1387
Vimánák, ősi asztronauták, elsüllyedt kontinensek, elpusztult civilizációk
-
Zero 7th #1131 A topik himnusza:
-
Richard Donkies #1130 Majd holnap elolvasom. -
#1129
Még mindig hihetőbb, hogy az egészet egy véletlenül öntudatra ébredt szemétdomb képzeli, a saját szórakoztatására, merthogy öntudata van de érzékszervei nincsenek.
;) -
uwu420 #1128 Ez most biztos meglepő lesz, de az a helyzet hogy a filmvásznon lévő figuráknak nincs ám öntudatuk, az csak kép a falon amit a filmesek gyártanak, nem egy másik világ. Ja és tükörország se igazi, az is csak visszaverődő fény, mondjuk azt egyszerűbb lehet realizálni, mert nincs hangja. A mozgó kép valszeg azért téveszthetett meg téved mert hangos is. Gyanús lehetett volna hogy a hang nem a képből jön. Üdv a valóságban. -
Saintgerman #1127 A három dimenziós téridő nem több mint egy hologram. Hasonlóan mint egy mozivásznon megjelenő film, ami gépházi filmtekercs vetülete. A vásznon a 2 D-ben lévő szereplők nincsenek tudatában annak, hogy az ő létük nem is 'valós', csak az egy 'extra D' ben ülő közönség számára látható.
Ez eddig világos. De! mivan, ha valaki bejön az utcáról, és nem a székre ül le a moziban közönség közé, hanem a filmvásznon részese lesz a történéseknek ? Hogyan nevezné ez a jövevény a filmet azoknak, akiknek nincs módjukbak kiszálni a vetületből ? Lehet, hogy ennyi lenne a külömbség az istenekkel vívott csatákban nevezett halandók és nem halandók között is, hogy a halandók nincsenek azzal tisztában, hogy ez csak egy "menet" míg a negatív "istenek" nagyon is jól tudják, hogy olyan mint halál nics.
Az utcáról egyenesen a film szereplőjévé válni a vetületen nem is olyan nehéz mint gondolnánk. Alig több mint beütni egy kódot a kívánt oldal megjelenítéséhez. Ami nehéz az a 'film' tartós együttes szereplőjévé válni..
Tehát véleményem szerint akár város, bázis, bolygó vagy ûrhajó, számunkra akik a világot a mozivászonnak hisszük, mind egy és ugyan azt jelenti. -
Pares #1126 Én ezt a "Három Világot" nem tudom hova tenni. A teremtés történeténél én úgy értelmeztem, hogy kialakult a tér-idő, tehát a három dimenzió meg az idő. De később meg úgy hivatkoznak rá, mint ha helységek lennének (város? bázis? bolygó? űrhajó?).
"Hírem-nevem ismert volt mindhárom világban"
Kíváncsi lennék, hogyan hangzik ez eredeti nyelven. -
Pares #1125 A Panycsavatí erdőben
Egy napon, amint egy tisztásra értek, nem messze tőlük óriási madarat pillantottak meg. Hatalmas saskeselyű volt, sokkalta nagyobb minden más fajtájabelinél. A királyi madár nem szállt el közeledtükre, hanem szétterjesztve szárnyait, mélyen meghajtotta fejét előttük. A vándorok meglepődve álltak meg, és mindjárt tudták, hogy nem közönséges madárral van dolguk. Ők is viszonoztáák a köszönést, és Ráma megkérdezte: "Mondd, ó, keselyűk fejedelme, ki vagy?" A saskeselyű emberi hangon felelt: "Atyátok egykori hű barátja vagyok. Valamikor régen nem egy harcában álltam oldalánál. Tudtam, hogy jöttök, és már vártalak titeket, mert a (!) Magasságbeliek a ti szolgálatotokra rendeltek engem. Dicső Ráma, barátod leszek, mint egykor felséges atyádnak! Tudjátok meg, hogy (!) az élőlények első őseitől származom, és Dzsatájusz a nevem."
[...]
Rávaná és az övéi engesztelhetetlenül gyűlölték az Égieket, talán éppen azért, mert félig-meddig olyan nemzettségből származtak, amelyből istenek is születtek. Rávaná dölyfe most már nem ismert határt, hovatovább már arra gondolt, hogy megszerzi magának a világ uralmát. Az emberekkel nem törődött, jelentékteleneknek tartotta őket, de ráksaszáit azért ráuszította a remetékre, hiszen ezzel az Égieket is sérthette.
[...]
De persze bármikor élhetett a ráksaszák varázstudományával, és kénye-kedve szerint ölthetett olyan alakot, amilyet éppen akart.
[...]
Gondosan megvizsgálták fegyvereiket, de nyugodtan néztek a bekövetkezendők elé. (!) Ráma bízott az isteni eredetű fegyverekben (ki ne bízott volna...), amelyeket még annak idején kaptak mesterüktől, a nagy Visvámitrától, de legfőként Agasztja ajándékába, Visnu íjába és nyilába vetette reménységét.
[...]
Mellére csatoltó villogó páncélját, bal csuklójára vette az érc karvédőt, hogy az íjhúr kemény ütései ne sebezzék fel, övébe dugta éles kardját, vállára vetette a nyilakkal telt, (!) kifogyhatatlan puzdrákat, amelyeket még Visvámitra nyert részére az Égiektől, és kezébe ragadta az Agasztjától kapott íjat.
[...]
És az Égiek - istenek, félistenek, gandharvák, mennyei nagy szentek - láthatatlanul fölébe gyülekeztek, mert látni akarták a harcot, amelyet Visnu földi mása készült vívni a Magasságbeliek sötét ellenlábasaival.
[...]
Ám ekkor a Nap-nemzetség nagy fia megfeszítette az íját, a húr halált hirdető pendüléssel röpítette ki a süvítő nyílvesszőket az ellenség felé, és mindegyik a halált vitte hegyén. Tízével, húszával hullottak a porba az ormótlan óriások.
[...]
Amikor hatalmas gerelyeiket feléje hajították, Ráma (!) hihetetlen sebesen, egymás után kilőtt nyilaival, amelyek végén félhold alakú él volt, sorra kettévágta a gerelyeket, és darabjaik ártalmatlanul hullottak a földre. A támadókra is (!) százával árasztotta hegyes nyilainak özönét. Egész sorokban hullottak el előtte az acsarkodó óriások, és az erdő talaját vörösre festette a sebekből omló sötét vér.
[...]
A három órán át dúló csatában a ráksaszák mind elestek, csupán egyetlenegy menekült véres fejjel, hogy Lankába sietve megvigye a rossz hírt Rávana királynak (tehát Ráma, egymaga, Visnu isteni végtelen muníciós automata gépíjának segítségével lemészárolt egy egész óriás hadsereget...)
Rávana felkerekedik
Éppen rosszkedve volt, amikor egy ráksasza harcos érkezett fontos hírrel Dzsanaszthánából. Lihegve, hebegve tett jelentést Rávának, hogyan pusztította el egyetlen halandó vitéz a három ráksasza vezért és egész hadseregüket.
[...]
Azonnal megparancsolta, hogy fogják be harci szekerét. (!) Alvilági, óriási szamarak vonták, amelyeknek félelmetes, emberi vonásokra emlékeztető fejük volt. (!!!) Nemsokára már a levegőben röpült rémséges fogatán, és egyre gyorsabb iramra ösztökélte a kocsihajtó ráksaszát (vagyis a pilótát). Átszállt a tengerszoros fölött, amely Lankát Indiától elválaszja, mind sebesebben és sebesebben száguldott észak felé.
[...]
A vezeklő ráksasza már messziről meglátta királyának szekerét, és hódoló tisztelettel fogadta.
Szíta elrablása
A ráksasza a harci szekere felé vonszolta prédáját. Szítá ismét élesen felsikoltott, de Rávana a kocsira ugrott, és ellenállhatatlan erővel szorította magához a vergődő hölgyet. (!!!) A kísérteties szamárfogat a levegőbe emelkedett, és (!) zúgva száguldott dél felé.
[...]
Még éppen megpillantotta a (!) tovaszálló harci szekeret, és látta, hogyan öleli magához az óriás ráksasza a vadul ellenszegülő Szítát. Vijjogva emelkedett a levegőbe, és üldözőbe vette a sebesen távolodó kocsit. Olyan erővel csapkodta széles szárnyait, hogy mihamar utolérte a (!) repülő járművet...
[...]
Azután gondolt egyet, és a kocsiba fogott rémséges szamarakra vetette magát. Egymás után vájta beléjük karmait, vagy verte véres ronccsá horgas csőrével kísérteties lidércfejüket, míg azok kiadták párájukat (kiiktatta a motorokat). Velük együtt a kocsi is zuhanni kezdett, és Rávanának minden sötét varázserejét össze kellett szednie, hogy az egész fogat szét ne zúzódjék a földön. Talajt ért a kocsi, és Dzsatájusz, aki azzal együtt csapott le a magasból, most a kocsihajtó ráksaszát (a pilótát) ölte meg karmaival.
[...]
Amidőn Rávana, ott hagyta a vérében fetrengő keselyűt, a levegőbe szállt, és magához szorítva szép zsákmányát, sebesen repült dél felé, vihar gyorsaságával szállt át a nagy déli erdőség fölött.
[...]
(!) Lenézve a messze lenn alattuk elsuhanó földre, úgy rémlett neki, mintha emberi alakokat látna egy hegy tetején.
[...]
A nőrabló már átsuhant a Kék Hegyeknek folyókkal, patakokkal öntözött tája (!) fölött, nemsokára a tenger nyúlt a messzeségbe lába alatt, és feltűnt Lanká smaragzöld szigete.
[...]
Rávana (!) leereszkedett a kertbe, és egy magányosan álló kisebb palotába vitte az öntudatlan Szítát.
[...]
Indra s az Álom (!) leszálltak Lanká földjére, és az Álom leheletére Rávana palotájának minden őre, a Szítát gyötrő ráksaszík is mind, azonnal mély álomba merültek.
[...]
"Üdvöz légy, leányom!" - szólt leírhatatlanul kedves, megnyugtató hangon a Mennyei Király. - Indra vagyok, a ragyogó Dévák Ura! Ne félj, Dzsanaka leánya, mert mi, Égiek, nem feledkezünk meg rólad.
[...]
"Az istenek táplálékát, az amritát hoztam neked, hogy ne kelljen érintened a ráksaszák eledelét. Kifogyhatatlan ez, és tested-lelked erőt merít belőle."
[...]
A túlvilági Fényalak eltűnt, és visszatért mennyei honába, az Álommal együtt.
Ráma fájdalma
Bejárták a környéket, és végül meglátták a ráksasza szamárfogatának nyomait, de nem tudtak eligazodni belőlük (nem hát, nem vezettek sehova a nyomai, mivel ez a "szamárfogat" repülve közlekedet...)
[...]
"Magára hagytátok úrnőmet... Elrabolták... Amikor láttam a (!) tovaszálló rablót, utána vetettem magamat... Förtelmes ráksasza volt... Megharcoltam vele a dicső, páratlan Szítáért... Látjátok, mit érhettem el..."
[...]
"Menjetek... A gaz rabló dél felé (!) repült... Ne időzzetek itt, mentsétek meg Szítát..." - sóhajtotta Dzsatájusz.
[...]
A tisztás szemközti oldalán borzalmas rémet láttak. Hajmeresztő látvány volt. Mint valami óriási pókhas, nagy, kerek test dagadozott előttük. Nem láttak fejet vagy lábakat a szörnyű törzsön. Csak két, rémítően hosszú kar meredt ki belőle kétoldalt, a karok végén roppant kezek hosszú, görcsös ujjain kardokhoz fogható nagy, éles, hegyes karmok meredeztek. De mindennél rémségesebb volt maga a test, az a rút, szürke, zsírosan fénylő nagy potroh, a fejetlen törzs. És most észrevették, hogy az ormótlan törzsön, mint valami ocsmány hasadék, óriási száj tátong, és belőle ijesztő agyarak villognak elő. A száj fölött egyszerre felnyílt egy nagy kerek kimeredő szem, és zöldes fénnyel villogott (érdekes egy "élőlény" lehetett).
[...]
Vastag, (!) fekete vérsugár lövellt ki a karok csonkjából, s a szörny eget rázó üvöltésben tört ki.
[...]
"Valamikor réges-régen magam is szépséges, ragyogó félisteni hős voltam. Hírem-nevem ismert volt mindhárom világban. Büszkén élveztem erőmet, sőt végül már annyira felfuvalkodtam, hogy válogatás nélkül pusztítottam az élőlényeket. És mert örömöm telt abban, hogy szegény halandókat rémítsem (kedves), varázserőm révén merő kedvtelésből, egy időre borzalmas, ilyesztő szörnyeteg alakját öltöttem magamra, hasonlót ehhez, amelyet most viselek, de akkor még volt fejem és lábam is."
[...]
"Maradj örökre ebben a testben, amelyet választottál magadnak!" "Ezt is kikacagtam, és becsmérlő szóval párviadalra hívtam ki Indrát. Ekkor betelt a mérték, és az Égi Király (!) villámfegyvere lesújtott reám: levágta fejemet és mindkét lábamat."
[...]
"Hála neked, felséges Ráma! Most megtisztulva ismét fölemelkedhetem a magas körbe, honnan önhitt elvakultságom rántott le. Mert tudjátok meg, hogy Danu vagyok, a Dánavák félisteni nemzetségének királya!"
[...]
A fényeskedő alak (!) nyílegyenesen szállt a magas ég felé, s eltűnt ámuló szemük elől. -
Saintgerman #1124 ennél már csak az szórakoztat jobban, ha idegen temetésre mehetsz röhögni, ugye ecse ? 
-
#1123
-
Saintgerman #1122 Aranyra leltél ebben a könyvben.. 
Nagyon élethûen íja le azt az időt, amikor az 'Istenek' az emberek között éltek..
Az a bizonyos 'Menny' értelmezhető a mai értelmünkkel úgy is, hogy az a világ, ami az árnyékon/vetületen túl van, a nem ezen a rezgésszinten manifesztálódott lét... (holografikus világ)
Ezeknek a Raksaszaknak a rokonfajai lehetnek azok a hüllők, akiket képvisel a mai földi irányítás... -
Pares #1121 Azt hiszem erről a könyvről van szó, csak nekem az első 8 oldal és az utolsó néhány tíz oldal hiányzik, plusz nekem teljesen fekete a borító, csak egy arannyszínű anyaggal bevarrott Visnu (azt hiszem) arckép van az elején. De valószínűleg ez az, mert mástól nem találtam ilyen című könyvet. -
Pares #1120 A Ráksaszák
Amikor a világ még fiatal volt (hmmm), élt egy ördögi fajzat, a ráksaszák népe. Ijesztő külsejű, iszonyú erejű óriások voltak. Elszaporodtak, és rendkívüli hatalomra tettek szert.
[...]
Az Égiektől kapott javakat azonban sötét célokra fordították. Irigyelték az istenek hatalmát, s arra törtek, hogy maguknak szerezzék meg a világ uralmát (szóval akkor nem is istenek voltak ezek, hanem inkább uralkodók... mert ugyebár egy szentlélekszerű mindenható Jóistent hogyan lehet letaszítani bármiféle trónról?). Egyre jobban elbizakodtak. Előbb az istenek híveit (szolgáit), az embereket kezdték üldözni és pusztítani, mert tudták, hogy (!) az emberek áldozati ajándékai nélkül az istenek nem élhetnek (micsoda áldozati ajándékok ezek? az istenek nem élhetnek nélkülük, ráadásul még világuralomra is lehet vele törni... csak nem valami nyersanyag, ásvány, üzemanyag, amit a szolga emberek bányásztak a Földön?).
[...]
Visnu meghallgatta esdeklésüket (az embereknek), hiszen már megelégelte a szörnyek rémuralmát. Az (!) égi hadak élén lesújtott a ráksaszákra. Föld és Ég remegett az iszonyú összecsapástól, de a félelmetes szörnyetegek hasztalan küzdöttek, az isteni fegyverek legyőzték őket.
[...]
De Rávanát nem elégítette ki az, hogy fegyvertelen, gyönge áldozatokon töltse ki dühét. Nagyravágyó, vad szívében magasabbra törekedett. Egy napon, amint a vadon egyik tisztásán üldögéltek (és most figyeljetek!!!), fejük fölött csodálatos, ragyogó légikocsit pillantottak meg. Anyjuk fogcsikorgatva mutatott fel rá: "Az Égiek műves mestere alkotta ezt a légjáró szekeret Kuvérának, aki most a ráksaszák birodalmát bitorolja!" (Ennél már nem is lehetne egyértelműbb...)
[...]
Brahmá azzal kárpótolta Kuvérát, hogy a Világőrök közé emelte. Észak őrizőjévé tette, s az egekig nyúló Méru hegyen adott neki új otthont, népével, a jaksákkal együtt. Rávana diadalmaskodott, megszállotta a Lankát, elfoglalta a csodás palotát, s a (!!!) légjáró kocsira is rátette a kezét. De használni nem tudta, mert akarata önző volt s elvakult, nem támogatta a gondolkozó belátás (talán ez azt jelenti, hogy gondolattal lehetett csak irányítani ezt a repülő szerkezetet?). Megelégedett azzal, hogy a csodálatos repülő járművet elragadhatta az istenektől (kell ennél több? lesz még...).
[...]
S a szörnykirály most már annyira legyőzhetetlennek tudta magát, hogy az istenek ellen fordulva megrohanta rémséges hadai élén Szvargát, Indra istenkirály égi erősségét (szóval ez egy támadható objektum volt). Hiába küzdöttek a mennyei seregek, Rávana legyőzte őket, fia pedig magát Indrát is foglyul ejtette, s azontúl az Indrazsit - "Indra legyőzője" - nevet vette fel (győztek, és a kapitányt is elfogták). Mérhetetlen váltságdíj árán az istenek kiváltották ugyan királyukat a ráksaszák fogságából, de fogcsikorgatva gondoltak megszégyenülésükre. Együttesen járultak Brahmá elé, s elpanaszolták a maguk és a világ nagy baját...
[...]
Ezért hát ti, istenek, hozzatok létre lenn a Földön félisteni fiakat, hogy nagy vitézek növekedjenek fel egy időben a megváltó hőssel. S a természet egyszerű gyermekei között is gondoskodjatok olyan nemzetségekről, amelyekben isteni erőtök egy része él, hogy az idők teljességében a hivatott hőst támogathassák.
Dasaratha Fiai
A főváros maga Indra mennyei honával vetekedhetett, pompás volt, nagy, gazdag és ragyogó.
[...]
A királyi kastély előtt villogó tekintetű, bronz testű, izmos harcosok álltak őrt,...
[...]
Végtére a király, bráhman papjainak tanácsára, elhatározta, hogy bemutatja az isteneknek a legnagyobb, leghatásosabb (?) áldozatot, az asvamédhát, a szent lóáldozatot.
[...]
Így növekedtek fel Dasaratha fiai, s amikor a nagy szent látta, hogy minden férfias kiválóság, minden szellemi képességgel együtt, teljes fénnyel ragyog bennük, (!!!) nagy erejű égi fegyvereket kért és kapott részükre az istenektől (primitív, tudatlan embereknek mégsem adhattak minden tanítás nélkül tömegpusztító fegyvereket a kezébe).
[...]
Az istenektől nyert fegyverek az emberi kezekben csodát műveltek. A hegyes nyílvesszők egész sor ráksasza fekete szívét ütötték keresztül, a félhold alakú, élesre köszörült nyilak pedig sziszegve szelték le a fogukat vicsorgató rémek fejét.
[...]
De Ráma és Laksmana éles harci korongjai a levegőben kettéhasították a szálfákat, gerelyeik pozdorjává zúzták az óriási köveket...
[...]
És Rávaná rémítő harcosainak bozontos mellét rettegés szállta meg, félelem ült ki vérben forgó szemükbe, és rikácsoló ordítással menekültek a halálos fegyverek elől.
[...]
Siva egykor Dzsanaka egyik ősének ajándékozta félelmetes kézívét.
Szítá
A király intett, és erős férfiak a térségre vontatták a vasszekeret, amelyen az isteni kézív nyugodott.
[...]
Óriási méretű, ijesztő fegyver tűnt elő. A kézív csaknem kétszer olyan hosszú volt, mint egy jól megtermett férfi, vastagsága izmos karral vetekedett, és széles rézveretek tették még szilárdabbá.
[...]
A próbatétre megjelent daliák is köréje sereglettek, és amikor meglátták a rémítő fegyert, egyszeribe elpárolgott minden önbizalmuk. -
Pares #1119 A Vízözön és a Hal
A Világnapon belül a földi körben hetvenkét nagy korszak váltja fel egymást, és mindegyik ilyen korszak végén rövidebb ideig tartó átmenet, éjszaka borul az alsó világra. Minden korszakban egy-egy magasra fejlődött értelem irányítja eme kör életét. Nevük: Manu.
[...]
A királyt elfogta az ámulat, s úgy vélte, nem közönséges hallal van dolga. "Csakis valamilyen istenség lehet" - gondolta magában, és teljesítette a hal kívánságát. Mielőtt azonban a hal eltűnt volna a tengerben, így beszélt Szatjavratához: "Tudd meg, derék király, hogy mához egy hétre a Pralaja (az átmenet a két korszak között) éjszakája égszakadással árasztja el a Földet, és a víz a legmagasabb hegyeket is elborítja. Minden életnek el kell pusztulni a vízözönben. Ám te ne félj! Építs nagy bárkát, vidd be magaddal a hét ős Életfakasztót, minden állatfajból egy-egy párt és minden növény magvát. Amidőn az emelkedő özönvíz megmozdítja a bárkát, ott leszek én s velem egy kígyó. Kössed a bárkát a kígyóval hozzám, s én majd baj nélkül átvezérlem az éjszaka pusztulásán!"
[...]
Végre felderengett az új korszak hajnala, s a vízözön apadni kezdett, míg aztán egy napon a bárka fennakadt egy magas hegy tetején.
[...]
Szatjavrata hálásan, alázatosan borult le a hal előtt, ez pedig feltárta a mélységes titkot: "E hal formája igaz valómat leplezi: Visnu vagyok, a lét fenntartója, az élők gyámolítója, az igazak megmentője. Ismerd meg a nagy rendet: időről időre alászállok, és testet öltök, hogy legyőzzem a bajt, és helyreállítsam a rendet. A jelen nagy korszak folyamán ez volt az első alászállásom, ám ezt még több fogja követni, amikor eljön az idejük."
A Tejtenger kiköpülése és a teknősbéka
Az istenek tudták, hogy az (!) ő életüket is veszélyek fenyegethetik, s arra törekedtek, hogy megszerezzék a halhatatlanság italát, az amritát.
[...]
Indra és az istenek széltében-hosszában bejárták a világot (szerintem itt univerzumként értendő), és kifürkészték, hogy a nagy déli tenger rejti az örök élet italát és minden kívánatos javakat: Tejóceánnak nevezték ezt a tengert...
[...]
Elhatározták, hogy kiköpülik a Tejtengert, de tisztában voltak azzal, hogy ezt a rendkívül nehéz feladatot a maguk erejével nem tudják végrehajtani. Visnu tanácsára tehát tárgyalásba bocsátkoztak az ellenistenségekkel, az Aszurákkal...
[...]
A Tejóceánból nyert páratlan javak még ragyogóbbá, még boldogabbá tették az Égiek körét, és Indra kápráztató csarnokában vidáman lakoztak az istenek.
[...]
Szvarga fényes lakói önfeledten élvezték halhatatlan létüket, s nem gondoltak arra, hogy az Aszurák fenekednek ellenük.
A Föld megmentése és a vadkan
Hiranjáksa és Hiranjakasipu olyan őszinte hódolattal tisztelte a Lét Fenntartóját, hogy a Legnagyobb istenség maga mellé vette, s mennyei palotájának ajtónállóivá nevezte ki őket. A két óriási erejű kapuőr híven teljesítette megtisztelő feladatát. Az Ősbölcsek előtt nyitva állott a Menny; szabadon, korlátozhatatlanul járhattak-kelhettek a Három Világban (érdekes Mennyország ez...), hiszen ők vitték-hozták az istenek üzeneteit. Otthonosan mozogtak a Földön, az emberek között s az Égben, az istenek körében is (ezek szerint ahogy a Föld, úgy az "Ég" is valamilyen objektum volt, ahová el tudtak utazni). Egy alkalommal éppen Visnu elé készültek járulni, aki mindig szeretettel és az érdemeiket megillető becsüléssel szokta fogadni őket. De a két hatalmas ajtónálló nem tudta, hogy jelentés nélkül beléphetnek a Világ Urához, s elutasították a Risiket. Hiába érveltek és hivatkoztak ősi jogukra, a kapuőrök egyre türelmetlenebbül léptek fel, és végül erőnek erejével kituszkolták őket. Az Ősbölcsek haragra gerjedtek, különösen Durvásza, aki különben sem volt éppen béketűrő (a kis morcos), és megátkozta a két tiszteletlen Daitját: "Süllyedjetek alantasabb létformába, és szülessetek meg odalenn!" (száműzték őket a Földre?) A nagy szentek átkát maga Visnu sem tehette többé hatástalanná (érdekes egy "mindenható" fő-fő-fő isten ez is); a két Aszura nyomban lehanyatlott az alantasabb létsíkra, és a földi körben születtek új életre.
[...]
Hiranjáksa folyton azon törte a fejét, hogyan árthatna az Égieknek. Egyszer aztán eltökélte, hogy kiemeli helyéből a Földet (hogy micsoda?). Úgy is tett, fogta a Földet, és lehurcolta az alvilág mocsarába, a sötét víz mélyén rejtette el, mindenestül, népeivel, városaival, tengereivel, folyóival, hegyeivel, síkságaival együtt (talán utalás egy globális lázadásra?). Nagy lett a riadalom a mennyei körben. Az istenek tanácstalanul, zavarodottan álltak, nem tudták, hogyan segíthetnek a világraszóló bajon (gyenge istenek ezek). Végül testületileg a Lét Ura elé járultak, és esdve kérték, állítsa helyre a rendet. Visnu erre (!) mérhetetlen nagy vadkan (bazi nagy inváziós hajó) alakját öltötte magára: ez volt a harmadik megtestesülése. Alászállott a mélybe, lemerült az alvilági mocsárba. Feltúrta a fekete iszapot a mocsár fenekén, és egyszerre rátalált az eldugott Földre (ez az erkölcsileg megromlott emberiségre is utalhat szerintem). Óriási agyaraival kiemelte az iszapból, és felszállott vele a verőfénybe.
[...]
Az istenek örömujjongva fogadták a csodálatos vadkant és a (!) visszanyert Földet...
[...]
Nem is merte többé semmiféle sötét erő bántani a Földet!
A Törpe-megtestesülés
(Bali) Mély áhítattal hódolt Visnu előtt, és hosszas elmélyedésével olyan erőket halmozott fel szellemében, hogy a Föld leghatalmasabb királyává lett.
[...]
Már kilencvenkilencszer mutatta be a (!) leghatásosabb áldozatot - amelyet a legnagyobb királyok is csak egyetlenegyszer szoktak volt bemutatni -, hogy általa világuralomra tegyen szert (mégis miféle áldozat ez? mert hogy nem állat vagy ember, az biztos). Mert az elmélyült vezeklés, a gondolat nagy összeszedettsége s az ennek segítségével végrehajtott áldozat olyan ellenállhatatlanul eredményes, hogy még az istenek is kénytelenek főt hajtani előtte.
Csatabárdos Ráma (a kedvencem)
Számtalan évezreden keresztül (?!) zavartalanul állott fenn a Földön a törvény, amelyet Brahmá, adott az embereknek.
[...]
De amint a második nagy földi korszak beköszöntött, az erény is fogyatkozni kezdett.
[...]
Dzsamadagni, az egyik Ősbölcs,... Érdemeiért neki ajándékozták Kámadukhot, a csodatevő tehenet, amelyet az Égiek a Tejóceán kiköpülésekor nyertek, s eleve az Ősbölcseknek szánták. A titokzatos tehénnek megvolt az a képessége, hogy jogos tulajdonosát ellássa mindennel, amit csak kívánhatott.
[...]
Dzsamadagninak volt egy fia, aki a Ráma nevet viselte. Amikor felserdült, atyja elküldte Kasjapához, az Egekben s a Földön egyaránt tisztelt ősi nagy bölcshöz, hogy vezetésével minden tudományban gyarapodjék.
[...]
(Dzsamadagni mondja a királynak, aki el akarja venni a tehenet) Amikor az Égiek nekem adták ezt a tehenet, megparancsolták, hogy senki másnak nem engedhetem át. Kérj valami mást. A király haragra gerjedt, és megparancsolta vitézeinek, hogy erőnek erejével vigyék el a tehenet. De a tehénke megcsúfolta őket: szarvával távol tartotta a harcosokat, s amikor azok fegyverrel támadtak reá, elpusztította őket (csak úgy... aggresszív egy kistehén ez...).
[...]
Azután egész seregét küldte a tehén ellen, hogy elhurcoltassa. De Kámadukh egyszerre a levegőbe emelkedett és eltűnt (ennyit a kistehénről...).
[...]
Visnu tündöklő csatabárdot nyújtott Rámának, s a Világfenntartó hatodik megtestesülése hódolva vette át az isteni fegyvert.
[...]
Elérte a királyi székvárost, amely előtt közeledtének hírére már megszámolhatatlan seregek élén várta a dölyfös uralkodó (ennyire féltek Rámától, aki egymagában meg néhány pappal volt? ja, az istei fegyver...). Szörnyű csata következett, de hiába védte ezer és ezer vitézi kar a vakmerő királyt, Csatabárdos Ráma és hívei megverték a seregeket, hullahegyeken gázoltak át, és végül a bráhman ifjú (Ráma) párviadalban leterítette magát Kártavírját is. A király elestének hírére mindenfelé fegyverre kaptak a ksatriják, hogy bosszút álljanak a vakmerő bráhman-ivadékon. Ráma ekkor megfogadta, hogy minden harcos rendbelit kiirt a világon (juj)! Ellenállhatatlan csatabárdja előtt elhullottak a vitézek, és végül a titkon benne lakozó Visnu maga intette, hogy elégedjék meg a bosszúval (túlzásokba esett a mészárlással az isteni szuperfegyverrel),...
(Folytatása következik...) -
Pares #1118 Kezem ügyébe jutott egy nagyon régi, ütött-kopott, szakadt könyv, címe: Indiai regék és mondák. Álljon itt néhány idézet belőle (zárójelben az én megjegyzéseim, véleményem):
A világ teremtése (gyak. Big Bang + Big Crunch ősi leírása):
A Világéjszaka sötét, mindent elborító mozdulatlan tengerének színén összecsavarodva nyugodott a Végtelenség kígyója, s rajta álomba merülve pihent Visnu, a mindenség létesítője és fenntartója, az Egyetlen hatalom. Bensejében a világ egész tartalma mint nyugvó gondolat derengett, rajta kívül nem volt élet, nem mozdult semmi. Álmában egyszerre megrezdült benne a gondolat, és Visnu felébredt. Kinyitotta szemét, és látott. Abban a szempillantásban megindult a mozgás az odáig nyugvó ősanyagban (ez lehet az Ősrobbanás). Visnu létesítő akarata kisarjadt, és köldökéből egy lótusz nőtt elő. A lótusz széttárta szirmait (táguló világegyetem?), és íme a lótusz kelyhében ült Brahmá, az Egynek teremtő ereje (Az Egynek három alakja volt: Visnu, Brahmá és Siva).
[...]
Csak a lótuszt látta, mely őt hordozta, s ez a lótusz a világmindenség volt.
[...]
Határtalan erő töltötte el, s a tudata is mérhetetlenné tágult, értelme vakítóvá világosult. Ezt mind akarattá fogta össze, és teremteni kezdett. Megosztotta az Ákását, az ősanyagot, a benne áradó mozgás erejét határozott célra irányította. Örvénylés kavarta meg az ősanyagot (galaxisok keletkezése?). Létrejöttek a világok, a világok bonyolult rendszerei, s a rendszerek körei (naprendszerek?) a betölthetetlen térben és az idő határtalanságában. Így született a Három Világ (három dimenzió?). Az egyetemes anyag legfinomabb rezgéséből létesült a felső kör, a szellemi réteg; a középső kör átmenet volt a finom rezgésű és a sűrűsödöttebb anyag síkjai között; az alsó körben pedig az anyag legsűrűbb, ütköző, nehézkedő rezgései bontakoztak szét megszámolhatatlan alakzattá (csak nem a húrelméletről van szó?).
Ám Brahmá, midőn az örvénylő, egyre táguló világegyetemben (mégis honnan szedtek ilyen dolgokat az ősi Indiában?) körültekintett, egyedül érezte magát.
[...]
Ez a titokzatos Háromság: az Egynek "három arca". S ez a három nem más, mint az egy és oszthatatlan Lét hármas működése: a létrehozás, az élet fenntartása s a pusztító megújítás. A véges értelem mindegyiket különvalónak látja, de valójában ez a három: Egy, tökéletes egység. És mivel mindenhez, ami van, név és forma tapad, a Teremtő megszemélyesülése: Brahmá; a Fenntartó és Gyámolító: Visnu; a Pusztító és Megújító pedig: Siva, akiben Rudra megtisztult lénye olvadt fel.
De a világok benépesítése még hátra volt. Brahmá tehát létrehozta a tíz Életfakasztót, a Pradzsápatikat, az Ősbölcseket, akikben már tiszta értelem élt, és tevékeny erők feszültek. De hamarosan rá kellett eszmélnie, hogy azok egymagukban nem tudják folytatni a teremtés művét: nem volt mire irányítaniuk életfakasztó erejüket. Ekkor Brahmá megértette, a folyamatos létesülés titkát: az egymást kiegészítő kettősséget, az ellentétek feszültségét.
[...]
Az első párnak fiai és leányai, majd ezeknek ismét fiai és leányai születtek.
[...]
Az első fiak között a élet legjelentékenyebb továbbvivője Kasjapa volt.
[...]
Kasjapa első asszonya, Adití, világra hozta a Dévákat, a felső kör fényes isteneit, a szellemlények s a (!) legjelesebb emberi nemzetségek őseit; a második és harmadik asszony, Dití és Danu, a sötét erőket képviselő ellenistenségeknek adott életet, s ezektől származtak azután a Daitják és Dánavák démoni nemzetségei. Mert a létezésben szükség van az ellenállás feszültségére és az összeütközés erőkifejtésére is, hogy a tevékenység ne lankadjon el, s az ellenszegülő erők szakadatlanul tettre ösztönözzék a Nagy Törvényt szolgálók igyekezetét. Kasjapa többi felesége világrahozta az egyéb élőlényfajták, az alacsonyabb és fokról fokra magasabb rendű állatok őseit. A világ benépesült, és mindenféle élőlény a maga helyén (saját bolygóján?) folytatta a természetéből következő tevékenységet. Az egész folyamaton az egyetemes törvény uralkodott, s ennek legfőbb elve: a cselekvés és a cselekvés következményeinek Nagy Törvénye, a hatások és visszahatások szövevénye.
(Csöppet mintha részletesebben megmagyarázták volna, mint a Biblia hat nap alatti teremtését...)
Az Istenek
A régi tanok szerint az istenek sem öröktől fogva valók, ők maguk is születnek; tündöklő lényük magasan állt az emberek fölött, de mélyen a legfenségesebb Háromarcú Egy alatt. Nem éltek örökké, noha létezésük szinte felmérhetetlen időkig tartott. Mert az időnek sokféle mértéke, aszerint, hogy a világ áradó mozgásában milyen változáshoz viszonyítja az értelem. (!) Itt lenn a Földön a Nap járása szabja meg az időt: amíg egyszer körülhalad útjának óriási körén, a tizenkét fő csillagképen keresztül, azt "egy év"-nek mondjuk. A földi korszakok száz- meg százezer, sőt millió években mérhetők, de a világ létezésében ezek eltörpülnek. S a világmindenség maga is létrejön, majd ismét elmúlik (Big Bang + Big Crunch). A Világnappalok Világéjszakákkal váltakoznak, s a Világéjszakák után megint új Világnappalok következnek, kezdet és vég nélkül. Egy ilyen Világnap - Világnappal és Világéjszaka - 8640000000 földi évvel egyenlő, a Világnappal tehát 4320000000 földi évig tart. Az istenek élettartama egy ilyen Világnap, a nagy éjszaka beálltával elmúlnak, hogy a következő hajnalhasadáskor új istenek létesüljenek.
[...]
Maga Bráhmá sem él azonban örökkön-örökké; élettartama ezer Világév, egy Világév pedig 360 Világnapból áll (tehát 1000x(360x8640000000) földi év...).
[...]
Az istenek sem tudják áttekinteni a Lét határtalanságát, hiszen létezésük, ha mégoly hosszú is, korlátok közé szorul. De a maguk tágas körében nagyok és hatalmasak. Mindegyiknek megvan a feladata, hogy a világ tevékenységének kiszabott körén uralkodjék, s a Nagy Törvény fenntartásán őrködjék. Déváknak - Fényeseknek -nevezik őket, mert lényük ragyogó, fényeskedő. A legfinomabb rezgésű anyagból felépült alkatukat kívánság szerint változtathatják, s egy időre bármily formát magukra ölthetnek: emberek, sőt állatok képében is megjelenhetnek. Az istenek nagy nemzetségének élén Indra állott, ő volt az istenek királya (kapitány?). Szvarga, a mennyei hon (űrhajó?) volt a birodalma, s a magasztos égi körben lakozott a többi isten is (tisztek?). A legfőbb istenek harminchárman voltak, de valamennyi Ragyogó számát talán maguk sem ismerték, mert a tevékenység útján magasra fejlődött lények, például a tisztultság tökéletes fokára jutott emberek mint istenek születhettek újra (előléptetés?).
[...]
Az Aszurák - ellenlábas istenek - s a tőlük származott erős démonnemzettségek a maguk körében éltek, s világuk olyan volt, mint a mennyei kör homályos tükörképe, amelyben minden az ellentétes oldalra fordul. Féltékeny irigységgel figyelték az isteneket, s ahol csak tehették, akadályokat gördítettek a Nagy Törvény útjába, melyen az istenek tiszte volt őrködni (norvég mitolóia Aesir-Vanir háborúk...).
[...]
A legnagyobb szenteket, származásuk szerint, Brahmá-bölcseknek vagy királyi bölcseknek címezték. Ezek megértették másoknak a gondolatát is, tisztánlátásukkal pedig a jövőbe tekinthettek. Kapcsolatot tartottak a legnagyobb mennyei bölcsekkel, az Ősrisikkel, akik (!!!) gyakorta leszálltak az emberek közé, és ügyeltek az Örök Törvény rendjére (hoppá...). Nevezetes volt köztük Nárada, aki a Magasságbeliek üzeneteit hordozta, és mint égi dalnok, a fényeskedő Dévák dicsőségét zengte. Nem kevésbé nevezetes, sőt hírhedt volt egy másik nagy égi szent, Durvásza, aki könnyen megsértődött, és ha nem részesítették illő tiszteletben, hirtelen haragjában súlyos átokkal büntette azokat, akik megbántották. Megesett, hogy istenek is magukra vonták haragját,...
[...]
Az istenek boldogan éltek magas körükben. Indra csodálatos égi csarnokában gyűltek össze (űrkocsma), hogy a szóma mámorító italát élvezzék. S ebben maga az istenkirály mutatott példát, mert mi tagadás, nem egyszer olyan sokat ivott a szómából, hogy botrányos viselkedésével szégyent vallott (tehát a kapitány volt a legnagyobb részeges mindközül...). Indra olyan volt, mint a királyok: erő és hatalom feszült benne, de olykor visszaélt vele, s azt képztelte, hogy nagyságát, dicsőségét senki és semmi sem szárnyalhatja túl a Három Világban. Igaz, hogy nehéz harcokat vívott az ellenistenségek és démonok hadaival, amikor azok a Mennyet (az űrhajójukat?) fenyegették.
[...]
Az istenek, amikor démoni ellenségeik fenyegették őket, vagy ha úgy érezték, hogy erejük nem elegendő (?) egyik-másik kivételesen nehéz feladat elvégzéséhez, gyakorta folyamodtak hódoló alázattal a Legnagyobb istenekhez, Visnuhoz vagy Sivához, végső soron magához Brahmához, hiszen tisztában voltak azzal, hogy eltörpülnek a Három-Egy határtalan nagysága előtt. Mert az istenek világa sem volt mentes a gondoktól...
(Folytatása következik...) -
Richard Donkies #1117 "© gogandmagog
2011. dec. 04. 15:26 | privát | válasz | #1107
Miért van a Hold Föld felőli oldalán olyan sok kráter, több, mint a "külső" oldalon?"
"© Zero 7th
2013. márc. 11. 11:34 | privát | válasz | #1111
Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: NEM ritkábbak a kráterek a Föld felőli oldalon, sőt."
A legviccesebb az egészben az, hogy a Hold Föld felőli oldalán kevesebb a kráter.
-
Kútágas #1116 Bár nem nekem írtad, de mégis:
Gabonakörök
A fele Angliában, az elsők az 1600-as évektől. Mellesleg mi van Angliában és elég régi?
"Hiszen, ha fogták adásunkat, akkor tudják mire vagyunk képesek, s úgy küldték volna, hogy eleve olyanokhoz jusson, akikről feltételezik, hogy meg is fejtik." ŐŐŐŐŐ, kikről mit feltételeznek? 1974-ben küldtek egy adást amiben szerepelt vmi. 2001-ben megjelent vmi. Inkább azon érdemes filózni meddig juthatott az üzi.... :) Csak egy tipp. :) -
Kútágas #1115 "Készen volt már mind, csak a nagyszerü- mívü fülek még
nem voltak rajtuk, s ehhez szögeket kalapált most."
Fülek: kovácsolt táblák - szöveggel (régi gőzmozdonyoknál még voltak ilyesmik, de buszoknál is van még honnan-hova tábla :))
Csak egy ötlet. :) -
uwu420 #1114 egyébként egy vesszővel is jól ki lehetne jevítani -
uwu420 #1113 szerintem pont innen
lehet hogy más is összecserélte már ezt a két szót, azt elhitte -
Zero 7th #1112 *sűrűbbek -
Zero 7th #1111 Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: NEM ritkábbak a kráterek a Föld felőli oldalon, sőt.
Az ilyen faszságokat úgy mégis honnan a picsából veszed?
![]()
A középső rész a Föld felőli oldal. -
ManoNegra #1110 -
Pares #1109 Én nem mondom, hogy azok fegyverek, vagy temetkezési helyek, de az, amit leírtál, tény és igaz, számtalan mitológiában van szó istenek és istenek, vagy istenek és emberek közti hatalmas háborúkról, ahol természetesen az isteni csodafegyverek, a repülő csodafogatok meg a repülő paloták és városok se hiányozhatnak. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem a sumérok voltak az első emberi civilizáció alapítói. Szerintem előttük, sőt, akár velük egy időben is létezhettek jóval fejlettebb civilizációk (Atlantisz/Mu/Lemúria).
A holdi kráterekre szerintem van valami elfogadható/elfogadott elmélet. Bár az Hold eredete már egy másik érdekes dolog, amiről mai napig csomó spekuláció látott napvilágot. -
Cef #1108 Elsőként piramisokba temetkeztek, de idővel a központi hatalom ereje csökkent, s az uralkodók már nem engedhették meg maguknak piramisok építését. Az eddigi bizonyítékok alapján a piramisok bizony temetkezési helyek voltak. -
gogandmagog #1107 Miért van a Hold Föld felőli oldalán olyan sok kráter, több, mint a "külső" oldalon? Lehet, ezek nem objektumok becsapódási-, hanem lövések kráterei? Lövésem sincs... -
gogandmagog #1106 Tegyük fel, hogy a piramisok világszerte, a különféle zikkuratok, kő-körök nem csillagászati, és vallási központok, hanem FEGYVEREK! Tudjuk, hogy pl. a piramisok nagy energiamezők központi részei, melyek nem a halott testek feltámadását szolgálják. A Biblia sok helyen említi az Isten földre szállását, nagy hang és fényjelenségek közepette, arról is értesülünk, hogy más népeket hogyan támadott meg "isteni fegyverekkel", vagy hogyan támadtatott meg a kiválasztott néppel, magas technikai fejlettségű eszközökkel segítve azokat.
Mi a helyzet akkor, ha védekező, telepített fegyvereknek tekintjük ezeket az építményeket, melyek a Föld körül keringő járműveket, vagy esetleg más bolygókat célzott meg? Ebben az esetben értelmet nyerne Babilon pusztulása, ahol a Bibliai Isten azért lép közbe, mert állítása szerint nem tudná megakadályozni az építőket céljaik elérésében. De itt kell említeni a kínai piramisok tömegeit is, rádöbbenve, hogy a legnagyobb harcok Kína területén folyhattak abban az időben a különféle hatalomra vágyó istenek között. -
ManoNegra #1105 Az tényleg nem igaz, hogy a piramisok a fáraók temetkezési helyei? A fáraókat a királyok völgyébe temették? -
clarck #1104 Nemrég hozzájutottam az "Ősi idegenek" c film ,első 5 részéhez.Elég érdekes dolgokat feltételez, egy, az emberiséget motiváló idegen civilizáció lehetőségéről.Rögtön az elején, a technika összehasonlítása, a ma, illetve az ókorban készített tárgyak elkészítésének módjával.Vagy a madárként emlegetett leletek mai, számítógépes elemzések eredményeivel kapcsolatos fejtegetések. -
Pares #1103 Ha már ókor meg robot, akkor ott van Talos története az Argonautica-ból... -
clarck #1102 Gőzmozdony -
clarck #1101 Gőznozdony -
TDantes #1100 Amint megmutatod az önjáró gőzkazánt, mint régészeti leletet akkor elfogadom. -
Cef #1099 "Szerintem az említett gőzkazán meghajtású, önjáró jármű létezett!"
Szerintem is elég hülyeség, hogy ha egyszer ismerték a gőz erejét miért nem használták, de az eddigi bizonyítékok alapján nem használták. Persze ez semmit nem jelent, hiszen tárgyi bizonyítékot nehéz találni, az írott források nagy része meg odaveszett. Én is valószínűnek tartom, hogy használtak gőzgépeket, de egyenlőre nincs rá épkézláb bizonyíték.
-
forrai #1098 Szerintem az említett gőzkazán meghajtású, önjáró jármű létezett!
Héron gömbje is 2200 éve működött. Vízautomaták is voltak akkor. stb.
Ami a kontinensek süllyedését illeti, inkább a tengerszint emelkedett vagy 140 -t 20000 év alatt. Erre van diagramom.
És mert a jég leolvadt, egyes szárazföldek is kiemelkedtek.
-
forrai #1097 Hogyne lennének! Például Akhilleusz pajzsának leírása. De ha vannak, miért nem írsz róluk te is? Mennyivel érdekesebb mondjuk egy kétszemélyes, nyitott vimána- cabriol? -
Cef #1096 Az ókori görögök nagyon jól értettek a bonyolult mechanikus és hidraulikus gépekhez (emelők, automata ajtók, primitív "robotok"). A gőz erejét is ismerték, bár a mai tudásunk szerint nem használták ki. Egy olyan civilizációban ami ilyen fejlett gépeket használ nem nagy kunszt továbbgondolni 1-2 dolgot. Mi is beszélünk mesterséges intelligenciákról és csillagközi utazásról, pedig még nem értük el ezeket, de tudjuk, hogy valamilyen formában meg lehet őket valósítani, de legalább is elképzelhetőnek tartjuk. Az emberi agy nem változott sokat azóta, így nagyon is valószínű, hogy akkoriban is így gondolkodtak. De az is közrejátszhat, hogy csak mi látunk bele dolgokat a leírtakba, mert a leírás hasonlít egy mai modern eszközre. De vannak még olyan ókori találmányok és gépek, amikre még nem bukkantunk rá és okozhatnak némi meglepetést. -
TDantes #1095 Kapásból nem tudjuk hogy vak volt-e. Csak a legenda meséli azt ,hogy vak volt.
Az Illiászban meg ennél jobb dolgok is vannak. -
forrai #1094 Sokat gondolkodtam azon, milyen füleket kovácsolhatott a sánta? Talán az indexeket, vagy a vontatóhorgot? Szegény vak Homérosz- még nem is ismerhette ezt a terminológiát! Így hát mást, olyasmit írt rá, amit akkor éppen húzni lehetett! És amelyek közül még a legilledelmes szó a "fül" volt! -
forrai #1093 Hogy egy nagyon hiteles (szak)irodalmi példát bemutassak, ami lefegyverzett engem, mikor észrevettem:
Homérosz: Íliász, XVIII. Ének, Akhilleusz pajzsa, részlet, (fordította: Devecseri Gábor)
"...Míg az ezüstlábú Thetisz elment Héphaisztosznak
csillagos és örök ércházába, mely égilakók közt
fénylett, s melyet a Sántító maga épített volt.
Őt a fúvók mellett izzadva találta, amint épp
sürgött: húsz háromlábast készítve a tűznél,
hogy palotájának fala mellett rakja ki sorban.
Aztán mindje alá aranyos kereket helyezett el,
hogy gyűlésbe gurulhasson valamennyi magától,
és onnan hazafuthasson: bámult, aki látta.
Készen volt már mind, csak a nagyszerü- mívü fülek még
nem voltak rajtuk, s ehhez szögeket kalapált most.
Éppen ezen munkált okos elméjével az isten,
s ekkor ezüstlábú Thetisz istennő odalépett..."
Miről szól tehát ez a versike, amelyet egy közel 3000 éve élt vak hangász énekelt, egy sokkal korábbi időről?
Figyeljünk csak kicsit oda, mert Homérosz nem volt jövendőmondó! Strabon őt a legnagyobb tudósként tartotta számon, Schliemann pedig az ő versei nyomán találta meg Tróját, és mérhetetlen kincseit (mégpedig sokkal korábban, mint a Brad Pitt).
A "régi görögök tudták" (sőt ők igazán) hogy a "háromlábas" (tripod) "üstöt" (itt inkább kazánt) jelentett.
Szóval Héphaisztosz több mint 3000 éve vagy húsz (gőz)kazánt készített, meg kereket is hozzájuk (talán ablaktörlőt is, hátha esik majd?). De mégis, hogyan juthatott mindez Homérosz eszébe, ha ráadásul vak is volt?
Honnan vannak olyan idézetei, amelyek a mához szólnak? Legfeljebb mi nem értjük, vagy észre se vesszük?
A görög mitológia számos története emlékeztet engem a Naprendszer születésére, persze nem abban a földhözragadt konstellációban, ahogyan azt most a csillagászat a "porbacsomósodás" alapján elképzeli.
Ja, és melyiketek olvasott Homéroszt, vagy Strabont a kötelezőn kivűl? Tényleg érdekelne... -
forrai #1092 "Sok minden van ami a csodálatos,
De az embernél nincs csodálatosabb!"
Ezt mondom én is, de Szophoklés sokkal korábban mondta, mint én. És milyen okosan mondta?
A régi görögök" még azt is hozzátették, hogy az ember fokozatosan romlik, aranykorszak, ezüstkorszak, réz, vas stb, akkor most hol tartunk?
Ha ez igaz, akkor viszont nincs szükség az UFOK-ra.
Csak hol vannak ezek az elpusztult civilizációk? Nyomuk sincs, csak mi. Nagy kár.
