágású de ez nekem nem nagyon jön be. Nem várom el hogy velem trécseljenek de szerintem egy cső vagy egy hello nem olyan nagy dolog.
    Az holdon gondoltam egy bázist, ott talán jobban betudom védeni a kalozok ellen.Csak ott meg amik vannak bánya gépeim nem repülnek.
    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.28. 10:02:21
  • RJoco
    #7648
    Én általában 10x raktérszorzót használok.
    Így még a fúrófejek bendőjét sem nagyon szoktam megtölteni, nem, hogy konténer kellene rá.

    Ki kellene menned az űrbe, hogy ott is megvesd a lábad.
    Ahhoz lehet építeni ezt-azt és nagyot :)
  • Rae Apofisz #7647
    Túl jó lett a torony. Ami van rajta large konténer megtelt és elvittem a bázisomra. Ott 3 large konténer van, de már nem tudom hova tenni az öntvényeket mert már a cryoba is azt rakja a finomító :) Kell gyártanom még 2-3 konténert :) Aztán kéne gyártani valami nagyot.
  • Rae Apofisz #7646
    Tizen pár év játék alatt az első amit felraktam steamra :D
    Ez én modom. LOL :)
    https://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=2499221225
  • Rae Apofisz #7645
    Köszönöm :) Egy kicsit át kellett épiteni,de egész jól üzemel. Simán elbirja a teli large conténert. Lehet felrakom steamra BP-nek :)


    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.27. 13:19:58
  • i robot
    #7644
    Komoly a torony!
  • Rae Apofisz #7643
    Na ez a nanites trükk nem jutott eszembe. De nagy ötlet, kiprobálom. Köszönöm :)
    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.27. 12:38:17
  • RJoco
    #7642
    Én aszteroidákon keresném a platinát.
    Kézzel ki tudsz annyit bányászni, amiből már tudsz egy kis fúróhajót építeni.
    Utána meg már sokkal könnyebben megy a dolog.
    Eleve úgy mennék ki az űrbe, hogy legyen egy mozgó bázisom.
    Az Angyal pont ilyennek készült.

    Írtad, hogy használod a nanite modot.
    Így igazán fölösleges is fúró járművekkel vacakolni. Egyszerűen a nanite központot kell egy nagy reaktorral mobillá tenni.
    Az ércmező közelébe vinni és letenni a megfelelő bójákat. Úgy fogja kiszedni az ércet, hogy lyukat sem fogsz látni a felszínen.
    A nagy reaktor jó sok hajtóművet elbír.
    Sajnos a mod fölöslegessé tesz olyan hajókat, mint a hegesztő- és szétszerelőhajók. Pedig jó móka azokkal is kísérletezni.
  • Rae Apofisz #7641
    Kerekes verzió volt az első de annál nem igazán jött be. 10 pistos magas+a lábak. Nehéz is volt meg mindig felborult. Kisebb dombon nem birt felmenni. Igy praktikusabb ha repül.
    Tegnapi sülyedés valószinüleg lagg volt, mert ma megse moccan a levegöben.
    Szerinted platinát hol, melyik bolygón keressek ?
    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.27. 09:50:13
  • RJoco
    #7640
    Érdekes egy jármű. Azért a tiedé sokkal másabb, mint az enyém. A süllyedésre nincs magyarázatom, de nem ismeretlen a jelenség.
    A kerekes előnye, hogy kevesebb energiát igényel, van rajta két finomító is, úgy emlékszem. És a súly kevésbé befolyásolja, mint a repülőt.
    Ezzel mindent ki tudok bányászni, olyan mélyre le tud menni a fej.
    De a leghatékonyabb akkor is a kis 5013-as egység.
    Az egér jobb gombjával történő fúrásnál nem megy semmi a raktérbe és sokkal nagyobb szeletet kihasít a felszínből.
    Így sokkal gyorsabban le tudok menni a rétegig. Az elsőnél kell kicsit figyelni a határra, a mellette lévő lyuknál már ilyen gond nincs, sokkal gyorsabban le lehet menni.
    Ami ennél is hatékonyabb, az a nagy blokkos tesója. Arról nem is láttam BP-t, de az egyik világomban benne van.
    Az már durván tud lyukat csinálni.
    Csináltam olyat is, hogy 5013 jellegűvel lefúrtam, majd egy másik fajtával, aminek elől van a fúrója, leereszkedtem és úgy fúrtam a telért. Így elég egy lyuk és a hajtóműveknek nem kell orral lefelé megtartania a súlyt. Annyira nem tetszett és két hajót igényel. Szerveren csapatban játszva lenne értelme.
    A Vakond-dal meg srégen kell lemenni és általában srégen fel. Bár azért elég éles kanyart is lehetett vele csinálni.
    A hátránya, hogy sokáig tart a művelet. Időben nem hatékony. Kitolatni igencsak macerás, de, ha meg előre mész, akkor vagy túlsúlyos leszel vagy jobb egérgombbal fúrsz és sok hasznos anyag is megy a semmibe.
    Ezt inkább olyanra használtam, mint a videóban. Sziklaoldalba bementem, belül meg csináltam egy jó tágas teret a bázisnak.
    Amit nem videóztam le, az az ércderítő hajó. Általában van egy kis költségvetésű nagy blokkos egyszerű hajóm egy érc detektorral. Ezzel feltérképezem a környéket és pontos GPS koordinátákat csinálok a lelőhelyek fölött.
    Így a kis fúróra nem is feltétlen kell érc detektor, illetve van, hogy az aranyat már nem látja a kis blokk.
    Mindig azon jel fölött kezdem el a fúrást, ami pont egybeesik a fúrófejekkel.
    Általában mindig 5013 jellegű fúrót építek először és utána a célom határozza meg, hogy építek nagytesót vagy nem.
    A kerekest csak azért csináltam, mert bejöttek a kerekek és akartam valami hasznosat építeni vele.
  • Rae Apofisz #7639
    Ugy sejtem valamit megváltoztattak mig nem játszottam ezzel. megépitettem ugyanazt a fúró tornyot mint régen de még üresen is ha felemelkedek a levegőbe ilyen 0.33 m/s -el szép lassan sülyed. Közel 7millió kg súllyal is kb ugyanennyit sülyed. Valami nem stimmel vele szerintem.
    Ez most csak ilyen gyorsan összedobott eszköz, majd még finomitók meg szépitek rajta. Most még adminnal csináltam,hogy hamarabb kész legyen e majd nanira bizom a dolgot.

  • Rae Apofisz #7638
    Nekem hasonló a cat 10000 -hez csak nem kerekes hanem repül. 4 talpa van de ha 1 talahoz ér már fixel megáll,stabilan.
    Hasonlót szeretnék a vakondhoz. Csak már jópárat bp kipróbáltam de eddig csak egy volt amivel nem ragadtam a föld alatt. A fúró tornyomnak egy hátránya van. Ha neki állok fúrni kb egyiptomi ásatások lesz bellöle. Szétszoktam túrni az egész környéket. Ha találok nyersanyagot ugy szoktam kitermelni hogy elöszr körbe ásom a terepet,lássam mekkora a nyersanyag réteg. Aztán kiásom az egészet.
    Viszont kelleni fog mégis valami űrjármü mert kerestem ma platiniumot de nem találtam, aztán megnéztem a wikiben az szerint meg nincs is platinum earth planeteten. Van egy kevés, becsapodott meteorokból de azok már kivannak kapcsolva. Per pill nem kel lde kelleni fog platina. Szerintem arra meg elég lesz ez kis járgány amim van.
  • RJoco
    #7637
    Csináltam gyors pár videót.
    Lejátszási lista
    Ha érdekel nézd meg.
    Az 5013-as géphez annyit, hogy azt mindig ki kellett egészítenem pár hajtóművel, meg kidobó rendszerrel.
    Azt is biztos, hogy lementettem BP-be, de sajnos a steam vacakol, gyanítom, hogy a felhőbe került.
    Nem tudom miért oda teszi, de volt már gondom vele.
    A CAT 10000 jól szuperál, azon nincs mit módosítani.
    A Monte Cristo mögé csatlakozó fúróhajó BP-jét sem találtam, de gyanítom, hogy az Elias-t egészítettem ki megfelelő blokkokkal a csatlakozáshoz.
    A Cristo-n látszik, hogy még valamit hozzá lehet kötni. Oda csatlakozott volna seggel a fúróhajó.
    Amiről meg lecsatlakozott a nagy hidrogénes telep, abban elvileg JD-k vannak. Be is lehet menni, de el is felejtettem, csak most jutott eszembe.
    Van pár érdekes teremtményem. Nekem tetszenek, mások szépség véleménye meg nem érdekel.
  • Rae Apofisz #7636
    Repül, nincs vele gond, sőt a lefelé hajtómüvekből kellett kivenni mert túl gyorsan ment lefelé :)
    Azok a hajtómüvek Sci-fi large hajtó müvek, csak ugye kis blokkon vannak azért ilyen kicsik. De már elbontottam, helyette furó torony lesz.
    Régen épitettem egy repülő tornyot amivel akkor 100 méterig tudtam lefúrni. Az legalább ha nem is volt szép de legalább müködött frankón :)
  • RJoco
    #7635
    Jah, és, ha kinézel az ablakon, akkor úgyis látsz eleget a felsoroltakból, akkor legalább a játékban legyen már jóidő.
    Mondjuk ilyen szempontból ezért sokkal jobb az űrben.

    Ha azok nehéz blokkok, akkor a hajód meg sem fog mozdulni a 6 hajtóművel.
    Utoljára szerkesztette: RJoco, 2021.05.26. 16:49:46
  • Rae Apofisz #7634
    Az a kerek oszlop nem mod. Az 4 db elemből van. Ilyen félkörös és ha 4 -et egybe forgatok akkor lesz ilyen apofiszos oszlop :)
    Megse néztem eddig mi a neve, csak most hogy ide beirjam, és most vettem észre hogy ez nehéz páncél. Döntött lekerekitett nehéz páncél.
    Az idöjárást nagyon jó lenne ki tudnám kapcsolni. Állandoan rossz idő van, vagy esik, vagy köd, vagy villám,.... én meg azt szeretem ha süt a nap mert úgy szép a grafika :)
    Azt hiszem inkább megépitem helyette a régi fúró tornyom.
    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.26. 16:49:34
  • RJoco
    #7633
    Meg lehet oldani a dolgot nem szerveren is?
    Ha igen, akkor biztos, hogy ki lehet kapcsolni a szerveren is a konfig fájlban.
  • RJoco
    #7632
    Azok a kerek építőelemek mik? Mod, vagy új tartalom?
    A felfelé hajtó mű szerintem már most kevés rá. Az egy kis reaktorban is kételkedem.
    Emellett baromi nagy és sok rajta a páncélblokk. Túlsúlyos lesz.
    A hatalmas beltérbe mi fog még menni?

    Az elejére nem ajánlom a fúrókat.
    Bolygón előre tett fúrókkal nagyon macerás lesz a fúrás.
    Egyrészt rengeteg tolató hajtómű kell, hogy orral lefele nézve elbírja a súlyt.
    Másrészt legalább ugyanennyi emelő hajtómű is kell, hogy mikor kijöttél a földből, akkor haza is tudj menni. És azt ne lógó orral tedd.
  • Rae Apofisz #7631
    Valaki nem tudna megmondani,hogy egy gportalos szervernél ki lehet kapcsolni az időjárást és ha igen,hogyan ? Egyre idegesitöbb. Szeretném kikapcsolni hogy mindig napos szép idő legyen.
  • Rae Apofisz #7630
    Elkezdtem egy saját épitésü járgányt. Elöször ugy volt az űrbe is kitudjak menni vele, aztán csak a föld felszinen szállitó jármünek, aztán azon filózok az elejére kéne valami okos furó szerkezet. Csak egy kicsit lehangolt hogy a kis blokkos piston mindössze 2 méteres. Ugyhogy most keresem az ötleteket :)


    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.26. 14:41:43
  • RJoco
    #7629
    Megtanulod.
    Nem nagy vaszisztdas. Ja ez német, akkor wátisz... :)
    Én nagyjából ki tudom szűrni a lényegeket. De mostanában nincs hozzá se kedvem, se energiám.
    Chrome-ban csak nyomok egy jobb klikket és lefordíttatom.
    Ha valami nagyon értelmetlen, akkor megnézem az eredeti nyelven is. Esetleg szavakra lehet külön keresni is.

    A játék szerveren normálisan csak angolul fut. (Hacsak nem lehet magyar nyelvet beállítani neki. Ezt nem tudom.)
    Ha pl. építesz egy hajót kreatívban magyar nyelvezettel és a modulok nevét megtartod alapnak, akkor szépen, magyarul besorszámozza őket a játék. De az elsőt nem.
    Szerveren viszont a sorszám nélküli átáll angolra.
    Legalábbis régen így volt.
    A steam-ből berakott BP-k is hajlamosak lehetnek erre, csak ott az első blokk magyar nyelvre fog átállni.
    Emiatt a csoportból, ha van ilyen beállítva, máris kiesett, mert az meg nevek alapján kezeli. Úgy emlékszem.
    És amikor rákeresel valamire, akkor vagy egyet találsz vagy egy híján a többit.
    De már rég nem foglalkoztam ezzel a résszel, lehet, hogy változott a dolog.
  • Rae Apofisz #7628
    Azzal csak az a baj,hogy angolul perfect olvasok. Csak nem értem. :)
  • RJoco
    #7627
    A játéknak van egy elég részletes wikipédiája.
    Érdemes lenne áttanulmányoznod.
    Elvileg benne kell lenni, hogy mennyi hidrogént igényel egy hajtómű.
    És még nagyon sok hasznos infó benne van, mint pl. a hajtóművek toló ereje, energiafogyasztása.
  • Rae Apofisz #7626
    Eredetileg videóra vettem egy kisérletem de túl hosszú lett
    Felemelkedtem pár méterre a földtől és adminból apránként elkezdtem megpakolni addig amig már le esett a földre a hajó. Aztán beállitottam egy kidobót és néztem a súlyt hogy mikor kezdek el emelkedni. A bp készitője 4,5 millió össz súlyt irt. Én 5 millio körülkezdetem el emelkedni.
    Elszúrtam mert kevés hydrogén volt a tartályokban. 5% al kezdtem el. Apránként ment a kidobó.Azt gondoltam ha elérem azt a határt hogy elkezd csökkenni a gravitáció már jobb lesz a helyzet. De tévedtem.Ezzel a határ értékkel amivel megbirtam kezdeni az emelkedést 5km ig tudtam emelkedni, ott megállt és elkezdett sülyedni. Kb 1000 méterenként megállt és kikellett dobnom a teherből. Végül már 3 millio kg-val megrekedtem 8ezer méteren. Kidobtam az összes súlyt, semmi nem volt a contérekben. Igy feltudtam menni 9ezer méterre, itt 0.75% gravitáció volt. 6ezernél kezdett el csökkeni. 2% hydrogénnel nem volt elég toló erö, nem birtam kimenni az űrbe, megrekedtem 9ezer méteren. Aztán gondoltam egyet és spawnoltam mégegy tök ugyanolyan hajót. Odamentem és rárögzitettem egyik talpát. A spawnoltnak tele volt a hydrogén tartálya. Szépen kitudtam vinni mindkettő hajót az űrbe. Ott ugy rögzitettem a kettöt egymáshoz hogy a talpaiknál. Na mondom megprobálok visszatérni a földre. Az oda ragasztott hajó szépen segitett a fékezésben. Nem is volt semmi gond,szépen letudtam ereszkedni a felszinig. Csak hát az alsó hajó hanyat fekve volt és mikor elengedtem lezuhant és összetört. Azt gondoltam talán ha háton fekszik akkor is megáll majd a levegőben és gyorsan áttudok menni hogy vissza forditsam,de nem jött be. Ismét tanultam egy dolgot. Nem csak a súly számit hanem a hydrogén mennyisége is. Hiába volt még pár csepp a tartályban nem volt meg a toló erő. :)
  • RJoco
    #7625
    Nem szabad feladni.
    A megépített dolgokat meg le lehet menteni BP-be. Ha összetöröd, nincs gond.
    Azt is lehet, hogy kreatívban kikísérletezed, lemented BP-be és úgy építed meg.
    A nanitok miatt volt anno a szerverhalál, mert a gyerek betett egy 30k+ blokkos építményt. A nanitok megépítették neki...
    Magától nem hiszem, hogy összejött volna, gondolom a tervező meg single-ben nem találkozott annyira teljesítmény gondokkal. Vagy nem érdekelte.
    Általában az enyémek sem mondhatóak szépnek. De a szépség relatív és én szeretem a szögletes dolgokat. Végülis egy kocka nem lehet gömb, max a hasa :D
    A fúróim egytől egyik kockára és téglára hasonlítanak, csak nem festem vörösre őket.
  • Rae Apofisz #7624
    Igy leirás alapján is tök jó lehetett a hajód.
    Nekem az a bajom,hogy hiába van rettöen élénk fantáziám. Tök jó dolgokat tudok elképzelni. De a megvalósitáskor már bajban vagyok. Pedig igazán igyekszek,de amiket eddig épitettem végül mind egy kocka vagy téglatest lett. És volt ami felsem birt szállni még 12 large hajtómüvel sem. Vagy 1 hétig épitgettem aztán 2 perc alatt összetörtem :) Ezért csinálom azt,hogy legyártok nanival egy-egy bp-t. Próbálom a hologramból kisilabizálni hogyan épül fel. De volt amit kb 5x szétszedtem darabokra. Vagy például leparkoltam vele és mellette probáltam megépiteni ugyanazt,de még ez se sokat segitett. Most például az emlitett ötlethez próbáltam egy korong alaku alapot épiteni. Az istenért se jön össze :) Szerintem maradok a kocka házaknál. Épitek egy atom biztos űrállomást meg egy bányagépet :) Bár lehet egyszerübb lenne ha maradnák a földön :)
    Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2021.05.25. 21:20:45
  • RJoco
    #7623
    Akkor igencsak gyengusz a hajtóműkapacitása a hajónak.
    Amekkora hajót szeretnél, azt nem fogja elbírni a játék. Az baromi nagy hajó volt.
    Én anno csináltam egy rája szerűséget.
    A test volt a fő hajó, ebben volt minden.
    Ennek a végére csatlakozott rá a fúróhajó, úgy nézett ki, mint a farka.
    Aztán elcsúnyítottam egy hatalmas nagy leszálló egységgel, ami nem állt másból, csak hidrogén tartályból és nagy hidrogén hajtóművekből. De 1,5G-s bolygóra tettem le minden gond nélkül. A leszálló egység is szerelhető volt.
    Kis hajókkal adott esetben a tetejére tudtam leszállni. Ha nagyon akartam volna, akkor a farok részbe építhettem volna egy kis hangárt is. De az akkori szerver ezt nem igényelte.
    Aztán voltak érdekességek is. Volt, hogy úgy bepörgött a hajó, azt sem tudtam, merre van a lent. Nagy nehezen sikerült megállítanom, de már nem tudom, mi volt vele.

    Csináltam másik nagy hajót is. Nagyobb volt a rájánál. Ennek volt hely a belsejében is kis hajónak. De játszhatatlan lett a játék egy idő után. Egyesek akkora dolgokat beépítettek BP-ből, hogy meghasalt a szerver. Nem is szeretem, ha valaki nem képes saját fantáziából, élesben építeni, csak mások által legyártott BP-ket tud megcsinálni. Így hamar ki lehet nyírni a szervereket.
    Emellett összekapcsolódási bugok is voltak. Néha elengedett a futómű. A konnektoroktól meghülyült a fizika, a hajók összekapcsolva elfogyasztottak minden energiát majd elkezdtek sodródni az űrben.
    Egy biztos módja volt az összekapcsolásnak, a merge block.
  • Rae Apofisz #7622
    Próbálom kitapasztalni,hogy a kedvenc űrhajóm milyen súlynál hogyan viselkedik. A légkőrben 300m/s sebességnél 10km a féktávolságom. 200m/s nél már csak 8km 100m/s nél már csak 5km körül van. Ez egy steamos bp amit naniteval gyártottam le. Egy kicsi kis boltba járó járgány de tetszik. Lehet kéne valami más, mert hasonlót szeretnék mint a függetlenség napjában is van. Egy nagy anyahajó amiről kis cirkállókkal lehetne lemenni bolygó felszinre de jó lenne valami űrben hasnálható bányagép is de úgy hogy ezek illeszkedenek a nagy anyahajóba. :)
    Köszönöm a válaszokat.
  • RJoco
    #7621
    Nem elég a hajtómű a hajódon a fékezéshez és megálláshoz.
    Illetve más mod is bekavarhat. Vagy pont a sebesség modban van valami.
    Érdemes mindig fölé tervezni. Főleg, ha szállítasz is.
    Én alapvetően mindig 10m/s gyorsítással tervezek a gravitáció ereje fölött. Vagyis leszállásnál úgy 20m/s gyorsítással kell rendelkeznie a hajónak.
    Így 300m/s-ról lelassítani és megállni elvileg 3000 méter lenne. Míg 100m/s-ről csak 1000 méter. Csakhogy ez nem így működik, el kell fogadni. Főleg szerveren lehetnek csúszások. Volt, hogy én is becsapódtam, mert ki akartam centizni a fékezést. Hát nem szabad.
    Ha viszont a tolóerő ellenére is felgyorsulsz, akkor egyértelműen kevés a tolóerőd.
    A szerveren való játékoknál én számolgattam, hogy lehetőleg ne törjem össze a hajót a gravitáció miatt.
  • Rae Apofisz #7620
    Elvileg igen. Egy nagy konténerből húzták be maguknak. Azt is kipróbáltam,hogy 1 nagy hydrogen tartályra körbe,az ajtókra generátorokat raktam. Ugyanolyan sebességgel termelödött benne a hydrogen. Viszont ha van 1-2 generátor mellé sok tartály nem kell annyi jég és egyszerre termelödik több helyen hydrogen amit össze lehet raktározni is. A jelenlegi 28 db os generátor jég igénye annyi hogy adminból kéne addolni mert amennyit a bánygépen eltud szállitani kb 2-3 perc és elfogy. Szóval az elv jó csak forditva kell. Kevés generátor sok tartály :) Csak most egy más jellegü problémával találkoztam. 300m/s mod van a szerveren. A bolygó elhagyásakkor ez tök jó, de vissza téréskor halálos. 1.7millio kg súllyal,ami kb félig volt pakolva a légkörbe való belépéskor nem tudok le lassitani hiába tolom neki ezerrel, felgyorsul és 300m/s -el be is csapódtam. Fura ez a fizika a játékban. Ha csak alap mod van hiába zuhanok, nem gyorsulok 100m/s fölé még zuhanáskor sem. Ezt még átkell gondolnom :)
  • RJoco
    #7619
    Ezt nem tudom.
    Szerintem a generátorok száma a lényeg.
    Minden generátorban volt jég folyamatosan?
  • Rae Apofisz #7618
    Köszönöm a választ. Sejtettem de nem voltam biztos benne hogy mire való az a kapcsoló. Valamit elszúrtam mert nem töltött át egyikből a másikba. Ezzel kapcsolatban lenne még egy kérdésem. Kisérleteztem,hogyan, miként lehet gyorsabban hydrogént termelni. Raktam le 28 db generátor meg 4 large tartályt. Hiába van 28 generátor, nem tünik gyorsabbnak ahogy tellik a tartály. Aztán kisérletezgettem ezzel az áttöltéssel. Jól vettem észre,hogy nem a generátorok száma a lényeg hanem a tartályok száma ?
  • RJoco
    #7617
    Szia!
    A tankon lévő kapcsoló pont erre jó.
    Amelyiket fel akarod tölteni, ott töltésre állítod, a másikat meg nem.
    Csak arra figyelj, hogy felszállás előtt állítsd vissza, mert töltés esetén nem ad ki magából.
    Ha mindegyik töltésen van, akkor nem megy egyikből sem a másikba.
    Ha mindegyiken ki van kapcsolva, akkor kiegyenlítődik a szint és egyenletesen töltődik, ahogy a generátor termel.