16775
-
Prof William #2713 Na ennyit a 20-25 giga plusz letöltésről. Amikor ma reggel 7-kor felkeltem és a gép elé ültem a GOG Galaxy-n ott volt a play gomb és már lehetett is vele játszani. + ahogy a verziószámból láttam (1.2.) már a day 1 patch is lent volt. Ki érti ezt? Mindenesetre örültem.
Első benyomások. A játék gyönyörű! Highon akadás nélkül futott. A hairworkot nem kapcsoltam be majd teszek vele egy próbát. A szinkronhangok és hangulat nagyon jól el van találva. A harcrendszerrel sincs semmi baj + bevezetés is nagyon kellemes volt. A karakterek + ruházatuk kidolgozása eddig mindent visz.
Az elejéről:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Nagyon szépen megragadták a 3-ik könyv hangulatát a Kaer Mohrem-es résszel. Ciri pontosan olyan kis ördögfióka (Takonypóc. :) ) volt kiskorában, mint amilyennek elképzeltem. Yennefer is nagyon szép volt + stílusa is nagyon emlékeztetett a könyvre. A Vadak megjelenése azzal a hanggal(az angol hang ütött) meg hidegrázós volt.
A világban való lovaglás közben sem tapasztaltam semmilyen lassulást. Igaz szűk egy órát játszottam -ami nagyjából a fogadóig volt elég- vele, de csodálatosan optimalizáltnak tűnt. Süt az egészből a nagybetűs HANGULAT!
Viszont amit nem értek... "Megvettem" a 16 Free DLC-t de semmit sem töltött le. + nem is igazán láttam letöltési lehetőséget.
A menüben megjelent kipipálhatóként az Hajstílusok + Temeriai Páncélszett de más nem. Veletek volt ilyen? -
#2712 Na most direkt megnéztem még egyszer és nektek van igazatok. Növényzetben nincs változás. Kicsit túlzottan elvarázsolt az Nvidia Works :D
Egyébként be kell valljam, a TressFX szerintem jobban generálja a "hajeffektet", de a "szőrök" ütnek.
Utoljára szerkesztette: nfrequency, 2015.05.19. 09:31:52 -
#2711 Tuti nem. :)
A ló serénye és Geralt haja. :) -
#2710 Mihez képest.
Ha a 2 változatot nézem brutáljól sikerült, mármint nyoma sincs fps dropnak, eddig.....a grafika, ahogy nézegetem minimálisan tér el a pc-stől, ezt értem az élsimításra, De azért hozzátartozik hogy ps-en sem zitis a kép, szóval fasza. csak gondolom pc-n még azt a kevés recét is lehet fokozni, jó értelemben.
Felbontás nem 4k, tudtommal 1080p.
Meg ugye PC-n van ez a hajmelódia, az konzolokon nincs, de technikailag ennyi.
Játékmenetben nincs problem.
EDDIG, nagy gond nincs. Mentési rendszer és ez a regenerálódás lehet causal téma, nekem fekszik.
Story-ról semmit 2 óra játék után mert csak homlokegyenest elindultam kaszabolni meg tesztelni a szabadságot, harcrenddszert, stb.
Story amúgyis spoileres, azzal nem nyilatkozom egyelőre. :)
Még a lenti kisebb hibák mellett ha elsz valami majd idővel leírom.
PS-en nem nagy szám de nekem tetszetős hogy a kontrolleren a led úgy világít minden esetben hogy visszaadja a játék színeit, pl a szokásos életcsík zöld-piros.
Varázslások színeit is leutánozza, amikor varázsolsz.
Ez nem egetverően lényeges csak kis extra, mikor este a sötétben játszol mondjuk. :)
Nem tudom mit mondhatnék még.
Annyit talán hogy a kedvencem inkább az alkonyat és 22:00 óra amikor fent van a hold, ez hangulatos tud lenni. :) -
#2709 Én még pár perc, míg elkezdem, de attól tartok - mint a hasonló játékokban - az X360 kontroller lesz a nyerő irányítás szempontjából :) -
Jude666 #2708 xd?
a növényzet szebb tőle?
melyik dimenzióban :D ? -
#2707 Növények haja? -
#2706 Az aláírásomban szereplő konfiggal 45-60 fps minden maximumon, hairworks-szel. Nem akadnak a videók sem. Hairworks nélkül sem stabil 60, úgyhogy inkább bekacsolva hagytam. A növényzet is sokkal szebb így. -
Ra1n #2705 Nézd meg,kb nextgen konzol szinten fog azon menni. -
Ra1n #2704 Nálad valami gebasz lehet...
970-esen kimaxt látvány mellett hairworks nélkül stabil 60fps 1080p-ben...Egyedül a videók akadnak érthetetlenül.
És még nem tettem fel a játékhoz való drivert... -
#2703 Akkor én mi a szart remélek 660TI vel ?:) énis 1680*1050.
Igaz a procim erősebb a tiédnél (I7 [email protected]) de mint tudjuk a játékoknál 80%ban a vga számít ha van egy átlagos proci..
Mindegy max félrerakom fél évig a játékot,nem kapkodok este kiderül.
Utoljára szerkesztette: Sheltem, 2015.05.19. 08:49:31 -
#2702 1680*1050 ami a native beallitasom minden jateknal. -
#2701 Milyen felbontáson próbáltad? -
#2700 I5-2,5
Gtx 970
8 g ram
A latvany szep de nem all-ejtos.Le kellett huzni par beallitast (viz, arnyek stb) mivel szaggatott.Foleg cut-sceneknel ahol lobog a tuz, ott erezheto volt hogy belassul.Hair effect off.Majd meg finomhangolom, biztosan lehet valami csuszkaval jatszani hogy normalisabb legyen.
Egyebkent a jatek tetszik, bar a mozgas kicsit esetlen es tul gyors is.Nem ritkan szaladok neki valakinek vagy valaminek a nagy igyekezetben.A harc nem tetszik tulzottan, de lehet hogy be kell invesztalni egy normalis billentyuzetbe ahol nem ragad be a space vagy a shift, nagy szopas szamomra ezzel a gagyival.
A sztori, karakterek egyelore siman elviszi a hatan a jatekot.3 orat tettem bele szoval siman valtozhat mindket iranyba a velemenyem, majd melo utan folytatom ma.Korszakalkotonak egyelore nem tunik szamomra, de meg csak az elso helyszinen boklasztam esSPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!.A loot rendszer tenyleg fura, siman at lehet szaladni valamin ha nem figyel oda az ember vagy nem megfelelo szogben all.A kuldetesek valtozatosak, a hangok, zenek, karakterek szuperek.A kraft, alkimia eleg komolynak tunik, meg abba sem nagyon kezdtem bele.a Grifftol szabaditottam meg az embereket
A viz, fu, fak, novenyek nem igazan szepek, kicsit olyan mintha elottem poppolna par dolog ha arra fordulok.Ez is lehet hogy a beallitastol fugg.A haj effektet nem mertem ratenni szal azt nem is tudom megitelni milyen lehet.
Mivel a DAI elso par oraja is elvarazsolt igy ennyi ido utan inkabb nem vonok le messzemeno kovetkezteteseket, kelleni fog 30-40 ora mire kicsit jobban korvonalazodik a dolog.
A befektetett 6k-t siman megerte es elkepzelheto hogy a kozeljovoben lap es proci csere is kelleni fog ha igy le kell butitanom az uj jatekokat.
-
#2699 Hát nem tudom én lehet várok a gépbővítéssel...
***OFF***
Most 660Ti videókártyám van.
Nagyon nem mennék bele a műszaki dolgokba , ebben a kártyeszben ~1300Cuda mag van ha jól emlékszem, a 980ban 2000 a 980TI ben 3000 lesz.
Nem érzem azt, hogy "megváltás" lenne nekem egy 980 megvárom amíg a 980ti ~100k lesz. az pedig számításaim szerint legkorábban télen(nyár végén jön a kártya)
Szóval nem kapkodom el.
***ON***
Utoljára szerkesztette: Sheltem, 2015.05.19. 08:34:57 -
Negritis #2698 nekem 10 perc ide a CD Galaxis :D ha előbb megnézem akkor nem feltétlen jövök be 7re mert ebédszünetbe kiugrok :D -
#2697 Én direkt a melóhelyre rendeltem a csomagot, hogy muszáj legyen bejönnöm. Az előbb szólt a futár, mindjárt itt van. :) -
Evoluti0N #2696 Én egy harmadik kategóriába tartozom. Várom a júniust, hogy fejlesszek a gépen. A mostani procin is elmenne valamennyire, de nem lowon akarom "élvezni". :D -
Negritis #2695 ne is mond :D épp melózok de kurvára nehéz koncentrálni pedig próbaidő alatt nem ártana :D -
#2694 Ma napközben két féle ember lesz a totyikban. Aki tolja és akik szenvednek, mert meló/anyós /suli van. :-D -
Evoluti0N #2693 Meg vagy elégedve a PS4 verzióval? -
Sith #2692 24,7 Giga GOG -
#2691 280asom van és 30ra lockoltam a grafot biztonság kedvéért és így high + nálam 1080p alatt. Kijön az új cata sztem már nem kell a lock sem -
#2690 26856MB (Steam-es) -
#2689 Mekkora a könyvtár mérete, valaki megmondaná?
-
ratgab #2688 Valaki próbálta AMD VGA-val a játékot (nálam még csomagol). Igényel új patchet vagy 15.4 bétával is szépen fut? -
#2687 Egy mondat fogalmazódott meg ma reggel ébredés után bennem....
"F*szomért nem vettem ki mára szabit?!?!" -
#2686 Folyamatosan War Thunderezik. Abban is a bombázó a kedvence. -
hvitya #2685 Lehet hülye kérdés, de PC-n lehet xbox controllerrel játszani? -
Jude666 #2684 Nvidia Hairworks Off
és On
Utoljára szerkesztette: Jude666, 2015.05.19. 05:56:21 -
#2683 Én meg most megyek aludni, végre sikerült belőni a játékot GOG Galaxyn is.
Holnap (esetleg ma) folyt köv.
Baromi sok melóm van még péntekig, sajnos.
A játék minden képzeletemet felülmúlja. Beszippantja a játékost teljesen. -
Jude666 #2682 xD
most keltem fel újra
muszáj lesz beteget jelentenem a hétre :D -
#2681 Ennyit az 1 óra játékról -
#2680 Így játék közben 10-ed annyira nem zavar, mint a YT videókon.
Ezt nem tudom abbahagyni. Azt kell mondjam, a W2-nél sokkal jobb és hangulatosabb. Hála az égnek. Ezt nagyon összerakták.
Utoljára szerkesztette: bélanéni, 2015.05.19. 04:13:25 -
Jude666 #2679 Egyedül talán a fűvel nem vagyok kibékülve, de kit érdekel, jöjjönek a küldik! -
Jude666 #2678 Na meg is csináltam rögtön az első side questet amit találtam :D
(a kutasról beszélek)
addigis lőttem pár képet
Utoljára szerkesztette: Jude666, 2015.05.19. 03:56:20 -
#2677 Most épp a naplót lapozgatom, számomra ezek a háttérsztorik, körítések hozzájárulnak a hangulathoz. Szuperül van kivitelezve ez is. Izgalmas ahogy Dandelion írja a naplót ahogy a korábbi részekben is. Nem túl rossz az angol nyelvismeretem, de azért magyar felirattal játszom, nem akarok semmiről lemaradni. Azt kell mondjam, kurvára jó a fordítás, nagyon igényes! -
#2676 mondtam én hogy nagyon rendben van a játék.:) akiknek nem felel meg a nem fix 60fps az meg nem játszik vele és az ő bajuk xd
-
#2675 Brutálisan jó a játék, a hangulat az egekben. Ez igen!
Ami elképesztő technikai szempontból, hogy - igaz, SSD-re van téve - hihetetlenül semmit nem tölt. Még az elején se. Azonnal indult minden.
Nálam egy döccenés nincs úgy, hogy minden ULTRA-n van, az árnyékok HIGH-on, Hairworks OFF. 50-60FPS fixen mindenhol. -
#2674 Nekem így megy, kicsit bókláztam benne , most megyek aludni, holnap talán elkezdek valamit a küldetésekből is. :D