Star Citizen

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#2547
Ezt értem ,csak megint az a kérdés, hogy ez mennyire prioritás a fejlesztésnél. Valószínűleg semennyire, bár az nyilván nem egy nagy meló, hogy le lehessen ülni, de ez önmagában kevés, a többi víziód pedig már nagyobb munka.
#2546
Ez nagyon derék,de én nem irl élet helyett iszom a teát egy űrhajón, hanem így játszom. Én beleélem magam, ha már csináltak nekem egy univerzumot, ezáltal teljesebb élményt kapok. Nem kell ehhez Star Citizen szintű kidolgozottság, ott a Subnautica. Abban összesen egy székem és egy kávéautomatám,egy ágyam van erre, illetve egy tengeralattjáróm, ami egy kompakt űrhajónak felel meg. Meg a lekapcsolható világítás. Az építhető bázison nem lehet lekapcsolni a világítást, ezért az kevéssé alkalmas ilyesmire. Így megcsinálhatom azt, hogy estefelé leparkolom a járművet 100 méter mélyen a zátony közelében, főzök egy halat, megeszem, lekapcsolom a világítást, lefekszem. Reggel ugye felébredek, hajnalodik a tengerfenéken is, átcsattogok a kávéfőzőhöz, csinálok két kávét, utána főzök egy halat, majd ezekkel kiülök az orrban lévő panorámaablakba rakott székembe, és megiszom a kávémat,majd reggelizek. Nincs semmi animáció, csak gluggyok, de én bele tudom élni magam, hogy reggel van, és álmos vagyok,és kávézom egy idegen óceánbolygón a tenger alatt. És élvezem. Akkor most képzeld el mennyire fog nekem tetszeni ugyanez egy carrackban az univerzum valami távoli szegletében. Nem kell nekem, hogy annyira részletesen megcsinálják, mert ki tudom pótolni képzelettel, mindenesetre ez az a játék amiben szeretném ha végre nem kellene kipótolni fantáziával a meg nem csinált játékelemeket.

#2545
Nos, ha én végeztem a játékkal, a küldetésekkel, felfedezéssel vagy tök mindegy mivel és valami kellemes élményre vágyom, akkor kikapcsolom a PC-t, és eltöltök egy kellemes estét a csajommal, vagy lemegyek a haverokkal a törzshelyünkre és bulizok egyet. Az biztos nem opció, hogy a már hatvanszor látott animációkat nézzem végig megint "élmény" gyanánt. Ehhez már tényleg az kellene, hogy ne legyen az embernek élete. Ez egy játék, nem pedig alternatîv valóság! Szerintem te marha nagyot fogsz csalódni ebben a játékban, ezt kb. borítékolom.
#2544
Ja, a Witcher 3: tehát ha elkészítjük a világ legszebb környezetű fantasy játékát, akkor szerintem alapvető, hogy össze kell rakni hozzá, hogy a karakter ki tudja élvezni a látványt. Én nem tudom mért nem jutottak el idáig. Egyébként a modderek eljutottak, mert csináltak hozzá belső nézetet, lovaglásban is belső nézetet, meg csupa ilyen hangulatfokozó elemet.
#2543
Ha van értelme magának a folyamatnak, akkor a monotonitás ellenére is csináljuk, ha éppen kedvünk van teljes ciklusosat játszani. Értem ez alatt, hogy van időnk eljátszani, hogy bemegyünk a hajó éttermébe küldetés előtt, és zabálunk egyet. Ez inkább attól függ, hogy sietünk-e éppen, vagy átélősebben akarunk játszani, lassan. Ha az adott napon besózva játszunk egy carrackot irányítva mondjuk, nagyon fel akarjuk fedezni a megtalált naprendszer egyik bolygóját, akkor úgy is mindenre szarunk és csak a küldetés az izgi. Ám miután lenyugodtunk, leszálltunk a bolygóra, eljött az este, tombol kinn valami vihar, veri a páncélüveget a szél, és éppen olyan kedvünk van, akkor elképesztő hangulatos lehet a parancsnoki kabint elhagyva végigsétálni a hajón, és betérni az étkezőbe, és meginni egy teát, függetlenül attól hogy már sokszor csináltuk. Tehát ezt mintegy hangulatfokozó elemnek gondolnám én el.
#2542
De ez nem egy kötelező procedúra amit 12 órákat dolgozó családos embereknek ki kell állniuk munka után még így is gyötörve a testüket, hanem egy lehetőség azoknak, akiknek több idejük van erre, és szeretnék jobban átélni. Ha nincs kedved, akkor lesz ott egy automata, amin kapsz egy szendvicset, aztán majszoljad be mielőtt bepattansz a vadászgépbe de hopp - ez nem a fáradt embereknek készülő játék tekintve, hogy ha nem átgondoltan játszod, akkor meghalsz gyorsan, és az életet és tulajdonodat meg óvni kell ugye. Tehát ez nem egy multiplayer fps lövölde lesz, hanem az a játék amire rámegy a szombatod családos emberként, tehát már most el kell döntened, hogy irl élet, vagy Star Citizen.😄
#2541
Annyiban, hogy egyszer benézünk, majd körbeforgunk, aztán rájövünk, hogy semmi olyasmit nem tudunk itt csinálni amire való, és elhagyjuk a helységet, majd többet be se tesszük oda a lábunkat.

És attól, hogy le tudsz ülni és végignézel egy animációt az evésről, ez miben változna meg? Semmiben! Pon olyan k*rva unalmas lenne hatvanadszorra is végignézni ugyanazt az animációt, meg végigtolni ugyanazt a dialog-ot (mert ugye azt azért nem gondolod komolyan, hogy egy komplett gondolkodni tudó MI-t írnak a játékhoz, amivel gyakorlatilag a valósághoz közelítő módon tudsz kommunikálni??). Maximum annyit tudnának csinálni mint egy bármilyen RPG-ben, hogy van x számú dialog aztán csókolom. Ha azt kipörgetted, akkor vagy inaktív lesz és kész, vagy resetel és kezdheted előről ugyanazokat.
Ez marha sok munka, a semmiért, mert a harmadik kör után pont úgy fogod unni, mint ha benne sem lenne. Annyi, hogy nem 5percig tart az élmény mint ME-ben ahol kikérted az italt és megnézted, hogyan szédeleg a karakter, hanem mondjuk 15percig, amíg a részletesebb animok és léhetőségek tartanak. De azt garantálom, hogy után a pont úgy unni fogod, mint ezt, mert ismétlődni fog. Sőt, ha ez kötelező jellegű (pl. csak így adja be a küldetést), akkor még a játékélményt is hazavágja, mert minden egyes alkalommal végig kell menni ezen az unalmas hülyeségen, amitől én speciel biztosan a falnak rohannék.
#2540

"Aztán meg lehet úgy is csinálni, hogy sorba állsz, kikéred a kosztot, majd leülsz közéjük és eszel."

Igen hogyne, lehet nem vetted észre de az emberek többsége egész nap dolgozik, most képzelheted, hogy az a pár óra amelyet a munka meg család mellett mondjuk játékra fordítható, akkor mennyi esély lesz arra, hogy egy virtuális világ kantinjában üldögéljenek meg álljanak sorban egy kantinban...

Amiről te beszélsz az már tényleg egy valódi tamagocsi nem pedig fps meg ürszimulátor. <#gonosz1>

https://fxmason.blogspot.com/

#2539
egyszerűen azok a programozók akik erre voltak ráállítva, túlságosan kockák voltak, és inkább lemajmoltak egy Assassint, minthogy gondolkodtak volna.

Az ilyen döntéseket nem a programozók hozzák meg, hanem a Lead Designerek! Persze ők is tervezhetnek rosszul, ez kétségtelen. De amit te írsz, az nem hiba, csak számodra szubjektíven hiányzik! Az a játék az utóbbi idők egyik legjobbja volt. Mindazonáltal, tökéletes program nem készíthető, mert ami neked tetszik, az másnak nem fog, ami neked fontos, az a másiknak idiótaság. Így mindig lesznek olyanok, akiknek ez+az nem tetszik. Éppen ezért, a tervezők feladata az, hogy a TÖBBSÉG igényét elégítsék ki, a felmerült ötletekből pedig csak azokat valósítsák meg, melyekkel ezt a célt a rendelkezésre álló erőforrásokból a leghatékonyabban erhetik el. Nyilván, jelen esetben a semmi közepén való ücsörgést nem tartották a játékosok tömegei számára releváns feature-nek, így az arra szánt munkaórákból és pénzből fejlesztettek számukra fontosabbat!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.11.10. 16:14:13
#2538
A kantin a hadihajók egyik ikonikus helyszíne, és amikor legénységi tagként, vagy később kommanderként lefáradok a legénység közé, akkor szeretném ha valami ilyesmi nyüzsi fogadna, amikor az egyik szolgálatnak lejárt az ideje és épp ebédelnek. Csak mert az npc legénység nem csak úgy kóricálni fog a fedélzeten, hanem végzi a dolgát, majd pihen, tehát lesz ebédideje is többek között.

KANTIN

Na most ezt megvalósíthatják úgy is, mint a Witcherben, hogy le se lehet ülni. Akkor mennyiben fogjuk ezt kihasználni? Annyiban, hogy egyszer benézünk, majd körbeforgunk, aztán rájövünk, hogy semmi olyasmit nem tudunk itt csinálni amire való, és elhagyjuk a helységet, majd többet be se tesszük oda a lábunkat.

Aztán meg lehet úgy is csinálni, hogy le lehet ülni közéjük. Ez már nagyon jó dolog, csakhogy mivel igazából nem tudjuk azt csinálni amit a legénység, idegenül fogjuk érezni magunkat, nézzük ahogy esznek. Ennek nem sok értelme van, tehát hamar megunjuk.

Aztán meg lehet úgy is csinálni, hogy sorba állsz, kikéred a kosztot, majd leülsz közéjük és eszel. Na ezt már kihasználhatják azok, akik teljes élményt szeretnének, és csak azért mennek be a kantinba, hogy hangulatos környezetben fogyasszák el az éhezés miatt amúgy is kötelező ételadagot, amit nem egy hangos GLUGGY kíséretében kell lenyelniük, hanem mondjuk több adagban, amolyan evésszerűen. És akkor visszatértünk ismét az evéshez.😄D Pedig én el tudom képzelni, hogy a vacsorámat IRL úgyeszem meg, hogy egy bengal kantinjában is eszeget a karakterem. Fülemen a füles ugye, és olyan mintha egy hadihajón lennék. Ha ezért pedig valaki hülyének néz, annak nem való ez a videojáték, nem tudom mit keres itt.
#2537
Witcher 3-ban kihagyták, hogy leülhessen a karakter amikor kedve szottyan. Mondjuk egy dombtetőre. Szerinted ennek az animációnak az elkészítése arányaiban olyan horderejű, hogy bevállalhatatlan? Nem lehetett kifeküdni egy rétre, és mondjuk egy nézelődésre elkészített belső nézetben bámulni az eget, és hallgatni a környezet hangjait. Nem lehetett leülni egy kocsmában egy székre. Nem lehetett lovon belső nézetből szemlélni a vidéket kényelmesen poroszkálva. De még harmadik személyű nézetben sem lehetett, mert nyomni kellett azt az elcseszett W-t a menéshez, mert lekoppintották egy az egyben az Assassin's Creed elbszott lovacskázós technikáját. Annyit kellett volna csinálni, hogy egyszer megnyomjuk a W-t, és poroszkál a ló, 2x, akkor vágtat. És közben akkor nézelődhetünk. Iszonyat frusztráló volt nekem, hogy a gyönyörű tájat nem tudtam élvezni lovaglás közben. Ja de csináltak mellé egy vágta módot, mikor vágtázva nem kellett nyomni semmit, csak mivel vágtáztunk, nézelődni se nagyon lehetett mellette. Azt nem arra találták ki, hanem a gyors lovaglásra.Eszébe se jutott a programozóknak, hogy a gamerek esetleg élvezni szeretnék a palettát, amit eléjük raktak. Na hát ilyen dolgokat hiányolok én, és ezek ne mondjuk, hogy nehezen megvalósíthatóak. Ez inkább a képzelet hiányára utalt, egyszerűen azok a programozók akik erre voltak ráállítva, túlságosan kockák voltak, és inkább lemajmoltak egy Assassint, minthogy gondolkodtak volna. Ezért szeretem a Star Citizen gárdáját, mert pontosan ilyen dolgokat gondolnak újra.
Torzonborz
#2536
Pont nem.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#2535
"Van számtalan játék, amelyben kihagyták az összes ziccert, amit ki lehetett volna hozni a világból amit kreáltak"

Csak megint nem látod át, hogy ez nem véletlen! Mondjuk picit tájékozódni kéne, hogy egy-egy ilyen ötlet megvalósítása mennyi idő/pénz, mert addig világos, hogy álmodozol, de arról már fingod nincs, mivel jár a megvalósítás.

Lassan ott tartunk, hogy miért nem készítenek neked egy kvázi alternatív Föld bolygót, ahol minden úgy működik mint az igazin, hiszen mekkora ziccer lenne már... Ki sem kéne mozdulni a fotelből, leélhető lenne az élet a gép előtt. Mindenki erre vágyik. 😊
#2534
Azért az is vicces, hogy a CR mondandóját (amit azóta nem módosított) "álmodozásnak" hívsz.. A szemellenzőt mindkét oldalon illene levenni.. 😊

#2533
"Én pedig például szeretnék egy igazi kantin-élményt is hozzá."

Emiatt felesleges várnod a játékra. Menj le egy étterembe, sörözőbe, kocsmába, az élmény instant vár rád! :-)
#2532
Nem pont olyan ez a szöveg, mintha engem olvasnátok? 😄
Torzonborz
#2531
Olvasd el ezt ezzel kapcsolatban: Az Űrhajós Halála. Elég korai elképzelés szóval biztos változni fog, az is lehet megy a kukába ha nem életképes. Lassan kiderül

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

Caliph
#2530
erről nem hallottam még semmit,de majd rákeresek

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#2529
Jól teszed, bár a helyedben most már kivárnám a 3.0-át. Várhatóan egészen más világba fogsz csöppenni, mint a jelenlegi űrállomás körüli bohóckodás, jobb ha nem is tapasztalod ezt meg. Friss újszülöttként boldog lennék, ha a 3.0-ban ébredhetnék. 😊 Aztán persze ki tudja mi lesz a 3.0-ban, lehet azzal a tapasztalattal meg majd a 4.0-ás ébredésről fogok sóhajtozni! 😄
Torzonborz
#2528
A komolyabb sérülésmodellhez kell egy jól működő netkód ami le tudja kezelni a kismillió hitbox reget.
Meglátjuk mire jutnak ezzel.
Azt tény, hogy a hp töltő injekción kívül többet terveznek mert gondoltak medik "szakmára" is.
Meglátjuk mi lesz belőle.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#2527
A játékban érdekelt leszel óvni a karaktered életét, mivel nem terveznek végtelen életet, és a végleges halál magával fog hordozni olyan negatívumokat, hogy ne érje meg ez a respawn móka. Pontosan az a veleje a játéknak, hogy értéke legyen annak, hogy túléltél egy kalandot.
Caliph
#2526
akkor inkább leveszem a sisakot,és respawn, nincs nekem időm 100 métereket kúszni a mai világban 😄

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#2525
Majd gondolj rám, amikor egy capital hajóroncsból 100 méteren keresztül kúszva kell kikeveredned,mert belelőttek shotgunnal a térdedbe. 😊
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2017.11.10. 13:23:48
#2524
nem lesz. jobb ha felkeszulsz 😄
#2523
eleg sok mindent mondtak mar, de egyelore semmilyen gameplay loop nincs, ami barmi ilyenfajta almodozast tenyekkel alatamasztana

korhazhajo max egy respawn pont lesz, ezt boritekolom neked
#2522
"ez egy twitchshooter+spacesim insta ekson bumbum"

Szerintem a Space Marine modulból következtetsz ilyesmire,de a játék ennél összetettebb lesz minden elemében, és lesz komolyabb sérülésmodell, tekintve hogy több helyen is kifejtették ezt.
#2521
Pedig ugye régen pont ezt igérték, hogy olyan lesz a sérülésmodell. 😊 Mondjuk elég régi írás, szóval nem biztos, hogy így lesz, de olvasd el ezt, vagy ugyan ezt magyarul. Meg ugye van kórházhajó is a játékban...
#2520
ez egy twitchshooter+spacesim insta ekson bumbum, semmifele olyan nem lesz benne, mint amit te elkepzelsz, hogy a serultek majd kusznak masznak mi? lol noob. gombnyomasra meggyogyitanak vagy respawn es mehetsz vissza a daraloba..
a kajalas maximum 1 gombnyomas 1 oras bufi, hogy plus 10%stamina.. nem fogsz te kajakat rendelni a kantinban a pincertol majd komotosan elfogyasztani. ilyen sose lesz, nem kell derek papanak lenni, hogy atlasd ez agyrem.
nem tudom pontosan hol elsz te, de eleg komoly bajok lehetnek a fejedben
#2519
Evés az majdnem biztos lesz benne, hiszen tervben van, csak a "hogyan is nézzen ki ez" kérdésen agyalnak. Alapjáraton nem tesz sokat hozzá a játékhoz, tehát innen két irány van, vagy megcsinálják minimál verzióban, mint általában a játékoknál, és akkor tényleg nem tesz hozzá sokat, vagy próbálnak valami újat. Ez kicsit olyan szerintem, mint a gyógyítás harc közben. Meg lehet csinálni egy injekcióval, mint ahogy most kinéz, és akkor amolyan FPS lövölde szinten vagyunk, vagy meg lehet csinálni hardcoreban, mikor több idő a gyógyítás-gyógyulás, meg lesérül az ember és akkor kúszik-mászik. Jelenleg egy egyszerű verzió van, később tervezik ezt is nehezíteni. Evésnél is valami ilyesmi lesz szerintem, először megcsinálják a legegyszerűbb verziót, aztán később ha lesz erre igény-erőforrás, akkor kidolgozzák picit jobban.
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2017.11.10. 08:57:58
RJoco
#2518
Jaja, azzal nem lesz gondod.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

Hexex86
#2517
Értem. De egy telekomos normál nettel gondolom menni fog. Legalábbis remélem. xD Azért köszi az infót!

Discord | https://discord.gg/JnaAPcB Twitch | https://www.twitch.tv/hexariusofficial Youtube | http://www.youtube.com/c/Hexarius

RJoco
#2516
Nekem kell VPN, különben nem csatlakozik a szerverhez a kliens.
De nekem egyedi netem van. Egy hotel hotspot-ját használom. A szerver meg tilt mindenféle p2p és fájlmegosztó cselekedetet. Enyhébb esetben csak nem jön létre a kapcsolat, rosszabb esetben letiltja a kódomat. Mert csak kóddal lehet elérni az internetet. Nem vészes, max kérek újat, de a művelet attól még nem fog működni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

Hexex86
#2515
Most nézegetem, hogy mik lesznek elvileg a 3.0-ba. Elég jónak néz ki. Kíváncsi leszek. Beruházok rá. <#wink>

Discord | https://discord.gg/JnaAPcB Twitch | https://www.twitch.tv/hexariusofficial Youtube | http://www.youtube.com/c/Hexarius

Torzonborz
#2514
Kiszállás már most is van, csak nem bolygókra.😄 De amúgy igen.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

Hexex86
#2513
Az pont ideálisnak hangzik.
A 3.0-ban már rendesen lesz leszállás a bolygókra (holdakra) és kiszállás a hajóból meg ilyesmi ugye?
Utoljára szerkesztette: Hexex86, 2017.11.09. 23:17:35

Discord | https://discord.gg/JnaAPcB Twitch | https://www.twitch.tv/hexariusofficial Youtube | http://www.youtube.com/c/Hexarius

Torzonborz
#2512
100 rendszert terveznek kiadásra, procedurálisan generált bolygókkal de azért kézzel is megsimogatják őket, hogy pofás legyen.
3.0 már itt van a kanyarban, abban ilyen holdak már lesznek, szóval látni fogjuk milyen is.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

Hexex86
#2511
Értem! Köszönöm a válaszokat! <#worship> Sokat nézegettem és csak csak kíváncsi vagyok, hogy milyen irányba halad majd a játék. Amit legutóbb bemutattak az eléggé meggyőző volt. Még akkor is, ha azzal a résszel nem lehet játszani egy ideig.
Azt egyébként lehet tudni, hogy mekkora univerzumot terveznek? Én jobban örülnék a kevés de szépen megcsinált bolygóknak mint a sok de sivárnak.

Discord | https://discord.gg/JnaAPcB Twitch | https://www.twitch.tv/hexariusofficial Youtube | http://www.youtube.com/c/Hexarius

macleody
#2510
Szeva. Egy vagy két ember volt talán akinél volt valami kavarás, mert a szolgáltató nem engedte a peer to peer-t.
Torzonborz
#2509
Nem kell hozzá semmilyen vpn. Normál net-el simán lehet "játszani". Lévén még mindig alfa így ez inkább teszt.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

Hexex86
#2508
Sziasztok! Olvastam egy két helyen, hogy kell valami vpn vagy valami ilyesmi, hogy játszani tudjon az ember. Ezzel itt hogy vannak az emberek akiknek megvan a játék? Mert elgondolkoztam, hogy most megveszem. Erről tudnátok pár mondatot mondani? Előre is köszönöm! <#vigyor0>

Discord | https://discord.gg/JnaAPcB Twitch | https://www.twitch.tv/hexariusofficial Youtube | http://www.youtube.com/c/Hexarius

MikX
#2507
Oké, mindenki felfogta elsőre is, viszont te azt nem, hogy ez amit csinálsz az trollkodás, és sajnos ha etetik...
Leírtad, más meg leírta miért nem kell bele, ennyiben kellett volna hagyni és kész, de nem.
Az egy hozzáfűzni valóm pedíg, hogy az emberek nagytöbbsége kikapcsolódni, szórakozni akar egy játékkal, totál az ellenkezőjét, mint amit nap mint nap a való életben. Nekem se hiányozna, hogy enni, meg ilyen időrabló egyéb dolgokat rakjanak bele, mert ez nem növeli az immerziót számomra, és még nagy valószínűséggel sokak számára sem, nyilván ezért sem lesz ilyen benne.

\"Say \'what\' again. Say \'what\' again, I dare you, I double dare you motherfucker, say what one more Goddamn time! \" Uplay: Mekee85 Steam: psn_mekee85 Origin: Mekee85

#2506
Jó lenne ezt az agymenést befejezni... Tényleg semmi köze a játékhoz.
Torzonborz
#2505
Ja persze, mindenki hülye csak te vagy helikopter. 😄

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#2504
Azt csináltam, amit itt is csinálok. Vannak elképzeléseim a játék jövőjével kapcsolatban, ami néha eltér más emberekétől, és néha vitatkozunk. Emiatt még nem szoktak kitiltani egy fórumról, akármilyen közösség is van ott, mert a fórum arra való, hogy beszélgessünk, vitázgassunk.

Te meg pontosan azt csináltad ott is, amit itt kezdtél el. Összebasztad a topikot a haverjaiddal, végül jött egy moderátor, és meggyőztétek, hogy engem kell kirakni hogy megnyugodjanak a kedélyek. Aztán annyira megnyugodtak, hogy azóta nem tudom kik nyilvánultak meg abból a társaságból, rajtad kívül nem látom a hozzászólásaikat hónapok óta. Most meg idejössz, és folytatod. Ki a tököm kíváncsi szerinted erre a prohardveres pszichodrámára itt ezen a másik fórumon? Hagyjál engem békén, menjél a prohardveres közösségedhez.

Utoljára szerkesztette: lonvard, 2017.11.09. 19:34:58
Torzonborz
#2503
Lökd ezt a rizsát annak aki nem ismer. Ph-n semmilyen összefonódás nincs, szimplán elege lett az ottani közösségnek abból amit csináltál.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#2502
A topik címe: Star Citizen. Minden vélemény megengedett, ami a témával kapcsolatos. Ez nem a te privát klubod. Prohardveren megcsinálhattátok ezt, el nem tudom képzelni milyen moderátori összefonódások voltak szükségesek ehhez, de azért talán a többi magyar portálon nem ti mondjátok meg kinek mi lehet a véleménye, reménye, álma erről a játékról. Most is ha nem kezdesz bele ebbe a szarba, maradtunk volna Star Citizen keretein belül. Lehet hogy egy kicsit összeveszünk és magunkban lehülyézzük a másikat, de ennyi benne van, holnapra megnyugszik mindenki,vagy legkésőbb akkor, amikor már látjuk hogy mi lesz ténylegesen megvalósítva belőle.Persze ez is változhat később, ettől szép ez a játék.Mindig lehet reménykedni, hogy valami olyan extrát még beleraknak,amit szeretnénk.
Torzonborz
#2501
Elképesztő, hogy még mindig nem tudod felfogni mi is a probléma. 😞
Amúgy ph-n nem folytattam aknamunkát szóval ezt beszoptad. Megcsináltad te azt magadtól is. 😄

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#2500
Azt adták a tudtomra, hogy nem szeretnének bele komolyabb evéssel kapcsolatos minijátékot, én meg azt adtam tudtukra,hogy miért szeretném, hogy legyen benne. Ez nem a Chris Roberts álma, ez mindössze annyi, hogy ki mit tartana jónak a játékban. Volt egy kis véleménykülönbség, na és akkor mi van? Mindenki arról beszél ebben a topikban a játékkal kapcsolatban, amiről akar, ezt nem te döntöd el. És elhiszem, hogy itt is szeretnél belekezdeni a moderátorért szaladgálós aknamunkádba,de hát ez téged minősít. Én még senkire nem küldtem moderátorért, csak mert nem tetszett a véleménye vagy a stílusa.
Torzonborz
#2499
Még egyszer, Chris álmára kíváncsiak az emberek, nem a tiédre. Ezt ma páran a tudtodra adták itt.
Az meg lényegtelen mivel van tele a micsodád, magadnak köszönheted ezt az egészet.
Tehát ha megint a baromságaiddal fogod spammeled a topikot szólni fogok és ha nem megy szép szóval nos, akkor menni fog máshogy. 😊

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

#2498
Én nem jártam PH-ra, és ide is ritkán olvasok, de totál meg tudom érteni... 😊